2014. szeptember 16., kedd

Ma rámpaépítés

Össze kell foglalnom, mit működöm itt, mert...
reggel itt mentem a dolgomra, Gép leállítva, aztán jött ami jött.
A rámpa például nagyon rossz lett.
A régi 70cm széles volt, Nufi ugyan szélesebbre emlékezett, de itt van belőle egy léc. Ahhoz mértem az újakat.
Volt két pallódeszka, de hosszú, és hajlékony.
Bedeszkáztam keresztbe, és aládúcoltam. Stabil lett. Kipróbálnbi előhoztam a tolókocsit, és legördültem rajta. Nui közben már osztotta az észt, én meg nem odafigyeltem, mitől nehéz lemenni rajta.
Már régen is volt vitánk a könyvelés idején, hogy addig nem rossz, vagy jó, valami, amíg át nem adják. Ott is kijavítom az elütött számlát, és csak a jót adom ki a kezemből.
Itt is morgott, hogy nem hallgatom meg a nőt, pedig próbálnám meg nem hallgatni!
Szóval a két pallódeszka nem is túl egyenes, és a szélesített felületen be-be akad a bolygókerék.
Először arra gondoltam, teszek rá kerékvetőt dexion állványból, de lehet, hogy jobb lenne venni négy darab négyméteres vastagag pallódeszkát, aztán kapal-kabát.
Ehelyett bútorlapokkal fogom lefedni, és még valami gumiszőnyeg kell rá csúszásgátlónak.
Hát ez ma nem az én napom.
 Itt éppen egy polcot áldozok fel. No nem kár érte, csak szegény hasadt szanaszerte, mert régi, és jól összerakták. A fecskefarkas rögzítést mindenhonnan szöggel támogatták meg.

1 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

a palló deszka jó megoldásnak hangzik, a bútorlap gyenge és csúszik, de ideiglenesen harminc évre talán jó az is...:-)