Mit tudunk mi az örömről?

Sokat nem, az biztos.
Ma kivártam, a sétával. Nufi madzagra fogta a kutyát, és kiment a fürdőherlyre. Én később pattantam bringára, és bekapcsolt fényképezőgéppel videora akartam venni a megérkezésem. Nem sikerült. A gép nem rögzítette azt a féktelen rohanást, amivel körbeszaladt, majd be a vízbe, aztán ki, és ugrált és pocsolt és bejött mögöttem a vízbe és ugatott, amikor már nem ért le a lába, és nem tudott követni. Aztán futás. Mert szeret futni, és most legalább két kilómétert loholt a következő simogatásért, majd vissza. És amikor megkerültem a bokorsort, és nem látott, fáradtan is utánam szaladt.
Örömhömpöly.

Ma meghallgattam a genetikus előadását honfoglaló elődeink és a Kárpát medencét lakó itt élők csontjairól. Ez a géntérkép és a csontokkal bűvészkedő antropológusok szépen összegezhető tudomány, de nem passzol a nyelvészethez... a hivatalos nyelvészethez ma sem.
Mindegy, hogy nekem mi a véleményem a tárgyban, Csak a nyakatekert magyarázatokat Borbola János visszatekergetéséből megismerve már örülök, hogy nem mentem magyartanárnak. Egy műszaki probléma feltárásánál is csak egy tényező a tulajdonos elmondása. A valóság az én asztalomon derül ki, ha sikerül megjavítani.

Attila bútorjavítgatásait is olvasom. Mennyire nem elégedett sokszor a saját munkájával.
Hát  én is toldozgattam egy régi szekrényt itt pár  éve, s oda lyukadtam ki, mindent kellene rajta cserélni, akkor lenne jó. Így meg működik.
Van egy szebb példány is. Tálaló szekrénynek hívják. Levettem róla a vitrineket, így jobban tudom használni. De kívülről tényleg pofás, belülről pedig ronda a tároló felület.
A  könyveim súlyától is konyul szegény. A vége az lesz, hogy eredetiség ide, eredetiség oda, kap egy rétegelt lemezből másik polcot, ami bírja a gyűrődést... akarom mondani, elég vastag, és nem görbül azon a fesztávon.
Legfeljebb meghagyom alatta a az eredetit.

 
 Egy video a barátkozás nehézségeiről