2017. július 21., péntek

Hogyan is fogjak hozzá?

Körbejártam ma pár embert, hogyan kell egy szomszédommal szót érteni.
Elég homályos így, de belevilágítok, mi is a kínom.
A 22 szomszédjaim meghaltak, s a fiuk örökölte a házat az udvarral. Még gondolkoztam is a megvásárláson ideköltözésünk előtt, de jobb helyet találtunk a 33-ban.
Az új szomszéd nem költözött be, csak pár birkát engedett el először a gyümölcsösében. Nekem az a házam háta mögé esik.  Később szarvasmarhára váltott.
Egyszer már tavaly vagy tavalyelőtt lehúzták a kerítésem, de Laci bácsi megfoltozgatta, és dühöngött a sok légy miatt.
Mondtam neki, hogy ez falu, itt állatot is tartanak. A szomszéd pár deszkával meggátolta, hogy a kerítésig jöjjenek a bikái, hát nem szóltam. Jobb a békesség.
Ugyan próbálkozott, hogy kéne neki a kertem, de mondtam, hogy a fiatal gyümölcsfáim közé nem engedek állatot.
A másik szomszédjában  is kárt tettek a marhák, hallottam róla, de gondoltam, rendeződött a dolog.
A napokban viszont újra lenyúzták a kerítésem, lelegelték a málnásom, és eltörték a budi mögötti vasbetonoszlopot is.
Ezt már nem hagytam szó nélkül. Megkerestem a tulajt, hogy hozza rendbe.
Ő azt mondta, hogy rövidesen elviszi a marháit, de még iszapos a kútja, várni kell.
Mondtam, engem nem az érdekel, hogy mi van az ő portáján, ha krokodilokat tenyészt, és nem csinálnak nekem kárt, az sem zavar. A málnám kinő, de a kerítésem nem. Azt állítsa helyre.
Ma megkerestem a nénit, s megkérdeztem, mit intézett anno köztes szomszédunkkal. Nem nyugtatott meg.
Elmentem a polgármesterhez is, hogy ő mit intézett, hiszen nála is pattogott az ügy.
Hát ő is tudja, hogy már majdnem kész az új tehéntelep, várjak egy hetet, és utána intézkedjek a jegyzőnél. Nem az ő hatásköre. Ő ebben nem tud segíteni.

Jól kezdődik.
A következő találkozásunkkor rá fogok kérdezni, milyen határidővel állítja helyre a kerítésem.
A következő lépésem, ha nem hajlandó, akkor tértivevényes levélben közlöm vele, hogy megbízok egy vállalkozót a helyreállítással, s a számlát benyújtom neki. Természetesen erről kap másolatot az önkormányzat és a jegyző is.
Nufi nyugtat, hogy nem kellene összeveszni senkivel, de azt sem hagyom, hogy semmibe vegyenek.
Addig is reménykedem, hogy a pesszimizmusom vaklárma.  

2017. július 20., csütörtök

Anyukám a vonaton fő

Ma reggel elhozták autóval Jánosék. Tegnap vett nekem papucsot. Kipakolt, megnézte, hogy jó rám, és már fordult is vissza a vonathoz. Ma téglavörös riasztást küldött a meteorológia. Még dél előtt haza is akar érni.
Fel tudok-e nőni valaha erre a szintre?
Nem hiszem.

Tegnap a diófa alatt nagyítóztam ki Nóriék billentyűzetét. Fujitsu Siemens Amilo. Nem túl fiatal gép. A wifi kártyája kuka, a memóriabővítménye más sebességű, mint az eredeti. Nem is mertem újrainstallálni, mert akkor azt is venni kell bele. Viszont egy német és egy magyar billentyűzetből, meg az eredetiből átrakva a gombokat sikerült megjavítani. A belső fóliája volt ép a donornak.
A sárga felkiáltójel a fel nem telepített modem driverét hiányolta.
Természetesen az akkumulátora is rossz, és a tulaj már töltőt cserélt rajta, csak éppen 200mA-rel kisebbet tudót vett. Ettől, ha bemelegszik, akkor nem mindig indul újra gép. Ha volna benne új akku, azt kikapcsolt állapotban feltöltené, és ezek a gondok megszűnnének. Csepptöltőként bőven elegendő ez az adapter is.
Már USB-s wifiről használja, tehát kiemeltem a rossz kártyát is, meg lehúzva az akkumulátort, stabilan működik a noteszgép. Volna bele kártyám is csak az sem látja a wifi központot. Mint kártya működne. A win felismeri és telepíti a meghajtó programját is.

A turmixelőjük is megdolgoztatott. Két edényt lehet beletenni, és az egyik nem jó. 80-as szögből reszeltem célszerszámot a lyukasthorx csavar kiszedéséhez, mert a bit rendszerű (cserélhető csavahúzóhegy) nem fér be a lyukába.
Már utána néztem, honnan rendeljek csavarhúzót, aztán éppen nem adtam fel a rendelést. Nem akartam várni vele. Gondolván, majd az alkatrésszel együtt.
Na semmi szükség nem lett volna a talpának eltávolítására. Ott minden rendben teszi a dolgát. A késes edényeknek van olyan pereme, ami biztonsági kapcsolóval engedi elindítani a 'rágógépet'. Na ilyen edényt nem hoztak, tehát a ritmus ismét megakasztva. Meg kell várni a kübliket.

Attila kirohanása egy számomra ismeretlen újságíróra ismét rádöbbentett, mennyire nem vagyok közéleti ember. Itthon is betévedek néha a kurucinfóra, meg az mszp honlapra meg utoljára az amerikai nép szavából idézett be valaki egy cikket Orbán fasizmusáról, és el is olvastam, de maradtam a bolond lukból bolond szél fúj hozzáállásnál, és keresek valami zenét kiöblíteni a mocskot a fejemből. Dühöngök én is, amikor valami akadály fog vissza, és nem rajtam múlik a haladás, aztán keresek olyat, ami elviszi az agyam róla.

Van már új papucsom, anyu lassan Miskolcra ér, és Nóri haza tudta vinni a noteszgépet. Bár közben eszembe jutott, hogy a belsejében pótoltam két hiányzó csavart a talpán a wifi modult takaró burkolatéval, és a 22-ből így hoztam át a 33-ba. Itt meg már elfelejtettem keresni hozzá, tehát még egyszer látnom kell a masinát.


  ***********
Nem kellett messzire menni érte. Itt maradt az asztalomon. Úgy tűnik, a meleg nekem is kihúzza az eszem.

2017. július 16., vasárnap

Gandikacsa

Szabadon akart megdögleni.
Haragszom rá.
Tegnap éjfélig kergettem, hogy jöjjön haza. De elbújt, és ma már nem került elő.
Az anyja meg le sem ...



Ma nekiestem a málnásnak. Megint magasabb benne minden gyom, mint a málna. Pedig már egyszer kipucoltam. Miközben ráncigálom ki a csalánt, a kórót, pereg a félérett málna a földre. Ha érte nyúlok, megcsíp a csalán, ha el is érem, egyet leszakítok, több megy a földre.
Nufi állandóan azzal biztat, hogy túl nagy ez a két kert.
De még nem nőttem fel hozzá. Még tolom a fűnyírót, a kaszát, a sarlót, és nyelek nagyokat, amikor a pofámba röhög a gaz. Megköszöni a teret. Én takarítottam ki neki előtte. A kultúrnövények meg csak éppen életben maradnak.



Reggel ismét Attila blogjával kezdtem a napot. Érzem a buktatót a logikájában, hogy a magyar paraszt a múlt századfordulón nem alkalmazkodott a zsidó tempóhoz. Nem akart több pénzt a holmijáért, csak amit ő akart, ezért a kereskedő nép központosította a vagyont, az erőforrásokra rátette a kezét, és utána tudott olyan hatalmi rendszert létrehozni, amiben adókkal, fegyverekkel kiszorította a életteréből a földművest is, és vele a természetben a természettel együtt élő lény logikáját is.
A városokba gyűjtött lakosság pedig távolról hozott csecsebecsékkel traktálva az indiánok mintájára gyérül, majd elhullik.



A tudás hatalom. Ma is. Tegnap Kínáról mondták el a rádióban, miként épített egy afrikai ország területén óriási hadi bázist, és az az ország ettől a védernyőnek nevezett megoldástól már Kína tulajdonának is tekintheti magát.
Beengedtük Európát? Be. Beengedtük a NATO-t? Be. Tettünk valamit az új nagybirtokos rendszer ellen? Nem.
Beengedtük a nyugati médiát? Be. De már a Szabad Európa rádiót sem lehetett a határokon kívül tartani. Pedig akkor még épült az ország.
A sok kivándorló ember valóban azt hiszi, hogy a csecsebecséktől fogja jobban érezni magát. Az elcsaltak helyére pedig jön a még szegényebb, és butább.
A hetvenes években a városi első generációs emberkék vették a hétvégi telkeket, és vitték a gyerekeket is. Valami élt a múltból, a zsigerekből. Nekem már anyu is Miskolcon született, nem is volt telkünk, nem is szoktam hozzá a földhöz. Az eszemmel már tudom, hogy hiba volt. Nekem is a csecsebecséim a fontosak, és utána nyögök az összegyűlt kerti tennivalók alatt.
Én is az a buta vagyok, aki idejöttem, és 'sokk' a tennivaló. Megroppanok alatta. Nem érdekel, mert ebből a fuldoklásból amíg leér a lábam, ki tudom emelni a fejem, és közben megszülöm, kiizzadom a lábtempót, a kartempót, és csak akkor megyek a mély vízbe, amikor már siklom a 'víz' felszínén.
Még a butát meg akarom magyarázni.
Aki a melegebb éghajlatról jön, annak a mi növényeink ismeretlenek. A legjobb szándékkal érkező pálmatudor sem fog itt tanyát verni, legfeljebb a markát tartja a segélyért. A borsodi cigányokat is visszazsuppolták Kanadából. Alkalmatlanok voltak a beilleszkedésre.
Itthon még tudtak vasat gyűjteni, lomizni jártak a fővárosba, és erre a szomszéd falvakban is elvannak valahogy. Ők bontanak. Mi pedig nem építünk.
Fészbukos megjegyzésre szakadt ki belőlem nemrég, hogy értelmetlen szegényezni. Ezt az országot mindig a szegények építették, és sok gyönyörű táj, épület, műalkotás maradt utánuk.
Aki innét elmegy, az elmegy máshová szegénynek. Ha beéri a csecsebecsékkel, akkor is idegen marad.
De nézzük meg Németországot. Az 1900-as években hányszor volt koldus szegény? Kétszer minimum. Elmenekültek az országukból? Frászt. Felépítettek egy jóléti államot, ami már másnak is tetszik. Jó a marketingje.
De olvasok Svájcról is érdekes történeteket. Egy magyar írta, hogy közintézményt kellett felszerelnie mindenfélével. A történet lényege nem a felújítás, hanem a szemlélet.
Bár kis összegből kihozta volna, de kioktatta a főnöke, hogy amit a községben meg lehet venni, azt onnét kell, amit a szomszédból csak, azért a szomszédig kell elmenni, és ami az országban nem készül, azon el kell gondolkodni, vajon tényleg szükség van-e rá.
No itt az a szemlélet, amit nem ártana meghonosítani.
A Szent Korona országa nem volt egy nyelvű. Ezt már belénk verik az iskolában is. Az idetelepített lakosság jött bányászkodni, ipart művelt, és így tovább. Itt komjátiban az öreg házban találok olyan orrkarikát, zárat, patkót, egyéb terméket, amit az ide települt svábok, tótok kalapáltak, hoztak létre, és ha genetikai különbséget nem találnak közöttünk, az elárulja, hogy volt itt átjárás, nyelvcsere ide is, oda is. Akit békén hagyott a politika, az alkotott. Megélt az alkotmányaiból. Csecsebecsékre meg jóval kevesebbet költött. Tudott örülni még egy vég selyemnek is. Kincs volt a kelengyés láda is. Még olyanról is hallottam, hogy koporsónak is használták.
Ma meg a két magos pentium már ócskavas, pár év után csak veszélyes hulladék. És vajon hány mázsa málnát kellene termelnem egy mai számítógép értékére?
Igaz, a málna sem örök. Leszedés után vagy megesszük vagy fagyasztjuk, esetleg más módon tartósítjuk, mert különben mehet vissza a komposztra.
Semmi nem örök. A kiskacsám sem. Tegnap éjjel elkeseredetten mondtam neki, hogy ha nem én foglak meg, nem éled túl az éjszakát. A macskák nem anyádhoz visznek haza.
Már csak egy kis kacsánk van a négyből. Ezt kell megvédenem önmagától.
Mondjam párhuzamnak, hogy Magyarországból is csak egy töredék, és nekem, nekünk kell megvédeni magunktól. Mert a tisztes szegénység odafigyeléssel jár. A gazdagságot meg nem ismerem.

2017. július 4., kedd

Lapát, kaszát!

Ezt a káromkodást még a Miskolci Nehézipari Egyetemen tanultam Bollobás tanár úrtól. Alkalmazom is érzékeny fülű környezetben.
Most viszont a kaszával volt két barátkozós napom.
Miután kétszer is eltörtem a nyelét, pedagógushoz fordultam. Megkértem Ferit, mutassa meg, hogy is kell ezt csinálni.
Megmutatta. De a legfontosabbat is. A csavaros rögzítésű kaszabilincs egy szem szamócát sem ér.
Jánostól kaptam másikfélét, és keményfából faragtatott Feri velem éket. Addig vertük a helyére, amíg már nem mozdult meg. Utána vízbe mártottuk, és azóta nem törtem el egyszer sem.
A fogás is fontos! A bal kezem 180 fokkal meg kellett fordítanom, és így a jobbal rántok rá, azaz ami nekem nem állt kézre, mert balos vagyok, most így fog beidegződni.
Kisebb energiával, szinte nem is lihegve vágtam le a nagyját az udvarnak.  A korábban kezelhetetlennek tűnő lefeküdt füvet is.
Ma már ugyan nem voltam sztahanovícius hangulatban, meg a harangidőzítőt is kivallattam. Este nyolckor még nem kapcsolt be, de holnap reggel 5-kor be fog.
Ezt is gyakorolni kell.
A vadkörteültetvényem is kigazoltam, és a 22 után a 33-ban is kipróbáltam a kaszamozgatást. A kukoricás helyét már fűnyíróztam a múlt hónapban, de két virág (gaz) ellepte rendesen. 10-12 perc alatt levágtam. Kezd megjönni az önbizalmam.
A kasza szarvát, vagy fogantyúját - nem tudom még a szakszavakat - szorosra ráspolyoztam először, hát meg is repesztette a nyelet hosszában. Csak pár centit, de jobb a békesség. Tovább igazítottam, és most ragasztóval raktam bele. Holnapig rajta hagyom a pillanatszorítót.

Rápróbáltam egy Sokol 403-ra az új generátorom jelét.
Nem az igazi. Nem a generátort hibáztatom, hanem a közép hullám minden kompakt fénycsőből eredő zajt összeszed. Igaz, a hosszú hullám is.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a kapcsoló üzemű tápja is meggórja a rádiót. Biztos azért van modding a jutubin. 50Hz-es tápot dömöcköl bele egy tulaj a dobozába. No meg optós leválasztást csinál az USB csatlakozójára.
Ez utóbbi egy csöves készülékné lehet hasznos.

Elolvastam még Attila bejegyzését az ajtóberakásról. Mintha magamat látnám egy-egy új munka előtti pánikomban. Vajon összejön-e a megoldás?
Aztán átbillen valami, és nekikezdek.

2017. július 2., vasárnap

Szombaton ellátogattunk Perkupára

Megnéztük Erikát. Integetett a hintóból. Itt a filmecske róla.



Volt műsor is a református templomban. Az udvarra telepítettek kivetítőt. Sajnos nyári napon ebből szinte semmi sem látszott.
A templom dugig, a templomkert szintén. Bélával lehetetlen volt bejutni. Még az eső is besegített. Hamar visszafordított.
Nem jöttünk egyből haza, Nufiék sétáltak a faluban, én meg kiültem a templomkert elé a patakpartra. Hallgattam a kihangosított éneket. Legalább nem volt a sok mókamester zavaró szövege aláfestésnek.
Pár perc múlva a polgármesterünk is kijött a tömegből egy cigarettát elszívni. Vele beszélgettünk Komjáti fejlesztéséről, a vízművek, a kultúrház, a fedett busz és vonatmegálló építéséről. No meg arról a két három gazdáról, aki hagyja összedőlni a házát, pedig ebből kettőnek kőműves a szakmája is.