2009. május 28., csütörtök

Komjáti napló 2009 - X. rész

Szerda

Hűs ez a reggel. Éjjel belealudtam Woody Allan filmjébe. A wood az én fejemben, mintha erdőt jelentene, és ez a sűrű sötét nagy erdő a veszélyeivel meg is jelenik nekem a szemüveges figurájában. Bolyong és folyton eltéved. A magyarázatai újabb mellékösvényekre tévednek. Egy ilyen fickónak én megmutatnám, hogy amikor a lepke határozottságú repülésből elege van, próbáljon ki egy hosszabb egyenes szakaszt is.
No, nem mintha én nem lennék pont ilyen.
Mi a búbánatért veszem elő a rég nem használt ismereteim gyökerét? Miért kell a számológépek és számítógépek között papíron számolni? Minek a kézifűrész a motoros körfűrész helyett? Vagy a legújabb felfedezésem a szög. Egyenes vasrudacska. Az egyik vége hegyes, a másik tompa. Fadarabok egymáshoz rögzítésére szolgál.
Egy zárat kivenni az ajtóból nagyon rossz, ha szöggel rögzítették. Egy szögelt asztalt, széket megjavítani is elég rossz. Hasad tőle a fa, a végét visszahajtották, a harapófogó is roncsolja a fát szétszedéskor.
Amikor lehet, elkerülöm.
Aztán kezembe került pár fadarab, melyből kiálló szögek jelezték, tegyek vele valamit. Balesetveszélyes.
Volt belőle öt darab. Kihuzigáltam a szögeket, és újra összeszögeltem vele a mini komposzt-keretet a múlt héten.
A fa is kibírta, a rozsdás szög is újra hasznosodott, és még 'hasznot' is hajt.
Egyetlen kis kalapács elegendő a mozgatásához. Gyors munka.
Ha facsavarból oldom meg, akkor sokszor inkább előfúrom. Félek a hasadásoktól. Többféle csavarhúzót veszek elő.
Még a végén meggyőzöm magam, hogy ez így helyes.
Hm.
Reggel óta jár az agyam az egyszerűségeken. Ez a keretesdi csak éppen beilleszthető volt a témába.
Mondjuk Türmer Gyula beszélgetése a reggeli műsorban nem hozott lázba. Mindent államosítani, amit lehet, és újraosztani.
Ez az osztogatósdi megy az agyamra.
A politika mindig innét elvesz, oda tesz, mert így igazságos.
Én meg itt ebben a kis faluban azt látom, hogy emberek etetik az állataikat, kapálják a kertjüket, jókat beszélgetnek, és igazából ez jó. (Ha osztogatásról van szó, itt is indulatot kavar.)
Persze, ha nincs eső, vagy túl sok. Ha beteg az állat, vagy kukacos a növény, az baj. De az általuk gondozott élőlények biztonságot adnak nekik.
Mondok más példát, nem állatosat.
Dezső bátyám már 80 éves elmúlt. Hármasban él feleségével és lányával itt, és hozzájuk is beköltözött a gáz, a vezetékes víz, a televízió.
A vízről tudom, hogy a búvárszivattyú megbízhatatlansága miatt vezették be a hálózati vizet.
De a vezetékes víz pénzbe kerül, és még klórozzák is.
A konyhában tehát most is ott áll vederben a kútból kézzel felhúzott víz is. Ez a biztos.
Az már csak hab a tortán, hogy a vödröt egy jól csapágyazott kábeldobra tekeredő műanyag(raffia?) zsinóron húzzák fel. A régen kővel kirakott kútfalat ma betongyűrűk helyettesítik. Ha a vízmagasságot emlegeti, akkor azt mondja Dezső bátya, hogy már kétgyűrűnyire fent van a víz.
Hova is szaladunk?
Mondjuk nem csak mi, de az egész világ.
Pár napja tévében láttam egy néger országot – ha tudnám, melyik, akkor is mindegy, de nem jegyeztem meg – ahol nyomortanyákon 'termelődő' emberpalánták földön ülve, csoportosan skandálnak valamit, és ez az iskola. Étkezésnek – aki fizetni is tudja – osztanak főtt babot. Bemutattak egy gazdag vállalkozót, aki támogat iskolákat pénzzel, és épít is.
A férfi nem volt taszító jelenség, amit mesélt, logikusan hangzott.
A következő forgatási helyszínem a fővárosban egy – itt butikosnak hívnánk – Cleopatra frizurára gyötört szöghajjal, európai szemmel is jól öltözött lány beszélt arról, hogy nem kellene ez a sok segítség. Mire ez a sok adomány?
Aki nem tudja a létfeltételeit előteremteni, az ettől nem érzi magát jobban.
Nem akarok visszamenni a halat vagy halászni ellentétpárhoz, csak mégis ide lyukadok ki.
Illetve megtoldva azzal, hogy a specializáció a kis csoportokban is létrejön – mert pl. tanító oktat, nem szülő – de nem különül el élesen.

Egy iskolában megtanult 1+1 úgy hasznosul bennem, hogy nem kell elővennem az ujjaim, ha kettőt akarok elképzelni. Mi több, Magyarországon ezt még egy kocsmában a leglassabb beszédű vendég is felfogja.
A nyelvünk ebben legalább közös.
A közoktatásunkban művelt állandó fejlesztés ma nekem azt jelenti, hogy a középiskolai érettségimmel ennyi idő után már nem nagyon tudnék megírni egy elfogadható felvételi tesztet bármelyik főiskolára vagy egyetemre. Mi több, a köröttem lévő világ leírásában is keresem a szavakat, hogy egyértelmű szövegeket írjak. Inkább rövidebb mondatokat.
Elszaladt mellettem a világ. Kezelem a használati tárgyait, javítgatom az elektromos készülékeit, és újra meg újra tesztelem az elmémet. Mire lesz még alkalmas.
Fúgát már nem fogok írni. Apróbb pascal vagy basic programot valószínű.
Géza barátomat nézem még tágra nyílt szemekkel, mert ő például villamos mérnök létére közel az ötödik x-hez íriszdiagnosztikát, gyógymasszázst és természetgyógyászatot tanult.
Ekkora váltás egy gondolkodásban nekem felfoghatatlan.
Olyan, mintha én a szakácsművészet alkotó oldalára szenvedném át magam.
Brrr...
Most, amikor a kávééhségem kinyúvaszt, elképzelem, hogy szakácskönyvekkel a kezemben, recepteket felolvasó programokkal veszem magam körül. A sétáló magnóba a Kapa-kasza-fakanál hangját behelyezve kerékpározom hétvégenként piacról piacra, és memorizálom a kofák készletét, hasonlítgatom a nagyáruházak áraival...
Embertelen kínzás volna.
Ebéd után ejtőztem pár percet. Betoppant János.
Erzsike küldött nekem paradicsompalántákat. Azzal hagyta itt, majd anyu a hét végén elülteti. Rakjam valahová, és locsolgassam.
Egyébként meg a darálót jött megjavítani.
-Segíthetek? - csillant fel a szemem.
Segíthettem. Kiemeltük a sarokból a centrifuga méretű vashengert.
Az eső csepegni kezdett.
Leburkolni sem kellett nagyon, kiemeltem a kapcsolóját, kerestem a fáziskondit.
Nem volt. Legalábbis nem látszott.
Áram alá helyezve morgott, s ha beizgult, már kifogástalanul pörgött.
Ez bizony fáziskondi.
De hol van?
János megrettent s asok csavartól, pedig mechanikai műszerész, neki nincs annyi ideje, meg csőkulcsa sincs.
Mondom, hozok. :-D
Nem, de ideje sincs.
Akkor vigyük át hozzám, ha megcsináltam, visszahozom.
Ez sem tetszett.
Végül is három madzag jött ki a motorból, ha zárlatos a kondi, akkor a kapcsolóról elmenő szál elé bekötve bármilyen kondival beindíthatjuk próbaképpen.
Bekötöttem. Semmi változás.
A lazának talált csavarokat meghúztam, és attól sem változott semmi.
- Rakjuk össze, beindul az. Majd kapcsolgatja Mari néni.
Visszaügyeskedtük a kapcsolót. Ekkor már fixen fogta a helyére a két csavar, nem kézben előre bekapcsolt kapcsolóval ellenőriztem.
A megoldás a kapcsolóban volt. A két állás (ki és be) után volt egy harmadik nem fix pozíció. Ha bekapcsolja valaki, akkor tovább billentve rákapcsolódik a segédfázis kondija. Annyira automatizmus, hogy a felhasználó sokszor észre sem veszi.
Ez a gép sokat állt. Vagy ez az érintkező oxidálódott, vagy kicsit megkopott. Határozott túlhúzásra szépen dolgozott.
Mitől vagyok ennyire okos?
Otthon Budafokon van egy orosz köszörűm. Kettős kapcsolója bekapcsoláskor együtt indul, és morgó hanggal jelzi, a köszörű a segédfázis jelenlétét. Amikor a kapcsoló arretál, (beakad a helyére) a felhasználó elveszi a kezét, a kapcsoló segédfázist működtető része visszaugrik alapállapotba, a morgás leáll.
Ezt a morgást hallottam meg. Megmutattam Mari néninek a kezelését (már 30 éve használja, ilyenkor az ember gyermeke pirulva okosabb a tulajnál) és rakhattuk össze az egészet.
Még volt némi vita egy műanyag előlap miatt. Hogy az hátlap, de megkerestük a kamrában a hátlapot is, és két újabb lyukat melegítve az oldalán, felcsavaroztuk azt is. Nem igazam volt, csak jobban emlékeztem. :-)
Ha már ott voltunk, még a spajzban a hűtőgépből kivettem a hőfokszabályzót. A vezetékei kicsit összeégtek.
Ha nem vágom el a hőérzékelő csövet, talán meg lehetett volna menteni, de a kivezetéseinél a bakelit volt nagyon tönkre.
Mondtam Jánosnak, talán annyit megér, hogy vesz bele egyet.
Majd akkor kitaláljuk, hogyan kell visszakötni.
Itthon még előkészítettem a jégakkut anyunak, meg a műanyag edényeit is elvitte János.

Visszatérek még a reggeli ritmus témámhoz.
Amit fiatalon megtanultam, az részemmé vált akkor is, ha értettem a befogadáskor, akkor is, ha nem. Volt, ami jóval később kapott értelmet. (De mennyi!)
A most uralkodó osztály – erre sincs még jobb kifejezésem – frissen szerzett javai nem lerakódott, üledékes kőzetként jellemezhetők, inkább árvíz utáni lerakódások. Van, ahol ott fog maradni, van, amit elfúj a szél.
Érdekes volt a napokban Baumgartner úr – az apa – beszélgetése a Múlt kor műsorában. Hogy autószerelőből hogyan lett gazdag ember a kereskedelemből. A rendszerváltás felhajtó ereje magasba vitte.
A kétkezi javítómunkából nem lett volna belőle ilyen gazdag ember.
Ugyanaznap a Gyulai kolbász gyárát siratta a televízió egyik műsora, hogy hungarikum szűnik meg.
Több, mint száz éves receptúra itt-ott megmodernizálva az előállítást sem tud a talpán maradni.
Valamit létrehozni, az kiszolgáltatottá tesz.
Az autógyárak hitelbe tolták a termékeiket szinte mindenkinek, mert a termelés folyamatossága lett az érték.
Most mi van?
Már megint a kereskedelem, a bankrendszer előszobáiban térdepelnek, hogy csinálhassanak végre autót.
Minél bonyolultabb rendszert üzemeltet valaki, annál inkább kiszolgáltatja magát a piac nevű sárkánynak.
Szeretném érteni ezt a világot!
Itt a világ másik végén, ahol még nem a kölcsönökből fuldokolnak a halandók, itt is megjelent a hatalom számomra értelmetlen fala.
A falu mellett folyik el a Bódva. Nem túl nagy folyó de fontos minden szempontból.
A partján volt a vályogvető hely, ahonnét szerezték az agyagot az emberek évszázadokon át. Maguknak vetették, hagyták a napon szárítani, és építkeztek belőle.
A betonozáshoz a Bódvából került sóder és homok, a követ a hegyoldalból szedték össze az emberek.
Ma már ez nem így van. Miskolc közeléből, Nyékről hozzák a sódert. Kb. 70km, és nem szabad követ szedni a hegyoldalban. A vályogvető hely már valaki tulajdona. Ennek még nem jártam utána, mert állítólag a fű már benőtte, meg sem ismerném, és valószínűleg a tulaj meg is engedni használni, ha onnét szeretnék építőanyagot nyerni a falamhoz. Mindössze egy fürdőszobányit akarok rakni.
A követ is megkapom a szomszéd Józsitól. Ő bontott egy régi házat, tele a kertje, örül is, ha valaki visz belőle.
Állítólag engedélyt is lehet kérni a sóderszedésre, csak nem éri meg.
Nem tudom. Illetve nyomozás kérdése.
Budafokon legurultam a Duna partra, és megszedtem a kispolszkit. Ott sem kellett sok, egy fürdőszoba sarkát betonoztam újra, ahol vécét helyeztünk el. 2-3q elég volt. A fuvarköltség nagyobb lett volna, mint a szükséges sóder ára. A Dunából nem hiányzott senkinek.
Azt is tudom, hogy a nagy kitermelők hamar tönkretennék a tájat. Végül is mindenkinek igaza van.

Ma túl sokat járt az agyam a fölösleges dolgokon. Holnap fizikai munkát tervezek.

Nincsenek megjegyzések: