2011. augusztus 11., csütörtök

Csütörtök


Zsufi.
Reggel hoztak egy Funai tévét. Sír a sorkimenő. Ez volt az első hallásra. Leforrasztva a vezérlést, nincs zárlat. Amíg poroltam, megérkezett a mikrohullámú sütő is. Nincs ilyen 5cm hosszú biztosítékom , ami kiment. Vékony madzaggal átkötve működik. Persze a kis műszer, amivel  belemértem a készülékbe azonnal meghalt. Ha szerencsém van, akkor csak az osztó, ha nincs, akkor a 7106.
A sortrafót más módszerrel kéne ellenőriznem. Gyanús lett, hogy kivéve a sortrafót is sírni kezd valami. Lehet, hogy a táptrafó? Az elektrotanyán volt valami trafóteszter. Le is töltöttem a rajzot. Két tranzisztor, két poti, meg két kondenzátor.  12V-ról rezgeti meg a tekercset, és ha szép szinuszos a jelalak, akkor jó a trafó. Lehet, hogy BC tranzisztorom nem lesz, és 2SC-t fogok bányászni a PC tápokból.  Pillanatnyilag lejárt a kvótám, az internetre, még a megrendelést sem tudom feladni a sortrafóra. Addig offline csinálok mindent.
Egy óra felé telefonált Feri, hogy engedjem ki a kiskacsákat náluk, mert Jolikát vitték kontrollvizsgálatra Miskolcra, és nem érnek haza időben. Kulcsom nincs, hát átmásztam a kapun. A kacsákat megtaláltam a megbeszélt helyen. A három részre osztott udvar  harmadik harmadába kellett kiterelnem egy karámocskába. Tényleg tudták az utat, csak az udvar tocsogójában még pihentek egyet, és csak az udvaron talál kórót fölöttük himbálva lehetett továbblépkedésre bírni őket. Közben lelkes libagárda jött a nyakát nyújtogatva kiabálva engem elzavarni.  Felvettem a harci állást. Elszántan szembe fordultam velük egy kóróval a kezemben, miközben a kacsákat is noszogattam, hogy hagyják el a pocsolyát.  Az utolsót pedig kézben vittem a többiek után. Na volt is kétségbeesett hápogás közben.
A karám eddig nyitva volt és üres. Mihelyt odatotyogtunk egy fiatal csirke beszaladt. Akkor benn maradsz! Itthonról még felhívtam Ferit, hogy a feladat végrehajtva, kis szépséghibával. Ő meg szokta emelni a ketrec sarkát, és a tyúk ki tud menekülni, de én már nem akartam visszamászni a kerítésen. Nem stílusom kulcs nélkül más portáján ki-bejárni a távollétében. Zavarban érzem magam.
 Az ebéd három óra körül készült éppen. Megforgattam kis hagymás zsírban egy fél fej karfiolt, és öntöttem rá egy deci vizet. Mire lefőtt, már csak három tojás, bors meg paprika ment rá. Épp jókor lett kész, mert éhes lettem. J
Jolika (a kicsi) akkor érkezett anyutól hozott szatyorral a kezében. Anyu benn járt a kórházban, ahol a nagy Jolika várta a kivizsgálást, és természetesen küldött nekem valamit.
A délutáni szédelgésben megfőztem az utolsó kávémat. Sikerült végre kiinnom a készletet, és tisztulhat a szervezetem. Például mától, mert olajos volt a kezem ügyébe került víztároló kanna, és a kávé ihatatlan lett. Kiöntöttem. Isteni szerencse, hogy Józsi – épp akkor zártam el a gázt a kávé alatt, mikor benézett – nem kért. Égtem volna, mint a Reichstag.
Nagyjából ennyi fért a napba. Nufitól kilenc után  búcsúztam a fülkében, és jöttem haza. Vacsi az egereknek, meg tévé közben naplóírás.
Most meg alvás jön .

Nincsenek megjegyzések: