2017. április 9., vasárnap

Maximumia

Ez olyan szójátékféle akar lenni.
Vagy nagy méretű, hosszabb tárolásra alkalmas holttestet jelent, vagy óriásországot, melynek ellentéte a Mákszemumia lehetne.
Pihent aggyal ébredtem, igaz?
Pedig tegnap a fél lakást átráncigáltam egyik szobából a másikba. Ma jön a másik fele.
Nufi kidobta az asztalát, és átköltözött a számítógépével egy virágállványra. Budafokon legalábbis ez a konyhapolc volt a virágtartó. A '80-as évek stílusa szekrénysor felét már átvittem a hátsó szobába, és onnét idehoztam az antik szekrényeket. A nagy kanapét szétszedve átvittem a 22-be. Ott még csak lom, de ha kirakom a fölösleget a kisszobából, akkor felállítom.
Még egy kétajtós szekrényt átvonszolok ide. A nagymama ebédlőasztala és az a kétajtós szekrény megy a polcos és akasztós helyére az ágyam mellett.
Nem mondom tovább, mert követhetetlen, csak ízelítőnek szántam, mi jár most a fejemben.
Tegnap egyébként is hosszabb volt a napom vagy három órával a szokottnál. Hányingerre ébredtem, aztán egy liter kamillával sikerült úgy-ahogy munkaképessé varázsolni magam. Nufi biztos hősnek tart ennyi kamilla letuszkolásáért. Neki már egy deci is gondot okozna. Én meg már régen legyőztem az undort, és csak az ütemezésre kell vigyáznom. Nem szabad három decinél többet egyszerre meginni. Akkor félóránként utána lehet tölteni.
Gondolom, jó részeges lenne belőlem, ha arra állnék át.
Tegnap itt járt Irénke, és megdicsérte a szőlőt. Mekkora rügyek bújtak már elő.
Biztos védett helyen van.
Hátul még biztos nincs ennyi.  Pedig ott is van még teendőm. A két törött oszlopot kicseréltem, de a nagyon ferdéket még nem állítottam függőbe.
A műszeremmel sem haladok, bár azt sokkal jobb lesz a napon barkácsolni kinn az udvaron. Az SMD alkatrészek sok fényforrás mellett is nehezen forraszthatók. Mármint becsillannak, és elmozdulnak, aztán lehet levenni újra meg újra, és mindig lehetne szebb végeredmény, mint amivel végül megelégszem.
A napfény sokkal jobb. Bár ott meg egy fuvallat át tudja rendezni az asztalt, és ha bármi lehullik, hosszú térdeplés és ima hermész allah, manitu, kaporszakállú és egyéb szellemek segedelméért következik, s amikor szitkozódásba vált, akkor szokott előbújni a pocakomon redőződött pulóver valahanyadik hullámából.

Nincsenek megjegyzések: