2013. július 22., hétfő

"A növényben lévő hatóanyag, ha kárt tenne a növényben, a növény már nem élne."

A cím egy idézet Gyuri bácsitól, a Bükki füves embertől.
Én most a természettel beszélgetek sokat. Tegnap például megjártuk a hegyet itt Komjáti fölött.
A 27-es útról a tehenészet mellett lehet eljutni a valamikor gyalogúthoz. Már benőtte a fű. Sajnos kikopott a fiatalság a faluból, nem járják, nem tartja senki karban.
András szomszéddal és Imrével hármasban találkoztam vasárnap hatkor a kocsmánál.


 Onnét indult a túra. Imre vezetett.

A bozótoson  átverekedve jött a karsztbokor erdő. Mindenféle szúrós növénnyel szegélyezve a vízmosta sziklákat. Lihegős haladás.  Zsebemben a fényképezőgép, és a lakáskulcs. A nadrágom csúszott le állandóan. Kifogytam belőle. Jobb kezemben egy sárga műanyagvödör.
Két három szusszanásnyi megállóval érkeztünk fel a tölgyesbe. Csönd. Nyugalom. Hallgatóztunk, merrefelé nőnek a gombák.
Száraznak tűnt az avar. Felszedhető mennyiség csak az apró pöfetegből volt. András és Imre csirkegombát akartak szedni.
Találtunk egy szép nagy gombát, ami úgy nézett ki, mint a fütyi. Alul a zacskó, középen világosabb rúd, és zöld kupak.

Majd képet is teszek ki később. (Most még csak írni van kedvem.)
Itthon megnéztem, hogy szömörcsög. Vagy boszorkánytojás. Szabályos golyó alakú, és meg lehet enni a belsejét, de nem jóízű,. Ha kipattan, és megnő kifejezetten undorító, büdös gomba. A döglegyeket vonzza, és azok szórják szét a spóráját.
Az utat szegélyező somot az erre lakó cigányok úgy szedik, hogy derékba törik a növényt, a és amikor már nincs rajta a termés, akkor egy kupacba hajítják a gallyakat. Szomorú látvány. Pedig ezéven nem nagyon lesz mit leszedni. Kell pár év, amíg magához tér a bokor.
Egy kis csapattal mi is találkoztunk. Gombázni jöttek fel. Négyen, meg egy kutya volt velük. Barátságosan köszöntek, és megjegyezték, hogy nem jó gombát szedtem. Tudom-e, hogy mi az? Mondom, pöfeteg.
Az nem az. Az porgomba.
Mondom, azért pöfeteg.
Nem az óriáspöfeteg, de ettem belőle, és még megvagyok. Tudom, hogy ők nem szedik, mert nem értékes gomba. Az óriáspöfeteg talán. Ebből sok munkával lehet kevés eledelhez jutni.
Az hegygerinc nem lesz azonnal lejtő. Vannak benne  dolinák. Sajnos nem tudtam úgy fényképezni, hogy visszaadjam az élményt. Egyik-másikba belemásztam.
Van a hegy tetején egy négyszögletes határvonal.
Már otthon kinéztem. Budafokon ránagyítottam a googlival, mit lehet ott. Semmit sem láttam. Se egy barlang, se kiszögellés.
Most láthattam élőben is. Egy értelmetlen megalázása a korabeli Magyarországnak. Ugyanolyan fák vannak. Semmi különbség.
Amikor ez határsáv volt, akkor is csak kiirtották a fákat a határkövek vonalán kb 5-5m-re. Slussz. Gazdasági haszna biztosan nem volt. Ma sincs.

A hazaúron szelídebb 'lankát' választottunk. A régi szekerutat. (Itt így mondják, nem é-vel.) Ez szélesebb le-feljáró, de biztosan nagyon megterhelte a teheneket, ökröket hajdan. Ma már innét is kimosta a csapadék az út felületét kiegyenlítő földet.  Itt-ott bekarcolt-vésett neveket őriz a szikla.
A feljárathoz közel szeméttel teleszórt kút. Előtte az itatóvályú elkorhadva.
Valamikor - Imre mesélte - gémeskút volt. Volt körülötte korlát. Iskolával jártak oda kirándulni. Még focizni is lehetett a kút melletti tisztáson.
Eszembe jutott, hogy Dezső bátyáék ott hozták le a köveket a házak alapjához. A fát a födémhez.
Még a háború előtt két hízott disznóért vette a gerendákat. Egy időre összenőtt újra Felvidékkel az ország. Aztán a háború végén jöttek az oroszok, és az egészet eltüzelték neki. Csak az ötvenes években tudott építkezni.
A Fáy temető mellett tértünk vissza a sík területre. Imre megmutatta, hol vannak a sírok. Ez a család volt itt a nagybirtokos. Nem temetkeztek a parasztok közé. Hát... ez is mond valamit.
Anyu szerint nagymama - a dédnagyanyám - születésemkor egy szóra itt hasgyta Komjátit, és beköltözött Miskolcra. Nem kötődött Nagyapa nélkül ide.
Pedig szép hely. Egyszerűen jó itt lenni.
A túra háromkor ért véget. A kilenc órából legalább nyolcat talpon voltunk. Andrásék sütöttek szalonnát. Én nem kértem. Ismerem magam. Ha akkor eszem, akkor legalább egy órát aludnom kellett volna, hogy le tudjak jönni, és még éhség érzetem sem volt. A reggeli két banán és három barack bőven elegendő folyadékot és energiát adott az útra.
Itthon is csak azért kezdtem megsütni egy adagot a gombából, mert kíváncsi voltam az ízére.
Viszont nem kellett hívni az álommanót estére.

Nincsenek megjegyzések: