2014. március 1., szombat

Süt a nap!

Ma reggel napsütéssel köszöntötte Nufit. Meg én is. Bár az ajándékát már korábban átadtam.
Tegnap este végre öszeállítottam a műkotlós2-t is. Feriék most üzemelik be az I.-et. Sajnos itthon maradt a hőérzékelő karácsonykor, ezért postán küldtem el, de Feri eléggé műszaki, és telefonon megbeszéltük, hogy mit kell tenni, most a beszabályozással eltölt még egy-két délutánt, és jó lesz.
A kettes nekem sam akart egyből indulni.
A sziládtestrelé kapcsolás optoját elkötöttem.
Egy egy hatlábú IC, és kívülről mérni tudtam a fénydiódáját. 1,8V-ra nyitott, de nem kapcsolt.
A hőszabályzó pedig a LEDjével mutatta, hogy működik.
Ha a triak száll el, az vagy világít folyamatosan, vagy semmi életje, de ez egy halvány izzást mutatott a bekapcsolás utáni másodpercben.

Az elkötés a panelrajz optimalizáláskor került bele. Addig húzogattam a panelen az ellenállásokat, hogy két lábát elnéztem. Így most fóliavágás, és kötés után jó lett.

A 230V-os rész csokival lett oldható. Ezt a sorkapcsot hosszú csavarral tudtam csak rögzíteni a panelen, és a kilógó csavar kapóra jött. A lejárt európai eü kártyám két lyukat kapott, és most megvéd egy véletlen markolástól, vagy a rögzítetlen próba alatt nem kellett félnem, hogy ráfordul valami fémre, és leveri az automatát.

Most még lemegyek a hungarocell dobozért az udvarra, és faragok belőle hőtartó dobozt. Abban fogom a kötési hőmérsékletet belőni.
Tegnap csak kézmelegre állítottam a kikapcsolást.
A Béla hűtőszekrénye is, de a Komjátiban várakozó hűtő is lehet még átalakítandó.

Csak jönne már valaki, aki Budapesten akarja megalapozni a jövőjét, mert én meg már mennék Komjátiba!

Közben jöttek rossz hírek is Komjátiból. Elmaradt egy bál, és most azért szurkolok, hogy meggyógyuljon valaki, s mint a Kemény kalap és krumpliorr regényben a kislánynak a cirkuszt, Neki rendezzék meg a mulatságot.

2 megjegyzés:

MJ írta...

Kellemesen napsütéses hétvégét és márciust kívánok! :)

Hanczur írta...

Köszönjük!
A műkotlós 37.2-re beállítható. Egy papírdobozt kibéleltem hungarocell darabokkal. Az érdekes az volt, hogy a vágót már 30 éve használtam, nem volt cekasz bele. Szétszedtem egy régi pákát, és abból tekertem le fűtőszálat. Remekül dolgozik.
....
Beindítottam a Kapanadze generátor nagyfesz oszciját is. Az orosz sortrafóra rámadzagoltam két konditm neg egy ellenállást, és 57kHz-en röffent be.
Az 50Hz-es modulátorához több alkatrész kell. darlingtonokat kell összefűznöm, és panelt maratni. Laci szomszéd mondta, hogy van ferritgyűrűje. Ha ez tényleg működik, legalább a 2kW-os fűtőtestet el kell bírja, esetleg a villanybojlert is.