2017. április 21., péntek

Zárak... zárak...

A hátsó szoba és a kisműhely között üveges ajtó van. Hibás a zárja, de a nyelve jó, és ki-be csukni lehetett vele eddig is az ajtót. A kilincshez tartozó rugó tört el. Ami visszahúzza vízszintesbe a karját. Zavarta a szemem a nem túl férfiasan lekonyuló alukilincs.
Volt nekem két irodafelújításból kikerült nikkelezett kilincsem, Erre az ajtóra pont jónak tűnt, mert benne van ez a visszatérítő rugó.
Nosza, kerítettem bele négyszögletes rudat, kilincstengelyt. A nikkelesben nincs ilyen rúd, csak a helye. A szétszedett zárat összeraktam, felcsavaroztam a kilincset a siltjeinél fogva. Bezártam az ajtót. Ki már nem nyílt. A kilincs csak vagy 30 fokot fordult el. Nem húzta vissza a nyelvet.
Tettem egy kört a lakásban, hogy lehiggadjak. Vissza lecsavaroztam a siltet, kiropogtattam fogóval  belőle a határoló duncsot, de szétszedtem a rugós szerkezetét is, mert nem tűnt túl erősnek.
Ki is derült, aminek ki kellett derülni. Nem véletlenül dobták ki. A rugó rozsdás volt. Olyan, mint a régi vekkerek spirálrugója, ezért a rozsdás pár centi eltávolítása után visszahajtva az ép részt kapott még némi olajat, és immár teszi a dolgát.
Jött a kétajtós szekrény. A zár nem működik. Óvatosan késsel-csavarhúzóval kifeszegettem a szögeket a zárnál fogva.
Azok a szögek facsavarok voltak.
Bravó! Ügyes vagyok!
Mindegy. A rudazat takarója már valóban szögelt volt.
Kiegyenesítettem a görbe alsó rudat, kerestem bele 6-os kulcsot. Ez is csak leszerelve derült ki, majd kicsit vastagabb csavarral rögzítettem.
Oké. Jöhet a háromajtós szekrény zárja. Az első rozsdás kulcs zárta is szépen. Mióta visszahúztam a hátlapot, ez is jó lett.
A polcos részbe is belepróbáltam.
Bezárta.....
 .... igen, de nem nyitja. Más kulcs nem passzol bele.
Igazi zárt osztályon érzem magam.

2017. április 19., szerda

Talpon a szekrény

Még nem táncolok örömömben, de kibírta a talpraállítást. Az eredeti lábakkal.
A leendő helyét még bütykölnöm kell. Jó négycentis egérkijárat van a sarokban. Festeni nem fogom, de régi csemperagasztóm van még itthon. Azzal kitöltöm.


Ha újra kezdeném, másképpen javítanám. A keretet venném le, és az egész alját telibe takarnám. Meg a sarkokat 45 fokos merevítőkkel ragasztanám be. Ez most kimaradt.
Kapott egy teljes hosszú merevítő rudat az eredeti mellé. Régi ágy vastag tartóeleme volt. tömérdek szöget ki kellett húznom. Letépkedtem a kárpit és a kereszrácsként kifeszített gurtni anyagú szövet maradványait. Ezt a rudat már csak 2-2 facsavarral húzattam a két oldalához. Nem is ragasztottam össze.
A letört végű rudat pedig megfordítva hozzáfacsavaroztam a hátlap deszkáihoz.

*********

Ami nagyon vacak: Elöl továbbra sincs támasztás.Meg kell osztanom a hosszú fiókot is. Ha nem fogom meg a padlóhoz képest, megint megereszkedik 2/3-nál. Csak most előre-kifelé fognak lejteni a polcok .
Osztani csak fiókon belül, mert két fiókhoz három húzófület kéne tenni rá. Ilyen fül meg már a világon nincs.
Kívülről nem akarom átszabni.

A harmadik kép vakuval készült. Fogalmam sincs, mi azok a foltok, de nem a szekrény katicapöttyei. Valami becsillant. Vagy kis pufók ufók röpködtek körötte.

2017. április 17., hétfő

Semmi sem egyszerű

Fejére fordítottam a szekrényt. Kihúzgáltam a szögeket a hátfalból és eltávolítottam a hátsó keretidomot az aljából. Így visszakalapáltam a helyükre a hátfal deszkáit bő ragasztóban.
A kivett hátsó tartóelem majdnem a tetőléc mérete. Kicsit vastagabb csak. Arrafelé, ahol nem gond. Ledöntöttem szekrénykémet az ajtóira, és kezdhettem szitkozódni, mert minden helyrekalapált hátfalelem kicsúszott újra a sínjéből, szó sem lehetett a folytatásról. Vissza kellett állítanom a fejére. Még némi ragasztó, és kop-kop.
Így széken állva kell a hátfalat méretre fűrészelnem. Az új idomon fognak felfeküdni, nem az idom oldalára szögelem vissza őket.
Élmény lesz hokedlin állva vízszintesen fűrészelni.
Remélem, a dekopírral sikerül, és nem kézzel kell végigszenvedni.

*************

Levágva, utánreszelve, és némi ragasztóval felszögeltem az új tartót. A hátlaphoz még akarok csavarral egy keskeny merevítőt betenni, és a hátfal alá kap még ötödik lábat. A polcsor belső tartófala alá.
Még azt is megrágom, hogy nem rakom vissza a hátsó cicomás lábakat, csak elöl maradnak, mert van itthon tölgyfám, amiből tudok kemény lábat faragni.

Most pedig rezeg bennem a félsz, vajon miképpen állítom fel a szekrényt. Nem lenne jó, ha egy nyeklés miatt újból kiugrana a hátfal a felső sliccéből.

2017. április 16., vasárnap

Nagy fába a fejszét!

A fa igaz. A fejsze nem.
Eldöntöttem a szekrényt. A sorsát is, meg a szekrényt is. MEGJAVÍTOM.
Még nem az ajtó jön a konyha bejáratán, mert az több gyakorlást igényel.
Háromajtós szekrény. Ki tudja, milyen idős. A balfele polcos, a jobb akasztós és alul teljes szélességű fiók. Öreg fa. Egybeszabott nehéz ajtókkal, a hátlap viszont vékonyka. A két szekrényrész ereszkedett meg a valaha túlterhelt polcoktól, és a hátlap hajópadlószerűen vagy lambériaszerűen összetolt lemezei lassan kiemelkedtek a tető nútjából. A jobb oldali lábak kitörtek.
A tervem ragasztóval megkenni a nútba csúszó részeket, fejre állítani, és a repedt részt is összeragasztani, megcsavarozni. A tetőlaphoz pedig még egy négyszögprofillal megerősíteni szintén ragasztóval és facsavarral.
Bár felmerült még L profilú vas is, ám nagyon növelné a súlyát a szekrénynek, és legfeljebb a falábak erősítésére, és ha nagyon muszáj.



*******
Tegnap Attila magunkra zárt csoportjában a fészbukkanón kitárgyaltuk a gyilkosság embertelenségét és a halálbüntetést is. Nem voltam túl népszerű, mert különösebben nem ellenkezem a halálbüntetéssel, csak nem büntetésnek tartom, hanem egy önvédelmi és költségtakarékos megoldásnak a társadalomba beilleszkedésképtelen - visszaeső gyilkos, őrült emberkínzó stb. - végleges eltávolítására.
Nem is ez a lényeg, mert nem izgat mások életének kioltása, csak este Móricz novelláskötetében a soron következő írás Az asztalos címet viselte. Szépen előkészített veszekedéssorozat vezetett a novella végére, amiben az asztalos reszelőjét az asszony szívébe vágta, és ocsúdásában, mit tett, még sebtében koporsót is csinált az asszonynak. Hiszen szerelmes volt. Nem bántani akarta, csak feloldani a konfliktust.

********

Honnan tudta a szombati nap, hogy mit fogok olvasni este? Mire fogok elaludni?

Rejtély.

2017. április 9., vasárnap

Maximumia

Ez olyan szójátékféle akar lenni.
Vagy nagy méretű, hosszabb tárolásra alkalmas holttestet jelent, vagy óriásországot, melynek ellentéte a Mákszemumia lehetne.
Pihent aggyal ébredtem, igaz?
Pedig tegnap a fél lakást átráncigáltam egyik szobából a másikba. Ma jön a másik fele.
Nufi kidobta az asztalát, és átköltözött a számítógépével egy virágállványra. Budafokon legalábbis ez a konyhapolc volt a virágtartó. A '80-as évek stílusa szekrénysor felét már átvittem a hátsó szobába, és onnét idehoztam az antik szekrényeket. A nagy kanapét szétszedve átvittem a 22-be. Ott még csak lom, de ha kirakom a fölösleget a kisszobából, akkor felállítom.
Még egy kétajtós szekrényt átvonszolok ide. A nagymama ebédlőasztala és az a kétajtós szekrény megy a polcos és akasztós helyére az ágyam mellett.
Nem mondom tovább, mert követhetetlen, csak ízelítőnek szántam, mi jár most a fejemben.
Tegnap egyébként is hosszabb volt a napom vagy három órával a szokottnál. Hányingerre ébredtem, aztán egy liter kamillával sikerült úgy-ahogy munkaképessé varázsolni magam. Nufi biztos hősnek tart ennyi kamilla letuszkolásáért. Neki már egy deci is gondot okozna. Én meg már régen legyőztem az undort, és csak az ütemezésre kell vigyáznom. Nem szabad három decinél többet egyszerre meginni. Akkor félóránként utána lehet tölteni.
Gondolom, jó részeges lenne belőlem, ha arra állnék át.
Tegnap itt járt Irénke, és megdicsérte a szőlőt. Mekkora rügyek bújtak már elő.
Biztos védett helyen van.
Hátul még biztos nincs ennyi.  Pedig ott is van még teendőm. A két törött oszlopot kicseréltem, de a nagyon ferdéket még nem állítottam függőbe.
A műszeremmel sem haladok, bár azt sokkal jobb lesz a napon barkácsolni kinn az udvaron. Az SMD alkatrészek sok fényforrás mellett is nehezen forraszthatók. Mármint becsillannak, és elmozdulnak, aztán lehet levenni újra meg újra, és mindig lehetne szebb végeredmény, mint amivel végül megelégszem.
A napfény sokkal jobb. Bár ott meg egy fuvallat át tudja rendezni az asztalt, és ha bármi lehullik, hosszú térdeplés és ima hermész allah, manitu, kaporszakállú és egyéb szellemek segedelméért következik, s amikor szitkozódásba vált, akkor szokott előbújni a pocakomon redőződött pulóver valahanyadik hullámából.

2017. április 6., csütörtök

2017. április 5., szerda

A felpörgés ideje

Olyan vagyok, mint egy hagyományos centrifuga. Jól megpakolva indulok neki, billegve fordulok néhányat, és ahogy vizet veszítve beáll a középpontom, vagy tengelyem egy elfogadható értékre, pörgés lesz a forgásból.
Szétszedtük a házat. Kirámoltam az antik szekrényeket, és áthurcolom a konyhába, a világos szekrénysort a   helyükre, és minden másképpen lesz.
Bemelegítésképpen vasárnap még a gőrkorit is előbányásztam. Lihegve, lógó nyelvvel szaladgáltam körbe a falut néhányszor. Nufi is felvette a sajátját. Biztonság kedvéért tolta maga előtt Bélát a kerekes székben, bár így a nehezebbet választotta.
Mire hazaértünk, szép piros lett a lúdtalpam, és még beiktattunk a tehenészet mögött Szilasig futó kerékpáros fényképező túrát, majd a visszaút a Bódva gátján vezetett.
Engem hajtott a természet, alig vártam a lyukas szék érintését a combjaimmal. A természetben még csak lehet  könnyíteni. A szarvasok is ott alkotnak, de papír nem volt nálam.
Másik túrám a héten Ardó mellett kimenni Tornahorváti felé, és Tornaújfalu, Torna útvonalon vissza.
Így kimaradt Bódvavendégi, de majd Nufival arra akarom megtenni legközelebb. (A helyesírásellenőrző persze aláhúzza Vendégi nevét, pedig nem kéne!)
Tornán a vasút mellett jöttem vissza a főút felé, és egy kanyarban áll az a leromlott épület, amin megakadt a szemem. Van rajta kétnyelvű tábla, és szovjet hősökről szól, majd legközelebb lefényképezem, de látszik, ez még monarchia-korabeli épület. Megkérdeztem az arra járó fiatal srácot, de nem tudott magyarul. Illetve mondott valamit.
Hazatérőben a Torna vármegyeházra tippeltem, s a gugli meg is kereste nekem. Jó volt a tipp.
Sajog a szívem érte, mert látszik, mit hagytak elveszni.  Mi minden pusztult el Trianon nyomán erre is. Nem volt elég a sógorok várpusztító szemétsége. A polgári Magyarország intézményrendszerével a tót atyafiak az épületet is felszámolták, a várost is elhanyagolták. A környéken rengeteg cigányt látni, és ők sem az építészetükkel írták be magukat a történelmünkbe.
Géczi Gábor gondolati vonalán haladva, ők bontják le a sérült részeket. A város immunrendszere.
Testünkön is ha leszakad egy ujj, egy fül, s már csak valami bőrleffentyű tartja, a szervezet nem küzd érte. Nem növeszti újra, csak ledobja, és bebőrösödik a felület. A maradék sem él külön életet. Megeszik a kukacok.


2017. március 20., hétfő

Körjárat

Tegnap nem mozdultunk ki hétvégi sétánkra, hát ma mentünk biciklizni egy kört.
Nufi is felpattan a nyeregbe, és irány Bódvalenke, Hídvégardó, és Nádaska mellett vissza haza.
Sokszor megálltunk, csattogott a fényképezőgép. Levegőn töltöttünk két órát. A Nufié le is merült, nem tudjuk meg, mennyi energiáját emésztette fel a körút. Nekem nem sokat. 879kcalt ír a tudományos szoftver. Ennél a 48 perces gyűrődés többet vesz ki a futópadon.
A zsírégető zónát is kétszer értem el másodpercekre. Ha jó idő lesz, holnap nem ártana valami komolyabb erőfeszgetést beiktatni.
Az úton most is próbálom megfejteni, miért pont oda húzták a határt, ahová.
Például Bódvavendégi miért került át?
A hegygerincen húzódó határhoz is van egy gyalogösvény, vagy szekérút, amiből UAZ-nak alkalmas kaptatót tudtak faragni, de hogy miért pont ezen az oldalán a hegyláncnak? Illetve értem én, hogy ellenőrizhető legyen minden a túloldalról.
A hegy végét úgyis bontják cementégetésre, építkezési alapanyagnak.
Tornai cementet Budafokon is lehetett venni. Bár az orosz olcsóbb volt. Gondolom, az is inkább ukrán, azaz kárpátaljai.

2017. március 14., kedd

Nagyon szép nagy feje van a hóvirágaimnak...

... csak soha nincs eszemben lefényképezni. Pedig nem örökéletűek.
Ma ismét elautóztunk Edelénybe. Ott hagytunk egy szekérderéknyi pénzt. Konzervek, munkanadrág, falióra, macskakaja, édesség, papírtörlő... fel nem tudom sorolni, de amit egy ABC, vagy most szupermarket (marok?)-nak hívnak, szóval onnét egy-két hónapra be lehet tárolni.
Béla most is szinte szó nélkül szenvedte el, hogy behajtogassuk a Hondába, meg kicibáljuk onnét, mert addig is világot lát.
Időnként szikrázó napsütés, máskor felhők, mint tavasszal ez szokás. Még nem a bolond április, csak a márciusi tapogatózó meleg.
Közben járt az agyam Móricz Boldog emberén. Befejeztem a parasztlegényről szóló regényét. 17 évig írta, mint a könyv végén leírták róla. Szorul az ember szíve, ha rágondol, pedig nem panasz volt. A háborúról is csak pár mondatnyi szöveg. Trianonról is csak épp a határhúzás. A válság, hogy nehezebb munkát találni.
Következő piaci szerzeményem egy kisregénygyűjtemény. Az ágytakaró a címe. Eddig könnyebb műfajnak tűnik. Vastag papírú öreg könyv. Még pengőbe mérték. :-)
A munkaház tornácán kezdtem bele tegnap, de Irénke meglátogatott olvasás közben, nem tudtam befejezni az első regényt. Pont a címadója a könyvnek.
Majd holnap.
Ma kiástam vagy negyven centit a leendő fatároló-gk.beálló oszlopa alá. Áthoztam a Pétertől kapott felnit. Az lesz a Kamanadze generátorom földje, és ha már ásni kell, a hat oszlop alá egy-egy felnit berakok, és laposvassal, vagy szögvassal összekötöm idefenn, biztos elég lesz a  felület. Ha itt beválik, Feritől kapok kombájnhűtőt, az lesz a másik ház földelővasa.Annak nagyobb lyukat kell ásnom.

2017. március 8., szerda

"Dezsőnek meg kell halnia"

Ki ne ismerné ezt a mondatot a Tanu c. filmből?
Nekem most Totyogi rántotta ki a gyufát a szökésével.
Néma kacsánk egyre bátrabban röpködött az utóbbi időben. A hátsó udvar közepéről totyogtam vele 'haza' sötétedéskor, de nem bántottam. A tyúkok is kiröpködnek, bár ők haza is mennek.
Tegnap előtt nem volt sehol Totyogi. Még Mari néni udvarára is átmentem, hátha ott bújt el. Fürkésztem Magdiék udvarát is kerítésen keresztül. Ott sem volt.
Felpattantam a bringámra, és megkerültem a kertet.
Ott volt. A szántó elején. Nézett rám, majd menekülni kezdett. Úgy kerültem, hazafelé induljon. Ő meg a kerítésnél visszafordult, és újra Szilas irányába röpködött.
Nekem a bringát fogta a sár, futni meg nem megy, de az a szerencsém, hogy Totyogi sem izmos vitorlázó. Végül egy sövénykerítésbe szorult bele, és ott tudtam megfogni.A nyakánál fogva húztam ki, hogy a szárnyai alá nyúljak. Így nem vergődött, és nem törte el. Egy két dudáláson kívül semmi hang nem volt, és csípkedni sem akart. Érdekes, de mindig bennem van, hogy támadni fognak.
A kövér emberek szuszogásával jobbomban a madárral, balommal pedig a bringát toltam vissza a hepén-hupán, sáron keresztül. Itthon Nufi épp a bűnbánati hét egyik ökumenikus miséjére-istentiszteletére indult, de még hozott ki nekem egy nagyollót, hogy megkurtítsam Totyagi bal szárnyát és evezőtollát. Aztán beengedtem az ólba a többiek közé.
Tegnap azt vártam, hogy porzani fog a baromfiudvar, úgy menekül előlem. Készültem lelkileg a levágásra is, amint elfogy a hűtőből a maradék kaja.
Nem ez történt. Az olvadt hótól még sáros az udvar, semmi sem porzik.
Viszont délben a szárazkenyér osztáskor egész a lábamhoz jött enni.
Ki érti a nőket?
Vagy tetszett neki az új frizura?
  

2017. február 28., kedd

Még nem csúsznak lefelé a téli kilók

Tegnap elkarikáztunk Bódvaszilas bejáratához, és felmásztunk a dombra. Nufi is fényképezett, meg én is. Jó időnk volt. Ma már szelesebb. Ma is csak annyit gurultam, bár most egyedül. Ez még nem a zsírégető időszakom.
A hét végén jártam anyunál is. Természetesen a Zsarnai piac látogatása sem maradt el. A belvárosig már nem jutottam be Miskolcon.
Itthon pedig olvasom Attila friss bejegyzésében, Kolozsvár, szülővárosa  mennyire idegen lett neki.
Azonnal beugrott, hogy régen mennyire éltem benne Miskolc utcáiban.
Középiskolába a Palóczi úton jártam. Reggelente a szénbányák épületénél szálltam le a Petőfi téren, és rövid trappolás után beértem. Haza pedig a főutcán sétáltunk Bodnár  Attilával, meg aki éppen arra jött egészen a Centrumig. Ott szálltunk csak a buszra. Attila egy megállóval hamarabb szállt le, ő a 22-es suli lakótelepén lakott, én meg a Szentpéteri kapuban.
Ebbe a kutyagolásba beletartozott, hogy megnéztük a BÁV kirakatát - bár az kerülő volt - meg a TV szalont is. Időnként be is mentünk, ha valamit kipróbáltak éppen.
Lestük a lányokat. A Herman Ottó gimiseket, meg a Zrínyiseket.
Ez az otthonérzet ma már nincs meg bennem. Attila több, mint 10 éve a temetőben nyugszik. Ha osztálytalálkozóra gyülekezünk, az ő sírjához viszünk virágot, csak utána megyünk mulatni.
Nem kell ahhoz románná válni egy városnak, elegendő elköltözni onnét. Szerintem nagyjából minden arc megvolt a fejünkben, most pedig idegenek.
Itt Komjátiban és környékén is kezdem megjegyezni az arcokat, és bólintások, köszönések közepette karikázom mindenfelé. Ezt szokom meg, és ez válik természetessé. Itt is lakik már tótul karattyoló család több is. Ragadt is rám pár szó, bár inkább a köszönés, meg amit a '80-as években a Cseh2-nek nevezett adásból éjféltájt összeszedtem tévéjavítás alatt, azokat nézegetem meg a szótárban. Akkor még nem volt 24 órás műsorszórás a magyar adókon.
Ez így jó. Az lenne rossz, ha visszavágynék, vagy el volnék zárva.
 Ez tt egy rókalyuk lehet. Több is van belőle 2-3 méterre egymástól.

2017. február 27., hétfő

Nekem nem kéne

Sokat gondolkodom, és akivel megbeszélem, senkinek nincs rá szüksége.  Nem érzem, hogy udvariasságból mondják.
Ez a csatorna.
Sokat hallgattam biztos Országh Józsi bácsit, és olvastam az írásait, de igazolja az itt élő közösség is, hogy a nincs kolerajárvány, ilyen-olyan fertőzés. A fénykorához képest negyedére zsugorodott falu termelte szar simán elbomlik a környezetben, és a talajvízbe ásott kutak sem mérgezők. Ezt András, a Kassáról idetelepült szomszédom is megvizsgáltatta Kassán és János is Miskolcon.
Ivóvíznek alkalmas.
Ehelyett majd végigássák a falu utcáit, és EU pályázatból fognak a nehéz gépek: kombájnok, traktorok alatt gyorsabban tönkremenő útburkolatot alkotni.
A csatorna csatlakozási pontig ugyan ingyenes, de az udvarokat végig kell túrni a házak orrát kímélően jó hátul ásott emésztőkig. Ez sem lesz 2 Forint.
Ezután, hogy a rezsi is csökkenjen, a befolyó víz mennyiségét 1,75-ös szorzóval adják majd előre láthatólag. Még 'rendesek' is, mert Szilason ez kétszeres szorzót jelent.
Tehát a sok kényelmetlenségért cserébe drágábban vásárolt vizet elviszik, azaz csökkentik a talajvíz szintjét. A folyószabályozás miatt minden kútban csökkent a vízszint, és a katolikus templom oldala is állítólag ezért repedt meg, és kellett újjáépíteni. De ez lehet csak pletyka is, ám az összegyűjtött szennyvíz koncentráltan jelenik meg valahol veszélyes hulladékként, és csak gyűlik-gyűlik... A problémafenntartó probléma kezelés egy újabb eleme készül.
Péter azt mondja, hogy esélyem sincs ez ellen tenni.
A polgármestert megfélemlíti a vízművek, mert a lakossági fórumra hívó papíron egy idézett törvényrészlet arról szól, hogy környezetterhelési díjat kell fizetni, ha nem köt rá valaki a kiépült hálózatra.
Pedig csak a kiépültre. Itt pedig nincs olyan. Nem véletlenül. Az itt élő populáció jóval a környezet lebontó képessége alatti mennyiségű trágyát, szennyet termel. Ráadásul az átlagéletkor is 60 fölötti. Sokan használják az árnyékszéket. 
Ha betartva a törvényt, erre szavazást írnak ki, és tisztába teszik, hogy a talajterhelési büntetés mai törvény szerint még nem jár érte, akkor talán megkímélhetnének minket egy környezetromboló befektetéstől, ami ráadásul pénzkidobással is jár.



 Hangulatjavításképp egy körkép Bódvaszilas dombjáról.

2017. február 19., vasárnap

Követem a haladást

Igazi hülye címet akartam írni. Szerintem sikerült.
A szokásos hétvégi sétánk útvonala van a képen. A cím pedig új ajándékomról szól. Nufitól kaptam - meg még vett magának is - órát, ami tud beszélgetni a műholddal.  Pontos adatokkal jelent fel, hogy merre jártam, és hol ácsorogtam, milyen sebességgel, mennyit vert a szívem, és így tovább.
Nekem is hasznos, mert látom a saját AGC-imet. Hova áll be a szívverésem, ha így-úgy terhelem magam, és ha majd a hegyet mászom meg, akkor melyik útvonalon tekeregtem. Ha pedig ott is le tudom olvasni - mondjuk tablettel vagy telefonnal, - de okostelefonom még nincs - akkor a tájékozódásban is rásegíthet már odafenn is.
Már ha lesz cuflám és türelmem ott is nézegetni.

A hét pedig mindenfélével volt tele. Mazsola tévéje, meg az ő türelmetlensége. Azonnal kell, de rámjár, hogy hol tartok. Megakaszt, aztán próbáljon meg valaki úgy gondolkozni, hogy közben percenként fel kell állni az asztal mellől.
Befürödtem Feri autórádiójával.
Vett egy újat, és megbeszéltük:berakom az Asztrába a régi helyére. Szabványos csatlakozói vannak, csak kétfelé kell vágni, mert a három részből csak kettő kell.  No, ennek ellenére sem mukkant meg.
A készüléken hátul szabványos biztosíték van. Azon 1V körül mérhető. A csatlakozón bement a 12V.
Hát, akkor csere.
Visszaküldi, és kap még-újabbat.
Ferit nem hagyta nyugodni, és a biztire kívülről adott 12V-ot. Beindult.
Juhéj! Imikém, okosabb volt nálad a laikus!
Persze megmagyaráztam magamnak egyből, hogy 11-re mentem oda, és akkor nem volt otthon Feri, aztán ebéd után hívott, hogy hazatért, én meg szundikálásból térve magamhoz nem voltam épp a csúcson.
Ez van, ezt kell szeretni. Majd vasárnap... de akkor ismét nem ért rá, keddre egyeztettük a beépítést. Kitisztult fejemmel már rábeszéltem, hogy keressük meg a vezetékelés hibáját, miért nem ad a kocsi azon a madzagon 12V-ot, amelyiken kéne. Már csak azért is, mert e régi rádiójának zárlata is lehet benne  ludas. Ha pedig vezetékeldörzsölés miatt, akkor a máshonnét odavitt 12V okozhat melegedést, esetleg később tüzet is.  Jobb minden hibát megkeresni, szeretek nyugodtan aludni.
Már csak Nufi morgott, hogy kedden vásár van Szilason. Nem baj, mert az délelőtti program lesz, délután pedig majd bújom az autó tyúkbeleit.


2017. január 29., vasárnap

2017. január 27., péntek

Ne mutasd a gyerek arcát!

Ez a gondolat járt a fejemben, amikor egy nagyon mély gondolatokban vergődő színésznő ölelt magához egy kisfiút.
A gondolat filozófiai mélységből, narrátorral alátámasztott mozgókép, és a gyerek ennek nem része. Nem lehet része, mert ő még nem tud hazudni. Ennyire mély átlényegülésre még nem alkalmas.

2017. január 26., csütörtök

Önszabályzás

Rászoktam a játékra.
A számítógépeim elmennek aludni, vagy kiléptetik a felhasználót, ha nem foglalkozom velük. Ez a tamagocsihatás vett rá, hogy dvdírás vagy kivárandó folyamatvég miatt a spider-pók vagy az admirálist játsszam, ha vvin alatt dolgozom. (Megállt a dupla v billentyűm)
Ez már odáig fejlődött, hogy este lefekvéskor tovább megy a fejemben a játék, és úgy alszom el.
Tegnap és tegnapelőtt egy bácsi fényképeit mentegettem le a félhalott merevlemezéről, és utána DVD-re égettem. Mintegy 9 DVD anyaga. Több év munkája, és van közötte olyan is, ami engem érdekel. Például a 2010-es árvíz itt Komjátiban, Szentandráson, meg Bódvarákón.
Persze van más megoldás is. Ha végigkutatom és kikapcsolom az energiamentő beállításokat. Akkor mást is lehet közben ekecselni, és ha a folyamatjelző eltűnik, vagy az íróeszköz kidugja a nyelvét, csak akkor visszatérni a géphez.

*********
Elfogyott a szabadban tárolt fa.  A tyúkól oldalán és a füstölő butykájában volt egy nagyobb mennyiség, és azt tüzeltem el december-január havában javarészt.
Tegnap már a fáskamrából hoztam. Olyan egérhúgyszagú a tüzelő, mintha beleszagolnék az ötliteres befőttes üvegembe, ahol régen a fogott egereimet tartottam. Na jó,abból már kimostam, és ki is szellőzött.
Azért zavar igazán, mert 10 macska is várja a reggelt-ebédet-vacsorát a teraszon. Nufi már több kilósra hízlalta őket, kilépni botlásveszélyes a konyhaajtón, mert mozog a macskaszőnyeg már a széles küszöbön.





A fagyott baglyot Péter háza háta mögött találtam. Gondoltam, jó lesz  macskáknak, de nem kellett. Odaadtam a szomszéd blökinek. Ő legalább örült neki.

2017. január 22., vasárnap

Hová tűnt tízezer forint?

Péter adott fel egy rejtvényt tegnapelőtt, és akkor nem fejtettem meg. Itthon lerajzoltam papírra, és azóta nem jut eszembe, hol vitt el tévútra. Megpróbálom leírni, hátha kiugrik a baki.

A játék egy adásvétel.
Eladja nekem a kiérdemesült VW-jét háromszázezerért. 'Megírjuk' a szóbeli szerződést, és úgy egyezünk meg, hárman fizetjük ki. Nufi, Béla és én.
(Ez itt már a ködösítés, de biztos szerepe van a figyelemelterelésben.)
100-100 ezer forint jut mindenkire.
Péternek eszébe jut, hogy túlárazta a csotrogányt. Lejárt a vizsgája is, hát odaad Krisztinek 50 ezret, ossza szét közöttünk.
Az asszony elhozza a három tízezrest, és a huszast, de csak tízet-tízet ad mindenkinek, mert a huszast nem váltotta fel. Az megtartja.
Tehát mennyibe került ez nekünk?
Fejenként 90 ezerbe. De hol van az a tízes?
Nem tudom jól leírni, mert ha otthon marad 250, meg Kriszti hazavisz 20-at, akkor háromszor 90 az 270 ezer.

Tudom, hogy ez az elmondásban elrejthető logikai bukfenc, de biztosan így működnek a reklámok, a biztosítók, és a kereskedelem zöme is.

*************
A tegnapi bejegyzésemhez mellékelt képen a műszerelőlap háttere volt a számolócédula.

*************


Egyébként meg volt egy jó kis Attilának való történetem.
Rám bíztak egy minihifit. 
Hazavittem, nekem mindent csinált. Rádió szólt, CD olvasott, nem recsegett, stb.
Szétszedtem, itt-ott megolajoztam a CDlejátszó megfelelő pontjait. A hangszóró vezetékét újracsupaszoltam, és járattam, majd elmentem megkérdezni, mi a panasz?
Nem szól.
Szerintem szól. A távirányítóját később találtam meg a szatyorban, abban valóban elemet kellett cserélnem.
A megbeszélt időben - melyet jeleztem, hogy el fogok felejteni - nem vittem vissza. Az az időpont nekem a Béla etetésével esik egybe. Ha Nufi tanít, akkor én reggeliztetek.
Vártam, és éreztem, hogy itt valami nem kerek.
A kütyüért érte nem jöttek, hát csak hazavittem.  A kérdésre, hogy mivel tartozik, mondtam, hogy semmivel.  Tanultam Nufitól, hogy az első munka- ha nem kell hozzá anyag - bemutatkozás. Ingyen van.
Az nem jó.
Erre mondtam egy összeget, s visszakérdeztem: Jó lesz?
Meg akarta felezni.
Erre elbúcsúztam.

Mondtam is Nufinak, hogy jó a módszere. Kiismertem egy embert, és nem előítéletből kerülöm ezután sem.

2017. január 21., szombat

Felsőbbrendűség

Azt hiszem, akkor van igazán nagy baj bennem, ha hosszabb időn keresztül azt hiszem, valamit sokkal jobban tudok másnál.
Most ugyan máson vettem észre, mielőtt magamra vonatkoztattam.
Csúnya dolog.
********
Itt elvesztettem a fonalat, és nem is tudom folytatni. Inkább csak jelzésként hagyom meg a bejegyzés elején.
********
Minusz 18 fok volt reggeliosztáskor. A macskák csak addig esznek, amíg 'füstöl' a kaja, aztán amint megfagy, már nem is érdekli őket.
Időről időre vissza kell hozni, és mikrózni, ha nem akarok tízszer annyit kidobálni.
Nufinak nem tetszik, hogy ugyanabban a mikróban... de hát az edényt kimosom, és annak is csak a talpa érintkezik a mikrosütő tányérjával.
Mindegy. A fontos, hogy a macskák elég jól elvannak.
A fekete hercegnő nem alszik a többivel.  Ma fedeztem fel, hogy a pinceszellőző lyukán macska alakú üreg van. Szerintem ott éjszakázik. Reggelihez is késve jön elő.
A kisebbik feketeség pedig lassan utoléri nénjét méretben. Nufi már téveszti is őket. Együtt kell látni, akkor biztos a személyigazolvány. :-)

Belekezdtem a kínai tápom bedobozolásába is. Egy analóg műholdvevő dobozába fúrtam és csavaroztam fel a paneleket és a trafókat. Az előlap lesz a legnagyobb kihívás. Aiwa video fedlapjából vágom ki a potik és a banánhüvelyek fészkét, és előlapnak plexit szánok papírra írt vagy nyomtatott feliratokkal. Ez még később dől el. Most a kezelőszervek rakosgatásával bíbelődöm, meg a lakatos munkával.

2017. január 18., szerda

Időnként szorgalmas vagyok...

most meg nem.
A fűtésen kívül jóformán semmi sem halad naponta.
Tegnap lehoztuk a padfeljáróból a futópadot. Na jó, a munka oroszlánszaga az enyém volt. Nufinak túl hideg most az a komora futásra. Örülünk, ha a gyümölcsök nem fagynak kővé benne.
Átcipeltem még a fotelágyat is a 22 padlásáról, hogy kicseréljük Béla Szobájában a kis ágyat, de szélesebb lett volna. Maradt minden a régiben. Azaz befordult derékszögben a polc alól, és így odakerült a fal mellé félig letakarva az ajtót a futópad.
Meglátogatott Péter is. Pont a cipekedés végén. Mulattunk is rajt, megérezte, mikor érdemes megérkezni.
Nufi letámadta két könyvvel. Szeretett volna szakmai (egyházi) témában is csacsogni kicsit, de ismét koppant. Inkább könnyedebb vizekre eveztünk.
Vagyis volt benne szakmai is. Kibeszéltük a Takaró család ágait. Megmutattam az irodalmi előadásokat, illetve ifj. Takaró Károly történészi bemutatóit is. Talán sikerült hozzá kedvet keltenem. Persze egy mormotát felébreszteni télen nem biztos, hogy sikerül. :-)
Estére még Bandi hatalmas lapos tévéje kapott két még öregebb 270uF/450V -os kondit, mert nincs 5V, azaz mintha csak a bekapcsolási jelenség töltene bele 4 fölött, aztán megállapodik 3V környékén.
Ez a plazma világ nagyon idegen nekem. Elfáradok, amíg körbejárom az asztalt, és még a szkóp sem fér mellé az asztalra. Kitárt karokkal tudtam felkínozni az asztallapra is, és dög nehéz a nagy üvegfelület plusz a vasmerevítős doboz.
A tápjának a rajza sincs benne a doksijában.
Estére újra fejhallgatóval aludtam bele Bakay Kornél koronázási palástelemzésébe. Most pedig várom, hogy legyen végre parázs, és mehessek a másik kályhát is megrakni.

2017. január 15., vasárnap

2017 január 15


Vasárnap reggel. Nufi olvassa Laci elmélkedését Csilla gyógyszereiről. De jó, hogy nekünk még nem kell ilyesmi!
Este pedig nem olvastam semmit. Hagytam leülepedni Mikszáth életéről hallgatott tanítását Takaró Mihály úrnak.

Mi benne az érdekes? Hogy ez az ember szereti az írókat. A hibáikkal együtt néz fel rájuk, és annyira szépen beszél, mintha őseinkből fabrikálna ő is isteneket.
Hát mégis tovább él az egyiptomi képjelekből Borbola János megfejtette gondolkodás?
Támadás éri bőven. Beleolvastam most a gugli felhozta listába, és én nem azt hallom ki szavaiból, amivel bírálói értelmezik.
Persze nekem R. Merle Mesterségem a halál c. regénye is csak megmutatta, miképpen lehet hivatali gépezettel emberirtást létrehozni.
Ezt pedig a győztesekről egyre-másra derítik ki történészeink.
Quod licet Iovi, non licet bovi?
Azért jut eszembe sokszor, mert időnként én is elragadtatom magam, hogy talán meg kellene szüntetni az egyházakat, a vallásokat. Aztán jó szokás szerint belegondolok az ellenkezőjébe, és mindenkit egyházakba sorolnék.
Pedig egyik véglet sem jó. Kimaradna az egyén fejlődése, a szabad választás.
Gyengéknek a puttony is nehéz, erősek kősziklát akarnak kimozdítani a helyükről.
A szúnyogoknak is van helye a világban. Még akkor is, ha pont engem fertőz meg maláriával, és én leszek áldozat.
Nufi macskáival tele van az udvar. Nekem is ki-kiszöknek a tyúkjaim, s a kakasokat is állandóan vissza kell kergetnem a baromfiudvarba. Három fa száradt ki eddig a két évünk alatt, és hat-nyolc fogant meg.
A mélymulcshoz nincs elegendő trágyám, de majdcsak kialakul, mit tudok kiénekelni a földből. A csicsóka például remekül érzi magát a 22 udvarán.
Nem jár csúcsra, de megpörgettük az élővilágot egy kicsit magunk körül.
Egy fontos gondolatát pedig Leninnek is befogadtam:
Ucsityszja, ucsitszja, ucsitszja!

2017. január 14., szombat

'Megvót'


Most épp a három ház körül ellapátoltam a havat.



Tegnap négyet, és ma még segítségem is volt. Egész felfrissültem tőle.
Miért négyet? A két szomszédom nem volt itthon. A 22-nél van a legtöbb hó. Ott tudják, hogy nem lakom, és a tolólapos traktor még meg is púpozza az ajtóm előtt a havat.



Éjjel befejeztem a Nyírő József könyvet. Hát nem a legkönnyebb életet választotta. Különösen, amikor letette a reverendát a lányért, és az istennek épített szellemi közegből az embernek alkotott szellemi közeget fejtette meg, vagy inkább törődött, zúzódott bele.
Érdekes, hogy a szelepülést kimarózó szerszámot hamar megértettem a tulipán leírásából, csak a repedést akartam mindenáron a hengerfejen megtalálni.
Aztán meg a MÁV gyártmányú robbanómotoron csodálkoztam el nagyon.
Nem tudtam, hogy a MÁV ilyet is gyártott.
Pedig logikus, hogy a vonat mozgatásra tervezett motor képes malmot is hajtani.

A másik nagy felfedezésem, hogy folyamatosan hazudott a feleségének, hogy megoldja a gépet megállító hiba gordiuszi csomóját, pedig sokáig igen messze tapogatózott.
Magam kis története jut eszembe róla.A kis polszkival jöttünk Miskolcra, ha jól emlékszem karácsonyt ünnepelni, és sötétedéskor jártunk talán Gyöngyös után. Az autó műszerfalát kibővítettem, Az akkumulátor töltöttségét öt LED-es visszajelző mutatta. Csakhogy egyre kevesebb pilács virított. A szemem állandóan a műszert figyelte. Előttünk pedig az M3-as beállt. Baleset Mezőkövesd táján. Lépésben, szoruló gyomorral szitkozódtam, és Nufi ezt megérezte. Nyugtatott, bár ő a balesetre gondolt, én meg az utolsó helyi-értéken villogó LED-et figyeltem, és le-lekapcsoltam a világítást, hogy csak a parkfény fogyasszon.
Nem mertem megmondani, hogy esetleg kutyagolni fogunk.
Szerencsére nem kellett. Kibírta Miskolcig, és másnap alábújtam a polyáknak.
A generátor 12V-os kimenetének csavarja lazult meg.
Három anyával rögzítettem a sarut, és nagyon megkönnyebbültem. Csak akkor vallottam be, miért voltam annyira feszült.

2017. január 11., szerda

Nem értem


Újra és újra elakadok. Minden élet tele van talányokkal, és küzdhetünk kis megfejtésekért, nagy rábukkanások és labirint kirándulások között.
Folytatódik az Erdély körüli kutakodásom. Takaró Mihály mutatta be Nyírő Józsefet egy video előadáson. Letöltöttem azonnal az Isten igájában-t.
Tetszik a nyelve. Könnyen olvasom. Nem is akarom egyben felfalni, lefekvéskor egy-két fejezetet tolok fel a homlokom mögé elalvás utáni átélésre.
Mi a bajom vele?
Erdélyországot mindenki gazdag vidéknek tartja.
Az román bekebelezéskor megolvashatatlan mennyiségű kincset vittek a kárpátok karéján túlra.
A székely nép korábban évszázadokig nem fizetett adót, mert védte az országot kelet felől. Ott nem maradt tőke?
Nyírő József könyvében egy falusi nagyon szegény fiúcska indul egyházi ösvényen a túlélésért, hogy anyjának, testvéreinek lehessen támasza.
Az első gyóntatásakor, mint kezdő pap megsajnálja a bűnét bánó tolvajt, és teljes vagyonát, öt forintot ad át a fülke rácsán, hogy kisegítse a megtévedtet.
A történetet nem folytatnám, mert eredetije szebb és pontosabb nálam.
A szegénységgel van gondom. Hol volt Erdély gazdagsága?
Érteni vélem, hogy már akkor is a javak szétosztását végző kereskedőké, és a termeltető birtokosoké.
Tehát a szabadkőművelők szerveződése ki akarta tolni a nem termelő, csak fogyasztó 'osztályt'.
Hogy ez csak Európa, vagy már az egész föld, illetve inkább az a kérdésem, vajon már megvolt a központ, vagy még több központ, vagy már akkor is csak alközpont létezett?
De akkor a múlt század hiába szólt az egyenlősdiről, mert Erdély és Magyarország között megmaradt a különbség.

Aztán most EU. Ez a különbség szertefoszlott.

http://erdelyiautonomia.com/index.php/2017/01/06/a-roman-magyar-kereskedelmi-kapcsolatok/

Hogy ez mennyíre igaz, azt nem tudom ellenőrizni.  Azt is tudom, hogy Románia nem egyenlő Erdéllyel, azaz a tengeri kereskedelemtől a tengerparti turizmusig sokféle olyan forrása van, ami nekünk sincs, és Erdélynek, mint résznek szintén nincs.
A Rónai András könyvéből az is kiderült, hogy 1920 után az erdélyi ipart gátolták, és a munkaerő kiáradt a román területekre. Minden nemzetiség, akit otthon üldöztek, az óhazát építhette. Ott békén hagyta az adminisztráció.
Látom, most az autópályaépítés fontos hír odaát. Megy a huzavona. Pedig ez is egy trójai faló.
Erre magyar példám van az én időmből.
A matyó fővárost elkerülő utat talán a '90 környékén építették meg. Mezőkövesd innentől egyre szürkébbé vált. Nem álltak meg a közlekedők enni-inni, gondolom a bevásárló közönség, valamint az agglomeráció tovább terült Miskolc felé, amikor az M3-M30 autópálya elkészült.

Ami kuszálódik itt bennem nagyon, hogy mennyire lett egységes Románia? Hasonlít-e a magyar helyzetre, hogy a főváros központosítja a nagy jövedelmet, és a perifériákra alig jut valami?
Az erdély.ma és a székelyföld.ma honlapokon forrongó indulatokat olvasok a kommentekben. Semmi különbség az INDEX vagy egyéb hazai fórumok farvizéhez képest.
Aztán valahogy mégis élünk.

A googlearth segítségével tallózva a román utakon is ugyanolyan nyugati autókat látok a fényképeken, mint idehaza. A Hazajáró dokumentum filmjeiben pedig lóvontatta szekereken csücsül a székely, s a technikai 'fejlődés' szinte csak a gumikerék rajta.
Itt Komjátiban már csak egy ember jár szekéren IS. Fontos, hogy is, mert autóval és Ikarusszal is látom.
Kusza.. nagyon kusza nekem ez az Európa.
Lehet, hogy soha nem fogom megérteni?

2017. január 10., kedd

2017 január 10


Finom porhó borítja az udvart. Tele a cinvödröm hamuval, és most el kell döntenem, benn hagyjam, mert jó lesz a havas lépcsőt leszórni, vagy úgyis keletkezik mindig, és ne tartalékoljak.
Vannak ilyen gondjaim is.
Próbálok visszaszokni a vakon gépelésre is. Mármint, csak a képernyőt nézem, de belassult a tízujjas tájékozódásom.
Ha a mutató ujjam visszaraknám a két dudoros billentyűre, akkor gyorsabban menne, de így sokat kell visszalépni.
Most itt kell ülni a kályha miatt. Amint otthagyom, bealszik.
Ha vigyázzban ülök mellette, vígan dudorászik.
A kacsáknak háromszor kell vizet vinni egy nap, mert mindig kiisszák-kifürdik. Aztán meg követelőznek.
Megpróbálom már legalább tablettel felvenni a hangjukat. Régen is telefoncsörgésnek terveztem, mert igazi hahotának hat.
Lassan megáll a parázs a tűztérben, és mehetek a dolgomra.

2017. január 8., vasárnap

Attila titka

A titok a fában lakozik. Rovás őrzi, míg el nem égetik, el nem korhasztja az idő, s amíg meg nem fejtik.
Nekem az igazi fám a tréfa. Abba faragom bele gondolataim, s nem tartom meg. Nem titkolózom. Így sem érthető. Nem egy értelme van. Bár csak egyet billentyűzöm bele. Egy reccsenésnyit, egy szálkaszúrást, egy égésnyomot.
Nevetni is én tudok rajta,
Viszont Attila több fát nevez meg. Igazi fákat. Nyers, vagy festett, lakkozott, politúrozott, fűrészporos, esetleg rétegelten ragasztott. Szivarkákból összeillesztett valamik. Vajon a ragasztás takarja a titkot? Csiszoljuk le a munkáját, hogy meglássuk?
Hasítsuk fel, mint a világszép nádszál kisasszony burkát? Úgy, víz nélkül?
Ha hozzájutok, megölöm. Ha megfejtem, már nem titok. Ha nem táplálom, eltemethetem. Sírhat a többi nádszálba zárt leányka.
Ha nem tudom megállni, és a másikat is feltárom?
Kettős gyilkosság.
Nem szabad tehát Attila titkát megfejtenem,
Legyen az a tölgyek közé szőtt pókhálóba fenyőtűvel odavarrva!
Legyen csak igazi titok!

2017. január 7., szombat

Vége egy korszaknak

Pár év volt. Több részletből. Az utolsó része az éjjel távozott.
Először izgalmak, később a megszokás, és mostanában néhány másodperc naponta.
A mongol futóegerekről emlékezem így.
Már nem is tudom, hogy hány éve született egy karácsonykor anyunál Miskolcon. A többiek már rég itt hagyták. Egyedül kergette esténként a kereket, és jött reggelente az almacsutkáért kézhez.
A múlt héten megjegyeztem Nufinak, hogy nem nagyon nyitja már ki a szemét. Sokkal kevesebb almot rágott magának, és ma reggel ott feküdt a sarokkotorékja tetején.
Reggel megraktam a kályhát és a parázsra helyeztem. Végignéztem, amint elhamvadt. Így búcsúztattam nevenincs egérkénket.

Nufival beszélgettünk a hamvasztás alatt. Hogy reggel négy körül, de inkább előtte arra ébredt, hogy szívleállás miatt...
A mondatot nem folytatta, de nekem behelyettesítődött a kis állat. Ő felébredt.

Még szóba került, hogy valamikor úgy érezte, nekünk mindig lesz mongol futóegerünk. Most már macskánk van. Nem is egy.
Felolvasott két verset Fodor Ákostól. A második szólt a mindig és soha betarthatatlanságáról.

Az élet inkább korszakokról szól, s maga is véges. A mindig és soha pedig úgy tűnik, csak pillanatnyi.

2017. január 5., csütörtök

Kitől kap valaki felhatalmazást?

Politikus duma. Ugyan most Attilánál botlottam bele, és azonnal boncasztalra toltam a fejemben.
Fel, felhat hatalom hatalma hat alma almáz hatalmaz.
Az almát már régóta azonosítjuk a tudással. Gyümölcs. Megesszük, befogadjuk, és másak, okosak leszünk tőle.
Ha valaki a tudás almáját adja, akkor annak már nem kell?
Ennél okosabb történetet ír a biblia. Úgy adja az úr a gyümölcsöt, mint egy okos tanár. Megtilt valamit, ami élvezet, és kivárja a kíváncsiság szülte próbát, utána megbüntet érte.
Melyik volt előbb? A tyúk, vagy a tojás?
Pedig nem kell minket hatalmazni. A kíváncsiság bevisz az ismeretlen helyekre. Megharapjuk, megcsócsáljuk, megízleljük és le is nyeljük a világot.
A hatalom ebben csak akadályoz.
Akár nekem van hatalmam, akár fölöttem érzi valaki a hatalmát.
Hány történet végződik az önmegsemmisítéssel, csak mert a hatalom visszautasítására ez az egyetlen lehetőség? De van lehetőség.

Ma még úgy látom.

2017. január 4., szerda

Vágtató szél

Gondoltam, ez most jó cím lesz.
Persze nem biztos. Csak látom az ablak előtt a hajladozó tujákat.
Nemrég hoztam be a mai adag fát. Mindkét kályha megrakva, és melegszik.
Tegnap megérkeztek az ónszippantóim. Jó két hetes késéssel. Nufi már reklamált a kínai árusnál, mert az ebaj vagy az aligyors így rendeli. Sejtettem: a karácsonyi túlterhelés miatt késik, ám  ha elvész, akkor nekem lesz károm. A kereskedő pedig újraküldte. Mondtam Nufinak, ha megjön a második csomag is, akkor fizessük ki. Vissza már nem érdemes küldeni. Annyiért adja a szippantót, amennyibe a német a hegyét adná, ráadásul a német posta még eztán növeli a költséget.
Volt már kínai változatom korábban is, de az eredeti jobbnak tűnt. Átraktam bele a hegyét. Szerintem most is ez lesz.
Szedegettem szét bontásra szánt panelokat. Ez olyan nyugi munka, vagy inkább szórakozás, és közben újabb előadókat hallgattam. ifj. Takaró Károlyt és Takaró Mihályt. Mindkét előadó jól beszél. Még nem szoktam meg a szójárásukat, biztos azért élvezem. Történész és irodalmár.
Tegnap Arany János életét hallgattam meg, és újra az iskolapadban éreztem magam. Ma biztos újraolvasom a Toldi trilógiát. Kedvet csinált hozzá.
Folytatom a szobarendezgetést. Semmi kedvem az udvaron tevékenykedni.
Bezzeg a kacsák kinn hűsölnek a baromfiudvar kerítése mellett. Nekik ma reggel is az első dolguk volt megfürödni. Egy vödör vizet minden reggel ráöntök a tálkájukra. Bár szinte tömör jég, és a műanyag eltörne minden mozdítási kísérlettől, valamennyi marad a tetején nekik. Van még mellette a földre fagyva betonidom. Úgy néz ki, mint egy csavaranya. Abban több víz áll meg. A tyúkok is ott isznak, és nem fagy bele, mert alul elszivárog belőle lassan a víz. Reggelre mindig üres.
A tyúkokról jut eszembe. Több eszük van, mint a kacsáknak. Szélvédett helyeken húzzák meg magukat. Igaz, a mínusz 18-20 fokot csak a hét végére ígérik.
Viszek is be nekik még szalmát, mert a diólevelet már mind letaposták.
Ilyenkor nem is húzom ki a ganajt alóluk, mert a leveleket bontva valamennyi hőt termel nekik. (...gondolom én, aztán ha tévedek, akkor majd ráfogom a lustaságomra. Az is hihető.) 
........
Attilánál most olvastam, hogy miképpen lett valódi asztalos. Ismerős történet.
Kemencéről szóló könyvben olvasta, vagy az interneten, már nem tudom, de a tanulni vágyó írója a nagy öreg kemencéshez ment, hogy mondja el neki, hogy kell... mint kell.
Hát okosabb nem lett tőle. Rakni kell, oszt vagy jó lesz, vagy nem. A következő már biztos jobb lesz. A következő meg még jobb.

2017. január 2., hétfő

Eddig jó

Hosszas időhúzás után végre kicseréltem a gázbojlerben a gumit. Majd eszembe jut a neve, de a feladata után bárki tudhatja mi az. Ennek a membránnak a két oldalán különböző nyomás van. Az egyiken a hálózati víznyomás, a másikon levegő és egy rugó. Ha a melegvízcsapot megnyitják, a nyomáskülönbség megváltozik, rányitja a gázcsapot a nagy felületű égőre.
Első összerakáskor még szorult benne valami, azán másodikra minden működött.
Most nem kellett szappanozni sem, mert csak a vizes oldalt szereltem le. A gázos kötéseket nem bántottam.
Mindennel megvoltam, amíg Nufi Bélával átment az újévi istentiszteletre.
Még kitakarítottam a régi membránt is. Nem látok rajta hibát. Fogalmam sincs, miért nem jó, de az új tökéletes, hát örülök neki. Talán csak a vízkő nyújtotta meg, vagy fárad a rugalmassága. De a csepegés útját nem leltem meg.
Még a másik házban is tettem-vettem. Látszata nem sok van, az időt meg viszi.
A telefonom tele volt mindenféle üzenetekkel. Két napja hagytam a másik szobában, de nem néztem rá. Szilveszterkor úgysem megyek senkihez. Ez ugyan nem jár nekem, nem megérdemlem, hanem így döntöttem. :-)

Estére hagytam még Géczi Gábor előadását. Most is beszélt az autoimmun betegség egyik gyógymódjáról, hogy fehér üröm és fekete dió kúrával kikergetik a bélrendszerből az oda nemvaló salakot, majd a bélflóra helyreállításához a szénás fürdőt rendelnek és főzetet itatnak.
Ami a szénás szekér alján összegyűlt a hazaszállításkor, azt seperték bele vödörbe, és hagyták megerjedni.
Vagyis a környékre jellemző bektériumtenyészetet hozták létre a gyógyuló emberben.
Ez annyira logikus. Bár mondta már egy korábbi előadásában is, de most megint aktuális beszédtéma itthon a sógornőm betegsége miatt.
Nufi annyira szeretne segíteni, de ott is elege lehet már a sok tanácsból Lacinak - az öccsének - hogy csak így merem belinkelni a videot, behúzva fülem-farkam. Nem én voltam, csak mégis....

A hivatkozásait persze meg fogom keresni. Anyunak is jó lenne, de tudom, hogy nála sem érek el vele változást.
Úgy kell eljuttatnom hozzá az ötletet, hogy nem tőlem, hanem valami más tekintélytől kapja meg.

2017. január 1., vasárnap

Boldog új évet!

Pár kép az újévi sétánkról. Sötétedett. Rengeteg homályos és bemozdult képet kellett kitörölnöm. Csak a hangulat kedvéért idemásolok párat.