2013. szeptember 7., szombat

Szombat

Nemrég fejeződött be Robinson Crusoe története a rádióban. Cserhalmi olvassa a részleteket. Már futottam bele, de most is véletlen hozott össze vele. Mármint a műsorral.
Éppen dicsérte az istenet azért, mert a szenvedések árán megtanította, mennyire jó élni.
Vajon a délutáni műsorban, amikor az eutanáziáról volt szó, szándékos válogatás pont ez a Robinson bejegyzés, vagy véletlen?
Három meghívott vendég beszélt. Fontos megjegyeznem: mindannyian ellenezték az aktív eutanáziát. Egy orvos sem szeretne gyilkos lenni. De egy haldoklónak egy hét is sokat jelent, és az öregedés, a szenvedés megtanítja örülni a betegeket egy fájdalommentes pillanatnak is.
Nem akarok Bélával példálózni, bár kézenfekvő lenne. Inkább apámról emlékezem meg. A tüdőrákja felfedezése előtt azt telefonálta haza, hogyha kiderül a rák, elmegy Hollandiába, és injekciót kér.
Amikor kiderült a rák, megműttette magát, és talpra kínozta magát, és lépcsőt nem tudott menni egy forduónyit (9-11 lépcsőfok ) szédülés nélkül, de motorra ült, és zümmögött Esslingen tetején a Pálma utca környékén.
Éjjel folyamatosan köpködött, jött a sleim, alig kapott levegőt,  de amikor feljött Sighi a gitárjával, elővette a tangóharmonikát, és együtt zenéltek maguknak.
Van még egy jó történetem. Spielberg film. Schindler listája. Amikor visszafognak egy öngyilkosjelöltet. Azt mondja az egyik fogoly, hogy semmiképpen ne szaladjon a kerítésnek - áram volt benne - mert akkor semmiképpen sem tudja meg, mi lesz utána.
Talán itt van a kutya elásva. A kíváncsiság.
Ma lekapkodtam egy sor cserepet a budi tetejéről. Igazából kettőt, mert a felső kupákat is le kellett venni. Kicseréltem a tetőlécet alatta. Ha már leszedtem, le is kapartam róla a gombás bevonatot. Volt közte jobb állapotú, de a kupák oldala már porlik. Sokat nem számít, mert így is ellátja a feladatát. Andrásnak javítottam a láncfűrészét tegnap, és nagyon akart fizetni, tőle kértem a méteres lécet. Nekem jobban jött, mintha hozatok érte két doboz sört.
Tervezgettem még egy bringatúrát, de azt holnapra halasztottam. Felmegyek Szentandráson keresztül Barakony, aztán földúton Rakacaszend, és vissza Rakaca, Viszló felé, mint a múlt héten.
Megforrasztgattam egy zsebrádiómat, amit még Sanyi bácsitól örököltem. Több panelrepedés volt rajta. Nem igazán lehetett kedvence a bácsinak. Az előlapról lekapartam a ragasztónyomokat. Kezdett pofás lenni. Nem a szokásos 7-8 tranzisztoros vacak, hanem egy kis többsávos sztereo - (Fejhallgatóval) - ketyere. Már éppen a hangszórórácsot kerestem, hová tettem száradni, amikor leszédült a hűtőt tetejéről, és nagyot koppant a konyhakövön.
 Az elemtartó oldala azonnal letört.
Hogy ne kelljen hosszan csúnyán beszélnem, inkább főztem egy kávét.
Utána felmásztam a tetőre, és letördeltem két nagyobb elszáradt gallyat a diófáról.
Kitakarítottam pár méternyit az ereszcsatornából. Tiszta volt a zöme, csak ahol a diófa föléhajlik, ott van benne lerakódás.  

Nincsenek megjegyzések: