2017. január 11., szerda

Nem értem


Újra és újra elakadok. Minden élet tele van talányokkal, és küzdhetünk kis megfejtésekért, nagy rábukkanások és labirint kirándulások között.
Folytatódik az Erdély körüli kutakodásom. Takaró Mihály mutatta be Nyírő Józsefet egy video előadáson. Letöltöttem azonnal az Isten igájában-t.
Tetszik a nyelve. Könnyen olvasom. Nem is akarom egyben felfalni, lefekvéskor egy-két fejezetet tolok fel a homlokom mögé elalvás utáni átélésre.
Mi a bajom vele?
Erdélyországot mindenki gazdag vidéknek tartja.
Az román bekebelezéskor megolvashatatlan mennyiségű kincset vittek a kárpátok karéján túlra.
A székely nép korábban évszázadokig nem fizetett adót, mert védte az országot kelet felől. Ott nem maradt tőke?
Nyírő József könyvében egy falusi nagyon szegény fiúcska indul egyházi ösvényen a túlélésért, hogy anyjának, testvéreinek lehessen támasza.
Az első gyóntatásakor, mint kezdő pap megsajnálja a bűnét bánó tolvajt, és teljes vagyonát, öt forintot ad át a fülke rácsán, hogy kisegítse a megtévedtet.
A történetet nem folytatnám, mert eredetije szebb és pontosabb nálam.
A szegénységgel van gondom. Hol volt Erdély gazdagsága?
Érteni vélem, hogy már akkor is a javak szétosztását végző kereskedőké, és a termeltető birtokosoké.
Tehát a szabadkőművelők szerveződése ki akarta tolni a nem termelő, csak fogyasztó 'osztályt'.
Hogy ez csak Európa, vagy már az egész föld, illetve inkább az a kérdésem, vajon már megvolt a központ, vagy még több központ, vagy már akkor is csak alközpont létezett?
De akkor a múlt század hiába szólt az egyenlősdiről, mert Erdély és Magyarország között megmaradt a különbség.

Aztán most EU. Ez a különbség szertefoszlott.

http://erdelyiautonomia.com/index.php/2017/01/06/a-roman-magyar-kereskedelmi-kapcsolatok/

Hogy ez mennyíre igaz, azt nem tudom ellenőrizni.  Azt is tudom, hogy Románia nem egyenlő Erdéllyel, azaz a tengeri kereskedelemtől a tengerparti turizmusig sokféle olyan forrása van, ami nekünk sincs, és Erdélynek, mint résznek szintén nincs.
A Rónai András könyvéből az is kiderült, hogy 1920 után az erdélyi ipart gátolták, és a munkaerő kiáradt a román területekre. Minden nemzetiség, akit otthon üldöztek, az óhazát építhette. Ott békén hagyta az adminisztráció.
Látom, most az autópályaépítés fontos hír odaát. Megy a huzavona. Pedig ez is egy trójai faló.
Erre magyar példám van az én időmből.
A matyó fővárost elkerülő utat talán a '90 környékén építették meg. Mezőkövesd innentől egyre szürkébbé vált. Nem álltak meg a közlekedők enni-inni, gondolom a bevásárló közönség, valamint az agglomeráció tovább terült Miskolc felé, amikor az M3-M30 autópálya elkészült.

Ami kuszálódik itt bennem nagyon, hogy mennyire lett egységes Románia? Hasonlít-e a magyar helyzetre, hogy a főváros központosítja a nagy jövedelmet, és a perifériákra alig jut valami?
Az erdély.ma és a székelyföld.ma honlapokon forrongó indulatokat olvasok a kommentekben. Semmi különbség az INDEX vagy egyéb hazai fórumok farvizéhez képest.
Aztán valahogy mégis élünk.

A googlearth segítségével tallózva a román utakon is ugyanolyan nyugati autókat látok a fényképeken, mint idehaza. A Hazajáró dokumentum filmjeiben pedig lóvontatta szekereken csücsül a székely, s a technikai 'fejlődés' szinte csak a gumikerék rajta.
Itt Komjátiban már csak egy ember jár szekéren IS. Fontos, hogy is, mert autóval és Ikarusszal is látom.
Kusza.. nagyon kusza nekem ez az Európa.
Lehet, hogy soha nem fogom megérteni?

2 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Erről én is letettem. Hogy megértsem. Nem értem sokszor magamat, hát akkor ezt a nagy világot. Új filozófiám: megteszem a tőlem telhetőt. S megfogadom egy sokáig jókedvű adakozó barátom tanácsát, miszerint csak akkor adjál a szűkölködőnek, ha létrejön felesleged, a saját szádtól ne vond meg.
A székely hősiességről meg okosságról megtartom inkább magamnak a kialakult véleményemet.

Hanczur írta...

A székelyekről jeleztél már pár fekete pontnyit, de nem izgat. A sok lóhere között szinte mindig találok négylevelűt.
Ez az ország a törökök idején hullott szét, azóta nem sikerül összevarrni rendesen.
Hogy labancnak, tótnak, oláhnak, rácnak, vagy a mai nevén nevezzük a megszállókat, édesmindegy. Már csak azért is mindegy, mert a mi életünk 50-100 évnyi hatás egy nagyobb egységben több lépcsőfoknyi értelmezhetőségben.
Egyik lépcsőfoknyinak a székely meghatározás jó. Ők ott egy körbezárt területen őriztek meg, s még ma is őrzik a magyar nyelvet, és egyfajta magyar gondolkodást.
Ezt talán Te sem vonod kétségbe.
A szegénység ebben azért megőrző erő, mert önellátó, vagy önellátás-közeli csoportban könnyebb átvészelni a szellemi terrort.
A fizikait is biztosan, de abból jutott ott mindenkinek, amint olvasom, tehát abban nem sok a különbség.
Nekem mindenképp fel kell néznem rájuk. Te biztosan összevethető kínok között nőttél fel, mint a székelyek. Ha mást nem is jegyeztem meg, de apád értelmetlenül korai halála mindenképpen igazolja.
Az értelmezésemhez Bogár Laci összegzése áll legközelebb, de rágódom még a témán egy kicsit a következő bejegyzésben is. Csak még befejezem az Isten igájában-t. Az elmúlt napokban tovább olvastam, és most nem Raffay Ernő történészkedése nyomán, hanem egy kortárs író - aki megélte az első nagy verekedést - emlékeiből szőtt regényt emésztek.
Természetesen tudom, hogy a városokban körbezárt magyarok közétepelített idegenekkel még védtelenebbek, mint a nehéz terepen élő, színmagyar településrendszer.
Mondom, rágódom még egy kicsit, hátha több gyertya gyúl a fejemben.