2014. október 11., szombat

Ady vagy József Attila

HŰSÉG ARANYOS KORA


Édes Adának küldöm.

Most már megjött az áhitatnak
S hűségnek aranyos kora.
Hivőn s hitetőn borulok le
Előtted,
Jövőmnek kikedvelt asszonya.

Szerelmemnek frigy-követsége
Hűséget, békét visz eléd,
Arany-pirját nyárvégi napnak
S lelkemnek
Forrott nektárját, nyugodt hevét.

Hadd nevezlek téged Adának,
Nevem olvasztván és neved,
E titkos, drága asszony-névvel
Ne tudják
Soha, hogy én kit keresztelek.

Szemednek jó intését hozza
Hozzám már minden alkonyat
S már indulunk lassan egymáshoz,
Álmodva,
Mint nyugodtak, bölcsek, boldogak.

Robajos viharok elültek,
Csöndes, tiszta, derűs az ég
S szemeink bátrak és vidámak,
Nem önti
Könnyel el csókos keserüség.

Vár bennünket minden boldogság,
De őrjöngőn nem rohanunk.
Biztos, hogy megtaláljuk egymást
S kinyujtva
Már távolról ölel a karunk.

Óh, nagyszerű közeledésünk,
Béke és boldog áhitat,
Nagy virág-szemei Adának,
Melyekből
Szent mézzel és halk tűzzel itat.



Hát most nekem volt jó a megérzésem.
Péter idézett a versből Irénke néni temetésén. Nufi tudta fejből az idézetet, de J.A.-ra emlékezett. Én meg Adyt véltem felfedezni benne, de nem ismertem a verset.
Nem jó temetésre járni. Bár van pár felismeréem, amit eddig nem tudtam.
Itt a koporsóra vastag deszkákat helyeznek, és nem a dobozon kopog a rög.
Móricz könyvéből is olvastam, hogy az öregeket mélyebbre temetik. Embermagasságnál mélyebben piheni álmát Dezső bátya, és a felnyitott sírban fölé helyezték el Irénke nénit. Azokra a deszkákra eresztették a koporsóját.
A rögök most sem kopogtak a dobozon, mert fehér paplannal takarták be.
Péter a földmunka alatt sorolta a zsoltárokat, mit énekeljen a kórus. Úgy tűnt, menne már, ő megtette a kötelességét. Felkészült, szép hosszú beszédet mondott.
Ezt neki is elmondtam, amikor a torra besétáltunk. Kinn bagózott pár férfival.
Fura, hogy egyből mögöttes tartalmat firtatott. Nem poénkodtam. Egy temetés nem hoz poénos állapotba.
Na mindegy.



Most fáradt vagyok. Két nap favágása kivette az erőmet, és még az elején tartok.
Délelőtt csak hasogattam, délfelé már szédelegve álltam a körfűrész mögé, és az izzadó homlokom állandó párával vonta be a védőszemüveget. Majd összeestem, de egy szuszra meg akartam 'enni' a (kint)maradék fát.
Nem jött össze.
Végre kisütött a nap. Ettem, ledőltem a napra pár percet, majd előhoztam a láncot a fűrészlappal, és kireszelgettem a sorjákat.
Láncfűrésszel sokkal gyorsabban lehet felmetélni a vastag törzseket. Vagy csak úgy érzem?
Viszont hajolva kell csinálni, és ettől a derekam tiltakozik.
Ma már autót kell(ene) csinálnom, és átrendezni a fás kamrát is.Ha nem hordom ki a szekrényt, meg az íróasztalt az ággyal, akkor nem lesz helyem pakolni.
Így is ki kell találnom, mi fogja meg majd a két szélét a farakásnak.
Estére áthozom a villanyzongorát is. Annyira beálltak az ujjaim a baltanyél markolástól.

*
A fénykép a tűznéző napon készült a kultúrházban.

Nincsenek megjegyzések: