2014. január 30., csütörtök

Érdekesek ezek a papok

Kezdeném Papp Lászlóval. Hofi Géza paródiájából szerettem meg, és rajta keresztül az ökölvívást. Csak nézni.

 Nagymama szerint apu volt egyszer edzésen, és próbaképpen kapott akkorát... Kivették az orrcsontját, és többet nem is volt kedve elmenni.
Az öreggel találkoztam még életében. A Nagyváti utcai iskolában volt tehetségkutató verseny Miskolcon. Ott volt díszvendég? Biztos fontos vendég, és Mészi haverom hangosította a hadsereg zödjében. Őt látogattam meg, mint leszerelt, szabad ember. (Volt ebben némi gonoszkodás is meg barátság is.)
Laci bácsi körbejárt az ünnepély végén, és kezet nyújtott nekünk is. Barátságos figura volt.
Most pedig Pap Lajos bácsi, meg Pap Gábor szövegei kötnek hozzá a jutubihoz naphosszat.

Ma kitakarítottam az utolsó rádióroncsot is. Azaz tegnap kimostam, ma pedig áthangoltam CCIR URH normára.Kikerestem a NET-en a sok Unitra motyó képe alapján, mi lehetett a neve. Már lekopott. Rákerestem, az áthangoló kondik értékére. Kiürítettem hozzá valamelyik C430-as orosz tévém KF modulját 22- és 15pF-os kondikért, és úgy tűnik, jó lett.
A rádió annyira tropa kinézetű, mint amiket Béka szokott összeszedni a piacon. Ennek a forgókondija fölött beütötték a műanyagházat, és skála nem is volt rajta. Úgy forgatták az állomáskeresőt. Ja, és a forgókondi is vagy 30 fokot ha fordult, majd megakadt.
Szétszedtem, láttam, a tengelyvégi fogaskerekét bezsírozták, azt kimostam, visszarakva szépen járt.... amíg a segergyűrűt vissza nem raktam.
Volt megoldás. Új zsír, kis erőltetés és bejáratás.

Sajnos a skála tengelye nincs meg. A műanyag házba besajtolt bronzpersely bambán bámul rám, pedig jó kis rádió ez. Érzékenyebb, mint amiket mostanában javítgattam.

Közben hosszabban fogadtam be a manikeista kereszténységről szóló szöveget. Bár nem először hallom, és most ért össze a fejemben a szkíta kereszténységgel, és a Szent Koronánk jelképeivel, hogy mit is mond ez a pap. A fénykereszténység a mi ősvallásunk, és erre az ezeréves bizonyítéknak ott a korona jelképrendszere. A tűzzománcképek pedig nem csak latin és görög feliratokat tartalmaznak, hanem a kőkor írásából is képjeleket. Ezt pedig  itt látható.

De hogy kellőképpen szétforgácsoljam magam, még Aby Warburg könyvét is olvasom elalvás előtt Lutherék pogány hiedelmeiről meg az asztrológiai özönvízriadalmukról. Illetve, hogy kiket tartottak ördögöknek.
... pedig de jó lenne már egy nagyot biciklizni, még ha csak itt Budapesten is!

2 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Na jól belekeveredsz te is a tudományba...én már rég becsíptem a füleimet és feladtam...viszont a tegnap láttam egy elkóborolt szentbernáthegyi kutyust, de már lefogta más...pedig azt ide befogadnám...

Hanczur írta...

Hát ha Papp Laci bácsitól kaptam volna az első áldást, én is bezárkóztam volna, de ma végre megvettem Fejes Pál két könyvét, és idomítom az agyam az archaikus nyelv értelmezéshez. Ilyen nehéz feladatot elképzelni sem tudtam, de hosszú még az élet.