2015. december 23., szerda

Fagy

Odakinn javítottam a mosógépet. A kerti csap leszerelhető végéről levettem a csonkot. (Arra lehet ráhúzni a csövet és ababilinccsel rögzíteni) így pont rátekerhető a mosógép hidegvízbevezető csöve. Nincs kupi a fürdőszobában, és a kipumpált vizet felissza az udvar.
Most meg lement 0 fok alá éjszaka a hőmérséklet. Hiába lehelem a hőmérőt, fázósan visszakucorodik a 0 alá.
A csőben pedig megáll a jég.

******

Pár napja elkezdtem a bejegyzést, aztán így maradt.
Karácsonyra készülve én is üdvözlök mindenkit!

Most nem tudok írni úgysem, mert mihelyt a gép mellé kerülök, érkezik új feladat.

2015. december 16., szerda

Frissen ped-agonizálok

Ma én ébredtem előbb. Olvastam Nufinak. Így irtunk mi.
Bagi Péter Magyar Szilád és Mezei Péter könyve.

Paródiák. (?) Ilyet én is szerettem játszani.
Egy-egy híres, vagy ismert vers ritmusán valami más szöveget összerakni. Ady, Kosztolányi, Weöres 'hangján' beszélni autóról, részeg hányásról.
Gonosz munka, mert az alkotó - most magamról mondom - megleli benne a saját élvezetét, s az eredeti szerző kigúnyoltatik.
Jobb lesz egyes szám első személyben:
Kigúnyolom. Pedig nem. Nem a gúny, hanem a játékosság. Élvezni kezdem, hogy nekem is van olyan ritmusú szövegem, mint a nagy költőnek.
De itt van Péter mozija is.
Ő oktatni akar, és válogatja a művészeti alkotásokat, és még az 'egyenruha' is kötelezi a minőségi válogatásra.
Én meg sehová sem elkötelezett betolakodó akarom neki megmondani, hogy...
Ráadásul az ellenkezés a véremben van. Erre állt rá a szervezetem.
A javító munka mindig arról szól, hogy valaki nem boldogul, és nekem más úton illik megközelíteni a feladatot.
Ha működne, akkor nem fordulnának hozzám.
Most az érdektelenség okán akartam beleszólni, de nem biztos, hogy jól javítok. Meg nem is kért Péter arra, hogy változtassak a műsorszerkezeten.
Foga(da)tlan prókátor leszek?
Majd kiderül.....

2015. december 15., kedd

Ped a gógia

Amikor gyerek voltam - Nufi szerint ez még nem változott - volt egy lábfrissítő. Ped névre hallgatott.
Lehet, hogy rosszul emlékszem, de lehet, hogy nem. Nem baj.
Bennem meg mindig ott motoszkál a gonosz manó, hogy talán belerugdossák a tanerők a tudást a kölkökbe?
Megnéztem, hogy latinul pes a láb, tehát nem onnét érkezett a szó.
Nem is érdekes.
Inkább azon rágódom, hogy tegnap felbosszantottam Pétert.
Nem azt a filmet akartam nézni, amit ő talált ki a mozinak, de mivel ketten voltunk utoljára, inkább jelzésnek szántam, hogy ne ragadjunk le az ötvenes-hatvanas éveknél.
Nem biztos, hogy az Ördög ügyvédje nagyobb nézőközönséget vonzana, de adnék egy esélyt magamnak. Szinte abban is biztos vagyok, hogy még ő sem látta végig.
Másrészt ha már 'mozi', akkor össze kéne dugni többünknek a fejünket, és listát írni, majd abból  akár meg is szavazhatjuk, mit is vetítsünk. Egy hónapra jut négy péntek, ennyit egy papíron ki lehet tűzni, és ha még meg is akarjuk beszélni a tanulságot, akkor azt is odaírni.
Na itt jön be a pedagógia.
A tizenkét dühös ember is fontos mondanivalót hordoz. Nem kell mindenkit megölni első felindulásból, csak mert a begyűjtött 'bizonyítékok' ellene szólnak.
Ettől még lehet gyilkos, és a következő áldozat után nem lesz kegyelem. Ebben biztos vagyok.
Mégis fontos, hogy indulatból ne tegyünk visszafordíthatatlanná semmit.

Mondjuk megyek az utcán, és elüt egy autó. Nem szakad le a fejem, nem horpad be a lökhárítója, csak éppen elvesztem az egyensúlyom, és megtekintem az alvázát.
Ha én akkor felpattanok, és bemosok egyet a vezetőnek, még nem tudhatom, hogy például egy erőszakosan előző autó elől húzódott le, akivel szemből összecsattanva sokkal nagyobb kár keletkezett volna az autójában.
Én a magam kárát érzem bajnak, ő meg hős, mert megakadályozott egy összeütközést.


2015. december 14., hétfő

Megnéztem a Szun Ce írást

Elérhető a MEK oldalán.*
Én is kötelezővé tenném az áltaános iskolákban a tanítását. Rövid és lényegretörő.
Nem lesz ettől még katonaközpontú a társadalom, csupán kötni kezdi a körötte lejátszódó eseményeket a saját helyzetéhez.
Mikor kell becsukva szemét valaki után menni, mert ismeretlen terepen csak a szerencsében nem érdemes bízni. A szerencse mindig kevesebb, mint a tudás nyújtotta biztonság.
De azonnal felszedni minden morzsáját a tudásnak, mert az ember feje rendszerez. Ha nem mindig tudatosan, de még álmában is.
Jásdi Kis Imre előadásából számomra  szépen kiderül, hogy az Eurázsiában föld alá igazított vízből lett szénhidrogének zöme a közelkeleten kerül elő.
Az energiakörforgásból azonban a szén megkötve műanyag szemeteinkként kivonódik, a földfelszín átalakul, és mi emberek kihalunk. A folyamat pedig exponenciálisan gyorsul.
Mindez a földön ki tudja hányszor már le is játszódhatott. A közetekben simán megsemmisül a finom mintázata a korábbi társadalmaknak, s kutatásuk még érdekekbe is ütközik.
Ha nyelvészeink például nem a tőlünk különböző nyelvek rendszere alapján akarnák megérteni a sajátunkat, több elemző agy több összefüggésre bukkanhatna. A ragozó nyelvek felépítményeire gondolok.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a számítógépes világ csak létrehoz olyan csoportosulásokat, akik fittyet hánynak az akadályokra, és egymásra találva génbank módjára őriznek meg vad 'növényeket'.
Az életképes csíra pedig csenevészen is szárba szökken itt-ott.
De van rá állati példám is.
A mára teljesen kikopott kendermagos tyúkokat vissza tudták tenyészteni.
Nem a tudománnyal van itt baj. Az csak a rendszerezett tudást jelenti. Nem a tudósokkal. Ők csak egy részterület ismerői.
A részeket összekapcsoló irányító erő nem a természet. Vagy aki vallásos, annak isten.
Pedig vissza fogunk kerülni a természet uralma alá, mint már sokszor visszakerültünk.


*Szun Ce: A Hadviselés törvényei
(Nufi rámpirított, hogy nem írtam meg, mi várható a kínai szerzőtől, de az előző bejegyzésem csak az orosz fickó előadását linklte, és ott hangzottel a hadvezér neve. Ráadásul nem is kifejezetten háborúról akartam beszélni.)

2015. december 13., vasárnap

2015. december 12., szombat

Pacsirta

Nem a régi rádiómról van most szó a szomszéd szoba szekrényének a tetején.

Valami másról.
Tegnapra Péter vetítést tervezett, és meg is hirdette. A tacepaóját kirajzszögeltük a hirdetőtáblára. Figyelemfelkeltőnek egy mai cigány muzsikus képét választotta, akiről ma sem tudom, kicsoda, de egy kislány arcán majd füléig szaladt a mosoly, tehát csak én vagyok tájékozatlan.
Gogol: A revizor c. írásából készült fekete fehér filmet tűzte műsorra, és kaptunk kulcsot a számítógépteremhez is. Vittem gyöngyvászat. Elkértem Bélától. Az enyém kisebb sokkal, és csak műanyagból van. Béláé komoly, mint amire az iskolában is vetítettünk.
Talán túl késő hirdettünk, mert ketten néztük meg... és még csak nem is a Gogol művet, hanem Kosztolányi Dezső Pacsirtáját. Páger Antal, Tolnay Klári és Nagy Anna.. de nem akarom az egész stábot felsorolni.
A végére maradt volna a megemésztés, mert Péter szerette volna, ha kitaláljuk a következő lépést. Hogyan tovább? Mi a lány, az anya és az öreg sorsa?
Én könnyelműen megígértem, megírom a saját megoldásom.
Most nekiültem olvasni az eredetit. Fel akarom szívni a stílusból, amit lehet.
Még csak a negyedik fejezetnél tartok.
Talán majd holnap.

2015. december 9., szerda

Átment

Újra használhatom a Hondát. Két évre meghosszabbítva.
Ma reggel háromnegyed ötkor csörgött először a vekker. Sötétben indultam el, és rángatott a hideg motor.
Aztán felfedeztem, hogy üres a tankom.
Vajon kibírja Szendrőig? 20km.
Hátul a csomagtartóban ott lapult a piros kemping bringám, - előrelátó vagyok? nem, csak a vizsgaállomástól kellett jármű anyuékig - és minél közelebb fogy ki a benzin, annál rövidebb idő alatt járhatom meg.
De vajon hánykor nyit a kút? Ötkor, de azt még nem tudtam.
Amikor ráfordultam a kisváros bevezetö útjára, már csökkent valamit a feszültség.
Eljutottam a kúthoz. A kutas hölgy éppen nyitogatta a pisztolyok zárját. Megnyugatott, korábban nem is volt benzin. Még benn állt a tartálykocsi. Hatkor megtankoltam, és szépen beautóztam Miskolcra a felkelő nap fényénél.
Ami elég ködös nap, de jó fél órával a nyitás előtt ott álltam a vizsgaállomás kapujánál.
Fél nyolckor átadtam a papírokat és az autót. Felültem a kemping bringámra - anyukám szokta jellemezni, hogy úgy nézek ki rajta, mint majom a köszörűkövön - és irány a Szentpéteri kapu.
Még bekukkantottam a Dr.Lan-ba. Szabadkozni, mert a múlt héten nem mentem a mini osztálytalálkozóra. Sáriról, a vezetőről már írtam a blogomon, de most ő nem volt, meg Medve úr sem, csak Szolnokival váltottam pár szót. Megkínált forró teával. Ettől új erőre kapva kaptattam fel anyuékhoz.
Reggelinek néhány lekváros-diós palacsinta, és behúzódtam az ágyba.
Félálomban hallattam anyuékat. Ők a gázost várták a bojlert átsavazni.
Én most nem mertem elvállalni, mert itthon ha nem sikerült volna, bekötöm a villanybojlert, és megy minden a maga útján, de ott náluk nincs másik párhuzamos eszköz.
Ettől még van lelkifurdalásom, meg anyuékban is volt feszültség, hogy a szaki nem időpontot adott, hanem annyit mondott: ma biztos megérkezik.
Nekem meg csak sokszorozódott, mert én sem tudtam, mikor mehetek az autóért.
Három táján jött egy srác, és megoldotta a feladatot. Nekem meg mehetnékem volt már a vécére, de nem akartam feltartani senkit.
Fél négykor csörgött a telefonom, hogy kész az autó. Négyig vannak, addig érjek oda.
Pörgettem a pedált, ahogy bírtam, és kifizettem. Ekkortól kezdett oldódni a fezültségem. Mire visszatértem anyuhoz, a vécé is szabad lett.
Már csak TESCO látogatás következett, és jöhettem haza.
Zömében 50-70 között a szitáló esőben-ködben-sötétben, de nyugodtan ülhetek eztán a Hondába.

2015. december 6., vasárnap

Vasárnap

Második gyertya.
Nemrég jött vissza Nufi a templomból, és meggyújtotta a második adventi gyertyát. Én meg addig a jigeket néztem a jutubin. Olyan sablonok, iránykényszerítők, amivel a fát a forgó marók és fűrészlapok útjában tartják forgácsoláskor. Biztos van magyar neve is, meg román is. Talán Attila kiigazít.

Tegnap este újra megnéztem a CIA történetéról szóló filmet. Az ügynökség. Pár éve szedtem le valahonnét. A főszereplőt játszó színészt összekevertem Hugh Granttal, pedig még csak nem is hasonlít rá, és úgy sem tudom megjegyezni a nevét... a lényeg a film.
Belefelejtkeztem hajnali kettőig.
Éjjel meg elalvás előtt a fényhozó Lucifert szidó összeállítás zakatolt bennem filmszakadásig.
Valaki összegyűjtött idézeteket, hogy miért ne állítsunk karácsonyfát, hogy a télapó-Mikulás maga az ördög, a fényhozó, és hogy Krisztus születése nem karácsonykor van.
Ez már betegségnek tűnik. Eltörölni az összes ünnepet, közösségi szimbólumot, csak mert úgy is lehet értelmezni, meg így is.
A fő, a vezérfonal most is az engedelmesség. Mint Tóth Kornél Frigyes Mózes és Pál kritikájában feltűnő hierarchiaépítés.
Nekem eddig a fény- és tűzimádásként értelmezett felosztások nagyon logikusak.
A földművelő és állattenyésztő népek papjai, a korabeli értelmiség, tudták ütemezni a teendőket. A vetést, aratást, szénagyűjtést, a makkoltatást, és a rövidülő-hosszabbodó nappalokat akkor is, ha éppen az árnyék nem látszott a földön.
Voltak, ma vizuális tipusnak nevezett elődeink, akiknek ehhez bébi kellett, mert újjászületett a fény, és voltak más módon gondolkodók is. A régen 70-80 évet élő emberekben is tömérdek gondolat támadt a sok kis megfigyelésből.

A sok kis szektából aztán voltak, amelyek egyházzá erősödtek, mások elhaltak.

2015. december 5., szombat

emlék

Új vagyok, tegnap húztak le rólam
egy autót, itt vagyok pépesen
Már csak a koporsó tart össze
jöhet a gödör, mert szétesem.

Van-e itt ismerős lélek, vagy hamu?
Zavar-e lábszagom valakit?
Féreg vagy bacilus morcos-e érte
Horkolok hanyatt, de csak kicsit

Szabad-e föld alatt verset írni?
Jár-e a metró itt éjszaka?
Nem szoktam még meg a kétszer fél métert
Járhatok egy kicsit még haza?