2011. szeptember 15., csütörtök

Kedd-szerda



Meleg napok. Lekapartam, kivakoltam, lefestettem a másik három oszlopot. Most jöttem jár csak igazán, hogy az első, az újjáépített oszlop sem szabálytalanabb a többinél. Mindegyiken rajta a kőművesek, javító emberek nyoma. Van rajta meszes, van cementes vakolat is.
Amit törésnek vél a felületes néző, az közelről lepergett vakolat és igazítás összeérő vonala, vagy a ruhaszárító, vagy terményszárító kötél nyoma. Ahol behüppent az ujjam alatt, ott üreg, hólyagosodás van, de azt sem mind érdemes eltávolítani. Szép összefüggő bőrfelületet mutat.
Andrásék ismét nem jöttek úszni, de már nem nyaggatom őket. Csak megyek, jelzem, hogy hová, és huss.
Utoljára Nufi bicaján tettem meg az utat. Felhúztam az ülést. Tényleg lomhább járgány, mint az enyémek. Miért? Talán mert nehezebb. Jó vastag csőből van. A tó pedig már másodszor is csak az enyém volt. Elég hűs, ezért egyszer mentem csak be úszni, és hosszabban maradtam, mert visszatérni már nem volt akaraterőm.
Józsihoz hátramentem a kacsa miatt. (Úgy szomszéd, hogy a kert végén, hátul közös a kerítés.) Akkora hápogást bír előadni, mintha Hacser Józsa elcigarettázott hangját hallanám. Kell valami mikrofon, amivel rögzítem, mert jó lenne csengőhangnak a telefonra. Mindig felröhögök, ha meghallom.
Hozott két olajsütőt, egy videót meg egy kávéfőzőt, meg egy pc-t javítani. A pc alaplaphibás. A billentyűzetet és egyéb perifériát nem látja. Egy IC-n lóg az USB-vel is. Pedig abban reménykedtem, hogy ki tudom kerülni a PS/2-es portokat.
A kávéfőzőben a fűtőtest szakadt meg. Az olajsütőkben a 239°C –os  biztosíték. (Miből adódik ez az érték?) Átkötöttem, hogy használni lehessen, de mondtam, hogy ha túlszalad, felforralja az olajat. Nem szabad magára hagyni. A számítógépre cserét javasoltam, de Józsinak most tüzelőre kell a pénz. A notebook elég a gyerekeknek, arról is megy az internet.
A videó egy öreg Orion lejátszó magnó. Mechasw bajra tippelek. Nem mindig veszi be a kazettát, meg nem mindig továbbítja a szalagot. A kuplungjait, gumi szíjait és dörzskerekeit is ki kell tisztítanom. Kértem hozzá pálinkát.  Mondtam, hogy nem meginni lesz. J