2018. június 14., csütörtök

Görbén

Elolvastam Attila bejegyzését, és ilyenkor azonnal vitatkozni támad kedvem. Akkor is, amikor igazat adok neki, meg akkor is, amikor nem. Csak a gondolkodás kedvéért. Csak a meggymagok kedvéért.
Ma én is köpködtem a  fa alatt, de még nem tudok kiegyenesedni. Szerencsémre vannak elérhető szemek mindenhol a fáimon.
Találtam videokat a lumbágóról. Van egy gerincmérnök, aki magának fejlesztett ki gerincnyújtó szerkentyűt, meg tornákat is összeválogatott. A bemutatóin a hibás erősítő, inkább gerincgyötrő gyakorlatokat is elemzi.
Jók. Mármint a meglátásai, a saját tapasztalatán jutott el tünetmentes állapotába, és nagyon összecseng Attila mostani Puzsér-Kassai Lajos elemzésével. Lehet, hogy minden szög beveréséről talán nem kell a világot értesíteni. De  a nyújtó tornaszere mérnöki munka. Igaz, angol nevet adott neki, és nehezebben jegyzem meg, mint a denevérpadot anno. Valami forgató vagy spinner van benne. Ez már az ő marketingje, és éljen is meg belőle! Pláne ha másoknak enyhülést hoz.
Ezért élveztem Kassai Lajos előadását is. Olyan gyűjteményt plántál ebbe a puha generációba, amire nagyobb szükség van, mint a Puzsér-féle 'csakazértis ellentmondok'-ra.
Jó, hogy kell a szülők pénze hozzá. De egy gyerekért nem csak a csillagot, de a napot is lehozzák a szülők... már ha csak pénzbe kerül.
No meg az önállóság, ami kitermeli az őt eltartókat.
Nem bízom a kereskedelem mindenhatóságában. Elég egy politikai váltás, és néhány marha kirobbant egy háborút, aztán a mai fiatalok zöme eltűnik. Nem a háborúban. Éhen hal, mert a kőrengetegekbe gyűjtve menekülni sem tud hová.
200 éve még az Alföldön évekig bujkáltak a betyárok. Ma már hőkamerával, műholdas rásegítéssel karámba terelhetők és elpusztíthatók vagyunk. Egy Kassai Lajos nevelte kölyök legalább visszanyilazna. Tablettel még futóárkot sem tudna ásni szerencsétlen.
De biztos mélyrepülésben vagyok én is.
Már elég jól tudtam felülni, és a hét végén elmentem Miskolcra mélykúti szivattyút venni, meg pár dolgot. A Zsarnai a kedvenc helyem ,és vettem még egy turmix gépet, ami masszívabb, mit a ma boltban elérhető műanyagok. Sajnos szaga van a  motornak, de ott ez nem derült ki.
A lényeg, hogy jól kiszáradtam a harmicon fokos melegben. Anyut sem találtam meg, s nyomással a mellemben szédelegve telefonáltam, hogy sürgősen haza kell mennem.
Ekkor már sántikáltam, de megfejeltem azzal, hogy evés után jól megrakott hátizsákkal gyalogoltam ki Szirmabesenyőbe erőltetett menetben, hogy elérjem a vonatot. A Gömöri pályaudvarról már lemaradtam volna.
A benzinkút után rövidítettem árkon bokron keresztül, s valóban sikerült olyan bokros részt kifogni, ahol véresre mart a csipke, és még mindig rohanni kellett.
Utána a vonaton már jócskán jelzett a derekam.
Mindezt azért írom le ennyire részletesen, mert a gerincmérnök videojából az összes felsorolt hibát - na jó nem dohányzom, és nem piálok - elkövettem. Törvényszerű volt a nyögés.
Nufi kihozta a bringáját a Komjáti megállóba. Legalább a csomagtartón hoztam haza a nehezékem.
Nem való nekem a vonat. A bringán ezt az egészet megúsztam volna, de anyu is és Nufi is azt hiszi, hogy dacból ülök a drótszamárra.
NEM!
Nem éri annyi hatás a gerincem. Nem cipelek, csak egyensúlyozom. Az út ritmusát magamnak osztom be.
 Most újra kezdtem a nyújtogatást, de már a denevérpadra sem tudok felfeküdni. Először a medencémbe, ma már csak a combomba sugároz ki a fájdalom. Guggolva tudok epret szedni, és ülve is képes voltam anyu rádióját megjavítani. Csak lépdelni nem. Apró lépéssel, mint az orosz táncoslányok.
De jó lenne, ha vége volna már! Nem kell nekem semmi vízhajtó növény. Se kávé, se csalán!
Az autón  az olajcsere is órákba telt. A krokodil emelőben szétment a lemezbigyó, ami húzza a dugattyút az emeléshez. Azt is gyártani kellett rá másikat. A sima olajemelő beragadt.  Hosszas kefélés tisztogatás után indult be. Az első kereket le kellett vennem, hogy hozzáférjek az olajszűrőhöz. Persze közben a fülembe kukorékolt az udvar.
Ja, és amikor vittem ki a szemetet a kukába az egyik kacsámról látom, hogy küzd valamivel. Nehéz lenyelni. Két csirkeláb lóg ki a csőréből.
Az utolsó kikelt csibémet ette ott meg az orrom előtt. Ráismertem, amikor kiesett a szájából.
Rohantam a kotlóshoz ellenőrizni.
Nem tévedtem. Tizenhét tojásból kikelt öt, és egy sem maradt meg. Pedig most be volt zárva a kotlós a ketrecbe. Hogy  jutott ki a pipe?
Már többször említettem, hogy befejezem az állattartást, de lassan be is váltom az ígéretemet.

Nincsenek megjegyzések: