2011. augusztus 27., szombat

Péntek


Reggeli után kicuccoltam a diófa alá a szerszámokat. Átfúrtam nyolc téglát, és levágtam hozzá a kerítésdrótból kétarasznyi darabokat. Négy téglát összefűzve letettem az oszlop mellé. Megkevertem a maltert a furikban, és felmásztam a létrára ezzel a „nyaklánccal”.
A régi oszlop stabilizálására beleépítettel egy laposvasat a ház oldalába, és az oszlop közepénél visszahajtották. A visszahajtásban elhelyeztek egy másik laposvasat. Nagyjából úgy, mint ahogy a kardot lehet a hüvelyébe dugni. Ez a kard-rész éppen a felrakott oszlop tetejéig ért, fenn pedig a tetőlécig. Ha kissé eldöntöm, akkor szorul, de lefele-felfele van vagy 10cm mozgástere.
Na ettől nem lehetett felrakni normálisan a felfűzött téglákat.
Gondoltam, hogy kihajtom a hüvelyt. Nem oly egyszerű. Az már a cementtől összegyógyult. Kihúzni a falból jókora bontás árán sikerülhetett volna.
Meglazítva a láncolatot a téglák közötti résen bekínoztam, és feltettem az oszlop tetejére.
Mind a négy lefelé konyult, s még meg is mozdult felülről a harmadik téglasor az oszlopban. (Anyád!) Nagyon sok agyalnivaló időm nem volt, mert a malter ott állt bekeverve. Közben Zilinyi Pista bácsi is jött, hozott nekem zöldéget. Azt tanácsolta, csináljak hozzá keretet.
De az nekem egy délelőtt. A hozzáférhető anyagból összeütöttem valamit, de nem volt hozzávaló állvány.
Kínomban apró szögekkel ráütötten olajos hal dobozának a fedelét, és három téglánál egész jól sikerült. A negyedikben minden szeg elgörbült.
Akkor marad!
Vastagon a malterral szemre kiegyenlítettem a tégla alatti rést. Le-föl ugráltam a létrán. A lejtős füvön dőlt a létra, a betonon akadt a biztonsági bütyök, és amikor végre már vödörrel, kőműves kanállal a kezemben a 40 fokos melegben fürödve a saját levemben álltam a létra tetején, megjelent két jókora pőcsik légy, és nálam nem az „Ein Kalk, ein Stein, ein Bier” (Egy malter, egy tégla, egy sör) volt a munkaritmus, hanem Két pofáncsapás, egy… ensúly vissza, kanál a vödörbe, egy csapás hátra, flötty a téglára, két csapás hátra, le a tégláért csendben káromkodva…
Aztán mégis fenn maradt. A maradék összekapart malterral a nagyobb téglahézagokat szotykoltam be. Szerszámmosás, majd bejöttem az ágyra, és egy órát ejtőztem. Kaja a halkonzerv volt. Lubickolás a szürke kádban.
Még keresgéltem a neten az Unitra DMP-404 rajzát, aztán a Kádár Géza könyvben megleltem Slazak néven. A bemeneten van valami sávszűrő, ami egy párhuzamos és egy soros rezgőkör is lehet. De jó lenne, ha itt volna a wobblerem! De nincs. Más megoldást kell találnom.
Amíg berámoltam a szerszámokat a helyükre, bekaptam egy zacskó virslit, már elmúlt fél hat. Fogtam a fényképező masinát, és megörökítettem a holdbéli tájat a Bódva partján Dobódél irányába. Végre a tóról is sikerült pár jó fotó. Tolom magam előtt a feladatokat, de ez is otthon kerülhet majd feldolgozásra, mert itt minden fénykép kirakása lutri. Van, hogy elsőre felugrik, de van, amikor ötödszörre is csak egy forgó valamit mutat, és eldobja a feladatot.
Lőttem pár fotót a partról is. Pár éve még egy-két konzervdoboz volt a parton. Most itt gólyatábora van az Eltének, és megnőtt a turista forgalom. Ez pedig mocsokkal jár. Nem sörösdoboz, hanem ásványvizes-joghurtos-nejlonzacskós szemét a jellemző. Vagyis a kultúrát hozták a természetbe.
Ahol be szoktam menni, egy jókora nagy kupac szar fogadott. Tudom, hogy a bokros területen jó elbújni, de nekem nem esett nehezemre rádobni 5-6 marék homokot, és máris eltűnt az egész.  
Mostanra a diákok már elvonultak, és csak a ’bícsen’ maradt egy autós DUF-DUF-DUF-ot hallgatva. 

Ja, és a szemközti részen két horgász. Ők átkiabáltak, hogy nem hallják a zenét. Erre hangosabbra vette a tulaj.
Nem volt kedvem sokáig maradni.
Hazafelé jövet Irénke néniék felé jöttem. Örömmel láttam, hogy megkerült Bobi. A szép világos kutya több, mint egy hétig elcsatangolt valahová. Tegnap találta meg Irénke a malomnál. Volt is nagy ugatás, de később megsimogattam.
 Este a telefonfülkébe menet eleredt az orrom. Először még megállta, de amikor Nufival beszéltem, csöpögni kezdett, annyira zavart, hogy be kellett fejezni a traccspartit. Levegőt nem kaptam, annyira. Itt az allergiaszezon. De hát mitől?
A szójás virslitől?
Éjjel jutott eszembe, hogy a macskáktól volt ilyen korábban, de most Bobit simogattam. Lehet, hogy rajta volt valami allergén vacak?
Majd kiderül.
Holnap gyümölcs-zöldség napot tartok.

5 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Nem rég ettél palacsintát is, amiben tej és gabona is van... Nem tudom, de jó lenne, ha nem jönne vissza az allergiád, már oly szépen eltűnni látszott... Gyógygomba?:):)
Szépek a képek! Kár, hogy az oszlop újabb állapotát nem látom még... elképzelni ezek után azért nehezebb...

Hanczur írta...

Valamivel mindenképpen harcolt a szervezetem egy éjszakát. Most meg örülök a nyugalomnak, és kerülöm Bobit.

MJ írta...

Egy interkontinentális ballisztikus rakéta sebességével szoktam "idegrohamot" kapni, mikor a vízparton, vagy a vízen döngetik a zenét és óbégatnak mellé.

Muzsi Attila írta...

Az oszlop. Nem lett volna egyszerűbb egy vagány fagerendát beékelni?

Hanczur írta...

Én csak helyreállítok. A két helyen megroppant oszlop az első a verandán. Van még három mögötte. A többi jó. Ha lehet, a stílusát megőrzöm a háznak. De van már segítségem is. A vakolást szakemberre bíztam. Az oszloptól nem féltem, de a boltívnek a vakolásához se állványom, se önbizalmam. Magát a boltívet bezsaluztam, és kiöntöttem betonnal. Állítólak két hetet állni kellene. Azt a tanácsot kaptam addig maradjon alatta a kitámasztó. A zsaluzat is bennmaradhat. Arra megy a nád, és arra vakol rá a kőmíves. Gondolom, könnyebb is lesz, mint a betonra vakolni közvetlenül.