2015. szeptember 22., kedd

Szomorú napok

Újabb két kacsa.
Amikor anyuékat kísértük az állomásra, eltűnt Lusti. Kerestem sokáig, de már 'megnyugtattak' , hogy róka vitte el.
Tegnap pedig az a kis tépett jószág unta meg az életét. Bár az utóbbi napokban Nufi behordta az ágy alá éjszakára egy kalitkában, és különórákat adott neki, tegnap az etetésnél a többiek megtépázták, beletaposták az etetőbe, és mikor kimentettem, magára hagytam. Nufi fél óra múlva hozta lekonyult fejjel.
Kihűlt. Bár még a kezemben éreztem a szívdobbanását, és megpróbáltam felmelegíteni. Nem sikerült. Feladta. Pár perc múlva megüvegesedett a szeme, és vihettem a gyümölcsös földjébe, végső nyughelyére.
Már csak a fele van a nyolcnak. Itt nem csak az őszi levelek hullnak, hanem Nufi könnyei is.
Pedig olyan akaraterő volt ebben a kicsiben.... A csapat otthagyta, mert gyorsabb volt, ő meg annyira futott, felborult, ha felemeltem, a lábaival evezte a levegőt, hogy utolérje a nagyokat. Letettem, és sokszor lábra állni sem maradt ereje.
Este, amíg Nufi fürdött, itt kiabált a kalitkából. Oda kellett hasalnom hozzá, és beszélni hozzá, amíg megnyugodott.
Talán most is ezt kellett volna tennem.