2014. június 25., szerda

Mi a baj a meztelenséggel?

Olvasom a Bibliát.

Az első említésben Ádám és Éva rejteznek el megvilágosodásuk napján. Ezt szinte még átugrottam.
Noé története jutott mára. Noé részegen, csupaszon fetreng a sátrában, s az egyik fia, a faragatlan Khám kiröhögi?, és nyilvánosságra hozza.
(Bár lehet, hogy rosszul értelmezem, mert Khám látta, és az ő fia Kanaán csak a bűnbak. Vagy Khámot el is pusztítják? Mert szó nem esik róla több.  Inkább nem magyarázok bele semmit, csak a leírtakat értelmezem.)
Ebben a történetben nem a részeg disznó szégyelli el magát, két fia szolgájává rendeli a hangoskodó utódait kijózanodása után.
Azt szűrtem le a történetből, hogy a hatalomnak mindig van takargatnivalója, a tényfeltáró (újságíró) -t meghurcolják.
A két bárgyu testvér rá sem tekint az 'igazságra'. Minek utána pedig eltakarták a lényeget, kivárnak, s ezért jutalmat kapnak.
A hatalmi berendezkedésre lefordítva: A vezetőnek nem lehet hibája.
Mindez pedig a múltban szerzett érdem miatt. Megmentette a családját, meg jónéhány állatot, s bár azóta egyszerű földművesként tengeti életét, neki élte végéig jár a tisztelet.
Érdekes, hogy nem salátát, vagy búzát termel, hanem szőlőt. A vígalom, a felejtés, a befolyásolás eszközét.
Hm.Tényleg érthető a világ a bibliai történetek alapján. Az eszköztár bővül, de a kiemelkedő ember természete ma is hasonló.
Eszembe jut az öszödi beszéd. A hatalom csúcsán valaki őszinte akar lenni, és arcába vágja a pártjának - a hatalom birtokosának - hogy hazudtak.
Meg is kapta a magáét érte. Pedig családon belül mutatott rá valamire.

Nincsenek megjegyzések: