2015. július 9., csütörtök

:-)

Itt vannak a kedvenceim.
Az utóbbi napok a derékfájással mentek el, arról nem szívesen beszélek, bár ha volt belőle jó pillanat, az a meggyszedés, mert akkor olyan kitekert pózban egyensúlyoztam a billegő létrán, hogy fél kezemmel függtem a gallyon, a másikkal próbáltam betalálni a vödörbe. Ez a fityegés jó volt a gerincemnek.
Ha kivégzés lenne az életem vége, az akasztást választanám. Legalább a hexenschuss-t nem vinném magammal a pokolba.
Próbáltam elvonni a figyelmem, és elolvastam Varga Csaba Jel jel jel c könyvét.
Hihetetlen jó. Nem mindig könnyű, de ennek inkább a párnám az oka. Ha tehermentesítem a derekam, hanyatt fekszem. Ilyenkor felbakolom a fejemet, és az meg nyomja a tarkómat, s ettől rossz a véráramlás, belealszom.
Ülni sem jó, ....
De nem akarok panaszkodni, csak éreztetni, hogy ennek ellenére 1-2 nap alatt elolvastam.
Bezzeg a bibliában még mindig csak Sámson történeténél tartok. A bírák könyve is tele van öldökléssel.
 ****
Elemezve a bajomat, két igazán fontos okot találtam.
Az egyik a herpeszem. Olvastam korábban, hogy a gerincvelőben lakik, és leromlott állapotban támad. Pl. ha gyulladás van a szervezetemben.
Ez megtörtént, és próbálhattam én lehúzni, de nem csak a kaja tolta az energiát, hanem a kinti hőmérséklet is. Nufi már negyven fokot is mért az oszlopon.
Erre még megérkezett a vihar. Még csak a villámokat láttam Bódvarákó és Tornagörgő irányában, a derekemban szinkron jött a szúrkálás.
Erről készült egy kis video, de a villámok mindig máskor jöttek és ha ráfordultam a masinámmal, akkor megint máshol.
Pár perc múlva nekilódult itt is a szél. Bekapkodtuk a teraszról a virágokat, és lekapcsoltam a villamos fogyasztókat. Béla tévéjét is.
Ettől kitört a balhé. Pedig most javítottam meg a múlkor elszállt SETTOPBOX-omat. Semmi kedvem nem volt az övét is.
Nufi megoldotta a helyzetet. Kitolta kerekes székével a teraszra, és együtt néztük az esőt.
Ez a béke persze a kertben az egyetlen nagyszemű szilvafánk életében a végszó volt. Minkét vastag ága a földön hevert ma reggelre.
Itt járt János, ő figyelmeztetett, meg arra is, hogy a kiszáradt almafámat mihamarabb égessem el, mert tűzelhalás végzett vele. Nem a túl sok tyúktrágya.
******
A négy csirkénk is megtollasodott már. Kijárnak a tyúkudvarból, még nem tudom, hol, de lopják a kacsák kajáját is.

A tasik odavágnak, van kis visítás, de újra és újra próbálkoznak.
A japán csirkék ennél furfangosabbak. Az anyjukkal együtt, de még a kakast is viszik magukkal bejárják Mari néni kertjét is.
Fogalmam sincs, hogy csinálják, de ők mindig együtt dolgoznak.
Este elsőnek mennek a fészkükre. Összetartó kis csapat.
A nagy kotlós átszokott - kis biztatással - a többi baromfihoz, bár a rács mögött, de nem a deszkabódé ülőrúdjain éjszakáznak.
Egy nagyobb radarozással begyűjtötte a kicsiket. Azok még szanaszerte mászkáltak, amikor a kotlóst mát bezártam. Résnyire hagytam az ajtót. Ő már nem fért ki, de kotyogott, és a csibék válaszoltak. Végül mindenki bejutott.
Másnap a kotlós nem akart bemenni. Futottunk két kört a csalánosban, az egyik kakast külön többször is vissza kellett tessékelni. Akkor a csirkék még fél órát játszottak a türelmemmel.

Tegnap pedig hamarabb rázártam a belső ajtót a japikra, és a kotlós bejött mellém a ketrecbe.
Ki érti a nőket?
Ma pedig mindenki már időben benn volt, csak az ajtót kellett rájuk zárni.

Nincsenek megjegyzések: