2019. február 17., vasárnap

télvég?

Odakinn 0°C közeli reggelek fogadnak. Elfogyott a több éves fa, a tavalyiból kell begyújtanom. Egyre nehezebb, azaz többet kell ücsörögni, amíg tűz lesz a kályhában. Anyu ugyan gyűjti nekem a bérház fölösleges reklámújságait Miskolcon, de nem akarok mindig ebben gondolkodni. A vécépapír guriga izzásig hevül, és gyufaszál méretre hasogatott pálcákkal is tudok már kályhát indítani. Jánosék telkén megint van több kupac gally. Azt is fel tudom aprítani, és egy nyár elég a kiszárításukhoz. Inkább az megfontolandó, mennyi időt vesz el, és mástól, vagy fogjam fel szabadidő tevékenységnek.

Csaba megy Hollandiába dolgozni. Hozott egy szétszedett tévét, hogy rakjam neki össze. Kitakarította a bogaraktól.
Hát jó, csak azt nem mondta, hogy a hátlap műanyag tuskói letörtek. Ennek az LCD tévének a paneljait arra kell felcsavarozni. Van, amit tudok ragasztani, de nem mindent. Fából vágtam távtartókat, csak még nem vagyok kész. Ma meg délelőtt beállított egy kávéfőzővel meg egy telefonnal is. Az egyik nem fűt, a másik nem tölt.

Ja, és leesett a villanyóránk takaró ajtaja is. Azt szántam mára helyreállítani, meg a terasz oszlopát kivakolni, ahol a macskáink megint romboltak.

Nufi épp most tér haza a templomból. Jön az ebéd, a két kályhában már lobog a tűz.

Ilyen most egy vasárnap délelőtt.
Este pedig válogatok még fákról készült képeket... ha semmi nem jön közbe. És emésztjük Nufival a Rabbi lánya c. filmet. Nekem bejött. Nufit meg úgy tűnik, megzavarta.

2019. február 13., szerda

Lebegés

Ahelyett, hogy dolgoznék, megint a gép előtt ülök.
Meg fogom szakítani, csak hát a kényszer... ugye?
Hátulról kezdeném legszívesebben, hogy miért hebegtem-habogtam az orvosnál, és visszafelé is megírhatnám a történetet. Talán menőbb megoldás, irodalmiaskodás volna. Bele az in médiás résbe. Hogy ki is tekerjem a latin mekk-felelőt. Viszont Nufi nem szereti az ilyesmit, és ő magyartanár is. Illenék végre okulnom a tanácsaiból is. Keresek valami origót. Kezdőpontot, vagy egy hurkot az előző horgolásból, amihez lehet kezdő fonallal kapcsolódni.

Fáradt vagyok. Nyafi tegnap Tornán műtőasztalon hagyta a női berendezését. Szakszerűen ivartalanította Gedeon doktor úr.
Ez lenne a kezdőhurok.
A lebegés pedig a több, mint 24 órás nap hozta fáradtságom. Elsősorban szellemi, de most testi is.
Nehezem fogadta be a lelkem egy barát megcsonkítását. Napok óta hesegettem a gondolatot, de csak kúszott fel a gerincemen a rossz érzés. Nufi pedig rakta a rőzsét a parazsamra a részletekkel. Összeírta a teendőket, az orvostól kérdezendőket, a feladatot lépésekre bontotta, én meg csak küzdöttem a hibás gondolkodásommal, ami már a csipet is ellenzi.
Tegnap délelőttre eljutottam a szívszúrásig, és relaxálni próbáltam, süllyedni, ahogy én nevezem, de még jött egy srác a tévéjével, hogy megnézném-e, meg Feri is hozott hosszabbítónak való alkatrészeket.
Még az idő is összefolyik, mert sorrendben nem így történt.
A lényeg, hogy tegnap délután Nufinak lefogtam Nyafit, hogy bekenje a bódító kenőccsel a nyelvét, és elindultunk Tornára. Épp csak az utca végét néztem el, de hamar megtaláltam a házat.
Nyafi már bódult volt, de kezelhető. Még így is meg akart védeni egy engem ugató kis ebtől, aztán felemeltem, és bevittem a műtőasztalra.
Ekkor már elég fekete volt köröttem minden. Vagy inkább sötét bordó. Kitántorogtam, és elgyalogoltam az utca végére. Nem voltam biztos benne, hogy csak a behajtani tilos tábla miatt, vagy egyéb akadály okán nem lehet kimenni a Muskátli utcából egyszerűen. Meg kellett fordulni, az a lényeg. Zsákutca autós  nézőpontból.
Az oda-vissza séta kiszellőztetett. Nufi már a kocsinál várt, és láttam, hogy nem örül a ténfergésemnek. Egy óránk volt, hogy megjárjuk Szepsit. A Lidl bevásárlás le is kötött minket, meg el is ment az óra.
Könnyen visszataláltam a főútról, és meg is volt a műtét. Az ébredező kis szerencsétlent én simogattam, ahogy fázott a műtőasztalon ébrenlétre.
Megnéztem a szép varrást a hasán, Nufi kitárgyalta, amire ő volt kíváncsi.

Én meg hosszas magyarázkodásba kezdtem a gerincemről, meg a bordafájdalmaimról, meg hogy tévéemelgetéssel edzett vagyok, pedig csak azt akartam megtudni, hogy hol foghatom meg Nyafit, mert egyenes gerinccel tudok emelni csak, és a tévénél a szakszerű fogás egyik kézzel fent, a másik kézzel átlósan lent. Akkor könnyű szállítani.
Meg hogy félek magamhoz szorítani a múlt heti balesetem miatt.
Aztán valahogy ezen is túl voltam. Itthon pedig Nufi telerakott egy nagyobb hullámpapír dobozt rongyokkal. Belefektettük a nyiladozó kisasszonyt, és simogattam-simogattam-simogattam.
Tíz óra körül lepisilte az egyik szőnyeglábtörlőt a fürdőszoba előtt. Többször belehányt a dobozba. Enni csak először próbált, később már csak vizet lefetyelt, de azt sokat.
Éjjel két óránként kivittem egy körre pisilni, meg füvet rágott, de az is visszajött. A vizet is visszaöklendezte. Második-harmadik alkalommal már csak egy bögrényit kapott, akkor megmaradt benne. Persze lehet, hogy ez a gyomormosás nála, és így volt hasznos.
Nufi pedig nem mert kijönni éjjel a vécére. Pedig csak azt mondtam neki, hogy amikor kijön, Nyafi mindig felkel.
Hajnaltájt már egyre virgoncabb lett. Emelgette a lábamat, körbejárt az előszobában folyamatosan, pedig legfeljebb 10-20 perceket aludt.
Nekem öt óra felé merült le a tablet. Kosdi Tamás felolvasását hallgattam többszöt is, mert belassulva nehezen jutott az agyamba bármi is.
Reggel kilenc körül hozta a tegnapi látogatóm a tévéjét. Nufi már tanított a szobában. Gyorsan kieresztettem a tyúkokat is, meg elkészítettem a miszmajszot. (reggeli gyümölcsturmix)
Volt vagy 10 óra, amikor behasaltam az ágyra, és majdnem egy óráig eltűnt a világ. De lehet, hogy tíz is elmúlt. Az órát nem néztem, csak a tűzrakást kellett hallgatnom. Nehogy bealudjon a kályha, mielőtt rázárom az ajtót.
Egykor ebéd, most pedig jöhet a móka.

2019. február 10., vasárnap

Csatak, latyak

Erről szólnak most a séták. A gumicsizma négy kilós lesz, folyton pocsolyákat kutatok, ahol le tudom mosni a sarat.
A felkelés egyre könnyebb, csak a csuklás és a köhögés vacak. A tüsszentés félúton megreked. János azt mondta, hogy tart vagy két hétig a nyögés.
Közben volt nálam egy hangfalpár. A magas sugárzó hangszórói égtek el. Fiatal nagy darab cigány emberke hozta kis kemping kerékpáron, és hozott hozzá hangszórót is. Bele kéne tenni.
Ez nem tűnt bonyolult feladatnak.
Aztán jött a lényeg, és ezért emlegettem a nyögést.
A hangfal műanyag előlapját nem tudtam lehúzni. Sem bal kézzel, mert azonnal csillagokat láttam, de jobbal sem.
A perem alá tolt csavarhúzó sért, biztos repedés-törés lett volna a vége.
Kerestem keményfa darabot, meg menetes szárat, és összetákoltam egy célszerszámot. A reflex nyíláson toltam be és keresztbe fordítottam a fa lapot, majd mint egy kocsi emelővel lehúzattam.
Azt a keményfa lapot is eltörte a húzóerő, de azért levettem.
Nem csoda, ha kézzel nem tudtam letépni.
Futottunk még pár kört, mert fém kosaras papír hangszóró helyett műanyag dómot hozott. Azt pedig másképpen lehetett rögzíteni. Attól pedig zörgött. No nem normális hangerőn, és csak azon a tuctucon, amit ő hallgat. Aztán meg telefonról torzításba vezérelve mutogatta, miközben belehajolt a legalább 85-90dB hangnyomásba, hogy kihallja, vagy nem...
Eszembe jutott Attila a nyugodt, tiszta hangszerhangokra építő keverésével, én meg itt bömböltetve kellett kihalljam, a torzításból, hol rezonál be természetellenesen a ketyere.
Nehezítésképpen olyan szobában hallgatja, ahol nincs szőnyeg, modern bútorok, és kerámiafelületű járólap veri vissza a zörgést. (Voltam is nála ellenőrizni Nádaskán)
A fiú büszke a tiszta környezetére, és hogy ez a műanyag zenegép már hetvenezer forintjában van. Egyrészt jó látni, másrészt jó volna a zenehallgatással kapcsolatban pár dologra megtanítani. De nem vevő rá.
Lehet nagy dinamika tartományú zenét hangosan hallgatni. Én is szoktam. De amikor a hangerő masszát csinál a hangképből, az bűn.
Persze tudom, hogy ahhoz gyerek korában kellett volna furulyát, hegedűt, gitárt, dobverőt adni a kezébe, de még egy kannát püfölve is felfedezhette volna a hangszíneket.
Vagy odaállítani egy patkoló kovács műhelyében a vasat verő emberhez, hogy mi hogy csendül-pendül. Meghallgattatni vele egy Trabant hangját ha elmászik az alaplap, és rossz helyen a gyújtás, vagy foltbenzintől csörög a motor.
Mert zene minden. A bécsi zenék untatta untatta ritmusai megőrizték a postakocsik patkócsattogásának ütemét, becsempészék a postakürt hangját.
....
Lehet hogy én is öregszem. Nem kéne beleokoskodnom más ízlésébe. Igaz, nem is kotyogtam bele. Csak itt hátulról szólok be és mindenkinek. Nem szemben a tulajnak.

2019. február 6., szerda

Fék

Tegnap előtt jobb idő volt. Olvadt, kevesebb ruha kellett a sétához, és a téli bakancsot is gumicsizmára cseréltem. Nyafi pedig kitörő örömmel rohan a sétának.
A múltkor a zsebemből kihullott a fényképezőgép, mert leguggoltam Nyafit simogatni. Ez jár neki, amikor hívásra visszajön. Most feltettem a felső zsebbe. Annak rásimuló zárja van. Meg nem is hajolok úgy.
A Bódva gátjára fel szoktam rohanni, mert akkor Nyafi sem szalad a falu felé, de most a gát pereménél megcsúsztam, és elestem. Harmadik-negyedikre sikerült felküzdeni magam, aztán folytattam az utam tempósan. A kutya akkor követ igazán, ha energikusan lépdelek.
A szántásokban sok sár tapad fel, lassan el is kell kerülni. Ha vetés van alatta, nem akarom kitaposni. Az irányt a Szőlőmáj felé vettem. Napok óta terveztem a hegy megkerülését. Nem is volt annyira nehéz, mint átmászni rajta. Még a völgyben tovább is kutyagoltunk egy vízmosásig, úgy tértünk vissza a Kőszögnél.
Az utolsó két-három kilóméteren már szúrt az oldalam. Az okos órám nem mutatott túlterhelést, de éreztem a lüktetést a szívemen.
Mindegy volt, hogy gyorsabban, vagy lassabban haladok.
A lábam sem hagyott cserben. A Méheske kerítései között Nyafi előre rohant. A sötétben ugatott. Én még nem tudtam, hogy ő vagy másik kutya. Szaporábbra fogtam a lépteim. Majdnem egy időben jöttünk rá, hogy Nufi áll a dombocskán, és korhol, miért maradtunk el oly sokáig.
Közben a lüktetés fokozódott, nem mertem bemenni a zuhany alá. Szárazat húzva ledőltem, hogy nyugodjon meg a szervezetem.
A dobolás annyival erősebb lett, hogy már nem akartam hinni az órámnak, stopperrel mérve számoltam meg, mennyit ver a szívem.
53.
Akkor nem ott a baj.
Már lefeküdtünk, s csak akkor villant be, hogy nem a szívem fáj, hanem a bordámat ütöttem meg a gáton. Szerencsére a fényképezőgép nem tört el, de azt sikerült belepasszírozni a szívem magasságában a mellembe.
 Tegnap már bizonyossá is vált az egész, Bal kézzel nem tudtam megemelni szitokszó nélkül a fás kosarat. Amelyik izom oda kapaszkodik, az rázta a csengőt, hogy ott most ne használjam magam.
Pedig most elértem, hogy pár szár méter híján megvolt a 10km gyaloglás. A délelőtti bevásárlással 14km-nyi, de az 'bringával Szilasig' együtt értendő.
Utálom ezeket a fékeket, mert az akaraterőmet fékezik.

2019. február 1., péntek

Ebéd előtt

még átlibbentem Péterhez. Hátha most elmegyünk harangot javítani. Nem volt otthon.
A valamikor, mint dátum lépett érvénybe. Ez a falusi találka időpontegyeztetés most be is jött nekem. Tegnap délelőtt negyed óránként ültem be az olvasó szobába. Nem mertem volna 10-20 méternél jobban eltávolodni tőle. Nyafit is Nufi vitte sétálni.
****-
Most ebéd, mert kihűl, és folytatom.
***
Esik a hó. A bringa kereke itt-ott megleli a jeges keréknyomot a hó alatt, és megdolgoztat. Most voltam a 22-ben alkatrészért, és óvatoskodom.
Nufi a fonalfestés szépségeit tanulja a tableten. Béla játszik a púzzle kirakóssal. Nekem is melegszenek a kályhák, és egy óra múlva kiviszem Nyafit. Addig pedig tovább alakítgatom a LED vizsgálathoz a tranzisztorteszterem.
Kellett hozzá tüske végű mérózsinór, hogy a lakkfestéket át tudjam szúrni a hordozó lapján. A csatlakozási felület pedig a textool foglalat. A sokszálú vezetéket ugyan ellapítja, de könnyen kicsúszik belőle. A mérőzsinór végére ISA buszos alaplapból veszek ki aranyozott érintkezőt, és ahhoz fogom forrasztani. Az olyan vastag, mint egy IC láb.