2009. augusztus 8., szombat

Komjáti napló 2009 - XXVI. rész

Kedd

Este, még telefonálás után beugrottam Jolikához, otthon van-e Feri. Jó lenne kipróbálni a célműszert. Még nincs, de reggel már hatkor felkel, és fél nyolckor indul csak dolgozni. Talán belefér 5 perc.
Tehát reggel hatkor elnyomtam a telefon ébresztőjét, és aludtam tovább, majd 7:08-kor sebzett vaddisznó vágtában rendeztem magam, és már negyedkor ott voltam az udvarukon. Feri a papkertben kaszál. Menjek utána! Jó, azt sejtem, hol a papkert, és a kemping bringa 1 perc alatt odavisz, de az valakinek -- a református papnak -- a kertje. Van kapu, van udvar, és utána jön csak a kert.
Kissé túlszaladva megláttam a traktort, majd Ferit a gereblyével. A kukoricát pakolta az utánfutóra. Vettem egy nagy lélegzetet, és berontottam az udvaron keresztül hozzá.
Nem volt sem kutya, sem ember a házban. Feri mondta, hogy nincsenek itthon. Akkor szerencse. Szégyelltem volna magam. Vagy mondjuk magyarázkodás, bemutatkozás....
A műszer működik. A feliratok lekoptak hamar, azt jobban kell megcsinálnom, de használható.
Beszéltünk még a vályoghoz szükséges pelyváról. Illetve törött szalmáról. Jolika mondta, hogy kérdezzek rá, Feri pedig, hogy menjek oda, ahol még nem szántották be, és hozzam el.
Mondom, én nem szoktam odamenni valaki földjére valamiért, még ez a Bódvából kitermelt kavics is zavar, de ez valóban nem fog hiányozni senkinek, és a Bódva tudtommal nem valaki tulajdona. (A medermélyítés pedig még hasznos is. Több vizet tud befogadni. Ennyit az önigazolásról.)
Jó, akkor majd odaszól. De van neki is Szentandrás mellett learatott valami, az az övé. A lucernás mellett.
Abban állapodtunk meg, hogy még vagy 3 nap aratás, és utána együtt elmegyünk.
Itthon még az ajtókereten agyaltam, meg megírtam az utóbbi hét történetét.
Nufi ki is rakta. (Gyors volt! Köszönöm!)
Délutánig újraolvastam a vályogos dolgokat, tapogattam a téglákat és kopogtattam a többi ajtókeretet. A megoldás csak éjjel jutott az eszembe, de még nem vágok a dolgok elébe.
Lógott az eső lába. Talán esett is. Átmentem Józsihoz, hogy mikorra számíthatok a sóderemre. Fektetném a lefolyót, azt pedig sóderágyba kell.
Sóderágynak meg elegendő volt, amit kölcsönkért, ősszel pedig (szeptemberben) az emésztőhöz hozatok a tüzépessel nagyobb mennyiséget. Addig megint összevakarok talán 20 ezret.
Talán a héten, de nem tudja, mert ő is várja. Neki is kell már.
Nem volt túl meggyőző, de én türelmes vagyok, és vissza-visszatérek hozzá. Egyszer csak megunja, és megszerzi.
Még Mari néni szomszédja csípett fülön hazafelé, hogy nem jó a tévéje, vagy a távirányító. Menjek már át.
Jó, megnézem. Ő azonnal hátraszaladt megkeverni a paradicsomot (befőzés), és én meg bekapcsoltam a tévét.
A néni siránkozott, hogy a bojlerje is most lyukadt ki, és a tévé is elromlott. Én már épp megnyugtattam, hogy működik szépen, de nem volt ilyen szerencséje. Pár perc bemelegedés után már nem reagált sem a távirányítóra, sem az előlapi gombokra.
Akkor cseréljem ki neki. A másik szobában van egy Panasonic. Ott meg nincs konnektor. Illetve a falban rossz a madzag.
Daewoo le, Pana fel. Megcseréltem. Így már jó.
De állítsam be neki s Dunát.
Megtörtént.
Hogy kell kezelni?
Piros gomb kikapcsolás, azzal be is lehet kapcsolni. Van egy kör. A felső és alsó gombbal lehet lépkedni a műsorok között, a két szélső a hangerőt szabályozza.
A legfontosabbakat elmondtam, ha akarja a többit is, de nem akarta. Ez éppen elegendő neki.
Kaptam tőle egy Sokol 308-as kicsit hibás rádiót, és ha nem garanciális (a tv), akkor megjavíttatja velem a Daewoo-t.
Tudom, hogy nem lesz az, de már azt is, hogy amíg a Pana működik, nem fogom őt látni. A Sokol pedig megy a gyűjteménybe. Nincs elemfedele. Elajándékozni sem tudom, csak ha adok hozzá adaptert. Az FM része régi OIRT normás, és az nem megy. Ráadásul abban van a két orosz IC is.
Tavaly is kaptam tőle egy kitudja mibaja JVC-t meg egy erősen képcsöves Videotont. Az utóbbi fekete-fehér modultv. Ez a dolog mindaddig működik, amíg nem kell bele pénzt fektetnem, de ha alkatrészre lesz szükség, majd jön a sértődés.
Nem volt jó kör.
Akkor is termelni kellene valamit.
Hat óra körül felpattantam a bringára, és tettem egy tucat kört a homokozóba. Nyolckor hallottam a harangot, akkor becsobbantam a kádba, és negyed kilenckor értem a telefonfülkébe.
Megtárgyaltuk -- Ildivel -- hogy a jégkrém dolog engem a görög drámákra emlékeztet. A Thébai mondakörben Polüneikész és Eteoklész vitája a testvérharchoz és mindkettejük halálához vezetett, és ezért rendelte el Kreon, hogy a városra törő árulót nem temethetik el.
Csak Antigoné halála döbbentette rá Kreont, hogy hülyeséget csinált. Értelmetlen és embertelen dologhoz ragaszkodott, amikor a szavát állta.
Én, mint Kreon álltam a hűtő előtt, és nem tudtam volna elviselni senki elvesztését, ezért inkább megettem az utolsó jégkrémet a hűtőből. Annál is inkább, mert pótolni tudtam frissel, mire a nagyzsákos asszony megérkezett.
No, jó éjszakát! Mék aludni.

Szerda

Hinta-palinta. Egyszer fenn, egyszer még lejjebb. Ma már nem bírtam ki kávé nélkül. Vettem egy zöld Eduscho duplát. Sajnos nincs kis csomagban, csak félkilósban, vagy húsz dekás, meg sem néztem. Esett az eső, s kicseréltem a szódásflakont is. A boltban az eladóval épp jópofizott egy hölgy, de olyan hadarósan, mintha külföldiül beszélnének. Valószínűleg a kitört koffeinéhségem is rásegített, de menekültem volna, s tettem is, amint lehetett.
Itthon kifertőtlenítettem a virágvázaként is bevált sörösüveget, és végre megkönnyebbültem.
Amíg lefőtt a kávé, lemostam a bringát, és kézzel meghúztam a fékrögzítő csavart.
A barna lötty végre meghozta a mókakedvem.
Az eső még javában szemetelt, de már odaültem a sóderkupac mellé homokot szitálni. A rosta plusz a sóder úgy megizzasztott, mint a múltheti kombájnlátogatás, és nem volt haladós. Valami jobbat kéne kitalálni. Valami rázógépet.
Négy karót vagy rudat leütni, és kurta láncon a furik fölé lógatni.
Hát, nem kis munka. De van olyan hegymászókötelem, amit először a vödörhöz használtam a kútba.
Mintha volna vasszem is, amivel a beakasztós zárakat szerelik a budiajtóra.
Hát volt, de mint más méretű, és csak három. Akkor gyilok.
Gyorsan fúrtam négy 10-es lyukat a rosta oldalán a karokra. Átfűztem rajta a zsinórt, és felkötöttem a vasoszlopokra. Alá a talicska, és már hordhattam is a ráznivalót.
Ettől ugyan nem éreztem könnyebbnek, de jobb lett.
Közben pihenésképpen megmértem a megrakott vödör tömegét. A legalacsonyabb becslésem volt jó. 20kg. Amivel több lehet, az a víz, de attól megszabadul a betonplaccon. Tehát netto 20kg 12 fordulóval, de veszem inkább 10-nek, és akkor nem számolom túl magam három nap alatt 600kg. A hét végére ebben az ütemben összejöhet az 1 tonna. A három és fél tonnának vásárolt sóder tavaly 19000Ft-ba került, amit durván osztva keresek 5000Ft.-nyi sódert (öt napszor két óra=) 10 órás munkával. 500Ft-os órabér. Nem fizetem túl magam.
De ha aerobik edzésnek fogom fel az 500m bringázás üresen, pár perc lapátolás, majd 500m teherrel vissza. 20kg-mal karhajlítás (fel a vödör a csomagtartóra-lea vödör a csomagtartóról.)
Esténként azóta nem kell a pokróc sem. Fűtenek az izmaim.
Negyed hétre lettem meg a homokrázással. Először még úgymond szárazon, majd fejlesztettem a módszeren, és egy kisvödör vizet adagoltam hozzá.
Ettől a nagyobb kavicsok oldalán tapadó homokszemcsék is lejöttek. A kavics is szebb lett, meg az éles homok is több. Egy második rostálás kisebb likú szűrővel talán eredményezne finom homokot is, de most nem kínzom magam vele. Ha már a vakolatot kell simítani, vehetek valamelyik tüzépen egy zsákkal.
Negyed hétkor felpattantam a bringára, és irány a Bódva.
Három kislány játszott a házunk előtt a kút körül. Olyan 6-8 évesek.
Az első két körben még csak néztük egymást, aztán már mosolyogtak, s az egyik bátortalanul köszönt is.
Utána pedig mindig más koreográfiával álltak sorba, vagy hasaltak a füvön, s egyszerre zendült fel a Hello!
Én pedig hol utánoztam a bújkáló magándetektívet, hol a lábaimmal integettem.
A falu vége előtt megkergettem a biciklit, és lendületből jutottam a fűre. Csak úgy ugrált mögöttem a vödör és a gyalásó.
Szinte észre sem vettem, és megvolt a tucat kör. Nyolc előtt tíz perccel már felállítottam a paravánt a fürdőkádam előtt. Most különösen precízen kellett, mert a lányok ott huncutkodtak a kerítés előtt. Jöttek leselkedni. A kifeszített pokróc aljára is tettem nehezéket, ne lebbentse fel a szél. A létra alsó fokára pedig egy jókora sziklát, hogy ne dőljön fel.
Időben jutottam a telefonfülkébe is. A beszélgetésünk rövidebb volt, mert más is akart telefonálni.
Este ráállítottam a Dr. House felvételére a videót, és a Tűzvonalban után megnéztem. A 24 után pedig még mindig lestem a tetőgerendát hajnali kettőig. Hát ennyit tesz a kávé több hetes kihagyás után.

Csütörtök

Kilenc tájban ébredtem. Nem sokkal előtte. Reggeli után kevertem a könyv alapján mésztejet, és a kirostált éles homokkal összekavartam. Először túl soknak tűnt a víz, aztán kicsi lett a próbalábos, és műanyagvederre váltottam. Csak nem lett világosabb, tettem hozzá még meszet, és tovább kavartam. Aztán meguntam, és felpacsmagoltam a leszedett csempe helyére. A maradékkal pedig a konyha sarkában ásott -- és már visszabetonozott -- gödör találkozásánál levert vakolatot pótoltam.
Bár feltapadt, de nem volt túl biztató az eredmény.
Elmosogatva a szerszámokat betértem a szobába a vályogos könyvet nézegetni, és közben bebandázsoltam a célműszerem kábelkötegét. (Aki nem ismeri a szót, annyit jelent, hogy több vezetéket néhány centinként zsinórral összekötünk. Egy kicsit a pelenkaöltésre hasonlít a módszer.)
Ekkor jött Józsi. Hétfőn hozzák (vissza) a sódert.
Örömömben végigmutogattam a beállítás előtti ajtókeretet és amit haladtam, mióta nem járt itt.
Bevallottam, hogy megfúrtam a rostáját, de örült is neki, mert ő hagyományosan rázta erőből, s neki is segíthet a módszerem.
Közben már járt az agyam a bringautánfutón, hogy a szögvasrácsok keretéből négyet összehegesztek -- Józsi szerint elég kettő is, és hallgatok rá -- és két kempingbringakerékkel elbír 100-120kg-ot. A tengelyterhelhetősége a bicikliknek 90kg, azaz alig a felén túl használom ki. Meg hát a Bódva töltésére is fel kell bírnom húzni.
Amikor magamra maradtam, tovább agyaltam, hogy miképpen lehetne a kerékösszetartást és a függőbentartást elfogadható értékre hozni.
Mostani elképzelésem szerint két első villa fogja majd a kereket, és kell egy szögvas keret vízszintesen is. Vagy van otthon még vízcső. Az is megfelelhet. A vízcső még talán erősebb is, mint a korrodált szögvas.
Nem ma fog eldőlni. A fontos, hogy 3-4 db nagy Diszperzites vödör ráférjen. Az egy körrel 1q-t jelenthet, illetve később is bármi szállítható rajta kenyérgőzzel.
A következő program az ajtó.
A bevakolt területek egyre jobban néznek ki, próbáljuk meg akkor a vályogot is!
Előkerestem a nagy fúróval a keverőszárat, és az ajtórésből kitermelt vályogvakolatból kiválogattam a meszes részt, és a tiszta zúzalékből kevertem egy vödörnyit. Szépen folyósra, mint a friss tehénlepény. Az első adagba tettem két kőműveskanálnyi homokot, a többibe hoztam szalmát is.
A függőleges síkot meghatároztam a legjobban kiálló tégla élével, és odaékeltem három deszkát. Az ékelő lecek a másik ajtófél helyéhez támaszkodtak. Majd oldalról tölteni kezdtem a szmötyit.
Remek mulatság volt. Tapadt is, meg ki is folyt, kísérleteztem többféle állaggal. El is ment az idő. Ma ki is hagytam a sódergyűjtést. Épp csak a szerszámok letakarítására és elpakolására volt időm. Este telefonozás után még nem lehetett levenni a támasztó leceket.
Végignéztem az esti műsoraimat, majd újra a szalma és földépítész könyv. A német vályogszabványt olvasgattam hajnali egyig. Végre eljutott az agyamig, hogy a törek, a szalma és a homok, a soványítási folyamat arra kell a vályognak, hogy ne zsugorodjon. Ezt ugyan már többször elolvastam, de elsiklottam felette. Ettől nem repedezik a kikevert massza.
Újra és újra elolvasva rájöttem a mai napi melléfogásomra is. Vagyis az én majdnem iszap finomságú beöntéseim nem fogják majd elég erősen az ajtókeretet, mert azt írja a könyv, az ilyen minőségű fal csak önmagát tartja. Ne bízzanak rá terhelést. Igaz, hogy ez a függőleges terhelésre vonatkozott.
Mostani elképzelésem szerint a ,vert fal' technológia lesz a következő kísérletem.

Péntek

Reggel még a mosdás és reggeli előtt leszedegettem a zsalut, és megszemléltem a művemet.
Puha.
Tömörítésképpen kalapáccsal zömítettem a falon tapadó vályogot. Csak a közepén, de az oldala ettől elválni látszik.
Ha oldalról újrazsaluzom, és dróttal összefogom, akkor újra döngölhető lesz a rendszer, és kis szerencsével még beiszapolhatom a korábbi rést is.
Száradás után meg a hepéket és hupákat mészvakolattal kiegyenlítem.
Ez a terv.
Ma még jönnek anyuék, tehát lesznek hosszabb szünetek, de utoljára a remény hal meg. Ma ismét bal ajtófél.

Csak az nem volt.
A konyha kitöltve mindenféle kajával, kezdődik az új harc a legyek távoltartására és a penész ellen. Ma is volt kávé, és amikor anyu kivette az új Segafredo-t vákumcsomagolásban, annyit mondtam: Köszönöm szépen, nem kérem. De hiába mutattam meg a kávésdobozomat, hogy tele van, a kávé itt maradt.
Laci bácsi bevette magát a málnásba. Újrakötözte, hogy hozzáférhetőbb legyen. Én feltöltöttem a víztározóimat. A tetőtéri volt a legfontosabb. A végén már hangos volt a kút. Belenéztem, és alig van benne víz.
Anyunak felástam a borsó helyét, és ő újra beszórta nekem. Majd esténként a fürdővízzel fogom locsolni.
Visszaszereltem a rostát a két oszlopra, és kirostáltam, átmostam a sódert.
Közben meglátogatott Mari néni, és kicsit kibeszéltük a falut. Tényleg nagyon talpraesett, okos asszony. Ha jól tudom, már 86 éves, de szellemileg bárkivel felveszi a versenyt.
Kérdeztem, hátha van kétkerekű kézikocsija, és még az is volt.
Amint anyuék elmentek, és befejeztem a rostálást, átkerekeztem érte.
Masszív kis járgány. Egy baj van vele, hogy a két kerékhez tartozik egy támasztóláb, s az a bringához kötve hamar leér (a földre), s mint egy vasmacska a hajót, úgy fog meg.
Beleraktam a két nagy műanyagvödröt. Belefért. Ez 4x-es sebességet jelent.
Felkötöttem a csomagtartóra a fülét.
Nem fordul. Így borulni fogok vele. Az udvaron kipróbáltam. Irányíthatatlan.
A zöldre festett kemping bringáról leszedtem az első részt. A villát felfelé fordítottam, a kormányt kihúztam oldalt, s a helyére bebilincseltem a kézikocsi fülét. (Húzóját.) A kormánytól azt a fél méteres vázat, ami az összecsukható vaslapig halad, gumipókkal felrögzítettem a nagy bicikli kosarára.
Elég jó volt, az udvaron meg is tudtam vele fordulni.
Irány a Bódva.
Megszedtem négyszer a húszkilós vödröt, azzal hordtam ki a nagyobbakba a sódert, és felraktam az ,utánfutóra'.
Már elindulni sem volt egyszerű. Állandóan fék. A bringával jól kijárt ösvényre nem mehettem, mert a futónak kicsi kerekei vannak, azt kellett a legjobb úton tartani.
A hídra felhajtóig eljutottam, de onnét csak tolni tudtam a falu széléig. Onnét a betonon megint haladtam a házig.
Summa, summa, rum: (sok pénz és pia) csak a kempingbringakerék lesz az igazi saját kerettel.
Még éjjel agyaltam vízcsöves kereten, csak nincs annyi T és L profilom, amiből összeállíthatnám.
A vonórúd még így is tartogat fejtörést.
Nufi újabb felfedezése, hogyha valamit nem eszem meg röptében, az másnak annyit jelent, hogy nem ízlik annyira, de felvilágosítottam, hogy nálam más a szitu.
Ami vacak, azon kell túl lenni, hogy jusson az élvezetnek is.
Ez így hülyén hangzik, de elő a keszonfelszerelés -- hátha túl mélyre merülök magamban, és visszatérve túl sok nintrogén lesz a véremben -- és indulhat a lélekbúvárkodás.
Gyerek koromban beteges kölyök voltam. Persze tömték belém a gyógyszereket, s az keserű, s nyomja nyelőcsövet. Ezért nagy korty tea, vagy utána pogácsa, vagy ami módszer csak létezik: ki kellett próbálnom.
Az ételt is ezután úgy csoportosítottam a tányéromon, hogy a krumplit, a rizst, a köretet megettem előre, és a végén kiéltem magam a húsban. A csirkecombban, stb.
Ezeket a szokásokat később le kellett vetkőzzem, de itt-ott maradt nyomokban. Pl. a csirkecsontot szétrágom a velőért ma is. Az az ebéd fénypontja.

Nincsenek megjegyzések: