2017. április 5., szerda

A felpörgés ideje

Olyan vagyok, mint egy hagyományos centrifuga. Jól megpakolva indulok neki, billegve fordulok néhányat, és ahogy vizet veszítve beáll a középpontom, vagy tengelyem egy elfogadható értékre, pörgés lesz a forgásból.
Szétszedtük a házat. Kirámoltam az antik szekrényeket, és áthurcolom a konyhába, a világos szekrénysort a   helyükre, és minden másképpen lesz.
Bemelegítésképpen vasárnap még a gőrkorit is előbányásztam. Lihegve, lógó nyelvvel szaladgáltam körbe a falut néhányszor. Nufi is felvette a sajátját. Biztonság kedvéért tolta maga előtt Bélát a kerekes székben, bár így a nehezebbet választotta.
Mire hazaértünk, szép piros lett a lúdtalpam, és még beiktattunk a tehenészet mögött Szilasig futó kerékpáros fényképező túrát, majd a visszaút a Bódva gátján vezetett.
Engem hajtott a természet, alig vártam a lyukas szék érintését a combjaimmal. A természetben még csak lehet  könnyíteni. A szarvasok is ott alkotnak, de papír nem volt nálam.
Másik túrám a héten Ardó mellett kimenni Tornahorváti felé, és Tornaújfalu, Torna útvonalon vissza.
Így kimaradt Bódvavendégi, de majd Nufival arra akarom megtenni legközelebb. (A helyesírásellenőrző persze aláhúzza Vendégi nevét, pedig nem kéne!)
Tornán a vasút mellett jöttem vissza a főút felé, és egy kanyarban áll az a leromlott épület, amin megakadt a szemem. Van rajta kétnyelvű tábla, és szovjet hősökről szól, majd legközelebb lefényképezem, de látszik, ez még monarchia-korabeli épület. Megkérdeztem az arra járó fiatal srácot, de nem tudott magyarul. Illetve mondott valamit.
Hazatérőben a Torna vármegyeházra tippeltem, s a gugli meg is kereste nekem. Jó volt a tipp.
Sajog a szívem érte, mert látszik, mit hagytak elveszni.  Mi minden pusztult el Trianon nyomán erre is. Nem volt elég a sógorok várpusztító szemétsége. A polgári Magyarország intézményrendszerével a tót atyafiak az épületet is felszámolták, a várost is elhanyagolták. A környéken rengeteg cigányt látni, és ők sem az építészetükkel írták be magukat a történelmünkbe.
Géczi Gábor gondolati vonalán haladva, ők bontják le a sérült részeket. A város immunrendszere.
Testünkön is ha leszakad egy ujj, egy fül, s már csak valami bőrleffentyű tartja, a szervezet nem küzd érte. Nem növeszti újra, csak ledobja, és bebőrösödik a felület. A maradék sem él külön életet. Megeszik a kukacok.


Nincsenek megjegyzések: