2009. május 18., hétfő

Komjáti napló 2009 - V. rész

Szombat
Viszonylag mozgalmas nap.
Reggel a verandán raktam össze a körfűrész állványát. Megjelent Józsi. Elkérné a sóderem. Jó. Hozta magával az unokatestvérét és Leventét (a legkisebb fia.) Kitámasztottuk a kiskaput, én folytattam a szerelést. Az orosz multifunkciós barkácsgépet elemeztem, hogy is lehetne vele körfűrészesdit játszani. A bojler kereszttartóját két dexion elemre emlékeztető vasbigyóra akarom feltenni, a szembe fordított L alakok közé pedig keményfából távtartót, ami egyben merevítő is, akartam szabni. Ennél nem árt, ha párhuzamos két oldal. A gyalu részt le tudtam fedni a vaslemez borítójával, csak a késeket kellett tövig betolnom. Ekkor már elfordult a tengely 360 fokot is, A visszatolt kések a tömbbel együtt lendtömeget is jelentenek, tehát azért nem is vettem ki belőle. A körfűrészlap középlyuk viszont volt vagy hat hüvelyknyi, a beleillő duncs meg sehová sem szorította. Rakhattam így is meg úgy is. A dobozban talált kúpos idom sem illett sehová. Illetve ha faesztergaként szerelem össze, valószínűleg akkor kap szerepet. De nekem most fűrészelni lett volna jaj de jó. Megindult az ingázás a hátsó komorába. Kihoztam minden vasdarabot, ami kör alakú, és bármire is jó lehet. Az alátétes dobozban bukkantam egy színben passzoló jó vastag alátétre. Felhúztam a tengelyre. Illeszkedett. Rátettem a lapot. Üt. Megigazítottam. Hurrá! Felszorítóztam rá a távtartónak szánt vasat, és levágtam a megfelelő méretre.

Nagyon elégedett lettem magammal. Annyira, hogy megengedtem magamnak a főzést.
Odatettem egy villányi sertészsírt a nyeles serpenyőbe. (Orosz és alumínium bakelit fogóval.) Ronda, de szeretem. Van rávaló kupak is. A bakelit fogót elforgatva felül kis nyíláson távozhat a gőz.) Tehát az olvadó zsírba a félliteres befőttes üvegből bezuhintottam a rizsát. Kb. a felét. Amikor rántás módjára rotyogott, az erejét vesztett szlovák pitna vodából (ásványvíz) zuhintottam rá több, mint fél litert, beledrincsoltam egy doboz májkrémet, és lefedtem a fedővel. Kerestem rá borsot is, de azt nem találtam meg. Biztosan van, de hogy hol?... Közben elővakartam az uborkát és a robbantásra váró, kővé fagyott csirkealkatrészeket. Ennek a teflon lábas jutott. Kevés zsír, és úgy ahogy van, bele a szárnyas. Tudom, hogy más rak bele sót meg egyéb fűszereket, de én csak petrezselyemért mentem ki a kertbe, és a rizsre szórtam. Amíg a rizst eszegettem, fel-felálltam a mellehúsokat forgatni, és valahogy szétválasztani. Sokáig nem sok sikerrel. Ami a szakácsművészetben mind tilos, én azzal nyugisan elvagyok.
Tehát a csirke a kiolvadó saját levében főtt meg hófehérre, és csak akkor, amikor már a két mell egymás mellett kifehéredett, akkor vágtam mellé a hagymát. A rizs és savanyú uborka hamar jóllakatott, az üvegesre párolt hagymával még éppen nem piruló husi alatt elzártam a gázt. Megkóstoltam, de ez már holnapi kaja lesz.

Ebéd után pedig a mosáshoz fogtam.
A napon melegített vízből töltöttem fel a mosógépet. Még belelógattam a gyorsforralót, de igazából pár perc alatt nem sokat melegíthetett. Forraló kihúz- kivesz, és indult a forgás. (A sorrend fontos, mert amíg a forraló a vízben, nem nyúlunk sem a gépbe, sem a vaslemez oldalához! Az ördög nem alszik.) Jószerivel, mire a farmerek és a melegítők is a szárítóra kerültek, a fehérnemű meg a zoknik már szárazok voltak. A vaskonzol összeállítása közben összecsuklott a verandán a szárító. Jó, be is szedtem, mert jobb a békesség.

Közben Józsi is eljött, megköszönte a sódert, meg azt is mondta, hogy majd a Bódvából hozat másikat. Az jobb minőségű is.
Jó, de szegény Sanyi (rokonom) még élt, ő mondta, hogy nem szabad. Fel is jelentenek érte. De hát ha valaki engedélyt kér, akkor lehet. Befizet vagy tízezer forintot, és akkor szedhet magának. Majd abból visszaadja. Esetleg segítek is neki szedni. Ebben maradtunk. A konzol felrakása nem volt kalandmentes. Arasznyi hosszú állványcsavarral rögzítettem az oszlopokat, és átmenő csavarral akartam a keresztrudat feltenni. Csak hát akkora csavarom nincs. Józsi mondta, majd néz, de ekkor jött a szikra. 8mm-es lyuk, és betonacél. Volt neki. Kifúrkáltam, felszereltem a konzolra a vízmelegítőt, és átfúrtam a gerendát is. Felhívtam Józsit, majd én tartom, de kalapálja át a betonacélt a gerendán. Akad. A püfölésre a kisebbik gerenda elengedte a keresztgerendát, amin nyugszik. Ácsi! Valamit rosszul csináltam. A csavar eltört. Ohó, hát ez már használt csavar. Hoztam újat. Melléfúr, aztán teker. Az új csavar már be sem tekeredett, közben eltört. Biztató. A régi tölgygerendába a állványcsavarnak nyolcas fúróval elő kellett fúrni, mert ha kettő eltört. A többi is így járt volna. Azt hiszem, a fejem fölött stabil tető van. Nyugodtan alhatok.

Még gyorsan összepakoltam, és röpültem a fülkébe telefonálni.
Az esti beszélgetés után hazafelé tartva láttam a fiatalokat, (Jolikát és Ferit) hogy kinn vannak a kapunál.
Rákérdeztem, mikor jönnek kukoricázni. Holnap, de nem is kell az egész,
a többit majd a szomszédom fogja bevetni.

Nem értem.
A bájcsevely folytatódott még arról, hogy egy nyulat akarok venni vagy két kicsit, de este forgolódtam miatta. Egyeztettem anyuval, hogy ő ígért-e ilyesmit, vagy honnét az ötlet?
Ez a telek nem lesz átjáró.

1 megjegyzés:

Renata írta...

Látom elfogyott a hazai...:)
Benézek időnként olvasni...