2015. július 28., kedd

"S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára" . én pedig a hátamat nyögöm

Már telenyafogtam egy-két bejegyzést, de a napló pont erre való. Kiadni, kiönteni a kínokat, és megfürödni az élményekben.
A gázbojler savazás óta tökéletes. Egy kattintásra begyújt, és hűstől a nagyon forróig be tudom állítani.
A kis fehér kopasznyakút elvitte valami,

Csámpit agyonnyomták a többiek egy éjszaka. Az új darálómat rábíztam Héfaisztoszra, hogy fúr-faragja rá a mosógép ékszíjtárcsát.
Az alutárcsát két helyen megnyomorította, a daráló tengelyét szétköszörülte, és azt mondta, hogy lóg a tengely.
Órákig káromkodtam az udvaron, mert leginkább azzal adtam át neki, hogy kurblival is akarom kezelni, ha nem volna áram. Igaz, a hajtókart nem vittem el vele.
Újra belebújtam a Vaterába, és rendeltem másikat 6000-ért.
Tegnap pedig Irénkétől kaptam egyet, mert ő már csak a motorost használja.
Alig vártam, hogy túl legyünk Nufival a Béla katétercseréjén, és ültem is ki a napra az olajos üvegemmel, meg egy fogkefével. Kellett még egy erőszerszám, de hamar kitörtem az évtizedes rozsdából, és a kétórai ebédet már az öreg darálóval morzsoltam össze.
Fél felmosóvödörnyi tartalékot is daráltam hozzá.
A hátam ismét  bedurrant. Részint a bojlerszerelés kitekert pózától, de zömében a cukrozott szilvalekváros gombóctól.  Ha pedig jön az esős idő, akkor ez megsokszorozódik.
Apró popó, a szombati villám benyúlt az adslmodemembe is. Ettől se telefon, se internet.
Anyu még este egy órát várt a bejelentésre a  telefon automatáját hallgatva, s csak vasárnap tudta elérni a szolgáltatót.
Innét mobilról egyszer sem sikerült.
Átmentem a 22-be lebontani a wifi hozzáférést, és ide telepítettem a padlásra.
A költözés idején szétrúgtuk a távtápláló csatlakozóját, az is ki kellett vallatnom, mert nem az én logikám szerint válogatták a vezetékszíneket.
Vasárnap éjjelig pedig egy régen használt ADSL2 routert akartam munkára fogni, de nem sikerült.
Hétfőre azért Nufi a teraszon el tudta kezdeni a tanítást, és a vége felé az órának az ÉMÁSZ 1 másodperces kiesése szakította meg a jókedvemet. A gép ugyan hamar felbootolt, de valamelyik node kiesett, és a skype nem tudott összekommunikálni. Jó 5 perc kiesés után jött vissza a NET.
Mára kirándulást terveztem a hegyre. Visszajött a csillagász kölyök, aki tavaly is itt járt, de az eső ezt elmosni látszik.
Nem baj, mert a hátamra is ráfér némi pihenő.
  

1 megjegyzés:

MJ írta...

Eddig sem tűnt az a beszámolóidból, hogy unalmasan telnének felétek a napok. Látom ez mit sem változik. :)