2013. június 18., kedd

Forró napok

A református templom a Bódva-part felől
Itt minden a küzdelemről szól. A szúnyogok az életüket kockáztatják egy csepp vérért.
Kalandok is akadnak bőven.
Hétfőn kigördültem a tóra. Nufi biciklijén, mert meg akarom fejteni, mitől olyan nehéz tekerni. Mert nehezebb eddig mindegyik bringánál.
Úsztam egy kicsit, közben gondolkodtam, hogy miért kell egy lánynak velőt rázó sikollyal jutalmazni a barátait, akik szembepocskolják vízzel, vagy más módon évődnek vele. Mert egyébként végig nevetett.
Már gyerekkoromban sem értettem, miért kell visítani, ha leoltják a villanyt? Mert ezeket a Muzmuluntyokat ők állítják elő a saját fejükben.
Aztán a napon szárítkozva sikerült egy nagyobb legyet is laposra verni, mielőtt belém csíp.
Lestem a fecskék szépen ívelő röptét, és a nádirigónak vélt szürke madár ügyetlenkedő hullámzását a víz fölött. Mekkora különbség volt a két madár kecsessége  között?
Nagy.
Hazatérőben ugrani kezdett a pedál. Aztán állandósult, hát megnéztem, mitől akad.
A láncfeszítő görgőt hagytam el.
A görgő és a két alátéte meglett, de a tengelye és a csavarja elvszett. Így hát rollerezve tettem meg a 6-7 km-t hazáig, vagy ha lejtett az országút, akkor rásegítettem a pedállal.
Aztán itt jártak anyuék is, és tegnap esmég voltam úszni. Immár a saját bicajomon.
Hazaútnak a Bódva árterét választottam. Az Esztramos alá vezető iparvágány hídja után nem lehetett letérni a mezőre. A keréknyom belvizes tócsába vezetett. Inkább a talpfákon lépdeltem el a gátig.
Bódvaszilas magasságában két motoros állt. Köszöntem, aztán megszólított az egyik, van-e nálam csavarhúzó.
Mondom nincs, de mihez kell, mert lehet, hogy megoldom.
Ki kellene nyitni a dobozt a Simson oldalán.
Egy műszerész kezében minden csavarhúzó.  A kapukulcs tollával kitekertem a nagy csavart.
Nem volt a dobozban gyertyakulcs. Úgy jártak, mint Mátyás király a mesében. Segítettem is, meg nem is.
Távozóban még megkérdezte a nagyobbik fiú, hogy rokona vagyok-e Ferinek. Mondom, majdnem. Jolikának. a feleségének vagyok rokona.
A srác olyan gyorsan beszélt, mint az egyik kedvenc kabaré-előadóm, Bödőcs Tibor.
Ami még furcsa volt, hogy itt mindenki letegez, ő meg magázott. Az az érzésem támadt, hogy rendőr lehet. Olyan, mint aki megszokta a hivatali hangot. Persze tévedhetek.

1 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Bicaj: most már engem is érdekel, hogy miért is olyan nehéz tekerni? Mert nekem nincs összehasonlítási alapom. Eddig azt hittem, az én erőnlétem ilyen hitvány.

Sikoly: inkább az a kérdés, hogy miért kell az embert szembepocskolni vízzel, és ez miért számít évődésnek?

Muzmuluntyok: nem lekicsinylendők agyunk termékei, lásd itt -
„Álmomban fölsírtam az iszonyattól.

Anyu vigasztalt: Hiszen csak

álmodtál.

Mintha megnyugtatóbb lenne,

hogy a szörnyek bennem vannak.”
(majd eszembe jut a költőnő neve)

Ja, és a nádirigó IS igen szép madár!