 |
| "Elálmodozva mindent láttam..." |
Csalóka cím. Weöres Sándortól
vettem... el. Mert most előkerült a polcról.
Szeretném azt hinni, hogy nem a
reklámok miatt. A századik születésnapjára többször
megemlítették a napokban, de én még – úgy emlékszem, magamtól
vettem elő a '78-as Szép versek-et.
Biztos, hogy magamtól. Már tudom.
A Műszaki Hiba c. folyóiratot
értelmeztem. Az egyik szerzője Pityucza László, számomra
nehezen olvasható cikkét akartam feloldani. A tömérdek
germanizmus, latinizmus és meg sem tudom állapítani, miféle
magyartalan szöveg után akartam valakit átírni. Legyen ismert a
vers ritmusa, talán még a hanglejtése is, és majd csak lesz
valami. Játszott már ilyet Karinthy is, meg még sokan mások.
Automatizmusom mindig Weöres-t keresi,
mint a Körképben Csurkát és Moldovát.
Így született a Tolljavítás-om is.
Ha ilyesfajta játékot űzök, akkor
kiírom az eredeti verset, és mellébütykölöm a magamét.
Már amikor a toll fogni akar. Mert a
toll nem tudja, hogy én mit is szeretnék. Szárazon közli velem,
hogy sztrájk. Fehér árok a fehér papíron. Aztán az
újságpapíron. Mindegy, a témát már feldolgoztam, és sikerült
kiírnom a Gyermekkoromban-t.
Talán nem olyan ismert verse, mint a
Tündér, inkább begépelem ide is.
GYERMEKKOROMBAN
Gyermekkoromban réges-régen
fenn ültem én is a szekéren.
Gabonát vittünk a malomba,
vagy burgonyát, répát halomba.
Mindig közelbe, mindig lassan,
s ömlött az idő számolatlan.
Mert oly lassacskán folyt az élet,
a közelség is messzeség lett.
Köröttünk utak sokasága
ágazott szerte a világba.
Elálmodozva mindent láttam
a nem-látványos pusztaságban.
Hol az ég kékre felhő omlott,
láttam a sziklás tengerpartot.
Hol szél borzolt a bozótba, sásba,
itt a nagyváros morajlása.
A kordét csikók röpítették
ez volt a szédítő sebesség.
Mit ott átéltem, ahhoz mérten
most minden élmény törpe nékem.
Na ebből a sorból csórtam ki az
élménytörpét. Mert ez a kis gonosz törpe valóban beletaposta a
legnagyobb felfedezéseket a semmibe. Miért?
Miért nagyobb élmény az első
cipőkötés, mint egy komoly, nagy tudású számítógép javítása?
Megmondjam? Én mondjam meg? Vagy a
törpe?
Sanyi bácsi. Ő mondta meg.
Az idő.
Az első cipőkötésem otthon történt.
A dédnagymamám volt velem a kisszobában. Az egyszerű masnit már
anyu is megmutatta. A két hurkot összekötve, de azt nem lehetett
egy húzással kioldani.
Nagymama odaült elém, nekem lógott a
lábam a rekamiéról, és bekötötte a cipőmet, majd kihúzta a
fűzőt. Mondta, hogy most én. Én utánoztam, és ő újra
kioldotta, és újra, meg újra.
Most jó. Már tudod. - fejezte
be. Ezzel el volt intézve.
Anyunak is meg akartam mutatni, mikor
munkából hazajött, de nem érdekelte.
Ez a törpe most is ott csücsül a
fejemben. Azért nőtt ekkorára, mert régen volt. Mert abban a
szobában csak egy rekamié volt, egy kis szőnyeg, meg egy
virágtartó a konvektor mellett.
Olyan nagy volt akkor még az a szoba.
Az új rigmus persze most nem
született meg, bár magammal vittem füzetben a Dobódéli tó
mellé. Az agyam a 100Hz-es tévé norma értelmezésén dolgozott.
Két félképet digitalizál be egy memóriatárba, vagy kettőbe a
digitális panel, és aztán kiteszi kétszer olyan gyorsan.
Valójában a képtartalom szerint négyszer olyan gyorsan. A
beolvasáshoz használt AD és tár persze célintegrált áramkör.
Pityucza úr pedig biztosan angolul
olvasta, és inkább csak magyar szavakat helyettesített bele a
szövegbe. Látszik, kisüt belőle, hogy mennyire élvezi ezt a
szakmát, és ezt az élménytörpét ülteti oda a papírra. Csak a
törpe gonosz. Még azt mondja, hogy „tiém, tiéd, tié”, és
nem „enyém enyéd, enyé”.
Vár otthon két ilyen televízió. Az
egyiknek ez a digit panelja rossz. Itt pedig felkészülök. Amíg a
szennyvízszivattyú beállt tengelyét próbálom megmozdítani,
addig hol Weöres Sándor verse, hol a digitális időzítés jár az
agyamban. Meg az érőfélben leszedett meggy a fogaim között.
:-)