Nyári depik

Attila harcos bejegyzései után most kifejezetten melbevágott az utolsó.
Nem baj. Majd talpraáll.
A forraszgatós elektronika ma is létezik, csak drágább egy kicsit, mint a modulos. Ráadásul nem is tud minden frekvenciát, csak amit megálmodtak a készítők. Az ellenőrzött világ elveszi a lehetőséget is.
Nekem meg pont a fával gyűlt meg a bajom.
Bár először a tüske tört le a kaszámról, és azért kellett hegeszteni, de a következő tüske már a nyelet hasította tovább. Levágtam belőle. Erre újra meghasította, meg a bilincset is tönkre tette.
Ismét levágtam belőle. Új bilinccsel immár a szarvfogantyú tört le.
Volt egy régiből a kamrában. Belefaragtam.
Ismét letört.
Kiderült, hogy a szarvat már ragasztották. Az eredeti szarvat slicceltem meg, és azt ragasztottam bele.
Most működik.
Meddig?
Nem tudom. Ugyan vettem új kaszanyelet, csak a vastag gyomok miatt még nem mertem befogni.
Most is csak azok levágására használom, mert a fűnyíróval fel tudom aprítani a maradékot, és egyenletesre nyírni a füvet.
Ebben az esős nyárban egy hét alatt annyit nő, hogy a szilvaszedést is akadályozza.

"Vétkesek közt cinkos aki néma"

Mesével kezdem. Benedek Elek gyűjtése:

A ZARÁNDOK

Hol volt, hol nem volt, én nem tudom, hol volt, de valahol mégis volt egy gazdag ember. Ennek a gazdag embernek annyi báránya volt, mint égen a csillag. Egy kicsi legénykét fogadott melléjük, s azt mondta neki:

- Te legényke, kezedre adom a bárányokat, de úgy vigyázz rájuk, hogy ha egy is hiányzik, ne is kerülj a szemem elé!

Kihajtotta a kicsi legényke a bárányokat a mezőre. Ottan elővette szépen szóló furulyáját, és furulyázgatott utánuk. Egyszer csak odajön egy fiú, s elkezd a kis pásztorral csúfolódni, kötekedni. Mondta neki a kicsi pásztor: hagyj engem. De a fiú nagy kötekedő kedvében volt, s tovább hergelte, tovább bosszantotta. Megharagszik a kicsi pásztor, fogja a botját, s úgy találja fejbe vágni a fiút, hogy mindjárt meghalt szörnyű halálnak halálával. Hej, istenem, megijedt a kicsi pásztor, nézett erre is, nézett arra is, vajon nem látta-e valaki. Nem volt arrafelé senki lélek, megfogta a fiút, az árokba belefektette, s nagy hirtelen elföldelte. Este hazahajtja a bárányokat, s hát amint számlálja a gazda, hiányzik egy tarka bárány.

- Hé, legényke - rivallt rá a gazda -, hova lett a tarka bárány?! Most mindjárt vége az életednek! - De a kicsi pásztor addig könyörgött, hogy a gazda nem bántotta. Azt mondta, hogy még egy napot engedjen neki, föld alól is elékeríti a tarka bárányt.

Másnap megint kihajtotta a kicsi pásztor a bárányokat, de vele ment a gazda fia is. Mikor kinn voltak a réten, a gazda fia elkezdett kötekedni a kicsi pásztorral:

- Bizonyosan megölted s megetted a tarka bárányt.

Szóból szó kerekedett, s a gazda fia úgy fejbe vágta a kicsi pásztort, hogy meghalt ez is szörnyű halálnak halálával.

Megijedt a gazda fia, hátha látta valaki, hogy megölte a kicsi pásztort. De nézett jobbra, nézett balra, egy lelket sem látott a réten. Fogta a kicsi pásztort, befektette az árokba, s nagy hirtelen elföldelte.

Nem messze a réttől volt egy erdő, annak a szélén járt-kelt egy zarándok, s ez jól látta, mikor a gazda fia agyonütötte s eltemette a kicsi pásztort. Gondolkozott, tűnődött a zarándok, vajon mit csináljon, vajon följelentse-e a fiút. Ő bizony, gondolta magában, nem jelenti föl, mert a fiú apjának sok a pénze, s az ő szavának nem is hinne a bíró. Nem jelentette föl a fiút, hanem ettől a naptól fogvást szüntelen imádkozott, s lefektében, felkeltében arra kérte az Istent, alázza meg a gazdag embert, vegye el a nagy gazdagságát, hogy aztán félelem nélkül feljelenthesse. De bizony a zarándok hiába imádkozott, mert a gazdag ember három esztendő alatt háromszorta gazdagabb lett, mint volt annak előtte.

- No - mondta a zarándok -, látom, hogy az Isten nem hallgatja meg az imádságomat. Nem is imádkozom többet, elmegyek világgá.

Elindult a zarándok, ment hetedhét ország ellen, erdőkön-mezőkön keresztül. Amint ment, mendegélt, rengeteg erdő közepén talált egy embert, aki ott üldögélt egymagában, egy nagy fának árnyékában. Köszönti az embert. Ez fogadja illendőképpen, s mondja neki, telepedjék le melléje. Leül a zarándok, elpanaszolja az ő búját-baját, hogy miért indult világgá.

- Egy hajóban vagyok veled én is - mondja az ember. - Éppen olyan kegyes életet éltem én is, mint te, de mindig csak azt láttam, hogy a gonoszokat megsegíti az Isten, a jókat pedig elhagyja. Én sem imádkozom többet. Élek úgy, mint más ember.

Megegyeztek, hogy együtt mennek tovább, s el sem válnak egymástól. Mentek, mendegéltek, s estére egy faluba értek. Ottan betértek egy szép kőházba, s szállást kértek éjszakára. Egy fiatal gazda lakott a házban, akinek szép felesége volt, s egyetlen fiacskája. Szíves szóval fogadta, azt mondta:

- Csak kerüljenek beljebb, Istené a szállás!

Az asszony jó vacsorát készített, megvendégelte őket. Aztán ágyat vetett nekik, hogy feküdjenek le.

Lefeküdtek. De még nem is virradt, fölkelt a zarándok társa, odament a bölcsőhöz, s a kisfiú nyakát kettényisszentette. Látja ezt a zarándok, s mondja nagy erős megbotránkozással:

- Mit tettél, ember?!

- Szót se szólj - mondta a másik -, gyere tovább!

Sem a gazda, sem a felesége nem vette észre, úgy eltűntek a háztól. Továbbmentek, mendegéltek, s estére ismét egy gazdaembernél kértek szállást. Ez is szívesen fogadta, asztalához ültette, jól megtraktálta. Volt ennek a gazdának egy szép ezüstpohara s egész este abból ivogatott, s mind azt mondta vendégeinek, hogy neki más pohárból nem is esnék jól a bor. Kínálta a vendégeit is, igyanak az ezüstpohárból, s azok csakugyan ittak abból is. Addig ittak, iddogáltak, amíg elálmosodtak, aztán szépen lefeküdtek. De már hajnalban felkelt a zarándok társa, költötte a zarándokot is, s úgy eltűntek a házból, mintha ott sem lettek volna. Csak mikor kikerültek a falu végére, akkor mutatta a zarándok társa:

- Nézd, elhoztam a gazdánk ezüstpoharát.

Megbotránkozott ezen is a zarándok. Pirongatta a társát:

- Ugyan, hogy volt lelked ellopni annak a jószívű embernek a poharát!

- Te csak hallgass - mondá az ember -, jere velem!

Továbbmentek, mendegéltek, s aznap estére egy szász faluba értek Bementek mindjárt az első házba, s szállást kértek. De a gazda azt mondta:

- A szomszéd jobb ember, mint én.

Na, jól van, ha jobb ember a szomszéd, hát bementek a szomszédhoz, kértek tőle szállást. Az ám! Ez is azzal fogadta:

- A szomszéd jobb ember, mint én.

Szépen végigmentek az egész falun, mindenütt azzal fogadták: A szomszéd jobb ember, mint én, s már egyetlenegy ház volt a falu végén, ahol még nem kértek szállást. Gondolták, bemennek, hátha itt mégsem utasítják el.

Na hiszen, volt mit hallaniok. Kikergette a gazda nagy káromkodással:

- Majd minden jöttmentnek adok szállást!

Könyörögtek az utasok, engedje meg, hogy bár a csűrben lefeküdhessenek.

- Még a csűrben sem adok szállást - kiabált a gazda -, hanem ha tetszik, feküdjetek a disznóólba, a disznók közé! - Gondolta magában a gazda, majd a disznók összetépik, marcangolják az utasokat, s másnap nem kell, hogy kukoricát adjon a disznainak.

Mit csináljanak a szegény utasok? Hideg volt, erős hideg, semhogy megfagyjanak, bementek az ólba, s lefeküdtek a disznók közé. Aludtak a disznók, aludtak ők is. Semmi bántódásuk nem esett.

Reggel fölkeltek, bementek a gazdához. A zarándok társa szépen megköszönte a szállást, s az ezüstpoharat a gazdának ajándékozta. Csakhogy föl nem vetette a csodálkozás s a bosszúság a zarándokot.

- No, hallod-e - mondta a társának -, sok embert láttam, de hozzád hasonlatost még nem. A jószívű gazdától elloptad az ezüstpoharat, s odaajándékoztad ennek a hitvány lelkűnek, aki disznók közé fektetett.

- Te csak hallgass, ne békételenkedj, jere velem! - mondá a zarándok társa.

Mentek tovább. Amint mentek, mendegéltek, egy mély folyóvíz partjára értek. A folyóvízen olyan keskeny palló volt, hogy egyszerre egy embernél több át nem mehetett rajta. Mondja a zarándok:

- Üljünk le egy kicsit, amott jön egy ember a pallón, várjuk meg, amíg átaljön ide.

De a zarándok társa, mintha nem is hallotta volna, rálépett a pallóra, ment egyenest az embernek, szót se szólt, megfogta s beledobta a vízbe. Aztán visszafordult, s hítta a zarándokot:

- Jer, jöhetsz már te is!

Mondta a zarándok:

- Te csak menj, amerre tetszik, én veled többet nem járok. Ha te keletnek mégy, én nyugotnak megyek.

- Hát aztán miért nem akarsz velem jönni? - kérdezte a zarándoktól a társa.

- Ó, te istentelen, te - mondá a zarándok -, még azt kérded, hogy miért nem megyek veled?! Megölted a jószívű gazda egyetlen fiát, sírig tartó gyászba borítottad a szívét; elloptad annak a derék, áldott, jólelkű embernek az ezüstpoharát, s odaajándékoztad annak a rosszlelkű embernek; most pedig ezt az ártatlan embert a vízbe lökted, aki neked egy szóval sem vétett.

- Hát aztán te mit tettél?! - mondá a másik. - Zarándok létedre elnézted, hogy a gazdag ember fia megöljön egy szegény pásztorfiút, s nem merted följelenteni a bírónak, mert attól féltél, hogy még neked gyűl meg a bajod. Nem tudtad türelemmel megvárni a bűnnek a büntetését, hanem felhagytál az imádkozással, s világi életre adtad magadat. Hát tudd meg, te zarándok, hogy én az Isten angyala vagyok! Előre látom az emberek jövendő életét, s aszerint cselekszem. Tudod-e, miért öltem meg annak a jószívű gazdának a kisfiát? Azért, mert tudtam, hogy a fiút elkényeztetik a szülei, s előbb-utóbb akasztófára került volna. Az lett volna csak a szülőknek igazi nagy szívbéli bánat. Így meg lassanként megnyugszanak Isten rendelésében, és megvigasztalódnak.

- Igaz, igaz - mondá a zarándok -, de hát attól a vendégszerető gazdától miért hoztad el az ezüstpoharat?

- Attól a vendégszerető gazdától azért hoztam el a poharat, mert túlságosan szerette, s ennek a kedvéért folyton ivott, részegeskedett volna. Megitta volna mindenét. Így meg amiatt való nagy bosszúságában, hogy ellopták a kedves poharát, lemondott a mértéktelen ivásról. Odaajándékoztam annak a fukar, rossz szívű szász embernek, aki azelőtt még magától is sajnált egy pohár bort, s aki most az ezüstpohár kedvéért addig iszik, amíg semmije sem marad. Azt az embert pedig, akit te ártatlannak, becsületesnek gondoltál, azért löktem a vízbe, mert éppen akkor indult a rossz útra. Megmentettem hát a lelkét a kárhozattól. Hát csak menj vissza, te zarándok, az erdőbe, a te kicsi házacskádba! Imádkozzál tovább, s ne békételenkedjél, mert az Isten előbb-utóbb megjutalmazza a jókat s megbünteti a gonoszakat.

Azzal az Isten angyala fényes lángszekéren visszaszállt az égbe.

..........................

Nufival beszélgettem tegnap. Megint abban a hangulatban volt, hogy ő már tudta, mit akarok neki mondani, és én ilyenkor megsértődöm. Nem baj, ha okosabb, csak néha én is szóhoz akarok jutni,

Szóba került Péter vasárnapi előadása, és a tékozló fiú. 

Nem a kedvenc bibliai történetem, és ha Nufi jól hozta haza a mondanivalót, akkor a kis királyok és jól végződő népmesék nem szólnak a való életről.

"Hát ez így... ebben a formában... ez nem igaz...." idézem most Markos-Nádas-Boncz -ék szövegét.  

A lapító zarándok megcsömörlik a gonosz embertől, és elhagyja a terepet. Még mélyebbre süllyed. Már nem csak nem szól a távolban látott gyilkosságról, hanem amikor lehetne, akkor sem akadályozza meg e gyermek megölését.

Nem viszi vissza az ezüst poharat és nem köp a szász jóságára. 

Megalszik ő a disznókkal is.

A disznóság is csak növeli benne a feszültséget. 

Aztán a hídról lelökött szerencsétlen végre kibuggyantja belőle a kérdést, hogy: MIÉRT?

Na ja, a politikus az tudja, hogy mit miért tesz. Meg is fogja magyarázni.  A zarándok meg menjen haza imádkozni!

Ja, hogy ez nem mai történet?

Akkor nem politikus, hanem angyal. Közvetítő az  égi akarat és a földi lét között.  

...............................

Attila majd kijavít, hogy ez a farizeusról, vagy Luciferről, a fény hozóról szól.

A lényeg mégis az, hogy befoghatjuk, és reménykedhetünk.

Öreg gépek

Elcseréltem két hangfalat meg egy nagyobb Grundig tévét pár jó-rossz számítógépre, és most azokat mosogatom-élesztgetem.
Az inteles HP gép meglepően jól muzsikál blogoláshoz, és egy-két napon belül megy fel a padlásra ingyeninternetes letöltéshez.
Mármint ha a 22-ben kell doksi valamihez, akkor ne ugráljak ide minden letöltésért.
Sajnos a tablet nem elég érzékeny. A fejem fölé emelve belép a hálózatba, majd pillanatok alatt eldobja a kapcsolatot, és csak dühönghetek, mást nem tudok tenni.

Ma már fel kellene töltenem a jutubira a múlt vasárnap készített videot. Illenék megvágni, és érdekesre pofozni a traktoros felvonulást, csak épp a MAC gépem nem tudja beolvasni az SD kártyáról. Merthogy erre akartam igazán használni.
Nem baj, megoldom másképpen.

Tamás tévéjéhez kell még firmware. Ki kell derítenem, mi lapul a noname címke mögött. Persze lehet, hogy csak nekem névtelen a Vortex.

Tegnap voltam végre úszni is. Hatóratájt elkarikáztam Dobódélre, és megküzdöttem a pőcsikekkel.
Talán a másik oldalon kellene becsobanni, nem a bozótos felől, csak ott meg rossz fürdőgatyát váltani. Nehezebb elbújni.

Egy vödör meggyet szedtünk Nufival reggel, délután bedobozolta, és a fagyasztóba berámoltuk. Még kinn hagytam a létrát, és ma azt is folytatom.

Olvasom Szabó László könyvét, a Moneypulációt.
Jókora nagy gyűjtemény a NET-en már hallgatott és olvasott blogokból, YT filmekből, egyéb kutatásokból.
Jó vastag kötet, és arra kéri az olvasót az 'Író bácsi', hogy ne olvassuk regényként, hanem lassan.
Nekem erre az a módszerem, hogy először a szokásos technikával, lendületből olvasok, aztán Nufinak felolvasom a szaggatott, meg-megakasztott átbeszélés közepedte.

Most jutottam az első nézetkülönbséghez. Bár ez inkább ízlésbeli, mondhatnám lényegtelen rész, csak ha már szóba állt velem drótlevélben, akkor írok róla kritikus szöveget is.
A mozi és a film szó egymásba mosódását fájlalja.
Engem nem zavar, ha egy filmet valaki mozinak nevez. Már csak azért sem, mert a mozi a mozgóképszínház rövidítése, amennyire én tudom. Egy magyar szó kedveskedő kurtítása.
A film pedig az a műanyag szalag volt, ami hordozta a mozgó(nak látszó) történeteket.
Ma, amikor forgó műanyag tárcsáról vagy vaslemezről  (HD vagy merevlemez) játsszák vissza a történeteket, pontosabb mozinak nevezni azt az adathalmazt, ami a vászonra vetítve képekkel és hanggal mesél.
A mi szépséges magyar nyelvünkben sok-sok nyoma van a főnévként és igeként használt azonos hangokból álló szavakra. Lásd az ÉG a TŰZ.  A szövegkörnyezetből kiderül mindenkinek, mit is mondunk, vagy eszközt ad egy rejtői humorhoz,  szójátékhoz.
Jásdi Kis Imrének már a tojás szó is megbökte a csőrét, hogy nyelvújításkor a mony szóból nem tojat lett, mint az logikus lenne, hanem egy folyamatos ige vált főnévvé. Ráadásul elveszett az a szépség is, hogy a mony tükre a nyom lenne, és az a keletkezésről szól.
Tovább búvárkodva ha valaki valamit megnyom, akkor ott marad utána a nyom is.
A magyar nyelv természetéből következik ez a mozi szóértelmezéspár is, ha intézményre és 'filmre' is használjuk.