2011. szeptember 24., szombat

Búcsú

Hazatértem. Komjáti blogom ismét szundikálni fog. Ha gondolkodom, innét is kihallatszik.

2011. szeptember 21., szerda

Visszaszámlálás

Holnap reggel indulok haza. (Írom ezt 22-én csütörtökön)
A cipőtartó elkészült.


Szép nem lett, viszont kicsi. Több cipő van már itt. Ha az itt-nem maradókat hazaviszem, akkor talán elférnek benne anyuék lábbelijei. Kipakoltam a szobám szekrényét, és áthúztam a másik szobába. Rá kellett döbbennem, hogy szennyes-tartó nélkül még így sem lesz megoldott a helyzet, de legalább az esőkabátok, és az itt használatos ruhákat bepakolhatják.
A kávéhiány erősebb volt nálam. Ma ismét ideges napom lesz. Vezetni nem akarok koffein hatása alatt. Ma kell kiszenvednem magamból az első hiányfeszültséget.
Jolikának a varrógépmotorja rossz volt. A szénkefés motor nem minden szegmenspárról indult el. A másik régi motor nagyot pukkant, de nem verte le a biztosítékom. Mondom, ez kondi. A fojtó tekercs mögötti zavarszűrő lett zárlatos. A két motorból lett egy jó. A pedálokból egy működik. A harmadik motorról hiányzik a csatlakozó. Nem bogoztam még ki, melyik madzag hová kötendő. Azzal a használható motorral összeraktam a gépet, s átadtam. A többi helyreállítási kísérlet marad későbbre.
Még Józsi feleségének a számítógépét kell összeraknom. Sáriék cégénél vettem volna nekik másikat, de valószínűleg Józsi tud olcsóbban másikat, mert nem tetszett az ötletem. Csak annyiban rossz, hogy kimostam a belét, és a dobozt nem. Most pakolhatom vissza a koszos dobozba a kimosott alkatrészeket. A videójában gumikészletet kell cserélni. Magammal viszem. Mondtam, hogy postán hazaküldöm, vagy ha jön valaki erre,.. de ez most nem valószínű.
Ma még nagy rendezkedés lesz. A hűtőt pont jól kiettem. A sors fintora, hogy anyuék jönnek kiásni a répát. Nem ósanhörcsögök, de Ildi meg annak nem fog örülni, hogy hazaviszem. A feszültség már most nő bennem, de ez sem érdekes. Majd ások Budafokon a komposztdombom alá egy vermet, és odadugom el. Én már megszoktam a gyűjtögető életmódom, és kibékültem vele. Nufi pedig szenvedi.
Na megettem a reggelit, vár a munka.

2011. szeptember 20., kedd

Hétfő

Az eddigi legrosszabb napom volt itt. Szerettem volna dolgozni valamit, vagy takarítani, vagy bármi hasznossal elfoglalni magam. Semmi sem esett jól. Még a fekete özvegyet is abbahagytam két játék után. Jolikától elhoztam a fagyasztott májat, meg a csirkecombokat. A májat hozzásütöttem a karfiolhoz, az lett az ebéd. A varrógépmotorhoz való taposók (pedálos fordulatszám-szabályozók ) végre kizökkentettek a depiből. (Tanulom a Szendi Gábor könyvből a szakszavakat.)
A szabályzók két kerámiahengerbe belerakott szénkarikákból állnak. Rugó ellenében tolja a pedál. Előtte egy soros tekercs kondival átcsukva. Ezek a fojtótekercsek égtek le, szakadtak.
meg. Az elsőt leszámoltam. 200 menet van oldalanként. A vezeték ránézésre a leégett eltérítő tekercsből megoldhatónak tűnt. A sorfrekvenciás tekercs leégett, de a képeltérítésé jó.
Ronda műgyantás kulimász őrizte az alakját a műanyag csévén, és a vasmagon. Egy tekercs már megvan. Igaz, hogy a kapcsolót fordítva raktam össze, de ha majd a másodikat is újratekertem, és összeraktam, addigra megnyugszom, és visszafordítom. (Ilyenkor ugyanis szétperegnek a szénkarikák. Azokat pedig idegesen nem lehet megfogni, mert törnek.
Bekészítettem még a Color Star tévédobozt, hogy cipősszekrénnyé nemesítsem, de marad holnapra

2011. szeptember 19., hétfő

Szombat-vasárnap


Közeleg a hazatérés. Rendet csinálok.
A Miskolcról elhozott íróasztal-maradványokban megláttam Csipke Józsikát. Sikerült belenyúlnom egy szálkába, és nálam fordítva működött a mese. Felébresztett.
Még nagyapa vette az LKM-ben selejtezéskor. Neki nagy lett, mert a Huba utcai 44m2 nem sok, s a nagyszobában már volt egy beépített szekrény, ebédlőasztal négy székkel, háromajtós szekrény, tévészekrény, virágállvány, két ágy, két fotel, dohányzóasztal. Ha odamentem aludni, akkor a dohányzó asztalt ki kellett vinni, a szőnyeget felgurítani, és úgy lehetett csak kihúzni a rekamiét.
Nem volt az zsúfolt, csak éppen elég.
A lényeg, hogy a korábbi tanulóasztalom kapta meg nagyapa, én meg ezt az íróasztalt. Később pedig – amikor Laci bácsi elvette anyut, akkor örököltem Nóritól – Laci bácsi lánya - egy kisebbet, ez meg szétszedve lekerült a pincébe. Azóta ott őrizte kincseim egy részét. A fedelén tévémúzeumom darabjai, a fiókjainak fele már Budafokon, a hátfalából gyógyszeres szekrényke  ajtaja lett a telefon fölött az előszobában. Mostani látogatásomon pedig napfényre hoztam. Sajnos letörtem a jobb oldalát is.
Tűzifának vásárolt darabjaimból kimetéltem két lábnak valót. A zsaludeszkák egyikéből kapott merevítőt, és egy dekoritlemezzel letakartam a lapját. Felületkezelésnek pedig étolajat kapott. Szívta is, mint kiszáradt alkoholista a talponálló üresen hagyott poharaiból a fel nem száradt cseppeket.
Délután pedig porszívó és tologatás és padlásra cipelés következett. A felújított asztal immár tartja a tévét és a rádiót. A számítógép pedig a sarokba került. Ilyenkor érzem igazán, mennyivel kényelmesebb asztalon gépelni széken ülve, és nem az ágy végén görnyedve a székre helyezett monitor előtt.
A szobában lakó tévék is jobban érzik majd magukat odafent. Nufinak is jár a tér. Hátha jövőre itt alszik ő is egy-két alkalommal.

2011. szeptember 17., szombat

Péntek



Kifelé megyek a nyárból. A hűs reggeleken még kihajt a természet a hálózsákból, de menekülök is vissza a házba az alomszék ürítése után, amint lehet. Megvárom, hogy kicsit melegedjen fel odakint.
Közben meg jár az agyam. Összefüggések teremnek a káoszomban.
Látom, hogy Attila miként fedezi fel a lokálpatriotizmust. Csöpögtetik ezt itt is. A dialektika pedig teszi a dolgát.
Ha az összefonódások a kerékkötők, akkor azt kell megszűntetni, ha a szétaprózódás, akkor csoportba rendezni az embereket. A csoportképző mechanizmus pedig bármi lehet.
Nekem már van emlékem arról, hogy a „zsidók mitől okosak”. Teller Ede hosszú magyar televíziós interjúját végignéztem már kétszer, és nekem T.E. annyira magyar volt. Azaz itthon, ahol felnőtt megtalálták a kirekesztésének módját. Hiába volt mögötte a bankár papa. Hiába a sok pénz, a fejében rendszerezett tudás lett az a mágnes, ami a jólétbe húzta. Amerikába.
Emlékszem, hogy Németországban antennát szereltem fel apu barátjának. A nyolcvanas években volt terjedőben a műholdas vétel. Még ott sem volt olcsó. Manfrednak megérte, hogy megvegye nekem a beállító műszert, és kifizesse a vonatjegyem, meg még hazahozzon a munkámért.
Én persze megvettem itthon a szakkönyvet, végigfutottam rajta.
Volt bő leírás a műgyantás lavor előállításról, a fejegység üregeinek kimarózásáról. BFR90-es tranzisztoros erősítőkről. 
Az NSZK-ban fej volt meg vezeték, meg tányér kint, odabent pedig az állomáskeresésre való beltéri egység.
Első nekifutásra ott elakadtam, hogy semmi sem jött sehol.
Körbekutyagoltam a házak között, és lestem, merre fordulnak a tányérok, majd sötétlő agyamba besütött a napfény. Az ablakból nem lát műholdra a vevő. Tegyük fel a lavort tetőre!
Csakhogy a falra tervezett antenna a lapos tetőn nem állítható függőlegesre.   Oda más konzol kellett… volna. De jött az ötlet. A két [ alakú idomot nem egymásba csúsztattam, hanem egymás fölé helyeztem. Ettől magasabb lett az antenna, de konyult a tányér súlya alatt. A padláson talált mosogató csaptelep csövét fűrészeltem le, és raktam be merevítőnek.
Manfred boldog volt. Attól kezdve hozott programozott rádiót, szomszédoktól videót, tévét javítani.
Ferit – apám szomszédja akkor egy magyar származású taxis volt -  megkérdeztem, hogy mi a különleges bennem.
Ha itt – értsd Stuttgart – egy németnek nem áll be a gyári megoldás, akkor megbeszéli a főnökével, vagy a tulajjal, és hoznak más, oda tervezett megoldást. Mi, (vad)keletiek pedig féltjük a beletett munkánkat, és megoldjuk a fejünket használva. Nincs pénzünk gyári a vackokra.
Ez múlt ki a szocializmussal nálunk is. Ha az Ezermester újságba belenézünk, huszonöt évvel ezelőtt még fűnyírót fabrikáltak nagy vaslemezre felcsavarozott mosógépmotorból, utánfutót elaggott Trabant kasztnijából, esztergát asztalra felfogatott kézifúróból.
Ma pedig ugyanez az újság festékeket reklámoz, motoros kéziszerszámokat tesztel, stb.
Hm. Talán ez tetszik itt a faluban a leginkább. Maradt ebből a ’megoldom magam’ módszerből.
Hogy a zsidók megőrizték itt is az idegenségüket, mint a világ bármely szegletén, az pont Attilának lehet érthető. Éppen azt az ottszületett, de nem román státuszt kapta sorsként.
A csoportképző mechanizmus – nevezzük inkább halmaznak? – jól működik.
Igazat kell adjak neki, hogy a kölköt jól meg kell tömni tudással. A fia biztosan nem lesz államelnök. Amit ő megadhat a lurkónak, az a tanulás, a munka és az ember szeretete. Valamiben mindig megtalálhatja örömét a fiúcska. Néha egyszerre kettő, vagy mindhárom is sikerül, de ha legalább egy működik, akkor van miből a többit táplálni.
A boldogság egy olyan növény, amit folyton öntözni, gondozni, átültetni kell, és amikor virágot bont, az nagy ünnep.

2011. szeptember 15., csütörtök

Csütörtök

Takarító nap. Még egy bőrt húztam az oszlopokra, meg a cementes léből csizmát festettem a lábára. Igyekeztem felvakarni a meszet a gangról, és hátravittem a téglatörmeléket a kövekhez. Majd jó lesz valamire később. Ahogy kiemeltem a köveket, az alatta tanyázó békák vadul menekültek. Nekik nem esik jól ez a napsütés. Közben mosolyogva próbáltam Ady versére ráhúzni a Békagyász a talajon (Héjanász az avaron) költeményemet. Csak amikor fejben fogalmazok, a papírig nem jutok el. Úgy tűnik, most kimarad ez a bohóckodás. Délután Józsi fia Levente keresett meg, mert a notebookon már nincs helyük játékot telepíteni. A kis srác tett még pár kört, mert Ákos kérte, és megijesztettem a partícionálás magyarázatával. Inkább átmentem, és megbeszéltem, mit is akar, és elhoztam a masinát. Az anyja wincsijére lementettem a fontos könyvtárát, és újratelepítettem a Vistáját. Este, sötétedéskor vissza is vittem a masinát, meg a vissza-összerakott kávéfőzőroncsot. Ebből megint dumaparti kerekedett. Közben megérkezett Józsi is. A lábunk alatt pedig a kölyök kutyának sem túl kicsi bernáthegyi játszadozott. Hozta a pacsikat. Az utóbbi időben sokszor meglátogatott egy elegáns, karcsú fekete macska. Eddig tisztes távolból ismerkedtünk, ám most megtört a jég. Odadörgölőzött a lábamhoz, és dorombolni kezdett. Itthon még nagyot fürödtem a hordóban melegadett vízben. Tényleg több meleget vesz fel, mint a kád, és este frissen borotválva mentem Nufihoz… a telefonfülkébe.

Kedd-szerda



Meleg napok. Lekapartam, kivakoltam, lefestettem a másik három oszlopot. Most jöttem jár csak igazán, hogy az első, az újjáépített oszlop sem szabálytalanabb a többinél. Mindegyiken rajta a kőművesek, javító emberek nyoma. Van rajta meszes, van cementes vakolat is.
Amit törésnek vél a felületes néző, az közelről lepergett vakolat és igazítás összeérő vonala, vagy a ruhaszárító, vagy terményszárító kötél nyoma. Ahol behüppent az ujjam alatt, ott üreg, hólyagosodás van, de azt sem mind érdemes eltávolítani. Szép összefüggő bőrfelületet mutat.
Andrásék ismét nem jöttek úszni, de már nem nyaggatom őket. Csak megyek, jelzem, hogy hová, és huss.
Utoljára Nufi bicaján tettem meg az utat. Felhúztam az ülést. Tényleg lomhább járgány, mint az enyémek. Miért? Talán mert nehezebb. Jó vastag csőből van. A tó pedig már másodszor is csak az enyém volt. Elég hűs, ezért egyszer mentem csak be úszni, és hosszabban maradtam, mert visszatérni már nem volt akaraterőm.
Józsihoz hátramentem a kacsa miatt. (Úgy szomszéd, hogy a kert végén, hátul közös a kerítés.) Akkora hápogást bír előadni, mintha Hacser Józsa elcigarettázott hangját hallanám. Kell valami mikrofon, amivel rögzítem, mert jó lenne csengőhangnak a telefonra. Mindig felröhögök, ha meghallom.
Hozott két olajsütőt, egy videót meg egy kávéfőzőt, meg egy pc-t javítani. A pc alaplaphibás. A billentyűzetet és egyéb perifériát nem látja. Egy IC-n lóg az USB-vel is. Pedig abban reménykedtem, hogy ki tudom kerülni a PS/2-es portokat.
A kávéfőzőben a fűtőtest szakadt meg. Az olajsütőkben a 239°C –os  biztosíték. (Miből adódik ez az érték?) Átkötöttem, hogy használni lehessen, de mondtam, hogy ha túlszalad, felforralja az olajat. Nem szabad magára hagyni. A számítógépre cserét javasoltam, de Józsinak most tüzelőre kell a pénz. A notebook elég a gyerekeknek, arról is megy az internet.
A videó egy öreg Orion lejátszó magnó. Mechasw bajra tippelek. Nem mindig veszi be a kazettát, meg nem mindig továbbítja a szalagot. A kuplungjait, gumi szíjait és dörzskerekeit is ki kell tisztítanom. Kértem hozzá pálinkát.  Mondtam, hogy nem meginni lesz. J

2011. szeptember 12., hétfő

Hétfő



Kilencre ígértem magam. Mentem Margit nénihez zárat cserélni. Igaz, már tavalyelőtt megjavítottam a régi zárat annyira, hogy csukni-nyitni lehetett, de ráfért a negyven éves vasra a csere.
A fia már bevásárolt. Cilinderes zárat vett. Mérete jó, csak a cilinder miatt a két takaró lemez nem megy vissza. Régen raktak a zár mellé két lemezt, de most nem volt. Visszagördülhettem a reszelőért, és ráspolyért. Jó két órás hegedülés következett.
Közben anyu is bejelentkezett. Hozta Jolikának a bot végére a gumit. Laci bácsi a telekre ment, anyu meg ide jött.
Fél tizenegykor kirobogtam az állomásra, de még nem ért ide. Laposnak találván a gumit, gondoltam, felfújom, mielőtt visszamegyek a Margit nénihez.
Nem volt jó ötlet. Amint levettem a pumpát, a levegő visszalőtt. A szelepgumi elengedett.
Közben ránéztem a telefonomra, és üzemi sötétség. Lemerült.
A töltő ilyenkor ki tudja, merre kóborol a házban, nekem meg pisilni kellett volna. Juszt se… juszt is…
A vége az lett, hogy bekapcsoltam a számítógépet, és USB portról töltöttem fel az akkuját. Persze anyu is keresett közben, hogy csak fél egykor ér ide.
Volt időm befejezni a zárat.
Közben beszélgettünk. A néni 88 éves. Szelleme fiatalos, ragyog a szeme, csak a mozgása nehéz. Körötte pedig egy játékos németjuhász kutya liheg. Folyton vele kellene játszani. Ha eldobtam az uborkát, vagy a megrágott konzerves dobozt, boldogan rohant érte, és miközben reszeltem a siltet, a hónom alatt dugta be a fejét. ’Tessen má’ velem is jáccani’ .
Margit néni az arab-izraeli konfliktusról tájékozottabb még nálam is - nem nagy kunszt, de meglepő -  , pedig nem néz tévét. Szürke hályog van a szemén.
Közben felsorolta, hogy két évvel fiatalabb a nagymamámnál, és sok-sok hasznos tudnivalóval látott el a faluról. Persze nem tudnám most visszaidézni, de jól jön máskor, másokkal beszélgetve, mert ismerősként ható történetekben eszembe jutnak a korábban hallottak. Igazi mesék, mint gyerekkoromban. De hát gyerek vagyok én itt ezek között a nénik között. (Értem még Mari nénit, Erzsi nénit, meg akik most nem jut eszembe, azokat a hölgyeket is.)
Persze kicsit félnek a szlovákoktól, akik vásárolják a házakat itt Komjátiban, de eddig úgy tűnik, csak az ismeretlenek iránti tartózkodás érezhető. Mondtam is, hogy ide pénzt hoznak, és felújítják, korszerűsítik a házakat. A szembeszomszédom például Kassáról hozott feleséget, ott élt a hetvenes évek eleje óta, de Sátoraljaújhelyben született. Akkor beszélnek szlovákul a feleségével, ha a fiuk, unokájuk van itt. A menyük szlovák, és a gyerek sem tud magyarul.
Engem eddig csak egyszer zavart a reggeli rádiózásuk. Nem elég, hogy magyarul hallgatni kell azt a tömérdek reklámot, most a hangsúlyból tudom, hogy épp a bepisálós vénasszonyoknak hirdetik a pelenkát, de még csak nem is értem.
Aztán bekapcsoltam én is valamit, és elnyomtam.
Hozott anyu még pár paprikát, meg paradicsomot. Tegnap óta egyet sem ettem meg, miből gondolta, hogy kifogyott?
Átmentünk Jolikához kávézni és beszélgetni egyet. A fél négyes vonattal ment haza. Én meg kikarikáztam Dobódélre úszni. Sajnos az egyik küllőm elengedte az agyat, és fenékrázós lett a nagy bicajom is. Eddig még nem leltem meg a racsnileszedő thorx csőkulcsot. Ha nincs szerencsém, akkor Nufi bringáját kell befognom, vagy a Favoritot. Esetleg a Favorittal elmegyek Szendrőbe, hátha lehet kapni ezt a célszerszámot. Amíg nem hurcolok cementet, vagy meszet, addig nem gond. Legközelebb már felírom a listámba, hogy legyen a kocsiban. Kicsi, és elfér a szerszámosban.
Amint hazajöttem, kerestem szelepgumit a kempinghez, és felfújtam. Falun belül az a célszerű járgány.
Megfúrtam az új oszlopot, és visszaszereltem a csatornacsöveket.
Andráséktól még az út előtt megkérdeztem, jönnek-e úszni, de ismét lemondták. Ilyenkor kicsit dühös vagyok, de aztán elpárolog. Jönnek a gyerekek – védekezett- és valóban itt volt a népes család, mire visszatértem.
Megígértem, hogy beállítom az internetet. András a fiával épp lócát csavarozott össze. Az asszonyokra bízott. Ő nem ért hozzá.
Leültünk, elmutogattam, hogy hol keressen vezeték nélküli hálózatot, mit írjon be, ha ingyenes egy órát akar, és hogy Bódvaszilason tud venni 24 órás használatot 30 napra olcsón. Nem is kell Miskolcra menni.
Ma hasznos voltam.
Mehetek telefonálni Nufihoz.

2011. szeptember 11., vasárnap

Szeptember 11



Negyvennyolc éves lettem én
bejelentés e förmedvény
haszon-
talan

Szójáték, mellyel meglepem
e vályogházi szegleten
magam
magam.

Negyvennyolc évem elszelelt
de vajas kenyérre mindig telt
s dagadt
hasam.

Tilos lett mostanra a kenyér
Mindegy, hogy barna, hófehér
csekély
esélyt

Ragadtam tavaly, és háborúm
megállította a domború
bendő
redőm.

Immáron lement majd húsz kiló.
Visszajött kedvem, mert élni jó.
Azon
vagyok.

S mellettem kitartott Ildikó.
Gazdagabb voltam, de így most jó,
megyünk,
s kezünk

Egymásba fonódó ujjakkal
megtart egy világot bú-bajjal,
nem fé-
lek én.

Negyvennyolc évem elrepült
az élet még hoz tán borúra derűt
szerény
reményt.

2011. szeptember 7., szerda

Kőmíesből piktor


Hétfő
Még tart a meleg. Lefestettem az oszlopot. Elolvastam, hogy milyen mész jó hozzá, meg 0,2mm vastagon kell felvinni, meg tej sűrűségűre keverjem, aztán inkább tejföl lett, és nem szűrtem át semmin, csak addig dömöcköltem, amíg jónak ítéltem. Faragtam nyelet a meszelőmbe, és usgyi.
Meg ahogy azt Móriczka elképzelte. A meszelőből elindultak kifelé a szálak.
Megkerestem a teddyhengert. Farkasházy sem jött be. Végül a 10 centis ecset hozta a legjobb eredményt.
A nap fűtött teljes energiával, rajtam a fekete farmer majd meggyulladt. Mire megkerültem az oszlopot, már száraz felületet találtam.
Délben kibányásztam a pókhálósra penészedett karfiolból az ehető részt, és paprikával-paradicsommal megsütöttem, majd átfőztem egy deci vízben. Végre sikerült eltalálni a zsír arányát. Itt most nincs annyi szalonna, mint otthon, de nagyjából egy evőkanálnyi kellett a fél fej karfiolhoz, meg a három tojáshoz.
Ebéd után újból lekentem az oszlopot, aztán még egy csíkot a sárga falból. Kíváncsi vagyok, hogy takar. Holnap pedig belejavítok a vakolatba az ablak fölött, és átkenem az egészet.
 Kedd
Hűs reggel fogadott. Nyolc után zuhogott az eső. Beszorultam a szobába. Amíg a kávét meg nem főztem, semmire sem voltam alkalmas. Illetve kipakoltam az edényeket esőt fogni. A szobafestős könyv (Berendi György Festés-mázolás) azt írja, hogy lágy víz jó, vagy esővízzel keverjük az oltott meszet. Ha van, hát miért ne!
Persze először kivéstem az ablak feletti rést, azaz lekapartam a festéket, és kiszórtam a porózus részeket. Oda flexibilis csemperagasztót kentem be. Nem sokat, de itt belül a szobában is így kezeltem a repedést, és tavaly óta nem mozdult-repedt tovább.
Oldalt pedig becskeházi homokkal kevertem meg a meszet, és azzal fröcsköltem be a falat. Már ahol a sarkon hiányzott.
Ez a becskeházi egy sárga kőpor. Kevesebb mész kell hozzá, azért jó. Ráadásul ingyen volt. Az árvízi védekezéshez kapta a falu, de a gátba nem jó. Feltornyozták az út mellett, és várta a sorsát. Jött is egy markoló, amelyik betúrta, és elegyengette a földet fölötte. A munkagépes srác rendes volt, mert még hozhattam három vödörrel. Megvárta.
Az ötletet pedig Zilinyi Pista bácsitól kaptam, akitől a házat vettem.
Ez is a falu. Nem érzem a ’ szomszéd tehene is dögöljön meg ’ viszonyt. Inkább segítenek egymáson, ahol tudnak.  
Kiigazítottam a hátsó szoba ablakát, a konyháét, és az első szoba sarkát is, ahol az egérinvázió szokott megindulni.
A ház elejét háromszor átmeszeltem estig. Látok még foltokat, te úgy tűnik, takar a mész.

Ma már kellett melegíteni vizet a fürdéshez. Nem másztam bele, kevés volt a napsütés. Holnap lehozom a hordót a padlásról, mert az sötét. Hátha abban több (hő)energia marad.
Este nem sikerült a telefonfülkében kapcsolatot teremteni. Maradt a mobil.

2011. szeptember 4., vasárnap

hétvége


Szombat
Vajon hányszor ütközöm még bele az érték fogalmába? Csak megyek leszegett fejjel. Hiszem, hogy a kimondott szó valósággá válik.
Ugyanígy jártam meg azzal a sráccal is, akinek a notebook tápegységét javítottam meg, s munkadíj helyett azt kértem, szögelje fel a házunk palatetejének oldalára az új a lécet, a tönkrement helyére. Nekem csak egy 150uF400V-os kondi, négy dióda, egy pár ohmos ellenállás és egy biztosítékomba került, s egy estémbe. A biztosíték foglalatot át kellett alakítanom, mert más méretű volt itt nekem.
A beleegyezés, és az öröm megvolt. Aztán hiába vártam a fiút.
Ezek a fizikai dolgozók soha semmibe sem kell belefektessenek. A tulaj mindent megvesz helyettük. Én, ha rosszul mérem fel magamnak az anyagot, rajtam rohad, ha kevesebbet veszek, ott állnak munka nélkül.
De a szakmámba vágóan is meg kell tudnom becsülni, vajon kifizeti-e a tulaj a készülékét, és ha az alkatrész 1-2 ezer Ft, akkor a háromezres postaköltséget elviseli-e, vagy az 5000 Ft fölötti motyónál pont az billenti át a 'nem kérem' kategóriába .  
A rajtam ragadó ócskaságok sem értékek másnak, mert Vaterán, bolhapiacon olcsóbban kap.

……………….
Elég a köldöknézésből.
Munkára! Iránya a tüzép, hátha ma lesz végre ott valaki.

Vasárnap
Ma pihenőnapot tartottam. Feri pénteken hozott az akkus lámpájához desztillált vizet. Az egyik cella tetejéről  gumikupak azonnal a fűbe ugrott, és nem lett meg. (még). A betöltő lyukon a víz mellett nem jött ki a buborék. Még szerencse, hogy Laci bácsi a használt inzulinos fecskendőjét itt dobta a szemetesbe. Különben keresgélhettem volna valami szalmaszál után. Igaz, így is eltartott egy darabig a feltöltés. Közben kiderült, hogy a beépített trafójának primer tekercse szakadt. Reméltem, hogy csak a hőbizti.
Nem.
A tekercs leégve, a tekercstest kissé lefolyt a lemezelés oldalán.
Kerestem hasonló méretű trafót, de addig nem kötöm be, amíg nem látom, hogy felveszi a töltést. Beállítottam egy töltésre alkalmas transzformátort, és rátettem egy mutatós műszert. Ezek a digitális vackok mind elfeketednek a napon. Percekig kell hűteni, amíg látni lehet újra a számokat az LCD-n.
A töltés már teszi a dolgát. Addig is kirobbantottam a mélyhűtőből az ebédre szánt húst. Amíg a napon levet eresztett, a jégpáncél további részeitől is megszabadítottam a kis hűtőt. Főzőcske közben kinéztem egy jó kis novellát, meg hallgattam a Kossuthot. Otthon úgy sem nagyon rádiózom. A Félek c. novella volt. Thury Zsuzsa írta. Semmi különös. 80 évesen talán én is ilyen lennék. Illetve nem, mert nem fogok altatót szedni. Majd kitotyogok a konyhába, és olvasok valamit.
Megszemléltem a tegnapi munkámat. Mármint este még bevakoltam az oszlop lábának a negyedik lapját, a boltívet, meg itt-ott. Illetve a maradékkal a kerítés lábából kipergett kötőanyagot pótoltam. A terméskövek habarcsa itt-ott már nagyon hézagos. Az íves plafon volt a legnehezebb.
Józsi fiai hozták a notebookjukat. Ki kellett cserélnem másikra a DVD írót.  Este Józsi ugrott be érte. Aztán vissza is hozták, mert nem adta ki a lemezt. Sajnos kipróbálni nem tudtam először. Sem táp, sem akku nem volt hozzá. Most hozott a fiúcska. Nem volt nagy baj. A DVD előlapja patentos. Elmozdult, és a gombja nem nyomta meg a kidobó kapcsolót. Megmozgatva egy kicsit beugrott a helyére, és már vihette is haza boldogan.
Még helyreállítottam a nagy SA antennámat. Jó 20 éve építettem, aztán hányódott sokfelé, és most újra munkára akarom fogni.
A V alakú aludrótok plexilapra csavarozva ülnek egymástól egyforma távolságban, és ezek a lapot törtek el. Újat kellett faragni hozzá, furkálni és reszelni.  Az árbocra rögzítője már nincs meg. Azt is fűrészeltem, de azt idő gyorsabb volt nálam, rám sötétedett. A tartó rudat átölelő U vasat már csak holnap tudom megalkotni.
Legalább már nem rágom magam a kőművesen. Bár a végkövetkeztetést csak lejegyzem.
Igazat kell adnom neki. A konvenciók sok baromságba beleviszik az embert. Ő úgy érezte, hogy ledolgozta azt az értéket, amit kapott, és kész.
Hány majom lőtte főbe magát régen, mert elkártyázta a családja megélhetését? Valami túlspecializálódik, és az ember fölé emelkedik. Becsület. Hát ez nem becsület. De mondhatnám példának a gyűjtőtáborokba hajtott zsidókat. Hoztak fölöttük törvényeket, és ők betartották anélkül, hogy értelmezték volna. Bele is haltak.
Én vartyoghatok itt a becsületről, de a kőművesemnek pénz kell, és pia kell. Ha nincs, akkor nem tud dolgozni. Én meg itt abból gazdálkodom, ami keresek. Ha azt mondja, hogy munkáért munka, akkor tudom, hogy jut sóderre, cementre, mészre. Ha közben megborítja a költségvetésem azzal, hogy mégis pénzt kér, akkor beárazom a munkámat, és én is pénzt kérek, hogy legyen miből visszaadnom. Más kérdés, hogy én nem tudom megítélni, mennyi idő megy el az ő munkájára. Ő ezt tudta volna kalkulálni.
Mindegy. Túl vagyok rajta.  

2011. szeptember 2., péntek

oszlop III



2011 Szeptember 2 péntek
Az elmúlt napok az oszlop körül zajlottak. A mester két napot dolgozott itt nekem keményen, de ma valamiért nem érkezett meg. Van időm naplót írni… bár jobb lenne befejezni a megkezdett munkát.
A megegyezés úgy szólt, hogy én megjavítom a mikrohullámú sütőjét, ő pedig bevakolja az oszlopomat a boltívvel együtt.
Jó, tudom, hogy a kőmíves mester sörrel működik. A boltban meg is tudakoltam, mifajtát kedvel, és első nap anyu csinált ebédet, tegnap én ütöttem össze kettőnknek egy héttojásos lecsót.
A gondok ott kezdődtek, hogy bár először soknak is ítélte a meszet, tegnap délutánra elfogyott. Mivel egy zsák cementet (25kg) kért, abból hoztam kettőt. Azzal nem is kerültem szűkibe. A mész viszont 40 vagy 50kg-os, abból csak egy fért fel a bringára. Sebaj, látván a fogyást, tegnap reggel felkerekedtem, csak épp lukra futottam. A tüzép zárva. Dél felé a szomszéd is ment Szilasra, ő is zárva találta.
Ma reggel ismét csak a két kutya üdvözölt a kerítésen keresztül. A kicsit simogattam egy darabig, a nagy meg nem kiabált. Minek strapálja magát, ha úgysincs otthon senki. Már a csengőt is hiába nyomkodtam. Tegnap este Feri felajánlotta, hogy használjam az övét, ha nem kapok. Reggel nyolc körül át is talicskáztam az alig kinyitott zsákot. Ott hagytam az ajtó előtt. A kerítésen keresztül látszott, hogy van.
Tettem-vettem 9-ig. András szomszédnak kölcsön adtam a rezgőcsiszolót az ablakot előkészíteni. Megfőztem a kávét. Józsi, a kőműves tegnap kért még egy ezrest. Jó, mondom, de akkor ma már nem lesz sör.
Kikérdeztem még Andrást is, mi a véleménye, s ő védte az emberem, hogy de hát egész nap dolgozott rendesen, és …
Mondom, de megegyeztünk. Mit szólna, hogyha a házának volt tulajdonosa most jelentkezne, hogy mostanra felmentek az ingatlanárak, adjon még félmilliót. Túl olcsón kapta.
A lényeg meg elsikkad. Kilenc már elmúlt, amikor láttam a sarkon távolodni a Józsit. Gondoltam, biztos valamit otthon felejtett. Leültem még homokot rostálni. Aztán bejöttem blogolni egyet.

* A képen Laci bácsi tartja nekem a mérőlécet, hogy később tudjam, hová fúrhatom a csatorna rögzítő tiplijének a lyukat. 

2011. augusztus 29., hétfő

2011. augusztus 27., szombat

Péntek


Reggeli után kicuccoltam a diófa alá a szerszámokat. Átfúrtam nyolc téglát, és levágtam hozzá a kerítésdrótból kétarasznyi darabokat. Négy téglát összefűzve letettem az oszlop mellé. Megkevertem a maltert a furikban, és felmásztam a létrára ezzel a „nyaklánccal”.
A régi oszlop stabilizálására beleépítettel egy laposvasat a ház oldalába, és az oszlop közepénél visszahajtották. A visszahajtásban elhelyeztek egy másik laposvasat. Nagyjából úgy, mint ahogy a kardot lehet a hüvelyébe dugni. Ez a kard-rész éppen a felrakott oszlop tetejéig ért, fenn pedig a tetőlécig. Ha kissé eldöntöm, akkor szorul, de lefele-felfele van vagy 10cm mozgástere.
Na ettől nem lehetett felrakni normálisan a felfűzött téglákat.
Gondoltam, hogy kihajtom a hüvelyt. Nem oly egyszerű. Az már a cementtől összegyógyult. Kihúzni a falból jókora bontás árán sikerülhetett volna.
Meglazítva a láncolatot a téglák közötti résen bekínoztam, és feltettem az oszlop tetejére.
Mind a négy lefelé konyult, s még meg is mozdult felülről a harmadik téglasor az oszlopban. (Anyád!) Nagyon sok agyalnivaló időm nem volt, mert a malter ott állt bekeverve. Közben Zilinyi Pista bácsi is jött, hozott nekem zöldéget. Azt tanácsolta, csináljak hozzá keretet.
De az nekem egy délelőtt. A hozzáférhető anyagból összeütöttem valamit, de nem volt hozzávaló állvány.
Kínomban apró szögekkel ráütötten olajos hal dobozának a fedelét, és három téglánál egész jól sikerült. A negyedikben minden szeg elgörbült.
Akkor marad!
Vastagon a malterral szemre kiegyenlítettem a tégla alatti rést. Le-föl ugráltam a létrán. A lejtős füvön dőlt a létra, a betonon akadt a biztonsági bütyök, és amikor végre már vödörrel, kőműves kanállal a kezemben a 40 fokos melegben fürödve a saját levemben álltam a létra tetején, megjelent két jókora pőcsik légy, és nálam nem az „Ein Kalk, ein Stein, ein Bier” (Egy malter, egy tégla, egy sör) volt a munkaritmus, hanem Két pofáncsapás, egy… ensúly vissza, kanál a vödörbe, egy csapás hátra, flötty a téglára, két csapás hátra, le a tégláért csendben káromkodva…
Aztán mégis fenn maradt. A maradék összekapart malterral a nagyobb téglahézagokat szotykoltam be. Szerszámmosás, majd bejöttem az ágyra, és egy órát ejtőztem. Kaja a halkonzerv volt. Lubickolás a szürke kádban.
Még keresgéltem a neten az Unitra DMP-404 rajzát, aztán a Kádár Géza könyvben megleltem Slazak néven. A bemeneten van valami sávszűrő, ami egy párhuzamos és egy soros rezgőkör is lehet. De jó lenne, ha itt volna a wobblerem! De nincs. Más megoldást kell találnom.
Amíg berámoltam a szerszámokat a helyükre, bekaptam egy zacskó virslit, már elmúlt fél hat. Fogtam a fényképező masinát, és megörökítettem a holdbéli tájat a Bódva partján Dobódél irányába. Végre a tóról is sikerült pár jó fotó. Tolom magam előtt a feladatokat, de ez is otthon kerülhet majd feldolgozásra, mert itt minden fénykép kirakása lutri. Van, hogy elsőre felugrik, de van, amikor ötödszörre is csak egy forgó valamit mutat, és eldobja a feladatot.
Lőttem pár fotót a partról is. Pár éve még egy-két konzervdoboz volt a parton. Most itt gólyatábora van az Eltének, és megnőtt a turista forgalom. Ez pedig mocsokkal jár. Nem sörösdoboz, hanem ásványvizes-joghurtos-nejlonzacskós szemét a jellemző. Vagyis a kultúrát hozták a természetbe.
Ahol be szoktam menni, egy jókora nagy kupac szar fogadott. Tudom, hogy a bokros területen jó elbújni, de nekem nem esett nehezemre rádobni 5-6 marék homokot, és máris eltűnt az egész.  
Mostanra a diákok már elvonultak, és csak a ’bícsen’ maradt egy autós DUF-DUF-DUF-ot hallgatva. 

Ja, és a szemközti részen két horgász. Ők átkiabáltak, hogy nem hallják a zenét. Erre hangosabbra vette a tulaj.
Nem volt kedvem sokáig maradni.
Hazafelé jövet Irénke néniék felé jöttem. Örömmel láttam, hogy megkerült Bobi. A szép világos kutya több, mint egy hétig elcsatangolt valahová. Tegnap találta meg Irénke a malomnál. Volt is nagy ugatás, de később megsimogattam.
 Este a telefonfülkébe menet eleredt az orrom. Először még megállta, de amikor Nufival beszéltem, csöpögni kezdett, annyira zavart, hogy be kellett fejezni a traccspartit. Levegőt nem kaptam, annyira. Itt az allergiaszezon. De hát mitől?
A szójás virslitől?
Éjjel jutott eszembe, hogy a macskáktól volt ilyen korábban, de most Bobit simogattam. Lehet, hogy rajta volt valami allergén vacak?
Majd kiderül.
Holnap gyümölcs-zöldség napot tartok.

2011. augusztus 25., csütörtök

Szerda --- csütörtök



Összefogom csokorba a napjaim.  Hátha így szebb.  A korán kelést kávéval ünnepeltem. Kár volt.  Bár a lengyel rádiót sikerült CCIR normára húzni – vagy legalábbis odavalósi adókat is hoz - de érzéketlen. Most még meg kell találni a bemeneti sávszűrőt, hogy a leszívást is odébb pakoljam. Ja, és a Jolikától kapott munkák is megdolgoztatnak. Az órás rádió beindult, de vándorol. Állandóan utána kell állítani. Az órája pedig… mint az anyué. Melegedésre eltűnnek szegmensei. Pont ilyen volt anyunak is vagy 10 éve, és ott kontakt hibára gyanakodva átforrasztottam. Na utána nem volt több életjel a kijelzőjén.
Akkor nézzük a könnyebb eszközt. Háztartási robotgép. Ez egy motor három kapcsolóval. Egy diódával felezik a rájutó szinuszt. Nem bonyolult. Ha nem égett le a tekercs, akkor hamar lesz eredmény. Már annak is örültem, hogy a hálózati madzagján kisarasznyi egérrágás.
Csak hát a motor félig szétszedve…. hátulról.
Lehúztam a bronzcsapágyat, az állórészt.  A műanyag burkolat lóg a motoron. A csavarokat a meghajtó műanyag speciális fogazású tárcsa takarja. A tárcsát a tengelyén anya rögzíti. Benne lefordult csavarhúzónyom.
Pár csepp olaj a tengelyvégre. Elő a fűrész, kerestem ’nem kár érte’ csavarhúzót, és nyissz. A tengely másik végét satuba fogtam. Jöhet Hanczúr az erőművész.
Az anya szépen átalakult. A tengely végébe sávokat harapott a satu, a szerkezet nem mozdult. Több órás küzdelem után feladtam. A kitekert csavarokat visszakínlódtam a tárcsa alá. Jól meghúzva is lóg az egész miskulancia.
Hoppá!
Mintha gumitörmelék hullott volna ki zsíroldós mosáskor. Gumit még csak lelek akkorát, ami oda elég lehet. Viszont jött a sötétség. Loholtam a telefonfülkébe. Nufi után pedig a szürke kádba. Hogy milyen jól esett a lubickolás!…
Csütörtök
Reggel ¾ 6-kor ébresztő. Kisuvickoltam a konyhát. Reggeli, egéretetés, vízhúzás az edényekbe. Negyed kilenc előtt már az állomás – hűlt helyén – a tábla mögött megmaradt kis pad maradványán ültem, és vártam anyuékat.
A program ismét gombászás. Csak most autóval vittem a kis csapatot . András most nem ért rá. Mari néni nem akart jönni. Irénkét már meg sem kérdeztük. Zilinyi Pista bácsiért még beugrottam, de ő is paprikát pucolt éppen.
Letettük a kocsit a múltkori végállomásnál. (Földút vezet be az erdőbe.) Laci bácsival indultunk neki a magasles irányába. Anyu maradt a kocsi közelében. Időnként elvesztettük egymást, majd újra megleltük. Laci bácsi alig szedett valamit. Nekem hamar megtelt a vödröm.
A második fordulóval is megszedtem egy vedret, és utána jöttünk haza.
Itthon a diófa alatt pucolták meg a tuskógombát. Azóta fenn szárad a padláson. Viszem haza Nufinak. (Csak itt ne felejtsem!!!)
A galambgombát holnap csinálom meg. Abból vittek anyuék Ferinek is.  Jolikától tudom, hogy Feri szereti.
A fél hatos vonattal mentek haza anyuék. Én az állomásról egyenesen Dobódélre mentem. A vízbe csobbantam, és a tó közepe táján tempózva hallottam anyuék vonatát. Akkor ért ’utol’.
A hátam mögött három lány sétált. Nem tűntek biciklitolvajnak, hát nyugodtan kerültem meg a szigetet, és visszacsüccsentem száradni. Tőlem jobbra volt elhagyott cumó, később arról hallatszott a csacsogásuk. A bal oldalon ismét nagyobb társaság hangoskodott, de már nem volt olyan zavaró, mint tegnapelőtt. A második úszásom már nem a sziget körül indult, mert odatelepedett a három lány. Álltak a sziget oldalán, és nagy csoportból kivált  hasonló korú fiúk próbálták magukra vonni a hölgyek figyelmét. Körbe is úszták, de nem tűnt sikeresnek az akció. Én keresztbe úsztam át a tavon, meg vissza. A következő lihegés közben a lányos beszélgetéséből Soroksár, meg Kék tábor foszlányai érkeztek. Aztán patróna.
Hoppá! Az egyik lány sztorizott a korábbi életéről, a tanulmányi versenyekről, és többször elhangzott a patróna szó.
Nem illik hallgatózni, nem vagyok én Bánk bán, hát elkezdtem befejező körömet, akarom mondani átúszásomat. Az úszás csobogással jár, és  fölöttünk a fecskék is légibemutatót tartottak. Még majdnem ki is kapaszkodtam a túlparton, de a fagylaltkehelyszerű hatalmas bárányfelhő mellett szürkülni kezdett az ég a Tornai várat takaró hegyvonulat fölött. Visszaindultam. Közben a három lány is szétvált. Ketten a partra, a harmadik engem keresztezve a csoport felé tartott. Gömbölyű, mosolygós fogszabályzós arc közeledett. Köszöntem, és megkérdeztem, hogy ő a Partónás?
Igen.
Merthogy a páromat is Soroksárról hoztam Budafokra, és a Patrónában lett  nagy lány.
Hosszú beszélgetést nem csaptunk, de ugye milyen kicsi a világ? Nufi akkor is van velem, ha épp 250km választ el fizikailag.

2011. augusztus 24., szerda

oszlop


Vasárnap-hétfő-kedd
Most kissé összefolyik a hétvége, mert vagy minden nap billentyűzök, vagy olyan az agyam, mint az ementáli sajt.
Vasárnap dél felé hazamentem anyuhoz Miskolcra. Elkarikáztam Mészihez. Rég jártam nála, és most a beszélgetés sem esett jól.  Ott voltunk a pedáns kis műhelyében, és az asztala előtt ült, én meg álltam, vagy leültem a küszöbre. Később ő is felállt, és hintázva beszélt, amitől szédülni kezdtem.  Hamar leléceltem.
Anyunál pedig már sötétedéskor elbóbiskoltam. Negyed kilenckor alig bírtam lelket verni magamba, hogy telefonáljak Nufinak.
Hétfőn délelőtt Pingyomon voltunk almát szedni. Az Aldiban bevásároltunk, aztán ebéd, és bebringáztam hosszú biztosítékot venni, rá kellett jönnöm, hogy a kereskedelem minden hasznot magának akar. Egy üvegcsöves biztosítékot, hagyományos olvadóbetétet annyiért adnak… de nem is írom le, mert úgy sem hinné el senki. A végén Csabihoz mentem be az Avas alján, és neki volt 500Ft-ért, de csak egy.
Curik anyuhoz, majd haza Komjátiba.
Itthon kipakoltam, s még olvastam egy kicsit, de hamar bedőltem az ágyba.
Kedd
Ez már jobb nap.
Reggel Szilasra mentem egy zsák mészért. Éppen megérkeztem. A bringa állandóan hátsó kerékre akart állni, mint egy vadló a terhe miatt. Dodi hívott, menjek gombázni.
Mondom, először oszlop.
Ő akkor is megy.
Mondom két óra múlva.
Jó.
Még kiszaladtam a falu végére Pista bácsihoz megkonzultálni, mennyi mész meg cement kell a kőporhoz. Délelőtt tízkor megvoltam a tervezett résszel.
Jött is Dodi egy eddig ismeretlen férfival. Később kiderült, hogy ő Szepsiből jött. Még Andrást is rábeszéltük, hogy jöjjön. (Szembeszomszéd)
Négy biciklista kapaszkodott fel Tornaszentandrás fölé. Már majdnem Szentjakabig. Ott beállítottuk a bicajokat az erdőbe, és hamar megszedtük a vödröket.
Annyi potypinkát (gyűrűs tuskógomba) találtunk, hogy nem fért a vödörbe. A tetején gallyakból csináltam olyat, mint az ekhós szekereken volt régen, és rátépőzáraztam a  világító mellényt. Így tudtam hazahozni.
Vittem is egyből Irénke néniéknek, meg Jolikának is. Végre valamit én is tudok adni nekik.
Iszonyatos meleg volt. Amíg kikarikáztam Dobódélre, csatakra izzadtam magam. Ott meg több diákcsoporttal találkoztam. Zengett a környék tőlük. Úsztam vagy fél órát, aztán hazajöttem. Épp időben, mert jött egy felhőszakadás.
Negyed kilencre fejezte be. Mehettem telefonálni Nufinak.
Még végignéztem a 24-et, és el is aludtam.

2011. augusztus 21., vasárnap

Szombat





Szombat
Egyébként augusztus 20. Alkotmányunk ünnepe. Meg az új kenyéré. Meg biztos van még több történelmi gyökér is, de most nem rágódom rajta.
Elég nehezen pörögtem fel. A Dodi rádióján rágódom fejben-asztalon, stb. A panelszakadást nem találtam meg, de közelebb forrasztva a hangszórót, már brummot hallok. Az AM középfrekvenciát nem veszi.
Kipróbáltam a Béka módszerét. A kimerült laposelemet beállítottam vízbe, és rögtön lett 3 Volt a két cellából. Bár a vivőfreki nem tűnik túl stabilnak, de majd ha megszívja magát az oldalán támadt lyukon, akkor az ionáramlás is lehet egyenletesebb.
Már jó meleg volt a gangon, és a legújabb egeremmel szemeztem javítás közben. Nem haladtam sokra.
Ebédfőzés közben Dodi hozott még egy Mikrohullámú sütőt. Ebben is az a hosszú biztosíték ment el. (Azt hiszem, veszek belőle sokat, ha nem drága. ) Ki-bejártam kavarni a kaját, meg a sütő között, aztán elunta, és mondta, hogy majd visszajön érte.
De mondom, egy óra múlva vidd el!
Azt várhattam.
Délután, amikor a hűsbe húzódva hallgattam a Bartókon a Haydn Londoni szimfóniájának - Egy mű, több előadó feldolgozásában – beszélgetős műsorát. Persze, hogy akkor jött Dodi. Csak lusta volt cipelni. Majd ideküldi a fiát. Persze ötkor még nem volt sehol. Én meg akkor mentem úszni.
 Mari néni háza előtt karikáztam fel a töltésre.  A Bódva túlpartján Komjáti mellett is széles sztráda fogadott. Egyenesre faragott, nemrég még termőterületen mehettem hosszan. Olyan árteret alakítottak ki, ahová baj esetén lehet pufferelni a vizet. Az Esztramoshoz vezetett régen egy sínpár. Gondolom, a mészkőszállításban lehetett szerepe. Most benőve gazzal. Szóval ott volt vége ennek a gátnak, és visszaterelt a két bányaépület  bejáratához. A kisebbiken egy tábla mutatja, hogy van Esztramos kalandtúra egyesület.  Még túrázókkal is találkoztam.
A tónál ma kevesebb horgász volt kinn. Egy autó a szemközti parton fürdőzőkkel. Nekem azonnal a vízbe kellett mennem, mert akkora pőcsikek fogadtak, mint a.. szóval nagyok. Tegnap is szereztem pár ronda csípést. Ma nem vágytam újabbakra. A tó közepén szitáló fehér rovarok rebbentek fel, de azok nem bántanak. Olyan más a világ a víztükör fölé éppen kiemelkedő fejjel. Onnét nem az eldobált szemetet látni a parton, hanem a bárányfelhők vonulását a hegyek fölött. A hegyvonulat tetején büszkélkedő adótornyot. Egészen közeli lesz minden csobbanás, brekeke.
Az első kör után kiültem a partra, és bedobtam egy követ a vízbe. A hullámok elindultak a középpontból, s vagy 10m-ig követni lehetett a fodrait. Addig tartott annak a 2-3 dekás kavicsnak a hatása. De sokszor mondtam már, hogy nem értem a pecásokat, mit élveznek. Pedig van mit. Izgalmasabb tud lenni, mint a nídforszpíd.
Már hűvösödött, amikor visszaindultam. A munkagépekre vigyázó emberek behúzódtak a lakókocsikba. Ők biztosan unatkoznak. Ők a mai pásztorok. A nyájuk ugyan nem kóborol el magától, de farka-sok ember esetleg fenné rá a fogát.
Benéztem még Mari nénihez. Itt voltak János, Erzsike és Norbi a családjával. Kis traccspartit rendeztünk a bringázási szokásaimról. Hogy amikor késtem,  egyik oldalon pedál nélkül lihegtem be tévét javítani, aztán most sem szoktam le a drótszamárról.
A 20-i buli miatt inkább nem mentem ki telefonálni.
Este Nufi felhívott, hogy Szüribaba hosszú álomra hajtott a fejét. Egérmértékben matuzsálem volt. Mondtam, hogy vegye ki a dobozból, amíg ki nem hűl, ne vegyék észre a kicsik, hogy apa is ehető.
Megnéztem még a Kettesen a filmet. Sehogysem jut eszembe a címe. Egy gyengeelméjű srác életútja Amerikában. Iskola-Vietnám-rákhalászat-hosszú futás. Közben távszerelem. Végül megajándékozta a lány egy ép elméjű gyermekkel, és meghalt. Jó is volt meg nem is. Olyan amerikai film. Egy ötlet hosszúra húzva.

2011. augusztus 20., szombat

Csütörtök-péntek




Valami ilyet sejtek a szülés után boldog anyákról hallva, hogy ’most jó’.
Kész a tévé. A Funai olyan hibát mutatott nekem , amiről a hatvanas években írt könyvekben olvastam. Még fényképet is mutattak róla, csak a csöves áramkört lehet túlterhelni, a tranzisztoros elszáll, vagy a védelme lekapcsolgatja. Lehet, hogy szerencsém volt, de nekem ez az első.
Az eltérítő tekercs zárlata fogta meg a tévét. Sírt szegény. Sípolt, hogy túlterhelés, és mutatta a szkóp is, hogy a nagyfesz trafónál a baj. De hogy a képcső nyakára rakott tekercs is be tud zárlatosodni egy Funai tévében? Annyira nem hittem el, hogy még amikor leforrasztottam, és megjött a szokásos hang, és a sorimpulzus is szabályos lett, még azon melegében felkutatott 90 fokos eltérítésű tekercset külön is ráforrasztottam, hogy megjön-e a függőleges csík.
Hát megjött.
Már csak a rágyógyult műanyagszerelvényeket kellett lekínozni, meg vissza.
A kis műszeremmel persze több sortrafót végigvizsgáltam, és mind hasonlóan működött. Lehet, hogy mind jó?  Persze akkor minek tárolnám? De végül csak sikerült egy bontandó panelből kiemelni egy fekete-fehér VT modultévé trafóját, amivel nem oszcillál az áramkör.
Visszavittem a tévét.
Péntek reggel 9-re beszéltük meg. A tulaj épp befordult a sarkon, amikor én kitoltam a ’kis-szeker’-ben a művemet a kapun. Együtt sétáltunk át. Közben meséltem a kalandjaimat. Van , aki szereti, van aki nem.  Persze ez nekem jó. Kell, hogy beszélhessek a munkámról. Még akkor is, ha nem mindent értenek. Viszont az érdeklődőnek bővebb lére eresztem.
Most nem az volt a baj.
Az anyósát kirabolták. Elvitték a nyugdíját, meg amit 90. születésnapjára kapott az államtól, azt a pénzt is. A tejes összeget 160 ezerre becsli. Amíg az állomásokat állítgattam, bejött a felesége is, és könnyek között küszködve mondta, hogy kenyérre nem hagytak ott egy forintot sem. Annyi emberség nem volt a tolvajban.
A néni két bottal jár. Az udvara hátulról is megközelíthető. Sejtik is, hogy ki a tettes, de hát nincs bizonyíték.
Kérdeztem, hogy rendőrt hívtak már?
Nem.
Miért?
Majd a fia. Azt szereti a legjobban, majd az intézkedik.
De hát minél később, annál rosszabb.
Ezt olyan követte el, aki tudta, hogy hol a pénz. Befőttes üvegben tartotta, hogy ne rágják meg az egerek.
Mondom, ha hozzányúlt az üveghez, akkor ott az ujjlenyomata.
De hát ő is megfogta az üveget.
De ez nem baj. Az öreg hölgy lányának nincs talán a rendőrségen nyilvántartott ujjlenyomata, viszont a tolvajnak lehet, hogy van. Minél később szólnak a rendőrségnek…
… de egy feljelentés 5000Ft.
Megkérdeztem, ezt a hülyeséget kitől hallották? Hogy kerülhetne pénzbe az, hogy bejelentek egy lopást? Nem magánnyomozóval dolgoztat. Jól néznénk ki,. Még a telefonszámuk is ingyenes mobilról is, ha  ilyen esetben hívják.
Nem győztem meg őket. Meredt a keserű szájíz.
Itthon még a nagyhangú traktorosnak kivettem a zárlatos hangvégfokot az autórádiójából. A túlterhelés megszűntetése után már stabil maradt a rádió, és jól szólt a magnó is. Úgyis csak egy hangszóróval hallgatja. Még egy másik is köthető rá. Eredetileg 4 hangszórós a rádió.  Egy  öreg traktorban biztosan nem a sztereo hangzás térélménye a fontos, hanem, hogy jó hangos legyen a műsor…. gondolom én, aztán majd kiderül, ha tévedek. Még úgyis iderendelem a járművet, hogy meghallgassam, hátha a hangszóró zárlata, vagy összeért vezeték okozta a végfok leégését.
Még Józsi egerében cseréltem ki a mikrokapcsolót, és mivel Dodi nem jött 5-ig, nem vártam rá- Elkarikáztam Dobódélre a tóhoz. Végre úsztam egy jót.
Visszafelé a Bódva parton az új gát mellett karikáztam. Széles földút van most minden növényzet nélkül. Gondoltam, egyszerűen hazajutok.
A Bódvarákóhoz vezető útnál egy ember vigyázott több hatalmas teherautóra. Megkérdeztem, tudok-e arra rövidíteni Komjáti felé. Ő pedig bólintott: ha ismerem az utat.
Ja, csak annyival lett hosszabb, hogy Tornaszentandrásnak kerültem haza.
Mindegy. Az időmbe belefért. Majd holnap innét indulok a Bódva gátján. Hátha lelek egy rövidebb ösvényt.

2011. augusztus 17., szerda

Köszönöm szépen!




Este még elolvastam Attila leírását az ablakról. (Köszi!) Úgy tűnik, a gyalum csak otthon maradt Budafokon. A hirtelen helyreállítás későbbre marad. Aztán leltem egy falcgyalut. Szerintem Laci bácsitól kaptam, amikor nem voltam itt.
Azóta megnéztem az első ablakot. A bal szárny – kívülről nézve  - lóg. A zsanér mozog a tokban. Ide biztos vésnem kell be egy új darabkát.
A másik oldalon  a felső sarokban szorul Ott lehet, hogy a festés legyalulása – gyaluval kaparnám, csak nem fér hozzá, mégis véső lesz – tűnik reménysugárnak.
Hoztak egy gépet, hogy tegyek rá XP-t.  166MHz, 32Mb ram, 2Gb háttértároló.
A német win95+ szépen szalad rajta. Erre nem fér fel,  és minden kevés a rendszerhez.
Összeraktam a sortrafó tesztert az Elektrotanyán talált kapcsolásból. (Schmidt László terve)
 Egy füst, és aztán semmi. Ami itt nem volt hozzá, s tegnap előtt Budafokról hoztam, a 20k-s potméter egyik oldala azonnal elégett.
Most vagy nem vagyok túl gyakorlott a légszerelésben – bevallom, ritkán csinálom – vagy becsöppent egy óncsepp oda, ahová nem kellett volna, vagy a számítógéptáp volt túl erős hozzá, és akkor is nyomta az energiát, amikor másból már repült volna az olvadóbizti.
Mindegy. Este újjáfaragtam a kapcsolást, és ma reggel fogom ellenőrizni bekapcsolás előtt. Ez már friss szemmel biztosabb. A tápegységnek is a VEF alatt lévő áteresztő tranzisztorosat dugom alá. Bár az megy úgy megy tönkre, hogy hiba esetén kijön belőle 30 Volt. 12 helyett kicsit sokk.
/Azóta megy. kb 2V-30V-ig jó. Mondjuk nekem 2SA1015 került bele pctápból./
Reggel elolvastam egy novellát megint. 5-kor még nem volt világosság, de aludni már nem tudtam. Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor arról szólt, hogy a fiatal ügyvédnek megvolt a főnök felesége a házasságkötés előtt. A babát pedig már biztos anyagi háttérbe szülte. (Tatay Sándor: Palacsinta apróban /Körkép 1987/)
Ebben a kötetben van többek közt egy Karinthy Ferenc írás is. Bár más olvastam, de most újraolvasva deja vu élményt hozott. A háború alatt egy követségen dolgozó bölcsész prof szórakoztatja a követségi alkalmazottat, s közben a szobalánnyal is ágyba bújik. A két szálon futó történetben fény derül a homokos diplomata  különös perverziójára. A követséget őrző rendőrre csordul ki a nyála, és a novella elmesélőjének kell becsalogatni. A diplomata nem beszél magyarul.
A kutya hidegből némi szíverősítővel sikerül becsalogatni szegényt, és ígérni neki olyat, amitől a reklámokban is büdös a szája a szépséges manökeneknek. Viszont szeretne előtte megtisztálkodni.
A diplomata magából kifordulva tiltakozik.
Szóval a „NE FÜRGYÉ LE!” korábbi változatára ismertem rá.
Hát van új a nap alatt?