Most meg még a famunkához is kedvet kaptam.
Sajnos a kerítés festése várat magára. Állandóan esik az eső. A fáskamrában tárolt elemre próbamázoltam az új festékből, majd nekifogtam Nufi szárítójának is. A két talp már megcsavarozva és ragasztva várja a holnapot, a keret a tetejére még csak méretre metélve. Oda valami bonyolultabb illesztést gondoltam, mert valódi ócska fából dolgozom. Kiszolgált, lecserélt tetőleceket igazítok a szalagfűrésszel. Már kezdem felfogni, hogy nem illik tolni neki, csak csigatempóban, mert azonnal elkanyarodik. No meg nem akar mindig elindulni. Hallom, hogy küzd a segédfázissal a motorja, aztán mégis elindul. De ha minden motyót azonnal kezelésbe veszek, a munkafolyamat megáll, és hátrál két lépést.
Amikor csak morog, belendítem egy bottal, aztán hajrá.
Laci bácsi talált nekem imbuszkulcs készletet. Mintha figyelmeztetne, hogy lóg a kilincs a padfeljárón. Nem volt egy percnyi, amíg meghúztam vele, és mióta halogatom? Ja, és volt másik készletem is, csak nem kéznél.
Ma voltam pelenkáért is Szilason. Ez három havi mennyiség három nagy dobozzal. Volt már róla fénykép a blogomon. Remekül elfér a a bringautánfutón. Ma is csak felkötöttem adrótszamaram mögé, de nem lehet vele jól haladni, mert táncol, ha gyorsan megyek.
Ezt már korábban is művelte, de lassítottam, és betudtam a házi készítésnek.
No ma megmutatta, mi a baj. Kicsit gyorsabban mentem, és az egyik kereke kiugrott a helyéről, az árokból kellett visszahoznom. Lerázta a csavarját, mert a külső gumi kibújt egy arasznyi hosszban a peremből. Ettől ütött, és táncolt a hátam mögött.
Visszaraktam Szilas előtt, és csigatempóban mentem tovább, majd hoztam haza a teherszállítmányom. Ha lett volna nálam pumpa, akkor ez sem lett volna gond.
Tanulság?
Amit nem mindennap használok, azt tüzetesen ellenőrizni kell.
Holnap még a Nufi összecsuklott széke is sorra kerül. A kemping szék vékony csőből van, hogy könnyű és összecsukható legyen. A háttámla felhajtáskor a végén ütközik az ülőlap keretén. A keret megerősítve acélfolttal, de a cső vége szépen meghasadt, és egyre hátrébb engedte a támlát, majd egyszer megadta magát.
Oda kell egy centis vascsövet húznom, és ha sikerül, még bedugózom kemény fával.
Most pedig 50-es évek zenéjét kaptam elő.