2017. június 8., csütörtök

Kicsi kacsa

Azt mondták itt nekem, hogy a vadkacsa színezetű hápik nem ülnek le.
Nálunk leült. Nem is olyan régen egy reggel már kinn volt az udvaron, pedig a tyúkól még bezárva.
Este megkerestem, hová megy haza.
A disznóólba fészkelt be a dobozok mögé.
Azóta szenvedek az esti zárással, mert a tölgyfa ajtó akad, és ezt is szöggel rögzítették, vagyis roncsolás nélkül levehetetlen, az alja meg nem kopik.
De most nem a műszaki rész a fontos. Tegnap négy apróság totyogott elő a kacsanagysád mögött.

Gyorsan fellármáztam Nufit, hogy jöjjön fényképezni.
Jött is. Nekem addig is volt teendőm, mert a csibealomból pár már ott feküdt agyonnyomva a fészekben. (A japán csirkék már nem akkora meglepetés, ők korábban is keltek nálunk.) Ki kellett hoznom a hullákat, miközben a két japántyúk röpdösve támadott rám. Hiába vártam volna, hogy eltávolodjanak a kicsikkel, mert a még élő csipogósokat ki kellett szedni a kosárból. Ők meg pánikhangot adnak ilyenkor.
Ezután már nyugi lett. Kicseréltem a fészek szénaalmát is. Este szépen újra belakták. Záráskor nem volt támadás.
A négy kis kacsából kettő kinn maradt. Őket kézzel vittem az anyjuk alá. Még tartottam ott is támadástól, vagy hangos vészsípolástól, de a két kicsi is jól tűrte a szállítást, az anyjuk is a szokásos esti szuszogással fogadott. Letettem elé, és bezártam őket.
Reggel is csak szuszogás volt nyitáskor.
Nem jött elő senki, csak amikor már a tyúkokat is kiereszettem, és a két gácsér előkergette a mamát. Pár perc múlva a négy csöppség is megjelent az ajtóban, és ők is jöttek ki rohangálni.

 

Nincsenek megjegyzések: