2017. június 2., péntek

Le kéne szoknom a zokniról

Nem valami jó kilátás. Nufi nehezményezi, hogy a fűnyírás tönkre teszi a zoknikat.
Én meg egy városban nyőtt puhány kölyök vagyok, aki utálja a papucshoz rohadó izzadt bőr szagát, és inkább zoknit húzok még a szandálba is.
Ma kölönösen összekoszoltam a zoknimat.
A nagy kert sok fűnyírással jár. Hepén-hupán, hangyabolyon, derékig nyúlt csalánon, meg aminek még a nevét sem tudom, vonszolom a benzines ketyerémet. Van, ahol előbb kaszával, vagy sarlóval előkészítem a 'darálónak' a terepet, de szegény így is törik itt-ott.
Ma például a tolókar L alakú rögzítője tört el.
Meglepődtem. Nem is emlékeztem, hogy a másikat már megpatkoltam.
Most is ez volt a rend. Szögvasból faragtam hozzá újat, és a trabim hagyatékából maradt vastag csavarokkal rögzítettem.
Ekkor váltottam a zárt cipőt papucsra. Nem is volt már kedvem nyírni, de ki kellett próbálni.
A nemrég lenyírt területen tologattam óvatosan, mert furcsán állt a kereke.
Kibírta.  Nem esett ki. Nekem kellett kigombolni a lyukából a keréktengelyt.
Újabb trabantalkatrész került rá. Most az ajtórögzítő laposvas. Jó vastag, és épp csak menetelni kellett benne a lyukat, hogy kontraanyával visszatehessem a kereket.
Azt még nem is mondtam, hogy a fűnyírót csak vízszintesen jó szerelni. Különben folyik a benzin.
Ilyenkor felteszem az OBI-s padra. Kinyitható, a tetején satuzni lehet ezt-azt, de nekem sikerült már széttaposni az alsó merevítőjét.

Akkor pótoltam valamivel, de nyeklett-nyaklott, s most még a túloldaliból is kiesett a csavar.
Mindenre van számítógépes megoldás. Mármint PC házból lehet kivágni hozzá lemezcsíkot, de most jobb ötletem támadt.
Három  éve, amikor a Hondámon küszöböt cserélt a lakatos, elkértem a régit, mert pontosan akartam a lyukakat fúrni a kárpitrögzítő bolháknak. Akkor kijelöltem, kifúrtam és a  'sablonokat' félre tettem. Hát nem pont jó lett ide? Csak két centit kellett levágni, meg négy lyukat fúrni rá, és most jobban merevít, mint az új. Sőt. Még piros is. Bár az eredeti megfakult, de kicsire nem adok.
Már besötétedett, csak holnap tudom lefényképezni.
Közben pedig elővettem találomra egy füzetkét a Zsarnai piacon vett kincsekből.
Budapest tv leírása. Szinte új állapotú. Épp csak az idő sárgította meg. Nem használták javításhoz. A kapcsolási rajza szinte érintetlen. Élmény olvasni. A kapuzott AGC még impulzáltnak hívja. A középfrekvenciás AFC-t pedig külön elmagyarázza alkatrészenként.
Tudom, ez kevés embernek mond valamit, elég lenne a feldobott hangulatomról beszélni.

Mondjuk javítanivaló akad elég. A mosógép motorja is elunta a forgást. Még jó, hogy van tartalék. A felültöltőshöz külön keresni kellett hosszú vizes csövet, mert neki a gép alján a beömlőnyílás, és onnét  nem ért fel a csapig. Az elöltötősé felül. Azt pedig átvittem a 22-be megjavítani.
Szerencsére nem nagy a baj. Nem csapágyas, mert arra tippeltem. Csak a 16 mikrofarádos indítókondi üzemórája járt le. 7 dollárért rendeltem kettől Kínából. Nem sürgős, hát legyen olcsó.
Közben találtam 500V-os unipolar olajkondikat, de a 4db 4 mikrós nem való bele, bár a próba kedvéért rá fogom kötni. Biztos ami biztos.

3 megjegyzés:

Muzsi Attila írta...

Alig várom hogy zoknimat levegyem ahogy elkezd tavaszodni. Persze ez azzal jár, hogy kérges talpam megfeketedik, reped a bőr, asszonyi szemnek nem való látvány. De mivel úgysem fenyeget az asszonyi highlife, amint mondani szoktam: az elefántnak sem hiába vastag a bőre, azt a súlyt valaminek tartania kell. Amióta hitvallásommá vált a Scholl papucs (20 éve kitartóan), azóta gyakorlatilag nem izzad a lábam. Állítólag azért, mert állati eredetű bőr a talpa, nem műbőr. De ha mégis az, valami nagy okosságot találtak ki, mert valóban minden másban pillanatok alatt lucsog a lábam.
Amíg füvet nyírok (egy évben egyszer) cipőt veszek, zoknival, mert ellenkező esetben a lábam olyan lesz mint Shreknek: zöld.
Nagy emberek kis dolgai, de könnyebbé teszik életét...

Muzsi Attila írta...

Nem a talpa, hanem a betéte bőr. Vagy hogy kell azt mondani?

Hanczur írta...

Mindegy, minek nevezed. Én bélésnek írnám, de ha van cipész közöttünk, majd kijavít.
Ma jókora izomláz tart vissza a munkától. Pedig a 30 fokos hőségben biztos lemenne 1-2 kg.

Inkább elmentünk kicsit biciklizni a Bódvaparton.

Nekem is volt mivel ekecselni. Kellett hosszabbítóvéget találnom az egyik srácnak, mert elégett a fűnyíró csatlakozójával együtt. Szendróból hoztam hozzávalót a múltkor, de a vezetéket csak most hozta el. A lengőaljzat is kiégett.
A padláson használt hosszabbírómról vettem le, és a helyére feltettem hámas elosztót. Ő kapott lengő aljat, nekem is van ott konnektor és így most mindenki boldog.
De hogy a témától ne térjek el nagyon, ma már zokni nélkül húztam papucsot, és a kiránduláshoz szandált is. Így le kell mondanom a törökülésről. Túl fogom élni.