2013. augusztus 28., szerda

Nem tudtam visszaállni a korábbi bejegyzésbe

Úgy tűnik, ma pilledtebb vagyok.
Reggel bekukkantott Zilinyi bácsi, hogy meghozták a csap alkatrészeit. Pár napja kivetette velem a fürdőszobai mosdóból és a kádból a csaptelepek elzáróját. Harminc évet szolgáltak, de most megadták magukat. Csöpögtek.
Csehszlovákiából hozták anno, és most is Tornáról került. Van pár határon túli, aki itt vett házat. Jóban vannak a faluval.
Reggeli után felkerekedtem. Az új tekerentyűkről hiányzott a tömítő gyűrű, de sikerült éles késsel lebarkácsolni a régiről. Hármat megtaláltam, a negyedik elvásott.
Már betekertem a hármat, kiderült, hogy a kád fölötti melegcsapban bennmaradt.
Közben éppen arra jött a gázpalackos, és megkérdeztem, mikor jár erre ismét. Reggel kiszuszant az utolsó lehellet az enyémből. Baj nincs, mert van tartalék, de elugrott velem kicserélni, és még egy mosogató folyadékot is adott ajándékba. Híg, mint a TESCO mosogatója, de a gesztus dícséretes. Meg az is, hogy hazavitt, meg visszahozott. Tudom, pár száz méter, de akkor is jólesett.
Befejeztem a csapjavítást.
Megrakták a puttonyom  uborkával, tojással, paradicsommal, paprikával. Még megkértem Pista bácsit, mutassa meg Soltész Zoli lakását. El fog törni a kedvenc bringám váza, hátha meghegeszené nekem.


Elkísért, majd magunkra hagyott.
Zoli hatvanas Héphaisztosz. Jókedvű vasgyúró. Azonnal nekifogott. Először megpüföltük satuban a huplit, aztán nem egyenesedett ki, csak belapult a cső, mondom vágjunk ki belőle. Vagy cseréljük ki.
Volt otthon kiszolgált horganyzott csövem. Hazaugrottam érte, és ő még faragott dugókat a két végébe. A kivágott résszel ki is egyengettük az alsó csövet is. Most masszívabb, mint valaha lehetett. Pénzt sem fogadott el érte, mert hát rokonok vagyunk.
Tisztára azt érzem, mint gyerekkoromban, amikor a javító szakmát választottam. Azért jó valamit megjavítani, mert az egy másik embernek örömet szerez.
Nincs arányban a kapottal, de itthon lekaptam egy villásdugót - majd egy másikat, mert az első nem volt jó - és visszamentem lecserélni neki a köszörűjén, mert törött volt. Ez lágyabb műanyag, remélem, tovább fogja bírni, nem törik el az első odaütéskor.
Szerencsére adott még pár feladatot. Újrakerestetni a műhold  beltérivel az eltűnt csatornákat, és még egy táviránítót is, nézzem meg, mi a baja.
Eddig még semmi. SilverCrest, ami az Aldinak, vagy Lidlnek a mmárkája. Univerzális távirányítónak tűnik, és szerintem elütötték rajta a kódot, és más készülékre állt.
Még elővadászom a NET-ről a doksiját, és holnap kipróbálom a tévén is.
Itthon pedig kitört rajtam a fáradtság. Okát nem látom, de beájultam az áyra, és szundítottam egy órát biztosan.
Kicseréltem a palackot. Főztem teát, megettem a körömpörkölt maradékát, és tele gyomorral nem sikerült visszahangolódnom az egyházi témára.
Pedig zsong a fejem tőle. Már csak azért is, mert ki akarom magamból adni, hogy Péter mennyivel őszintébbnek tűnt a maga szövegével, és piszkosul úgy éreztem, a protokoll a végén legalább olyan nehéz lehet neki is, mint nekem.
Nufinak reggel már elmeséltem, bár ő tudja is, hogy nehezen viselem a tömeget. Ez biztos furán hangzik, amikor Budapesten töltöttem 20 évet. Jó, még nem, mert '94 októberétől még nincs annyi, de jobban hangzik. Miskolcon meg 30-at.
Elszemélytelenedtem. Ott a tömeg nem egy lélegzet, egy gondolat. Itt ez más.
Bigus nénivel ültem kinn a bejárat előtt a padon, és úgy hallgattuk a beszédeket. Megsúgta, hogy harminc éve ő festette ki egyedül a templomot. Megdicsérte az íróasztalkámat. A padon az egyik lábam bokáját feltettem a térdemre, és ezen a háromszögön megállt a kemény fedelű irkám. Így gépelek most is. Ha elzsibbad, lábat cserélek.
A fényképező gép pittyent minden fényméréskor, meg zárhangot utánzott exponáláskor, ezért kimentem megnézni, hogy lehet lekapcsolni. Meghőköltem, mert volt aki nem jött be. Vagy négy-öt ember üdvözölt az ajtó előtt.
Amint kikapcsoltam a hangokat jött az énekkar. Őket is megörökítettem. Akkor be is mentem a templomba.
Péter felesége igazítja, vezényli a kórust. Komjáti református és katolikus közössége nem különül el. Együtt énekelnek. Szépen.  Látszik a munka benne. Páran a nagyobb hangközök váltásakor elhalkulnak, megijednek, de nem tűnt hamisnak senki.
Péterke az anyja mellett állt. Róla nem sikerült a felvétel. Nem vakuztam, de ennek a pici gépnek kevés lett volna a fénye ekkora térben. Vagy jó valami, vagy nem. Inkább többet csattogtatok, majd válogatok.
A evangelizáció végén Bigus néni elköszönt. A két egyházfi kijött, és rajtam kezdték a kézfogást. Most mondtam ki először a köszöntésüket: "Áldás békesség!"
Utána kiálltam a bejárattal szemben, és minden kilépőről igyekeztem megőrizni egy pillanatot.
Megvártam Pétert, elmondtam neki, hogy kész a két harang, ő pedig bemutatott a korábbi polgármesternek. A párja Melinda barátnője. Ő már tudott rólam.
(Melinda a budafoki szomszédasszonyom és unokatestvérem)
Pár perc bájcsevely után hazaballagtam, és emésztgettem a hallottakat.
"A keresztény élet a rabszolgaságból a szabadságba való szűntelen átmenet az imán keresztül."
Ezt még körbejárta a Mózes kivezető példájával. Hogy kivezette népét az egyiptomi rabszolgaságból.
Itt már belegabalyodtam a témába.
Tóth Feri előadása az ószövetségi történet értelmezéséről más volt. 
Itt az idő, elő kell vennem a bibliát. Meg kell ismernem az 'eredetit', mert lehet, sőt biztos, hogy mindkettejüknek igaza van.
De tanultam én mást is korábban. Az 'Arbeit macht frei'.
Ez is szabadság. A munka is szabaddá tesz. De szabadságot ad a vagyontalanság is. Nem jut eszembe a keleti (indiai történet szereplőjének neve) szintén német szerző műve. Ha beugrik, ideírom.
A kötődés nélküli, félemektől mentes világ is szabadság. Zadig? Talán ez a neve a szereplőnek. Na ő a mai hajléktalanok gondolkodását példázza nekem.

(* Herrmann Hesse Sziddhárta. Megkerestem.) 

De menjünk vissza az imára.
Amíg valaki imádkozik, a godolatai egy irányba rendeződnek. Kiszabadul a mindennapok nyűgéből.
De ha éppen nem nyűgöt cipel. Mert a munkája vagy a kedvese, hobbija foglalja le, és minden rendben van, vagy mondjuk ura a saját kozmoszának?

Na megjött Nufi, később folytatom.... ha tudom.

2 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Itt a román baptisták úgy köszönnek, hogy "pácsé" (pace=béke). Mindig az jutott eszembe, hogy "Uff"....vagy "Hugh"...
Egy katolikus helyen bejött a pap s engesztelőn előre köszönt: "...mindörökké". A magyar baptisták pedig: "zúrálgyameg" azaz: az Úr áldja meg. A nyalósabbak hozzáteszik: zúrálgyameg tezsvér...persze ezt a kezdő lelkesedők teszik. Fentről nincs letezsvérezés.

Hanczur írta...

Nekem pedig a csauseszkupácse skandálás maradt meg valami tévéműsorból. Akkor a pácse szót békének fordították le, és Rákosi Mátyás ünneplő tömegéhez hasonlították. Igaz, már régen volt. Igaz sem volt.