2016. január 1., péntek

Boldog új évet kívánok!

Géczy Gábor mondta egy előadásában, hogy az ő nagyapja leszúrta a botját valahol, és ott volt a világ közepe.
Mekkora igazság? Mekkora önismeret?
Nufival idahelyeztük a világ közepét, és tényleg megleltük.
December utolsó estéin kisétáltam, majd Nufit is kivittem magammal a sötétbe.

Az első alkalommal egyedül botorkáltam a Bódva töltésén. Nem volt nálam zseblámpa, telefon, vagy bármi civilizációs csecsebecse. A látótávolságot a köd pár méternyire szabta. Ha fűcsomóra léptem, bicsaklott a lábam, de követte a domborzatot, mint gyermekkoromban a gőrkorcsolyával.
Odaúton balról kisebb és nagyobb fényfoltok sejttették, melyik a templom világítása, s hol a Malom utca közvilágítása.
Apró léptekkel a kanyarig mentem, ott visszafordultam, és hallgattam a csöndet.
Néha kutyák megtörték, de szél sem mozgott.
Másodszor már Nufival tipegtünk. Neki minden baja volt. Nem azt a cipőt kellett volna felvenni, sapkát a kendő helyett, de jött hősiesen. Segített megteremteni a világ közepén a bátorságot is.
Tudom, hogy nem szereti a sötétet, de eljött velem.
Én még gonoszkodtam is.
Keverednek a semmise emlékek, de a harmadik alkalommal megint egyedül jártam végig az utat, s akkor átmentem a Bódva túloldalára. Ott bandukoltamban lövés hangzott Szentandrás irányából, vagy inkább Szendnrás és Rákó közti erdő felől.
Nem számít. Itt ezen a szakaszon nincsenek magaslesek, nem fognak lepuffantani.
A malom előtti híd túloldalán azonnal visszatértem, és akkor áll össze a kép bennem: a töltés kanyarja nem a Bódva, hanem a Pasnyag patak medrét követi.
Szerencsém volt. A malom előtti legelő járható, és a patak sem mély, széle csak két lépés. Fel tudtam kapaszkodni a már ismert útra.
Most jön a gonoskodásom.
Elmeséltem Nufinak a lövés zaját.
Vele csak a Bódva innenpartján sétáltam továbbra is.
Most pedig két estét kihagytam.
Egyik a szilveszter, de ma, újév napján tervezem a folytatást.


**
Tegnap felhívtam  Mészi haverom, és szóba került a sétánk is. Az első kerdése az volt:
Nem féltek?
Van még olyan őrült, aki látni akarja a sötétet egy elhagyatott helyen, és meghallgatni a csöndet?
Talán a csillagokat érdemes nézni.  Az utolsó alkalommal már díszkivilágított a csillagos égbolt, és Komjáti meg Bódvaszilas fényei szemzavaró módon  hasítottak. Biztos kacskaringóztunk a töltés tetején, de így volt szép.

3 megjegyzés:

MJ írta...

Boldog új esztendőt kívánok, jó erőben, jó egészségben, szerencsében! :)

Muzsi Attila írta...

Van hogy én is éjjel kimegyek a csarnok elé. Ha csillagos az ég egy kicsit nézelődök, a város fénye nem ér idáig. Déva vára elvágja a város fényét. A város és köztem Déva vára a határ.
Mindenki azt mondja de bolondok vagyunk, csirkepajtába költöztünk.
Még Péter bácsi is kikotyogta félrészegen a telefonba: "mégiscsak Attila úr, tudja ott a csirkék közt nem éppen egészséges..."
Lehet, de nekem ide kellett szúrnom a botot...
Boldog új évet kívánok nektek!

Hanczur írta...

Köszönjük!