2015. február 18., szerda

Lesz-e holnap vetítés?

Ma reggel erre ébedtem.
Pontosabban a 12 dühös ember volt a vetítőn, és a többi összekeveredett, mert az álom nem egy határozott élménysor. Inkább csak benyomások kuszasága. Minél jobban meg akarom fogalmazni, annál több részlet tűnik el belőle.
De benne volt a miskolci utunk is. Nufi közelgő születésnapjára könnyű megoldás mutatkozik, mert Fekete Isván regényeit szereti most a legjobban, és még nincs meg a teljes életmű.
Péter éppen értekezletre ment Miskolcra, én pedig bepofátlankodtam mellé a kocsiba. A Palóczi úton - ott jártam el középiskolába - parkolt le. Pár lépés csak az antikvárium. Aztán végigsétáltam a Széchenyi utcán.
Egy ismerős arcot sem láttam.
Ez az érzés volt még a fejemben.
Hogy kikoptam onnét.
Meg hát mindenhonnét.
Ahogy Stuttgart is rengeteget változott két látogatás között, ma már apám sincs, aki vonatkoztatási pontja lehetne egy ilyen látogatásnak.
Egyik alkalommal felmerült, jó lenne látni Baselt. Nagyapa sírját.
Apám nem lelkesedett az ötletért.
Persze értettem én akkor is, de most méginkább érthető.
Egy temetőbe lehet vinni virágot.
Apám nevét pedig még egy tábla sem őrzi egy kertben, vagy templom falában.
A gondolatfolyások mégis összefüggnek.
Beállítottam egy tükröt az Astra műholdra, ahonnét német nyelvű adásokat lehet nézni.
Egyik gondolat kézenfogja a másikat, és vezeti.
De most hátramenetbe kapcsolok, és megyek fűteni. A termosztátom - a bokám - jelez, hogy itt az idő.

Nincsenek megjegyzések: