2010. szeptember 13., hétfő

Hétvége

Vasárnap

A szenvedés napja.
A hét elegendő volt arra, hogy három főzésnyi kávéval dícsérjem a napot. Nem használ nekem. A folyamatosan emelkedő adagok nem érnek el figyelemjavítást, és a közérzetem is csak először-másodszor jobb tőle.
Már szombaton le akartam tenni, de nem sikerült. Délben elfogyott az akaraterőm, és töltöttem is a fekete leveses edényt.
Estére jött egy újabb roham, s akkor újra.
Tehát vasárnapra maradt az akaraterődemo.
Ilyenkor ugye a legfontosabb, hogy nem gondolok a kávéra. Hideg kaját eszem. Ha útba esik a kávéfőző, akkor más utat válsztok.
Végre abbamaradt az eső is.
Kicuccoltam a famegmunkáló szerszámokat az udvarra. Kiválasztottam a pallót, amelyik elég vastagnak tűnt, levágtam méretre. Alacsonyabb lesz a szerkezet, mint a Bernie Maas eredeti találmánya, de ezt beta verziónak szánom.
A méretre vágás már gonddal kezdődött.
Az orosz barkácsgép körfűrész része íves nyomot hagy, és gyenge a motorja. Ha már a vastag deszka a fűrészlap közepét elhagyja, megfogja a a lapot, csúszik a meghajtószíj.
A felfordított blacki-decki körfűrész vígan viszi, de annak nincs asztala, és kézzel kell fogni a bekapcsoló gombját, csak a másik mancsom marad a deszka irányítására.
Jöhet a szúrófűrész. (Én csak varrógépnek becézem) Kis karbantartás után lassan, de biztosan vágja az anyagot.
Kicsit hepés-hupás, de majd a felsőmaróval kiigazítom.
Nem ártana hozzá egy sokkal hosszabb marófej, mert a deszka feléig lóg be csak.
Az oldala elég ronda, és a talpait sem ártana síkba gyalulni.
Lekaptam a körfűrészt a barkácsgépről, aztán szemre beállítottam a gyalukéseket. A derékszög hosszabb lapjának vastagsága volt a mérce.
Kezdtem egy szőrös tűzifa darabbal.
Sima lett. A tölgyfa keményebb, és a sablonkám fenyőből lesz. Megpróbáltam a leesett darabkákat is. Ott is működött.
Most  jönne a sablon talpa. Ott már volt mit egyengetni.
Összecsavaroztam a két egyformát, és úgy húzogattam a gyalugép fölött.
A sikeren felbuzdulva nekilódultam volna a hátának is.
Hát nem. Megakad.
A felső rögzítő megállítja -  az állatka feje.
Megpróbálom paintben lerajzolni.
Nem tudom szépen. Rondán meg nem teszem ki. Majd inkább lefényképezem.

Azt sem most. A telefonom fehér képernyővel fogad. Lassan elátkozom a Samsung céget. S telefonjai mind nagy csalódás. Szép, mint egy királynő, de ő használ engem, nem én őt.
Este hívott anyu, hogy ugye holnap nem megyek Miskolcra, mert festik a konyhát.
Megnyugtattam, hogy nem. Meg a gázrózsái sem akarnak működni.
Rendben, csak el ne felejtsem betenni a kocsiba a szilikon sprayt. (Betettem)
Még Leskó Pista kollégámtól tanultam, hogy jó hozzá. Együtt karbantartottuk a Miskolci Egyetem Vaskohászati tanszékének indukciós kemencéit. Vajon most hogy él?
Talpraesett fickó volt. Nem féltem.
Már majdnem nyolc óra volt, amikor a telefonfülkébe jutottam, és kilenc után fejeztük be.
A két tehetségkutató műsort beszéltük át jól. Igazából szurkolnék annak a csodatorkú nőnek, de nem ártana neki egy pszichológus, akivel helyretennék a művészet és közönség és alázat kérdését. Ha a gyereke dönt a sorsa fölött, akkor a saját örökségét húzza ki maga alól. Annak a nőnek már most kiderült, hogy hattyúéletet élt egy baromfiudvarban.
Na, szundi, mert mindjárt éjfél!

Nincsenek megjegyzések: