2015. március 6., péntek

Szőrös a disznósajt?

Tegnap ezzel a kérdéssel akartam foglalkozni korán reggel, de más lett a fő irány.
Azért elárulom, hogy az enyém szőrös volt belül.
Megnéztem egy számítógépet, ami nem indult, de nekem nem-nem indult. :-)
Azaz jól működött. Még a konnektorra is kíváncsi voltam, amibe bedugják, de ott is kifogástalan volt.
Hazafelé jövet pedig ráült az ördög a mellemre, és piszkosul kezdtem érezni magam. Figyeltem a jeleket, de a szívverésem nem befolyásolta, a légzésemre nem hatott, csak egy nyomás maradt.
Ilyenkor igyekszem ledűlni, és meditálni. Belassítani a szervezetem.
Nufi olvasott Bélának a tornácon, én is odaültem a napra. Pár perc múlva Dörmincs felugrott, kényeztessem.
Eszembe jutott, hogy a macskák dorombolása gyógyhatású. Megnyugtatólag hat.... de nem ezért nem zavartam el.
A nyomás enyhült. Hogy neki köszönhettem, vagy egyébként is elmúlt volna, az maradjon a természet titka.
Két gyanusítottam egyike a disznósajt, vagy a hirtelen hőmérsékletváltozás.
Pár órán belül minusz négy fokból plusz tizennégy lett. Majdnem húsz fok különbség.
Később behasaltam filmet nézni a szobába. Folyamatosan etettem a kályhát. Estére elértük hogy meleg lett, de még hajnali vécélátogatásomkor is 24 fokot mutatott a hőmérő. Ennyire nem szoktam megdurrantani a fűtést.
Ami a lényeg, hogy ma már munkaképes leszek... remélem.
Igazítani kell a villanyos hálózatomon is,
Az itt felszerelt Vesta tűzhely már sokszor felbosszantott, viszont a Bosch-omnak a sütője villamos. Azt pedig nem bírná a vékony aluvezeték.
Tegnapelőtt befűztem a konyhába egy vastagabb réz vezetéket. Még nem a végleges, mert be is fogom vésni a falba, amint jobb idő lesz, és szét is fogom választani a fürdőt, a konyhát meg a két szobát külön automatára. A fás részt pedig más másik fázisra is kötöm. Megoldom a földelést is.
Nagyobb felfordulás lesz, de igazodom a Nufi tanításához is. Ő keresi a pénzt, neki nem lehet kiesés.
Elkanyarodom a témától. A mai fontos igazítanivaló a fürdőszoba felé vezető alukábel. A konyha kötésdobozánál megmozgattam, és most perceg.
Az új bekötés jó.  Szabályos sorkapoccsal - csokival - kötöttem. A régi összesodort kötés lazult meg. Csak este bukkantam rá, és nem akarom feszültség alatt javítani. Annyira megnyomkodtam, hogy abbahagyja a percegést, de nem végleges.
 


2 megjegyzés:

MJ írta...

Megesik hogy szőrös. Nem épp toroksimogató, de attól még lehet igen jóízű.
Ügyelj arra a nyomásra!

Hanczur írta...

Odafigyelek. Ezért fontos a nyugalom, amint lehet. Aztán pedig a mozgás.
Most ebből volt kevesebb. Viszont itt a tavasz. A természet is beindul. Remélem, én is.