Megérkezések

Két nap. Két bicaj. Más póló is. Az egyiket Nufi kommentálja is.
Így érkezünk meg a fürdő utáni futóedzésről. Odafelé van kis bemelegítő futás. Visszafelé a komjáti hídig egy ügetés, onnét a malom utáni hídig vágta. A gát túloldalán egy kis simogatás, és még egy levezető ügetés a magaslesig.
Ha volna eseményrögzítő kamerám, az egész utat felvenném, de arra még nem szórtam pénzt.

Metadon kúra

Remélem, jól írom a nevét, mert az Annie Hall filmben hallottam régen.
Amennyire jól tudom, az egyik méreg kiváltására használják a kiürülés idejére, hogy az idegfeszültség ne pusztítsa el a vergődő drogost.
Letöltöttem egy filmsorozatot, és most kiütöttem vele a kávééhségemet. Harmadik napja ülök a képernyő előtt bámulva az amerikai életformát. Minden vágy nélkül, csupán egy zsonglőr teljesítményét hasonlítva a készítő stábéhoz.
Billions. A magyar címe Milliárdok nyomában. De az én fejem azonnal szétszedte, és Bill Lions -sá amit torz műveltségem Oroszlános Bill -re magyarosított. Nem baj, ha baromság. Csak működik.
Ha jól fejtem vissza a tömérdek kódot a filmből, akkor az igazságszolgáltatás szerepét egy másik bűnbandának mutatja, a brókerek kiszorítósdijában. Hol az okosabb, hol az erősebb, hol a sunyibb ér el eredményeket. A pazarló helyszínek között csill-vill autókkal, repülőkkel cikkáznak, és az első milliárd után a köldökzsinór elvágása vérrel - pénzzel - együtt jár. Csak az anyaszervezet visszapumpálná magába a köldökvért legalább.
Öt óra tájban kibiciklizünk Nufival a kutyát megfuttatni, és én most nagyobb bútorátrendezésen töröm az agyam, hogy Béla szobájából a lapos tévére cserélt nagyobbat el tudjam hozni.
Nem kis feladat. Mert jól működő, szép képű a nagy dög is. Viszont Béla szeme az öregedéssel romlik, és az LCD túltolt kontrasztja mosolyt csalt az arcára.
Talán, ha Laciék meglátogatnák, akkor lenne igazán boldog mosoly.
Talán.
Nekem meg Attila mutat jó példát az életmódváltással. Megnéztem a fényképeimet, és elszörnyedtem a 90 kilós dagadt fizimiskámtól. Valamikor megálljt kell parancsolnom magamnak is. Ez pedig 10-15 kilót jelent karácsonyig.
Ha pedig kitettem a blogomra, akkor illik beszámolnom március 1-ig, hogy meg is tartottam.
Nem fogadalom. Kijelölt cél.

Kékül a szilva

Van róla egy aranyos vicc.
Pistike megkérdi a nagyapját:
- Papó, mért piros a kék szilva?
- Hát mer' még ződ'.

Szakállas, de nekem tetszik.
Megint neki kell esnem a gaznak, és kaszálni, mert a magas fűből fel nem tudom szedni a lepergő szilvaszemeket.

Nyafi újabb meglepetéssel szolgált a hét végén. Bár mostanában mindig jött velünk nyugodtan, de ha jól emlékszem, szombaton eltűnt Nufi mellől.
Pont akkor érkeztem meg a fürdőhelyéhez, és üresnek tűnt. Felmásztam a gátra. Nufi gyalogolt, nem túl messze, és ő azt hitte, hozzám rohant a kutya, én meg kerestem mellette, mert nem láttam.
Eztán kiabálhattunk, tettem pár kört is a megszokott útvonalon, majd mikor kezdtem beletörődni, hogy meglógott, hazamentem, s a kapu elé kötve csóválta a farkát. Mi pedig Nufi és én nagyot sóhajtva betereltük a karámjába.
Az első dühöt és kétségbeesést lenyelve oda lyukadtunk ki, hogy elém akart jönni valószínűleg, és elkerültük egymást.
Azóta sem volt szökési kísérlet, bár Nufi kijelentette, hogy nem viszi ki többé egyedül a kisasszonyt, mert nem hallgat rá.
Ma hoztam cementet Szilasról az oszlopok vakolatához, és tereprendezéssel telt a délután. Nem sokat késtem, öt után pár perccel jöttem vissza a 22-ből a 33-ba. Nufi sehol, a kapu zárva, a kutya sincs.
Bekaptam az ebédem maradékát, és utánuk eredtem. A fürdőhely üres. Azért bemásztam a Bódvába is a köveken, és amikor visszatértem a bringához, Nyafi tűnt fel Szilas irányából, és azonnal hanyatt vetette magát egy kis pocakvakarásra. Na, mondom, Nufi meg biztos őt keresi.
Megszidjam ezt a kutyát? De hiszen kitörő örömmel jött hozzám. Szerencsére 1-2 perc, és a gát tetején megjelent Nufi is. Igazolódni látszik, hogy ez a kutyalyány akkor is, mint most is miattam rohant át a gáton, s hagyta ott Nufit.

Lóbáztuk még pár percig a lábunkat az árvízi áteresz betonpalánkján. Ledobtam a kisasszonynak az aktuális műanyagpalackját a mélybe. Ilyenkor lerohan, és visszahozza egy újabb simogatásért. Aztán rohantunk - én bringán, a kutya gyalog - egy kört a Szentandrás felé vezető út hídjáig és vissza. A magaslesnél vártuk be Nufit. Ő nem rohan. Neki az apostolok lova a biztonságos közlekedési eszköz.
Aztán nyugisan hazakutyagoltunk.

Kaptam még pár valamiért rossz tévét. Az 1984-es Philips pl. megközelíthetetlen. Mármint az előző gazdája nem tudott vele semmit csinálni. Hangerőt és programot lehet léptetni rajta, és semmi több. Nincs video és hangbemenete, csak antenna koax.még ráhangolni sem lehet semmire.
Itthon kipróbáltam ami Philips és univerzális távirányítóm volt, nem lehet a menübe lépni velük.
Lekaptam a hátulját, és kiporoltam, amennyire sikerült. Aztán oda lyukadtam ki, hogy nincs leválasztva a hálózatról, nem is szabad rá video bemenetet forrasztani, viszont a panel elején van helye beállító gomboknak. Oda forrasztok fel számítógép RST gombokból egy sort, és ha sikerül beállítani vele, akkor... na, akkor. Lesz még egy jó tévém. Mert még nincs elég!
De mikor annyira jó képcsöve van, és még video magnót lehet rajta nézni.
Ennyit a gyűjtögető szellememről.


***
Nem jött be. A felforraszott gombok nem vezérlik a tévét.

Mit tudunk mi az örömről?

Sokat nem, az biztos.
Ma kivártam, a sétával. Nufi madzagra fogta a kutyát, és kiment a fürdőherlyre. Én később pattantam bringára, és bekapcsolt fényképezőgéppel videora akartam venni a megérkezésem. Nem sikerült. A gép nem rögzítette azt a féktelen rohanást, amivel körbeszaladt, majd be a vízbe, aztán ki, és ugrált és pocsolt és bejött mögöttem a vízbe és ugatott, amikor már nem ért le a lába, és nem tudott követni. Aztán futás. Mert szeret futni, és most legalább két kilómétert loholt a következő simogatásért, majd vissza. És amikor megkerültem a bokorsort, és nem látott, fáradtan is utánam szaladt.
Örömhömpöly.

Ma meghallgattam a genetikus előadását honfoglaló elődeink és a Kárpát medencét lakó itt élők csontjairól. Ez a géntérkép és a csontokkal bűvészkedő antropológusok szépen összegezhető tudomány, de nem passzol a nyelvészethez... a hivatalos nyelvészethez ma sem.
Mindegy, hogy nekem mi a véleményem a tárgyban, Csak a nyakatekert magyarázatokat Borbola János visszatekergetéséből megismerve már örülök, hogy nem mentem magyartanárnak. Egy műszaki probléma feltárásánál is csak egy tényező a tulajdonos elmondása. A valóság az én asztalomon derül ki, ha sikerül megjavítani.

Attila bútorjavítgatásait is olvasom. Mennyire nem elégedett sokszor a saját munkájával.
Hát  én is toldozgattam egy régi szekrényt itt pár  éve, s oda lyukadtam ki, mindent kellene rajta cserélni, akkor lenne jó. Így meg működik.
Van egy szebb példány is. Tálaló szekrénynek hívják. Levettem róla a vitrineket, így jobban tudom használni. De kívülről tényleg pofás, belülről pedig ronda a tároló felület.
A  könyveim súlyától is konyul szegény. A vége az lesz, hogy eredetiség ide, eredetiség oda, kap egy rétegelt lemezből másik polcot, ami bírja a gyűrődést... akarom mondani, elég vastag, és nem görbül azon a fesztávon.
Legfeljebb meghagyom alatta a az eredetit.

 
 Egy video a barátkozás nehézségeiről

Tavaszi képek

Villanyok és felvillanyozódások

Bár már kaptam fejmosást, hogy Komjáti életéről vajmi kevés szó esik, a blog neve ellenére, de nekem saját középpontom én magam vagyok. Ha szégyellem magam érte, ha nem.
A meleg egyébként is belassít. Ma a kávé elfogyasztásáig jóformán egy dühöngés erejéig voltam éber, mert a futóbolond macskánk épp az orrom előtt szart a reggel felmosott gangra.
Éppen a Rakacai tó élményeiről járt az agyam. Nufival és Bélával szombaton kilátogattunk Szalonna határába.

Felmentünk Meszesig, aztán ott nem volt érdemes parkolni, visszatértünk a gáthoz, és letettük a kocsit. Sétáltunk egyet a meleg és szeles időben. A kapkodás miatt nem vittem memóriát a fényképező gépembe, illetve amit bedobtam, az nagy a Kodak masinába. Még leformázni sem volt hajlandó. (Szerencsére, de ez csak itthon derült ki.)
Azt a két-három képet majd letöltöm, ha sikerül a gépről.

Miért volt kapkodás?
Ennek van villanyos kapcsolata.
1989-ben - az autónkkal egy időben - született egy program. Harminc éves, de nem látszik rajta. :-)
Szóval valódi tévé képminta program. Commodore plus 4-esre írták, és a Rádiótechnikában tették közzé. Ez még a  halódó szocializmus ideje. Én a KISZ iskolán dolgoztam a Csanyikban, mint karbantartó műszerész. Volt ott 100V-os hangrendszer, amit a studióból, és a dísztérről is ki lehetett hangosítani. Volt TAV-okkal megvalósított video hálózat, hang és képfelvételre is alkalmas BETACAM és VHS felvevőterem.
Na, de ez csak azért fontos, mert a számítógépteremben volt több C16-os és egy C64-es Commodore számítógép. Az egyiket egy hétvégére kölcsön adta a gondnok, és bepötyögtem az ábrákat, csak hát menteni nem volt hová, meg talán az egész nem is fért el a memóriájában. Így is éjszakára bekapcsolva kellett hagyni a gépet, hogy másnap folytatni tudjam. (péntek este-szombat reggel)

A közelmúltban pedig belém bújt az ördög, és nekem ez a program kellett.
A gép pedig nem indult. Lehet, hogy ennek kálváriájáról már írtam, de dióhéjban annyit, hogy négy C64-et feltámasztottam, aminek alapján ki akartam logikázni, mi is lehet a baja. Akitől ötletet reméltem, ő a video procit és a CPU-t is felsorolta a PLA és a memória mellett.
Nem sokat segített, mert az effajta javításhoz kell egy készlet a szóban forgó számítógép százlábúiból. Nekem meg van oszcilloszkópom, ami azt mutatta, hogy a video proci jó lehet.
Még a fészbukra is kitettem a C64-esembe beépített RST kapcsoló képét, annyira belefelejtkeztem a 8bitbe.

Géza barátom pedig meglájkolt, s cseten írta, elküldi nekem a saját motyókáját, már nem javít Commodore-okat.
Addig már megjött a PLA helyettesítő és egy floppy szimulátor Vateráról. Nem gyógyult meg tőle a gép.
Géza beváltotta ígéretét, és csütörtökön feladta a motyót. Pénteken visszajeleztem, hogy köszönöm, majd fél óra múlva, hogy megérkezett. Sőt, már be is építettem. Fotóval alátámasztva, hogy működik a beteg.

Ekkor jött a gépelés. Péntek este még PC-s szimulátorba, mert annak könnyebb a billentyűzete. Nem nyomok minden shift billentyű helyett entert. STB.
Csakhogy a mentés nem sikerült. Az első 10-15 sor, aztán minden mentés üres.

Itt kapcsolódik a történet a Rakacai víztározóhoz. A KODAK fényképezőgépből vettem ki az 1 gígás memóriát. Így vágtam el a gígáját a fényképező játékomnak. (Azon az SD kártyán lehetett átvinni a programot a PC szimulátorból a Plus4-esbe)
Nufinál volt telefon, és azzal kattogtattunk. Ki is posztolta a FB-n.
Nem tudom, horgász verseny volt-e, vagy csak sokan szorongatták a botot a gát tövében, de olyan nyugis hangulat és néhány embert volt ott.
A gát tetején az aszfalton csomagok, horgászkellékek. Egy zsebpecát át is raktam a csomagok közé, hogy ne toljam rá Bélát a kerekes székkel. Jó látni, hogy itt nem féltik az emberek a  holmijukat a tolvajoktól.
A gát előtt a vízben van egy őrház, vagy valami hasonló. Onnét lehet - gondolom - a vizet szabályozni. Mikor mennyit eresszenek le. Szalonna után van Szendrő. A várost meg lehet védeni a Rakaca patak áradásától. Később pedig talán Edelényre is hatással lehet.
Tábla hirdeti az oldalán, fürödni tilos.
Pedig valamikor kisiskolás koromban voltunk anyuval, és fürödtem benne. Iszapos bejárata volt, nem homokos. Amíg bejutottunk, csupa cupp-cupp volt a lábunk tőle, aztán lehetett úszni, vissza pedig megint maszatosak lettünk bokáig.
A családban az volt a híre, hogy Károly bátya - nagymama testvére - oda járt horgászni biciklivel. Persze anyu később kiigazított, hogy vonattal, és Szalonnán ült csak kerékpárra.
Olyan 30km-re eshetett a Bacsó Béla utcától. Akár megtehető is reggel oda, másnap hajnalban vissza.

Béla pedig jól érezte magát. Csak az elindulás előtt volt kis ellenkezés.
Én meg amint visszatértem, újra és újra gyötörtem az emulátort. Letöltöttem másik fajtát, de az sem tetszett.
Kemény fejem van, addig kutattam a SETUP-ját, amíg munkaterületnek nem könyvtárat választottam, hanem SC-vel létrehozott IMG fájlt. Onnantól már lehetett menteni minden állapotot. Hajnali fél egyig bekopogtam a programot, és részleteiben láttam is működni.
Közben a tabletem is lemerült.
(A tablettel fényképeztem le a RT újságból a listát. Nem csak az apró betű volt rossz, de a mátrix nyomtatóval készült lista nem is túl kontrasztos, kicsinyítve meg pláne nem.
Vasárnap délelőtt pedig megkerestem az elütéseimet, és immár a C plus4-en is működik a program.

No és a megígért történet a villanyszerelésről.
1993-ban anyu születésnapján halt meg nagymama.  A lakását a rendszerváltás idején már én vásároltam ki, de ez csak a pénzt jelentette, ott nem laktam. Úgy szeptemberig nem is nagyon mentem arrafelé. Rossz érzés volt. Viszont akkor tervbe vettem az önállóságom. 30 évesen saját lakás, saját Trabant, és még telkem is volt. Nagy gazdagság, igaz?
A lakás persze elég lelakott. Az ajtót betörték anyuék, amikor megtalálták a konyhában fekve. Előző este beszéltem nagymamával, és másnap nem vette fel a telefont, Neki esett a hűtőnek.
Az előszobában a falban rossz volt a vezeték, egy villanyszerelő nem kereste meg a hibát, egyszerűen egy MZSL vezetékkel átkötötte a plafon alatt az egyik dobozból a másikba.
   Volt nekem egy Laci haverom, és ő a Bláthy Ottó szakközépben végzett. Ez középfokú villanyszerelőt jelent. Megkértem, szakértse meg nekem a hibát, és ha lehet, véssük ki, cseréljük ki,....
Sőt, ha már lúd, legyen kövér, madzagoljuk át a 44m2-es lakást. Tán nem lesz olyan nagy költség. A számítógépnek már akkor is kellett a védőföld, vagy valaminek, hát ráálltam.
Laci barátom fel is mászott a létrára, és véső-kalapács segedelmével kidöntötte a konyha ajtó falát. Jó, hát nem nagy probléma, nem is kell oda ajtó. Majd csak lesz valahogy.
Végig kopácsoltuk a falat mindenhol. A bergman cső - tudom, már műanyag, de akkor annak neveztük - csak nem akart  elférni a vájatban. Beton mindenhol. A vakolatban pedig előtte olyan vezetékelés volt, aminek nem kell cső. Majd eszembe jut e neve.
A kőműves munkát egy akkori kuncsaftomtra akartam bízni, akinek tévét javítottam. Anyu persze sokallta, aztán akit ő kerített, még drágább lett. De ez leginkább arról szólt, minél később költözzek el otthonról.
Aztán télbe nyúló csapatmunka lett a festés-mázolás. A fogadott festők jól érezték magukat a napi 5l borral, és sehogy sem akart megszáradni a meszelt falam.
Karácsonyra tudtam beköltözni.
Laci barátommal először kávés-rumos süteménnyel ünnepeltük a munkát.Én a két deci rumot a kiló kekszbe bele szoktam tölteni az egy főzés kávéval, de Laci barátom legalábbis megfelezte a... nem nem a kávét. Kellett főznöm még egyet, de így is finom volt.
Szilveszterkor pedig buliztunk is. Soha annyi nő nem volt abban a kis lakásban, mi ketten voltunk fiúk Lacival.
A villannyal ugyan nem volt baj, de a következő lakásomban már magamnak vezetékeltem át a rendszerét, és itt Komjátiban is mindkét házat.
Laci barátommal pedig egyre ritkábban találkozom össze. Most is a fészen köszöntöttem fel névnapján. Az előző fészcset bejegyzésben ő is névnapomra küldött jókívánságot.