2013. október 18., péntek

Műkotlós

Napok óta ezen dolgozom.

Feritől elhoztuk a hűtőszekrényt. Az oroszt dexion elemekből kiválogattam három keretre valót, és elvittem Zolihoz meghegeszteni. Megrendeltem a hőfokszabályzóhoz az alkatrészeket, meg a hő- és páratartalom mérő modult.
A NET-en talált minta alapján lekoppintottam, meg kicsit átterveztem a panelt. Mármint a hőfokszabályzót lekoppintottam, a szilárdtest relé kapcsolás panelját átterveztem.
Ha legközelebb csinálnám, már egy panelre tervezném. Itt is csak az alkatrészméretek miatt volt szükség rá, illetve mert PC tápegységbe gyömöszöltem bele.

Amit Feri adott, abba nem fért bele, ezért a javításhoz használtat áldoztam be, de édesmindegy, mert akkor ez lesz az erőművem ezentúl.
Kikapkodtam tápomból a csatlakozó aljzatokat, a hűtőfüleket elhajtottam, így mindkét panel befért, és a 230V-ot fix-re kötöttem a hűtőszekrény eredeti zsinórjából.
A fűtésnek három izzót tervezett a mintaadóm, azokat hagyományos földeletlen konnektorral csatlakoztatom. A hőérzékelőnek tuchel aljzat és dugó került, a belső légkeverő ventillátorok késes csatlakozót kaptak. Csak, hogy még véletlenül se lehessen elcserélni.
Tegnap a fűrészelés napja volt. A tojástartó keretekbe műanyagrács került, és a rácsokat műszaki cérnával (aludróttal) varrtam le. A szegélyt pedig furnérből fűrészeltem ki. Illesztőfűrésszel, mert motorossal nem sikerült volna olyan egyenesre a 3cm széles csíkokat.

A hűtő falát átfúrtam, és hosszú csavarokkal böktem át. A csavar végén hintáznak a keretek, hogy ne a tojásokat forgassa majd Jolika, hanem egy billentés ide, vagy oda, és az embriók nem tapadnak fel a tojás belső falára.
Csak a fal nem tartja meg, lekonyulna, ezért laposvasból belül is kapott egy-egy csíkot.
Még akad, van vele tennivaló, de közel már a megoldás.
A három tálca együtt mozdul. Az összekötőnek már nem jutott laposvas, még egy dexion elemet szétvágtam hosszában. Alig vitte a lemezolló. Most nézem, még véraláfutást sem szereztem, pedig máskor mindennapos jelenség.
A négyes anyákkal voltam bajban. 3x2x2, azaz 12 darabot kellett összevadásznom a dobozaimból.
Sok csavaros dobozt nem hoztam még ide Komjátiba, mert az a pár darab, ami a biciklijavításhoz kell, kerül innen-onnan. Az ajtókhoz használt kapupánt csavarok sokkal nagyobbak, a bontott mosógépben sem volt. Mindegy, azért összejött.
Nagyon hiányzott a menetfúró és vágó készletem. Az idehozott T. Gazdagságos már hiányos, és kopott is.
Fűtőtestnek az izzókhoz kellett foglalat. A csillár pont hármat tartalmazott. :-) Úgyis egy búrája törött. ( Azóta miszlik :-) A legjobb helyen folytatja tovább az életét.
Ha egy kicsit felmelegszik odakinn, akkor jön az érzékelők és a ventillátorok behuzalozása.
Addig meg forog még a római-jog római-katolikus római... összefüggéseken a fejem.
Attila és Róma birodalma úgy tűnik, ma is él. Az erőviszonyok ugyan sokat változtak. Emberek cserélődtek, de a fény és sötétség birkózását szavakba csomagoló emberi elme még ma sem lépett túl az alapkérdéseken.

... s ha már alapkérdés, ez az ember belegondolkodott a fejembe.  Tóht Feri gyakorlatias gondolkodása után egy elméleti birkózó.

5 megjegyzés:

MJ írta...

Hm. Nem fog a furnér vetemedni a páratartalom miatt? Bár én nem értek ehhez, csak ülök itt a tojásaimon és kotyogok. :)

Hanczur írta...

Biztos fog, de majd merevítek. Még a hőmérők nem akarnak megérkezni.
Kettőt rendeltem, hogy ki tudjam tapasztalni akár otthon is a működését, ha már nem jön meg időre. Viszont itt fog maradni, mert a kereskedő nem tartja be az igért határidőt.

Muzsi Attila írta...

A tojás forgatás lesz nehézkes benne. Amikor kis többletért tojásforgatós keltetőt vettem, nem is tudtam, milyen fontos dolgot veszek. Mert egy forgatással hetven fürjtojást tudtam megforgatni, s biza azt naponta háromszor kellett volna kézzel bibelni. Nem lett volna hozzá türelmem.
De ahogy nézem ez már megfelel egy ipari méretű keltetőnek is...

Hanczur írta...

A forgatás a tálcák billentésével működik. A két végállás között közel 90 fok van. Nem kérte Feri a motoros meghajtást. Ha majd a sajátomat is megcsinálom, akkor egy tengelyt kihozok a tetején, és azt úgy, mint a gőzmozdonyoknál láthattad (szakaszos mozgatás) egy motorral kétóránként felhúzatom a felső végállásig, majd újabb 2 óra, és vissza.
A négy tálca együtt fordul. Ezért kellett az összekötő lap.

Hanczur írta...

Bocsánat, ebben csak 3 tálca van.