2017. március 20., hétfő

Körjárat

Tegnap nem mozdultunk ki hétvégi sétánkra, hát ma mentünk biciklizni egy kört.
Nufi is felpattan a nyeregbe, és irány Bódvalenke, Hídvégardó, és Nádaska mellett vissza haza.
Sokszor megálltunk, csattogott a fényképezőgép. Levegőn töltöttünk két órát. A Nufié le is merült, nem tudjuk meg, mennyi energiáját emésztette fel a körút. Nekem nem sokat. 879kcalt ír a tudományos szoftver. Ennél a 48 perces gyűrődés többet vesz ki a futópadon.
A zsírégető zónát is kétszer értem el másodpercekre. Ha jó idő lesz, holnap nem ártana valami komolyabb erőfeszgetést beiktatni.
Az úton most is próbálom megfejteni, miért pont oda húzták a határt, ahová.
Például Bódvavendégi miért került át?
A hegygerincen húzódó határhoz is van egy gyalogösvény, vagy szekérút, amiből UAZ-nak alkalmas kaptatót tudtak faragni, de hogy miért pont ezen az oldalán a hegyláncnak? Illetve értem én, hogy ellenőrizhető legyen minden a túloldalról.
A hegy végét úgyis bontják cementégetésre, építkezési alapanyagnak.
Tornai cementet Budafokon is lehetett venni. Bár az orosz olcsóbb volt. Gondolom, az is inkább ukrán, azaz kárpátaljai.

2017. március 14., kedd

Nagyon szép nagy feje van a hóvirágaimnak...

... csak soha nincs eszemben lefényképezni. Pedig nem örökéletűek.
Ma ismét elautóztunk Edelénybe. Ott hagytunk egy szekérderéknyi pénzt. Konzervek, munkanadrág, falióra, macskakaja, édesség, papírtörlő... fel nem tudom sorolni, de amit egy ABC, vagy most szupermarket (marok?)-nak hívnak, szóval onnét egy-két hónapra be lehet tárolni.
Béla most is szinte szó nélkül szenvedte el, hogy behajtogassuk a Hondába, meg kicibáljuk onnét, mert addig is világot lát.
Időnként szikrázó napsütés, máskor felhők, mint tavasszal ez szokás. Még nem a bolond április, csak a márciusi tapogatózó meleg.
Közben járt az agyam Móricz Boldog emberén. Befejeztem a parasztlegényről szóló regényét. 17 évig írta, mint a könyv végén leírták róla. Szorul az ember szíve, ha rágondol, pedig nem panasz volt. A háborúról is csak pár mondatnyi szöveg. Trianonról is csak épp a határhúzás. A válság, hogy nehezebb munkát találni.
Következő piaci szerzeményem egy kisregénygyűjtemény. Az ágytakaró a címe. Eddig könnyebb műfajnak tűnik. Vastag papírú öreg könyv. Még pengőbe mérték. :-)
A munkaház tornácán kezdtem bele tegnap, de Irénke meglátogatott olvasás közben, nem tudtam befejezni az első regényt. Pont a címadója a könyvnek.
Majd holnap.
Ma kiástam vagy negyven centit a leendő fatároló-gk.beálló oszlopa alá. Áthoztam a Pétertől kapott felnit. Az lesz a Kamanadze generátorom földje, és ha már ásni kell, a hat oszlop alá egy-egy felnit berakok, és laposvassal, vagy szögvassal összekötöm idefenn, biztos elég lesz a  felület. Ha itt beválik, Feritől kapok kombájnhűtőt, az lesz a másik ház földelővasa.Annak nagyobb lyukat kell ásnom.

2017. március 8., szerda

"Dezsőnek meg kell halnia"

Ki ne ismerné ezt a mondatot a Tanu c. filmből?
Nekem most Totyogi rántotta ki a gyufát a szökésével.
Néma kacsánk egyre bátrabban röpködött az utóbbi időben. A hátsó udvar közepéről totyogtam vele 'haza' sötétedéskor, de nem bántottam. A tyúkok is kiröpködnek, bár ők haza is mennek.
Tegnap előtt nem volt sehol Totyogi. Még Mari néni udvarára is átmentem, hátha ott bújt el. Fürkésztem Magdiék udvarát is kerítésen keresztül. Ott sem volt.
Felpattantam a bringámra, és megkerültem a kertet.
Ott volt. A szántó elején. Nézett rám, majd menekülni kezdett. Úgy kerültem, hazafelé induljon. Ő meg a kerítésnél visszafordult, és újra Szilas irányába röpködött.
Nekem a bringát fogta a sár, futni meg nem megy, de az a szerencsém, hogy Totyogi sem izmos vitorlázó. Végül egy sövénykerítésbe szorult bele, és ott tudtam megfogni.A nyakánál fogva húztam ki, hogy a szárnyai alá nyúljak. Így nem vergődött, és nem törte el. Egy két dudáláson kívül semmi hang nem volt, és csípkedni sem akart. Érdekes, de mindig bennem van, hogy támadni fognak.
A kövér emberek szuszogásával jobbomban a madárral, balommal pedig a bringát toltam vissza a hepén-hupán, sáron keresztül. Itthon Nufi épp a bűnbánati hét egyik ökumenikus miséjére-istentiszteletére indult, de még hozott ki nekem egy nagyollót, hogy megkurtítsam Totyagi bal szárnyát és evezőtollát. Aztán beengedtem az ólba a többiek közé.
Tegnap azt vártam, hogy porzani fog a baromfiudvar, úgy menekül előlem. Készültem lelkileg a levágásra is, amint elfogy a hűtőből a maradék kaja.
Nem ez történt. Az olvadt hótól még sáros az udvar, semmi sem porzik.
Viszont délben a szárazkenyér osztáskor egész a lábamhoz jött enni.
Ki érti a nőket?
Vagy tetszett neki az új frizura?