2015. november 18., szerda

Nem jó

Már megint ártatlan fiatalok haltak meg felelőtlen politikusok miatt.
Amerika? Merkel? Brüsszel? Vagy mind együtt?
Nem látom a kiutat.
A most hatalmon szerencsétlenkedők leváltására olyan körülményes eszközök lennének, melyben eltűnne a szándék pillanatok alatt.
A lefegyverzett állampolgárok ellen azonnal lenne megfelelő erő is.
Honnét kellene előbújni a gombának, ami lebontja ezt a haldokló szervezetet?

***********

Eddig írtam, aztán nem tudtam folytatni.

Azóta meglett egy olcsó rádió hibája. Rég nem találkoztam tökzárlatos kerámia kondival.
Van még ilyen hibás jószág, aminek mindegy, hogy megjavítom, vagy hibás marad.
Felszereltem egy antennát és az is jó lett. Valami sikerélményre is szükségem van.
Pénteken megy vizsgára az autóm. Tegnap Szendrőbe mentem útvonalengedélyért. Ott is értelmetlen jogszabályra bukkantam.
Három napra adnak ki 3500Ftért egy engedélyt.
Ennek ugye ez az értelme, hogyha találnak valami gondot, a tulaj hazamegy, állít rajta, vagy cserél, vagy megcsináltat, és visszaviszi.
A három munkanap pedig csak egybefüggő lehet.
Na ez az igazi baromság.
Mondjuk pénteken megmondják, mi a nemjó, a hét végén aláfekszem a kocsinak, és szépen megoldom a feladatot hétfőig. Nem is kellene kapkodni, de nem. Így szerda-csütörtök-péntekre kaptam a papírt.

De ez egy ilyen hét.
Hétfőn itt járt anyu.
Késő délelőtt jött, ezért előtte reggel elkarikáztam Béla pelenkáiért Szilasra, csak most a bicajutánfutóval. Tettem rá macskaszemet is hátul.
A visszaúton a sorompó után reccs. Eltört a vonórúd csavarja. Így egyik kézben a futót kellett egyensúllyoznom, a másikban bringát, és közben szemetelt az eső is. A macskaszem is összetört.

Ma reggel pedig a kis Hiltler feküdt az udvaron a fenyőfa alatt, a másik fekete ördögfiók pedig elő sem került.
Magdiék kutyáját pedig a kertünkből kellett átzavarni. Ismét megbontotta a kerítést.
Éppen csak megroppantotta a macska testét. A fején nem volt nedves a szőr, csak a testén nyálas. A fenekéből lógott ki a szar. Nem szenvedhetett sokat.

Péter becsengetett, és segített elásni. Mármint rávett, hogy még reggeli előtt temessem el, pedig én inkább a kályhában akartam elhamvasztani. Lebeszélt róla. Biztos kevés a macska hőértéke.
Ennyit az akasztófahumorról.

Most süt a nap. Ha megreggeliztünk, megyek autót mosni, meg rögzíteni még kábelkötegelővel az autóban az utánfutóvilágítás visszajelző reléjét.
Hátha lesz ennél jobb is a napban.

2 megjegyzés:

Hanczur írta...

A gyanu beigazolódott. A másik kismacska hulláját átvitte magához a kutya. Most jöttek haza Magdiék, és el tudtam hozni. Őt már csak holnap temetem el.
Egyenlőre nincs megoldásom a kutya ellen, mert a kerítés akatt kikaparja a földet, és átjön. Már korábban is szúrkáltak le karókat, és én is javítottam a kerítést.
Vagy körbe kell betonoznom, vagy... szóval jókora befektetés, ha állatot akarok tartani továbbra is.

Muzsi Attila írta...

A környék kóbor kutyái három macskámat tépték szét. Nem etetem a kutyákat, ha van maradék kenyerem, elégetem. Még nem döntöttem, de nagyon Putyinos hangulatom van velük....
Kaptam még egy macskát, nem tud csak a csarnokban lenni, mind ki akar menni, már kétszer felzavarták a macskát a fűzfára...kerítést nem csinálhatok, a csarnokok közt átjárást kell biztosítson minden tulajdonos...hacsak a fűzfát nem kerítem be.