2017. január 4., szerda

Vágtató szél

Gondoltam, ez most jó cím lesz.
Persze nem biztos. Csak látom az ablak előtt a hajladozó tujákat.
Nemrég hoztam be a mai adag fát. Mindkét kályha megrakva, és melegszik.
Tegnap megérkeztek az ónszippantóim. Jó két hetes késéssel. Nufi már reklamált a kínai árusnál, mert az ebaj vagy az aligyors így rendeli. Sejtettem: a karácsonyi túlterhelés miatt késik, ám  ha elvész, akkor nekem lesz károm. A kereskedő pedig újraküldte. Mondtam Nufinak, ha megjön a második csomag is, akkor fizessük ki. Vissza már nem érdemes küldeni. Annyiért adja a szippantót, amennyibe a német a hegyét adná, ráadásul a német posta még eztán növeli a költséget.
Volt már kínai változatom korábban is, de az eredeti jobbnak tűnt. Átraktam bele a hegyét. Szerintem most is ez lesz.
Szedegettem szét bontásra szánt panelokat. Ez olyan nyugi munka, vagy inkább szórakozás, és közben újabb előadókat hallgattam. ifj. Takaró Károlyt és Takaró Mihályt. Mindkét előadó jól beszél. Még nem szoktam meg a szójárásukat, biztos azért élvezem. Történész és irodalmár.
Tegnap Arany János életét hallgattam meg, és újra az iskolapadban éreztem magam. Ma biztos újraolvasom a Toldi trilógiát. Kedvet csinált hozzá.
Folytatom a szobarendezgetést. Semmi kedvem az udvaron tevékenykedni.
Bezzeg a kacsák kinn hűsölnek a baromfiudvar kerítése mellett. Nekik ma reggel is az első dolguk volt megfürödni. Egy vödör vizet minden reggel ráöntök a tálkájukra. Bár szinte tömör jég, és a műanyag eltörne minden mozdítási kísérlettől, valamennyi marad a tetején nekik. Van még mellette a földre fagyva betonidom. Úgy néz ki, mint egy csavaranya. Abban több víz áll meg. A tyúkok is ott isznak, és nem fagy bele, mert alul elszivárog belőle lassan a víz. Reggelre mindig üres.
A tyúkokról jut eszembe. Több eszük van, mint a kacsáknak. Szélvédett helyeken húzzák meg magukat. Igaz, a mínusz 18-20 fokot csak a hét végére ígérik.
Viszek is be nekik még szalmát, mert a diólevelet már mind letaposták.
Ilyenkor nem is húzom ki a ganajt alóluk, mert a leveleket bontva valamennyi hőt termel nekik. (...gondolom én, aztán ha tévedek, akkor majd ráfogom a lustaságomra. Az is hihető.) 
........
Attilánál most olvastam, hogy miképpen lett valódi asztalos. Ismerős történet.
Kemencéről szóló könyvben olvasta, vagy az interneten, már nem tudom, de a tanulni vágyó írója a nagy öreg kemencéshez ment, hogy mondja el neki, hogy kell... mint kell.
Hát okosabb nem lett tőle. Rakni kell, oszt vagy jó lesz, vagy nem. A következő már biztos jobb lesz. A következő meg még jobb.

Nincsenek megjegyzések: