2011. szeptember 24., szombat

Búcsú

Hazatértem. Komjáti blogom ismét szundikálni fog. Ha gondolkodom, innét is kihallatszik.

2011. szeptember 21., szerda

Visszaszámlálás

Holnap reggel indulok haza. (Írom ezt 22-én csütörtökön)
A cipőtartó elkészült.


Szép nem lett, viszont kicsi. Több cipő van már itt. Ha az itt-nem maradókat hazaviszem, akkor talán elférnek benne anyuék lábbelijei. Kipakoltam a szobám szekrényét, és áthúztam a másik szobába. Rá kellett döbbennem, hogy szennyes-tartó nélkül még így sem lesz megoldott a helyzet, de legalább az esőkabátok, és az itt használatos ruhákat bepakolhatják.
A kávéhiány erősebb volt nálam. Ma ismét ideges napom lesz. Vezetni nem akarok koffein hatása alatt. Ma kell kiszenvednem magamból az első hiányfeszültséget.
Jolikának a varrógépmotorja rossz volt. A szénkefés motor nem minden szegmenspárról indult el. A másik régi motor nagyot pukkant, de nem verte le a biztosítékom. Mondom, ez kondi. A fojtó tekercs mögötti zavarszűrő lett zárlatos. A két motorból lett egy jó. A pedálokból egy működik. A harmadik motorról hiányzik a csatlakozó. Nem bogoztam még ki, melyik madzag hová kötendő. Azzal a használható motorral összeraktam a gépet, s átadtam. A többi helyreállítási kísérlet marad későbbre.
Még Józsi feleségének a számítógépét kell összeraknom. Sáriék cégénél vettem volna nekik másikat, de valószínűleg Józsi tud olcsóbban másikat, mert nem tetszett az ötletem. Csak annyiban rossz, hogy kimostam a belét, és a dobozt nem. Most pakolhatom vissza a koszos dobozba a kimosott alkatrészeket. A videójában gumikészletet kell cserélni. Magammal viszem. Mondtam, hogy postán hazaküldöm, vagy ha jön valaki erre,.. de ez most nem valószínű.
Ma még nagy rendezkedés lesz. A hűtőt pont jól kiettem. A sors fintora, hogy anyuék jönnek kiásni a répát. Nem ósanhörcsögök, de Ildi meg annak nem fog örülni, hogy hazaviszem. A feszültség már most nő bennem, de ez sem érdekes. Majd ások Budafokon a komposztdombom alá egy vermet, és odadugom el. Én már megszoktam a gyűjtögető életmódom, és kibékültem vele. Nufi pedig szenvedi.
Na megettem a reggelit, vár a munka.

2011. szeptember 20., kedd

Hétfő

Az eddigi legrosszabb napom volt itt. Szerettem volna dolgozni valamit, vagy takarítani, vagy bármi hasznossal elfoglalni magam. Semmi sem esett jól. Még a fekete özvegyet is abbahagytam két játék után. Jolikától elhoztam a fagyasztott májat, meg a csirkecombokat. A májat hozzásütöttem a karfiolhoz, az lett az ebéd. A varrógépmotorhoz való taposók (pedálos fordulatszám-szabályozók ) végre kizökkentettek a depiből. (Tanulom a Szendi Gábor könyvből a szakszavakat.)
A szabályzók két kerámiahengerbe belerakott szénkarikákból állnak. Rugó ellenében tolja a pedál. Előtte egy soros tekercs kondival átcsukva. Ezek a fojtótekercsek égtek le, szakadtak.
meg. Az elsőt leszámoltam. 200 menet van oldalanként. A vezeték ránézésre a leégett eltérítő tekercsből megoldhatónak tűnt. A sorfrekvenciás tekercs leégett, de a képeltérítésé jó.
Ronda műgyantás kulimász őrizte az alakját a műanyag csévén, és a vasmagon. Egy tekercs már megvan. Igaz, hogy a kapcsolót fordítva raktam össze, de ha majd a másodikat is újratekertem, és összeraktam, addigra megnyugszom, és visszafordítom. (Ilyenkor ugyanis szétperegnek a szénkarikák. Azokat pedig idegesen nem lehet megfogni, mert törnek.
Bekészítettem még a Color Star tévédobozt, hogy cipősszekrénnyé nemesítsem, de marad holnapra

2011. szeptember 19., hétfő

Szombat-vasárnap


Közeleg a hazatérés. Rendet csinálok.
A Miskolcról elhozott íróasztal-maradványokban megláttam Csipke Józsikát. Sikerült belenyúlnom egy szálkába, és nálam fordítva működött a mese. Felébresztett.
Még nagyapa vette az LKM-ben selejtezéskor. Neki nagy lett, mert a Huba utcai 44m2 nem sok, s a nagyszobában már volt egy beépített szekrény, ebédlőasztal négy székkel, háromajtós szekrény, tévészekrény, virágállvány, két ágy, két fotel, dohányzóasztal. Ha odamentem aludni, akkor a dohányzó asztalt ki kellett vinni, a szőnyeget felgurítani, és úgy lehetett csak kihúzni a rekamiét.
Nem volt az zsúfolt, csak éppen elég.
A lényeg, hogy a korábbi tanulóasztalom kapta meg nagyapa, én meg ezt az íróasztalt. Később pedig – amikor Laci bácsi elvette anyut, akkor örököltem Nóritól – Laci bácsi lánya - egy kisebbet, ez meg szétszedve lekerült a pincébe. Azóta ott őrizte kincseim egy részét. A fedelén tévémúzeumom darabjai, a fiókjainak fele már Budafokon, a hátfalából gyógyszeres szekrényke  ajtaja lett a telefon fölött az előszobában. Mostani látogatásomon pedig napfényre hoztam. Sajnos letörtem a jobb oldalát is.
Tűzifának vásárolt darabjaimból kimetéltem két lábnak valót. A zsaludeszkák egyikéből kapott merevítőt, és egy dekoritlemezzel letakartam a lapját. Felületkezelésnek pedig étolajat kapott. Szívta is, mint kiszáradt alkoholista a talponálló üresen hagyott poharaiból a fel nem száradt cseppeket.
Délután pedig porszívó és tologatás és padlásra cipelés következett. A felújított asztal immár tartja a tévét és a rádiót. A számítógép pedig a sarokba került. Ilyenkor érzem igazán, mennyivel kényelmesebb asztalon gépelni széken ülve, és nem az ágy végén görnyedve a székre helyezett monitor előtt.
A szobában lakó tévék is jobban érzik majd magukat odafent. Nufinak is jár a tér. Hátha jövőre itt alszik ő is egy-két alkalommal.

2011. szeptember 17., szombat

Péntek



Kifelé megyek a nyárból. A hűs reggeleken még kihajt a természet a hálózsákból, de menekülök is vissza a házba az alomszék ürítése után, amint lehet. Megvárom, hogy kicsit melegedjen fel odakint.
Közben meg jár az agyam. Összefüggések teremnek a káoszomban.
Látom, hogy Attila miként fedezi fel a lokálpatriotizmust. Csöpögtetik ezt itt is. A dialektika pedig teszi a dolgát.
Ha az összefonódások a kerékkötők, akkor azt kell megszűntetni, ha a szétaprózódás, akkor csoportba rendezni az embereket. A csoportképző mechanizmus pedig bármi lehet.
Nekem már van emlékem arról, hogy a „zsidók mitől okosak”. Teller Ede hosszú magyar televíziós interjúját végignéztem már kétszer, és nekem T.E. annyira magyar volt. Azaz itthon, ahol felnőtt megtalálták a kirekesztésének módját. Hiába volt mögötte a bankár papa. Hiába a sok pénz, a fejében rendszerezett tudás lett az a mágnes, ami a jólétbe húzta. Amerikába.
Emlékszem, hogy Németországban antennát szereltem fel apu barátjának. A nyolcvanas években volt terjedőben a műholdas vétel. Még ott sem volt olcsó. Manfrednak megérte, hogy megvegye nekem a beállító műszert, és kifizesse a vonatjegyem, meg még hazahozzon a munkámért.
Én persze megvettem itthon a szakkönyvet, végigfutottam rajta.
Volt bő leírás a műgyantás lavor előállításról, a fejegység üregeinek kimarózásáról. BFR90-es tranzisztoros erősítőkről. 
Az NSZK-ban fej volt meg vezeték, meg tányér kint, odabent pedig az állomáskeresésre való beltéri egység.
Első nekifutásra ott elakadtam, hogy semmi sem jött sehol.
Körbekutyagoltam a házak között, és lestem, merre fordulnak a tányérok, majd sötétlő agyamba besütött a napfény. Az ablakból nem lát műholdra a vevő. Tegyük fel a lavort tetőre!
Csakhogy a falra tervezett antenna a lapos tetőn nem állítható függőlegesre.   Oda más konzol kellett… volna. De jött az ötlet. A két [ alakú idomot nem egymásba csúsztattam, hanem egymás fölé helyeztem. Ettől magasabb lett az antenna, de konyult a tányér súlya alatt. A padláson talált mosogató csaptelep csövét fűrészeltem le, és raktam be merevítőnek.
Manfred boldog volt. Attól kezdve hozott programozott rádiót, szomszédoktól videót, tévét javítani.
Ferit – apám szomszédja akkor egy magyar származású taxis volt -  megkérdeztem, hogy mi a különleges bennem.
Ha itt – értsd Stuttgart – egy németnek nem áll be a gyári megoldás, akkor megbeszéli a főnökével, vagy a tulajjal, és hoznak más, oda tervezett megoldást. Mi, (vad)keletiek pedig féltjük a beletett munkánkat, és megoldjuk a fejünket használva. Nincs pénzünk gyári a vackokra.
Ez múlt ki a szocializmussal nálunk is. Ha az Ezermester újságba belenézünk, huszonöt évvel ezelőtt még fűnyírót fabrikáltak nagy vaslemezre felcsavarozott mosógépmotorból, utánfutót elaggott Trabant kasztnijából, esztergát asztalra felfogatott kézifúróból.
Ma pedig ugyanez az újság festékeket reklámoz, motoros kéziszerszámokat tesztel, stb.
Hm. Talán ez tetszik itt a faluban a leginkább. Maradt ebből a ’megoldom magam’ módszerből.
Hogy a zsidók megőrizték itt is az idegenségüket, mint a világ bármely szegletén, az pont Attilának lehet érthető. Éppen azt az ottszületett, de nem román státuszt kapta sorsként.
A csoportképző mechanizmus – nevezzük inkább halmaznak? – jól működik.
Igazat kell adjak neki, hogy a kölköt jól meg kell tömni tudással. A fia biztosan nem lesz államelnök. Amit ő megadhat a lurkónak, az a tanulás, a munka és az ember szeretete. Valamiben mindig megtalálhatja örömét a fiúcska. Néha egyszerre kettő, vagy mindhárom is sikerül, de ha legalább egy működik, akkor van miből a többit táplálni.
A boldogság egy olyan növény, amit folyton öntözni, gondozni, átültetni kell, és amikor virágot bont, az nagy ünnep.

2011. szeptember 15., csütörtök

Csütörtök

Takarító nap. Még egy bőrt húztam az oszlopokra, meg a cementes léből csizmát festettem a lábára. Igyekeztem felvakarni a meszet a gangról, és hátravittem a téglatörmeléket a kövekhez. Majd jó lesz valamire később. Ahogy kiemeltem a köveket, az alatta tanyázó békák vadul menekültek. Nekik nem esik jól ez a napsütés. Közben mosolyogva próbáltam Ady versére ráhúzni a Békagyász a talajon (Héjanász az avaron) költeményemet. Csak amikor fejben fogalmazok, a papírig nem jutok el. Úgy tűnik, most kimarad ez a bohóckodás. Délután Józsi fia Levente keresett meg, mert a notebookon már nincs helyük játékot telepíteni. A kis srác tett még pár kört, mert Ákos kérte, és megijesztettem a partícionálás magyarázatával. Inkább átmentem, és megbeszéltem, mit is akar, és elhoztam a masinát. Az anyja wincsijére lementettem a fontos könyvtárát, és újratelepítettem a Vistáját. Este, sötétedéskor vissza is vittem a masinát, meg a vissza-összerakott kávéfőzőroncsot. Ebből megint dumaparti kerekedett. Közben megérkezett Józsi is. A lábunk alatt pedig a kölyök kutyának sem túl kicsi bernáthegyi játszadozott. Hozta a pacsikat. Az utóbbi időben sokszor meglátogatott egy elegáns, karcsú fekete macska. Eddig tisztes távolból ismerkedtünk, ám most megtört a jég. Odadörgölőzött a lábamhoz, és dorombolni kezdett. Itthon még nagyot fürödtem a hordóban melegadett vízben. Tényleg több meleget vesz fel, mint a kád, és este frissen borotválva mentem Nufihoz… a telefonfülkébe.

Kedd-szerda



Meleg napok. Lekapartam, kivakoltam, lefestettem a másik három oszlopot. Most jöttem jár csak igazán, hogy az első, az újjáépített oszlop sem szabálytalanabb a többinél. Mindegyiken rajta a kőművesek, javító emberek nyoma. Van rajta meszes, van cementes vakolat is.
Amit törésnek vél a felületes néző, az közelről lepergett vakolat és igazítás összeérő vonala, vagy a ruhaszárító, vagy terményszárító kötél nyoma. Ahol behüppent az ujjam alatt, ott üreg, hólyagosodás van, de azt sem mind érdemes eltávolítani. Szép összefüggő bőrfelületet mutat.
Andrásék ismét nem jöttek úszni, de már nem nyaggatom őket. Csak megyek, jelzem, hogy hová, és huss.
Utoljára Nufi bicaján tettem meg az utat. Felhúztam az ülést. Tényleg lomhább járgány, mint az enyémek. Miért? Talán mert nehezebb. Jó vastag csőből van. A tó pedig már másodszor is csak az enyém volt. Elég hűs, ezért egyszer mentem csak be úszni, és hosszabban maradtam, mert visszatérni már nem volt akaraterőm.
Józsihoz hátramentem a kacsa miatt. (Úgy szomszéd, hogy a kert végén, hátul közös a kerítés.) Akkora hápogást bír előadni, mintha Hacser Józsa elcigarettázott hangját hallanám. Kell valami mikrofon, amivel rögzítem, mert jó lenne csengőhangnak a telefonra. Mindig felröhögök, ha meghallom.
Hozott két olajsütőt, egy videót meg egy kávéfőzőt, meg egy pc-t javítani. A pc alaplaphibás. A billentyűzetet és egyéb perifériát nem látja. Egy IC-n lóg az USB-vel is. Pedig abban reménykedtem, hogy ki tudom kerülni a PS/2-es portokat.
A kávéfőzőben a fűtőtest szakadt meg. Az olajsütőkben a 239°C –os  biztosíték. (Miből adódik ez az érték?) Átkötöttem, hogy használni lehessen, de mondtam, hogy ha túlszalad, felforralja az olajat. Nem szabad magára hagyni. A számítógépre cserét javasoltam, de Józsinak most tüzelőre kell a pénz. A notebook elég a gyerekeknek, arról is megy az internet.
A videó egy öreg Orion lejátszó magnó. Mechasw bajra tippelek. Nem mindig veszi be a kazettát, meg nem mindig továbbítja a szalagot. A kuplungjait, gumi szíjait és dörzskerekeit is ki kell tisztítanom. Kértem hozzá pálinkát.  Mondtam, hogy nem meginni lesz. J

2011. szeptember 12., hétfő

Hétfő



Kilencre ígértem magam. Mentem Margit nénihez zárat cserélni. Igaz, már tavalyelőtt megjavítottam a régi zárat annyira, hogy csukni-nyitni lehetett, de ráfért a negyven éves vasra a csere.
A fia már bevásárolt. Cilinderes zárat vett. Mérete jó, csak a cilinder miatt a két takaró lemez nem megy vissza. Régen raktak a zár mellé két lemezt, de most nem volt. Visszagördülhettem a reszelőért, és ráspolyért. Jó két órás hegedülés következett.
Közben anyu is bejelentkezett. Hozta Jolikának a bot végére a gumit. Laci bácsi a telekre ment, anyu meg ide jött.
Fél tizenegykor kirobogtam az állomásra, de még nem ért ide. Laposnak találván a gumit, gondoltam, felfújom, mielőtt visszamegyek a Margit nénihez.
Nem volt jó ötlet. Amint levettem a pumpát, a levegő visszalőtt. A szelepgumi elengedett.
Közben ránéztem a telefonomra, és üzemi sötétség. Lemerült.
A töltő ilyenkor ki tudja, merre kóborol a házban, nekem meg pisilni kellett volna. Juszt se… juszt is…
A vége az lett, hogy bekapcsoltam a számítógépet, és USB portról töltöttem fel az akkuját. Persze anyu is keresett közben, hogy csak fél egykor ér ide.
Volt időm befejezni a zárat.
Közben beszélgettünk. A néni 88 éves. Szelleme fiatalos, ragyog a szeme, csak a mozgása nehéz. Körötte pedig egy játékos németjuhász kutya liheg. Folyton vele kellene játszani. Ha eldobtam az uborkát, vagy a megrágott konzerves dobozt, boldogan rohant érte, és miközben reszeltem a siltet, a hónom alatt dugta be a fejét. ’Tessen má’ velem is jáccani’ .
Margit néni az arab-izraeli konfliktusról tájékozottabb még nálam is - nem nagy kunszt, de meglepő -  , pedig nem néz tévét. Szürke hályog van a szemén.
Közben felsorolta, hogy két évvel fiatalabb a nagymamámnál, és sok-sok hasznos tudnivalóval látott el a faluról. Persze nem tudnám most visszaidézni, de jól jön máskor, másokkal beszélgetve, mert ismerősként ható történetekben eszembe jutnak a korábban hallottak. Igazi mesék, mint gyerekkoromban. De hát gyerek vagyok én itt ezek között a nénik között. (Értem még Mari nénit, Erzsi nénit, meg akik most nem jut eszembe, azokat a hölgyeket is.)
Persze kicsit félnek a szlovákoktól, akik vásárolják a házakat itt Komjátiban, de eddig úgy tűnik, csak az ismeretlenek iránti tartózkodás érezhető. Mondtam is, hogy ide pénzt hoznak, és felújítják, korszerűsítik a házakat. A szembeszomszédom például Kassáról hozott feleséget, ott élt a hetvenes évek eleje óta, de Sátoraljaújhelyben született. Akkor beszélnek szlovákul a feleségével, ha a fiuk, unokájuk van itt. A menyük szlovák, és a gyerek sem tud magyarul.
Engem eddig csak egyszer zavart a reggeli rádiózásuk. Nem elég, hogy magyarul hallgatni kell azt a tömérdek reklámot, most a hangsúlyból tudom, hogy épp a bepisálós vénasszonyoknak hirdetik a pelenkát, de még csak nem is értem.
Aztán bekapcsoltam én is valamit, és elnyomtam.
Hozott anyu még pár paprikát, meg paradicsomot. Tegnap óta egyet sem ettem meg, miből gondolta, hogy kifogyott?
Átmentünk Jolikához kávézni és beszélgetni egyet. A fél négyes vonattal ment haza. Én meg kikarikáztam Dobódélre úszni. Sajnos az egyik küllőm elengedte az agyat, és fenékrázós lett a nagy bicajom is. Eddig még nem leltem meg a racsnileszedő thorx csőkulcsot. Ha nincs szerencsém, akkor Nufi bringáját kell befognom, vagy a Favoritot. Esetleg a Favorittal elmegyek Szendrőbe, hátha lehet kapni ezt a célszerszámot. Amíg nem hurcolok cementet, vagy meszet, addig nem gond. Legközelebb már felírom a listámba, hogy legyen a kocsiban. Kicsi, és elfér a szerszámosban.
Amint hazajöttem, kerestem szelepgumit a kempinghez, és felfújtam. Falun belül az a célszerű járgány.
Megfúrtam az új oszlopot, és visszaszereltem a csatornacsöveket.
Andráséktól még az út előtt megkérdeztem, jönnek-e úszni, de ismét lemondták. Ilyenkor kicsit dühös vagyok, de aztán elpárolog. Jönnek a gyerekek – védekezett- és valóban itt volt a népes család, mire visszatértem.
Megígértem, hogy beállítom az internetet. András a fiával épp lócát csavarozott össze. Az asszonyokra bízott. Ő nem ért hozzá.
Leültünk, elmutogattam, hogy hol keressen vezeték nélküli hálózatot, mit írjon be, ha ingyenes egy órát akar, és hogy Bódvaszilason tud venni 24 órás használatot 30 napra olcsón. Nem is kell Miskolcra menni.
Ma hasznos voltam.
Mehetek telefonálni Nufihoz.

2011. szeptember 11., vasárnap

Szeptember 11



Negyvennyolc éves lettem én
bejelentés e förmedvény
haszon-
talan

Szójáték, mellyel meglepem
e vályogházi szegleten
magam
magam.

Negyvennyolc évem elszelelt
de vajas kenyérre mindig telt
s dagadt
hasam.

Tilos lett mostanra a kenyér
Mindegy, hogy barna, hófehér
csekély
esélyt

Ragadtam tavaly, és háborúm
megállította a domború
bendő
redőm.

Immáron lement majd húsz kiló.
Visszajött kedvem, mert élni jó.
Azon
vagyok.

S mellettem kitartott Ildikó.
Gazdagabb voltam, de így most jó,
megyünk,
s kezünk

Egymásba fonódó ujjakkal
megtart egy világot bú-bajjal,
nem fé-
lek én.

Negyvennyolc évem elrepült
az élet még hoz tán borúra derűt
szerény
reményt.

2011. szeptember 7., szerda

Kőmíesből piktor


Hétfő
Még tart a meleg. Lefestettem az oszlopot. Elolvastam, hogy milyen mész jó hozzá, meg 0,2mm vastagon kell felvinni, meg tej sűrűségűre keverjem, aztán inkább tejföl lett, és nem szűrtem át semmin, csak addig dömöcköltem, amíg jónak ítéltem. Faragtam nyelet a meszelőmbe, és usgyi.
Meg ahogy azt Móriczka elképzelte. A meszelőből elindultak kifelé a szálak.
Megkerestem a teddyhengert. Farkasházy sem jött be. Végül a 10 centis ecset hozta a legjobb eredményt.
A nap fűtött teljes energiával, rajtam a fekete farmer majd meggyulladt. Mire megkerültem az oszlopot, már száraz felületet találtam.
Délben kibányásztam a pókhálósra penészedett karfiolból az ehető részt, és paprikával-paradicsommal megsütöttem, majd átfőztem egy deci vízben. Végre sikerült eltalálni a zsír arányát. Itt most nincs annyi szalonna, mint otthon, de nagyjából egy evőkanálnyi kellett a fél fej karfiolhoz, meg a három tojáshoz.
Ebéd után újból lekentem az oszlopot, aztán még egy csíkot a sárga falból. Kíváncsi vagyok, hogy takar. Holnap pedig belejavítok a vakolatba az ablak fölött, és átkenem az egészet.
 Kedd
Hűs reggel fogadott. Nyolc után zuhogott az eső. Beszorultam a szobába. Amíg a kávét meg nem főztem, semmire sem voltam alkalmas. Illetve kipakoltam az edényeket esőt fogni. A szobafestős könyv (Berendi György Festés-mázolás) azt írja, hogy lágy víz jó, vagy esővízzel keverjük az oltott meszet. Ha van, hát miért ne!
Persze először kivéstem az ablak feletti rést, azaz lekapartam a festéket, és kiszórtam a porózus részeket. Oda flexibilis csemperagasztót kentem be. Nem sokat, de itt belül a szobában is így kezeltem a repedést, és tavaly óta nem mozdult-repedt tovább.
Oldalt pedig becskeházi homokkal kevertem meg a meszet, és azzal fröcsköltem be a falat. Már ahol a sarkon hiányzott.
Ez a becskeházi egy sárga kőpor. Kevesebb mész kell hozzá, azért jó. Ráadásul ingyen volt. Az árvízi védekezéshez kapta a falu, de a gátba nem jó. Feltornyozták az út mellett, és várta a sorsát. Jött is egy markoló, amelyik betúrta, és elegyengette a földet fölötte. A munkagépes srác rendes volt, mert még hozhattam három vödörrel. Megvárta.
Az ötletet pedig Zilinyi Pista bácsitól kaptam, akitől a házat vettem.
Ez is a falu. Nem érzem a ’ szomszéd tehene is dögöljön meg ’ viszonyt. Inkább segítenek egymáson, ahol tudnak.  
Kiigazítottam a hátsó szoba ablakát, a konyháét, és az első szoba sarkát is, ahol az egérinvázió szokott megindulni.
A ház elejét háromszor átmeszeltem estig. Látok még foltokat, te úgy tűnik, takar a mész.

Ma már kellett melegíteni vizet a fürdéshez. Nem másztam bele, kevés volt a napsütés. Holnap lehozom a hordót a padlásról, mert az sötét. Hátha abban több (hő)energia marad.
Este nem sikerült a telefonfülkében kapcsolatot teremteni. Maradt a mobil.

2011. szeptember 4., vasárnap

hétvége


Szombat
Vajon hányszor ütközöm még bele az érték fogalmába? Csak megyek leszegett fejjel. Hiszem, hogy a kimondott szó valósággá válik.
Ugyanígy jártam meg azzal a sráccal is, akinek a notebook tápegységét javítottam meg, s munkadíj helyett azt kértem, szögelje fel a házunk palatetejének oldalára az új a lécet, a tönkrement helyére. Nekem csak egy 150uF400V-os kondi, négy dióda, egy pár ohmos ellenállás és egy biztosítékomba került, s egy estémbe. A biztosíték foglalatot át kellett alakítanom, mert más méretű volt itt nekem.
A beleegyezés, és az öröm megvolt. Aztán hiába vártam a fiút.
Ezek a fizikai dolgozók soha semmibe sem kell belefektessenek. A tulaj mindent megvesz helyettük. Én, ha rosszul mérem fel magamnak az anyagot, rajtam rohad, ha kevesebbet veszek, ott állnak munka nélkül.
De a szakmámba vágóan is meg kell tudnom becsülni, vajon kifizeti-e a tulaj a készülékét, és ha az alkatrész 1-2 ezer Ft, akkor a háromezres postaköltséget elviseli-e, vagy az 5000 Ft fölötti motyónál pont az billenti át a 'nem kérem' kategóriába .  
A rajtam ragadó ócskaságok sem értékek másnak, mert Vaterán, bolhapiacon olcsóbban kap.

……………….
Elég a köldöknézésből.
Munkára! Iránya a tüzép, hátha ma lesz végre ott valaki.

Vasárnap
Ma pihenőnapot tartottam. Feri pénteken hozott az akkus lámpájához desztillált vizet. Az egyik cella tetejéről  gumikupak azonnal a fűbe ugrott, és nem lett meg. (még). A betöltő lyukon a víz mellett nem jött ki a buborék. Még szerencse, hogy Laci bácsi a használt inzulinos fecskendőjét itt dobta a szemetesbe. Különben keresgélhettem volna valami szalmaszál után. Igaz, így is eltartott egy darabig a feltöltés. Közben kiderült, hogy a beépített trafójának primer tekercse szakadt. Reméltem, hogy csak a hőbizti.
Nem.
A tekercs leégve, a tekercstest kissé lefolyt a lemezelés oldalán.
Kerestem hasonló méretű trafót, de addig nem kötöm be, amíg nem látom, hogy felveszi a töltést. Beállítottam egy töltésre alkalmas transzformátort, és rátettem egy mutatós műszert. Ezek a digitális vackok mind elfeketednek a napon. Percekig kell hűteni, amíg látni lehet újra a számokat az LCD-n.
A töltés már teszi a dolgát. Addig is kirobbantottam a mélyhűtőből az ebédre szánt húst. Amíg a napon levet eresztett, a jégpáncél további részeitől is megszabadítottam a kis hűtőt. Főzőcske közben kinéztem egy jó kis novellát, meg hallgattam a Kossuthot. Otthon úgy sem nagyon rádiózom. A Félek c. novella volt. Thury Zsuzsa írta. Semmi különös. 80 évesen talán én is ilyen lennék. Illetve nem, mert nem fogok altatót szedni. Majd kitotyogok a konyhába, és olvasok valamit.
Megszemléltem a tegnapi munkámat. Mármint este még bevakoltam az oszlop lábának a negyedik lapját, a boltívet, meg itt-ott. Illetve a maradékkal a kerítés lábából kipergett kötőanyagot pótoltam. A terméskövek habarcsa itt-ott már nagyon hézagos. Az íves plafon volt a legnehezebb.
Józsi fiai hozták a notebookjukat. Ki kellett cserélnem másikra a DVD írót.  Este Józsi ugrott be érte. Aztán vissza is hozták, mert nem adta ki a lemezt. Sajnos kipróbálni nem tudtam először. Sem táp, sem akku nem volt hozzá. Most hozott a fiúcska. Nem volt nagy baj. A DVD előlapja patentos. Elmozdult, és a gombja nem nyomta meg a kidobó kapcsolót. Megmozgatva egy kicsit beugrott a helyére, és már vihette is haza boldogan.
Még helyreállítottam a nagy SA antennámat. Jó 20 éve építettem, aztán hányódott sokfelé, és most újra munkára akarom fogni.
A V alakú aludrótok plexilapra csavarozva ülnek egymástól egyforma távolságban, és ezek a lapot törtek el. Újat kellett faragni hozzá, furkálni és reszelni.  Az árbocra rögzítője már nincs meg. Azt is fűrészeltem, de azt idő gyorsabb volt nálam, rám sötétedett. A tartó rudat átölelő U vasat már csak holnap tudom megalkotni.
Legalább már nem rágom magam a kőművesen. Bár a végkövetkeztetést csak lejegyzem.
Igazat kell adnom neki. A konvenciók sok baromságba beleviszik az embert. Ő úgy érezte, hogy ledolgozta azt az értéket, amit kapott, és kész.
Hány majom lőtte főbe magát régen, mert elkártyázta a családja megélhetését? Valami túlspecializálódik, és az ember fölé emelkedik. Becsület. Hát ez nem becsület. De mondhatnám példának a gyűjtőtáborokba hajtott zsidókat. Hoztak fölöttük törvényeket, és ők betartották anélkül, hogy értelmezték volna. Bele is haltak.
Én vartyoghatok itt a becsületről, de a kőművesemnek pénz kell, és pia kell. Ha nincs, akkor nem tud dolgozni. Én meg itt abból gazdálkodom, ami keresek. Ha azt mondja, hogy munkáért munka, akkor tudom, hogy jut sóderre, cementre, mészre. Ha közben megborítja a költségvetésem azzal, hogy mégis pénzt kér, akkor beárazom a munkámat, és én is pénzt kérek, hogy legyen miből visszaadnom. Más kérdés, hogy én nem tudom megítélni, mennyi idő megy el az ő munkájára. Ő ezt tudta volna kalkulálni.
Mindegy. Túl vagyok rajta.  

2011. szeptember 2., péntek

oszlop III



2011 Szeptember 2 péntek
Az elmúlt napok az oszlop körül zajlottak. A mester két napot dolgozott itt nekem keményen, de ma valamiért nem érkezett meg. Van időm naplót írni… bár jobb lenne befejezni a megkezdett munkát.
A megegyezés úgy szólt, hogy én megjavítom a mikrohullámú sütőjét, ő pedig bevakolja az oszlopomat a boltívvel együtt.
Jó, tudom, hogy a kőmíves mester sörrel működik. A boltban meg is tudakoltam, mifajtát kedvel, és első nap anyu csinált ebédet, tegnap én ütöttem össze kettőnknek egy héttojásos lecsót.
A gondok ott kezdődtek, hogy bár először soknak is ítélte a meszet, tegnap délutánra elfogyott. Mivel egy zsák cementet (25kg) kért, abból hoztam kettőt. Azzal nem is kerültem szűkibe. A mész viszont 40 vagy 50kg-os, abból csak egy fért fel a bringára. Sebaj, látván a fogyást, tegnap reggel felkerekedtem, csak épp lukra futottam. A tüzép zárva. Dél felé a szomszéd is ment Szilasra, ő is zárva találta.
Ma reggel ismét csak a két kutya üdvözölt a kerítésen keresztül. A kicsit simogattam egy darabig, a nagy meg nem kiabált. Minek strapálja magát, ha úgysincs otthon senki. Már a csengőt is hiába nyomkodtam. Tegnap este Feri felajánlotta, hogy használjam az övét, ha nem kapok. Reggel nyolc körül át is talicskáztam az alig kinyitott zsákot. Ott hagytam az ajtó előtt. A kerítésen keresztül látszott, hogy van.
Tettem-vettem 9-ig. András szomszédnak kölcsön adtam a rezgőcsiszolót az ablakot előkészíteni. Megfőztem a kávét. Józsi, a kőműves tegnap kért még egy ezrest. Jó, mondom, de akkor ma már nem lesz sör.
Kikérdeztem még Andrást is, mi a véleménye, s ő védte az emberem, hogy de hát egész nap dolgozott rendesen, és …
Mondom, de megegyeztünk. Mit szólna, hogyha a házának volt tulajdonosa most jelentkezne, hogy mostanra felmentek az ingatlanárak, adjon még félmilliót. Túl olcsón kapta.
A lényeg meg elsikkad. Kilenc már elmúlt, amikor láttam a sarkon távolodni a Józsit. Gondoltam, biztos valamit otthon felejtett. Leültem még homokot rostálni. Aztán bejöttem blogolni egyet.

* A képen Laci bácsi tartja nekem a mérőlécet, hogy később tudjam, hová fúrhatom a csatorna rögzítő tiplijének a lyukat.