2013. október 14., hétfő

Légyölő galóca, vagy meditáció?


A révülés két eszközét választottam címnek.
Ha jól csoportosítom a hallottakat.*** Én persze tudom, hogy jól, mert én értem a saját gondolatmenetemet, és aki más módon gondolkodik, az majd előveheti a csökkent képességű medvebocs megsimogatásához viselt mosolyát.
Pár napot hagytam pihenni a vallásról most begyűjtött tudásmorzsáimat. Rázogatom, mint kávéőrleményt a bádogdobozban, hátha fér még hozzá.
Ide tartozik szorosan Attila kihátrálása is. Hogy a tudós nyelvészek Badiny Jós Ferenc körül miféle vitákba bonyolódtak, és hogy lett ebből zsidók haza, azt nem tudom. A vallások fejlődéséről szóló előadások valóban beleütköznek a sémi népek erőszakosan hódító szándékaiba. Ezt én is látom. Most, hogy számomra is kiderült a sumérokról a felmenő ági rokonság, megvan az összefüggés a kultúralopkodás, vagy más néven tanulás :-) folyamatáról.
Ha tehát a keleten megcsodálható piramisok a fényről, a csillagászatról szólnak, és a magyar templomok tájolása, festményei is nagyon sokáig megőrizték itt a Kárpát medencében , jószerével a Habsburgok tevékenységéig ezt a tudást, a sémi kultúrából pedig a hódító-romboló-átkozódó ószövetségi történetek tűnnek elő egy nem szakavatott vezetővel történő olvasónak. Ezt tanúsíthatom, mert a más népek bálványait elpusztító parancs nekem a is ezt sugallja.
A szeretet pedig majd az újszövetség része lesz. Még nem tartok ott. Bocsánat, ez az én ritmusom! Nem is szégyellem magam miatta, mert itt emberöltők hozzáállását dolgozom bele a meglévő értelmező képességembe hetek-hónapok alatt. Biztosan be fog csúszni pár elektromos hasonlat, vagy számítógépmemóriakezelési ismeret a feldolgozásba. Az már most is megvan, hogy párhuzamosan olvasom a Károlyi és a katolikus fordítású szöveget. Ha nem is memcmp parancs, mint a linux alatt, de valami hasonló.
De hogy kerül ide a révülés?
Elcsípett összefüggés dohányzással.
Ha Péterrel találkozom, - a református lelkész - akkor neki állandó késztetés rágyújtani a dumaparti közben. De vannak emlékeim még Béláról is, hogy amikor rágyújtott, akkor azonnal tiltakozott a szervezete. Nem tudta az első slukkot leszívni azonnal
Akaratlagosan legyőzte a szervezete tiltakozását, majd csökkenthette is az oxigénfelvétel lehetőségét. Ez pedig egy belassulással jár. A szervezet lelassul, és amikor újra teljes oxigénellátáshoz jut, megugrik.
A meditációban akaratlagosan lassítom a szervezetem egy ritmussal. Most magamról beszélek. Hogy szót (mantrát) használok hozzá, vagy egyéb ritmust, pl. zenét, favágást, bicikli pedálozást, az változó. Viszont a szellemi munka akkor lesz hatékony, ha ezeken túljutok.
Ha nincs meg ez a felépítés, akkor szenvedés a javítás is, amit máskor nagyon szeretek,
A gombát még nem próbáltam. Az alkohol nem vonz. Pontosabban az alkohol után nincs meg ez a felüdültség érzet.
Hát mára ennyi. Szárazság van, és nem tudok menni gombázni. (Így ezt a szálat is elvarrtam.:-)

*** Azért hallottak, mert a jutubi filmekből, hallmásból gyűjtögetek mos sokat.

2 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Volt rönkvágó szalagfűrészem, aztán eladtam. Mikor belekóstoltam a rönkvágásba, arra gondoltam, hogy majd talán érdemes lesz láncfűrésszel és szekérrel erdőt járni és fát dönteni is. Mondván: vissza a gyökerekhez. Aztán rájöttem, nincs ehhez nekem taknyom. Sem emberi, sem anyagi, sem vallásos sem politikai tőkém, és talán túl nagy lelkesedésem sincs. Nehéz, durva, könyökölő ágazat ez. Minél brutálisabb egy munka, annál több a jelentkező. Emiatt pálinkabérben mérik. Ehhez a bérezési formulához meg adekvát emberek járnak a csomagba.
Amikor a magát kulturáltnak, tanult, elit rétegnek próbáltam mindent beleadva dolgozni, mindig frusztrált, alulfizetve és lehordva voltam, a pénzükért soha sem tudtam kielégíteni őket.
Az én piaci résem, ahol megbecsülnek, ahol nekem is jut valami, az a kispolgári réteg, akinek nincsenek nagy elvárásai, a szétrohadt műbútorja helyébe egy nem szétrohadt műbútort csavarozok össze. A középszerűség világában érzem jól magam. Pedig mindig ettől féltem.
Azért figyelni fogom, mire jutsz ezzel a történelmi kutatással.
(ott voltam egy B.J.F. előadáson, elráncigáltak az akkori b.pesti ismerőseim, ez az öreg a vége felé aztán ilyet mondott: "...Jézus magyar volt...a zsidók pedig menjenek haza!..." többezer ember tapsolt és örjöngött...a dolgok ezen megvilágítása nem tetszett.)

Hanczur írta...

Értem. Persze én is itt a számítógép előtt ülve járatom az agyam, és nem a barikádon. Ha hőzöngő emberek közé vetődnék, biztos nehezen viselném.
Itt a világ másik végén 14-15 fokra fel tudom fűteni a szobámat, és nem fagyok meg. Kipróbáltam a hamulúgot. Az is működik. Erdőről még nem húzogattam le fát, mint ahogy itt csinálják. Ahol valakinek erdeje van, az erdészet kivágja az épp soron lévő erdőrészt, de a tulajnak kell megszervezni a hazajuttatást. Pénz a lehúzkodás, pénz a szállítás, pénz az újratelepítés. Sok kicsi sokra megy.
A rönkhasító és a szalagfűrész nekem is tervben van, de csak mikor már idejöttünk. Addig fölösleges befektetés volna.