2011. szeptember 17., szombat

Péntek



Kifelé megyek a nyárból. A hűs reggeleken még kihajt a természet a hálózsákból, de menekülök is vissza a házba az alomszék ürítése után, amint lehet. Megvárom, hogy kicsit melegedjen fel odakint.
Közben meg jár az agyam. Összefüggések teremnek a káoszomban.
Látom, hogy Attila miként fedezi fel a lokálpatriotizmust. Csöpögtetik ezt itt is. A dialektika pedig teszi a dolgát.
Ha az összefonódások a kerékkötők, akkor azt kell megszűntetni, ha a szétaprózódás, akkor csoportba rendezni az embereket. A csoportképző mechanizmus pedig bármi lehet.
Nekem már van emlékem arról, hogy a „zsidók mitől okosak”. Teller Ede hosszú magyar televíziós interjúját végignéztem már kétszer, és nekem T.E. annyira magyar volt. Azaz itthon, ahol felnőtt megtalálták a kirekesztésének módját. Hiába volt mögötte a bankár papa. Hiába a sok pénz, a fejében rendszerezett tudás lett az a mágnes, ami a jólétbe húzta. Amerikába.
Emlékszem, hogy Németországban antennát szereltem fel apu barátjának. A nyolcvanas években volt terjedőben a műholdas vétel. Még ott sem volt olcsó. Manfrednak megérte, hogy megvegye nekem a beállító műszert, és kifizesse a vonatjegyem, meg még hazahozzon a munkámért.
Én persze megvettem itthon a szakkönyvet, végigfutottam rajta.
Volt bő leírás a műgyantás lavor előállításról, a fejegység üregeinek kimarózásáról. BFR90-es tranzisztoros erősítőkről. 
Az NSZK-ban fej volt meg vezeték, meg tányér kint, odabent pedig az állomáskeresésre való beltéri egység.
Első nekifutásra ott elakadtam, hogy semmi sem jött sehol.
Körbekutyagoltam a házak között, és lestem, merre fordulnak a tányérok, majd sötétlő agyamba besütött a napfény. Az ablakból nem lát műholdra a vevő. Tegyük fel a lavort tetőre!
Csakhogy a falra tervezett antenna a lapos tetőn nem állítható függőlegesre.   Oda más konzol kellett… volna. De jött az ötlet. A két [ alakú idomot nem egymásba csúsztattam, hanem egymás fölé helyeztem. Ettől magasabb lett az antenna, de konyult a tányér súlya alatt. A padláson talált mosogató csaptelep csövét fűrészeltem le, és raktam be merevítőnek.
Manfred boldog volt. Attól kezdve hozott programozott rádiót, szomszédoktól videót, tévét javítani.
Ferit – apám szomszédja akkor egy magyar származású taxis volt -  megkérdeztem, hogy mi a különleges bennem.
Ha itt – értsd Stuttgart – egy németnek nem áll be a gyári megoldás, akkor megbeszéli a főnökével, vagy a tulajjal, és hoznak más, oda tervezett megoldást. Mi, (vad)keletiek pedig féltjük a beletett munkánkat, és megoldjuk a fejünket használva. Nincs pénzünk gyári a vackokra.
Ez múlt ki a szocializmussal nálunk is. Ha az Ezermester újságba belenézünk, huszonöt évvel ezelőtt még fűnyírót fabrikáltak nagy vaslemezre felcsavarozott mosógépmotorból, utánfutót elaggott Trabant kasztnijából, esztergát asztalra felfogatott kézifúróból.
Ma pedig ugyanez az újság festékeket reklámoz, motoros kéziszerszámokat tesztel, stb.
Hm. Talán ez tetszik itt a faluban a leginkább. Maradt ebből a ’megoldom magam’ módszerből.
Hogy a zsidók megőrizték itt is az idegenségüket, mint a világ bármely szegletén, az pont Attilának lehet érthető. Éppen azt az ottszületett, de nem román státuszt kapta sorsként.
A csoportképző mechanizmus – nevezzük inkább halmaznak? – jól működik.
Igazat kell adjak neki, hogy a kölköt jól meg kell tömni tudással. A fia biztosan nem lesz államelnök. Amit ő megadhat a lurkónak, az a tanulás, a munka és az ember szeretete. Valamiben mindig megtalálhatja örömét a fiúcska. Néha egyszerre kettő, vagy mindhárom is sikerül, de ha legalább egy működik, akkor van miből a többit táplálni.
A boldogság egy olyan növény, amit folyton öntözni, gondozni, átültetni kell, és amikor virágot bont, az nagy ünnep.

Nincsenek megjegyzések: