2016. szeptember 22., csütörtök

Hazug világ

"Igazából..."
"Őszintén szólva..."
"Bevallom, én..."
"Megmondva az őszintét..."

Ha még eszembe jut pár ezen szövegeléskezdésből, akkor bővítem. Megigérem.
Azt nem tudom, miért zavar, bár bevésődésként maradt meg egy előadó szájából, hogy ezekkel a mondatokkal kezdődnek a füllentések. A megmagyarázások, csúsztatások, hogy mai kifejezést is idebiggyesszek.
Most nem rossz hangulatom van, csak rádiót hallgattam, és szinte minden válasza a megszólított riportalanynak ebben a stílusban indult, majd a riporter is eleresztett belőle egyet.
Ugorgyunk.
Tegnap sikerült a felhalmozott rőzsének  a javát kiválogatni, az aprajából tüzet rakni, és szalonnát sütöttem rajta.
Ma fürdőszobaajtó kilincsét zárastól cseréltem. A zár szétkopott, és tegnap este Nufi kezében végleg megadta magát. Akarom  mondani letört a spirálrugójából pár karikányi, s ettől megakadt. Javítani nem lett volna nehéz, de lógott-lötyögött, ezért előkerestem a németországból hozott használt darabot. Már kettőt beépítettem belőle, és precizebben jár, mint az új kínai.
A kilincs pedig otromba változat volt. A régi új meg nekem tetszik. Nufit még zavarja ugyan, mert nem pont oda esik, és a régi zár furatai nem szépek, de azt is megoldom előbb-utóbb, Kipótolom fadugóval, síkba csiszolom és lefestem az ajtót.

A legfontosabb mégis: szépen és pontosan zár.

Nincsenek megjegyzések: