2014. december 28., vasárnap

Marhára éhes vagyok

Ez így talán elég figyelemfelkeltő cím, ahogy Moldova György is tanította az Akit seggen csókolt a múzsa c. könyvében. Nem. Akit a múzsa fenéken csókolt, Ez a pontos cím.Rosszuil emlékeztem.
Szóval a lényeg, hogy anyukám minndig hoz nekünk fagyasztott húst, és Nufi nem mindig tudja, mi is lapul a jeges csomagban. Karácsonyra pedig disznóhúst akart sütni. No ez nem sikerült, mert marhát talált. Így lett csirke és marha is.
Tegnap nem volt hozzá kedvem, de ma kiéheztem rá. A marhára.
Történt ám más is.
Nufi reggel megkérdezte, hogy elkísérem-e a templomba. Igent mondtam.
Vittem a kis jegyzetfüzetemet, és berohantam a legtávolabbi sarokba, hátra.
A hölgyek szemből majd látják, hogy nem tudok énekelni, meg nem ismerem a mondókákat, Péter meg belülről beszél, őt biztos nem fogom megakasztani.
Egy fiatal srác - még nem tudom a nevét - mint valami tücsök, felpattant, és átült mellém. Na, mondom itt van rögtön a lebukás. A sok hívő közé begurult a kakukktojás.
Szerencsére a hűs nem engedte kikelni a gondolataimat, inkább a tapogatózó figyelem járt körül fehér botocskájával.
Jaaaj... Volt éneklés, meg beszéd, meg mindenféle.... (mondanám úgy ahogy belső hangon elképzelem Kis Manyi művészi hangján, és keresem hozzá a megjelenítő eszközeim. Megint csak hasonlat. Markos-Nádas produkcióban szólalt meg mindenféle művész hangján Alfonzó fia, de saját nem jött ki. Majd csak megemberelem magam.)
A papíromon a zsoltárok számát látom, meg azt írtam fel, hogy zenés egyház. Nem ismerem az énekeket, és azon gondolkodtam, leveszem a szekrény tetejéről villanyzongorát itthon, és kipötyögöm. Nekem egy élmény kevés a megértéshez. Egy benyomás nem benyomás. (Piszkos fantázikat kikapcsolni)
János Evangéliuma 11. fejezet.
Ez már konkrétum. Visszaolvasandó. Mármint ez volt a célom, mert féltem, nem jut be az agyamba, mit is akar vele mondani Péter a munkaruhájában.
No, oda lyukadtam ki, ahol magánbeszélgetéseinkben is szoktunk. A közösség erejére. Jézus tudott bort csinálni a vízből, Mária észrevette, mire van az embereknek szükségük.
Egy közösségben mindig az lendíti tovább a megakadót, aki a témára érzékeny.
Megéreztem, hogy egy rész nekem is szól, mert adtam én is ötletet a templomfelújítás egyik részletében.
Nem túlzom el ezt a szerepet, inkább gesztus volt, hogy merjem magam odatartozónak érezni.
A közösségépítés mindenhol nehéz feladat. Akkor is, ha egyház. Nem akadhatok ki - mint ezt Attilánál érzem - arra, hogy erre bevált toposzaik vannak.
Péter a szabad akarat lehetőségét Jézus alapján hirdeti, én pedig nem érzem vagy-vagy választásnak a döntésemet. De nem is ismerem Jézus tanítását. Meg amit eddig megismertem belőle, azokat általános emberi értékeknek érzem, és az emberi faj önvédelmének.
Ez különösen akkor bukkant fel a fejemben, amikor arról beszélt, hogy nem érdemeink határozzák meg azt, mit kapunk az élettől.
Nekem azonnal beugrott, hogy érdemeket ember csak ember, vagy csoportok előtt szerezhet. Egy embernél is kétséges, mikor fontos az az érdem, egy csoport pedig állandóan változik. Ott mégkevésbé számíthat bárki tette hosszabb időn keresztül.
Érdemek értelmét inkább ott keresném, amikor egy csoport vezetőt választ. A pillanat megadhatja a bizalmat annak a valakinek, hogy egy közösséget szolgáljon (vezessen).
Innentől pedig már megint szertefutnak a szálak. Ki mit ért vezetésen.
Túl hosszú volna ez a téma, és azzal indítottam a szövegelésem, hogy marhára éhes vagyok.
Megyek is enni.


2 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Nufi valóban nem mindig ismeri fel a már lefagyasztott csomagok tartalmát címkézés hiján, de azért sütött disznóhúst is karácsonyra, aminek a maradékát épp ma fogyasztotta el a t. blogszerző. És még akkor sem tűnt fel neki.

Muzsi Attila írta...

Ez semmi. Mi addig halasztottuk -ilyen, olyan okokra hivatkozva- az ajándékba kapott kolbász lesütését, hogy megromlott. Kidobtam a kutyáknak. Azóta szobroznak a csarnok sarkánál, azt hiszik itt csak úgy terem magától minden nap kolbász....