2018. december 31., hétfő

JOB

Munka?
Ellenség?
A nyugati és a zsidó jelentés nagyon eltér.
Jób könyvénél tartok a bibliában. Nálunk a jobb az a jónál jobbat jelent.
Mondjuk a történet főszereplőjét nem irigylem. Sem az alázatát, sem a vagyonát.
Itt az év vége, és mégsem sikerült az ószövetséggel végezni. Pedig turbó fokozatra kapcsoltam, és a jutubis felolvasásokkal haladóssá vált a ritmusom.
Vargabetűk azért kerültek bele... belém. Van egy vallástörténész. Balázs Gábornak hívják. Még Eszter könyvénél bukkantam rá. Igazi zsidó fiú, gondoltam, zsigerből magyarázza a történetet. Nem bántam meg. A többi előadását is meghallgattam.
Közben saját motyóimat próbáltam újra használhatóvá tenni.
A telefonom ütésálló darabnak hirdették. Viszont a földhöz vágás nem tetszett neki. Kínai jószág. Ha éppen SMS-t olvasok, vagy bármit tevékenykedem, a bejövő hívást nem lehet felvenni vele. Ha kilépnék az adott tevékenységből, elutasítja a hívást. Ha csak felvenném, nem tesz semmit.
Ilyen alkalomból, dühödten röptettem meg.
Az esést kibírta. Visszarakva az akkumulátorát mindent tudott, csak a hangszórója nem működött.
Külön van a csengőhangnak, és azzal szól belőle a rádió is. A mikrofon is továbbítja a szövegelésem, csak nekem nem jön a hang.
Később rájöttem, hogy kihangosítva az is jön.
Nem baj, karácsony és szilveszter között megengedtem magamnak, hogy ezt is megnézzem.
Jó találmány. Kibírta volna, ha nem kínai. Odacsípte az összeszerelő munkás a pici hangszóró vezetékét a belső csavarvezető műanyag egyikéhez, és ott szakadt el.
Két forrasztás után ismét működik.
Pedig már ki is néztem az utódját. Még kevesebbet tud. Egy SIM modul befogadására alkalmas, sokkal kisebb és nincs benne fotómasina sem. Ezen tulajdonságait egyébként sem használom. A zseblámpát még csak-csak, de meglennék anélkül is.
Na, akkor jött a kis Nikon. Jó kis fényképező gép. Pár éve nyúzom, most megszorult az optikája.
Reméltem, hogy valami dörzskerekes meghajtású, de nem. Íves fogasléc mozgatja ki-be a gép orrát. Egy foga vásott el.
A közel 30 ezres kis gép most nagy érvágás lenne. A Vaterán kinéztem húszért egy csomagot. Több használt gépet ad valaki, de még nincs annyi pénzem.
Aztán 5000Ft-nyi dollárért van alkatrész az Aliexpresszen.
Meglátjuk, melyik jön be.
Most harmadik napja én is megyek Nyafival a körútjára. Ez a Bódva gátját jelenti a szilasi hídig, és a másoldalon haza.
A kutya sokszorosát loholja fel-le a gáton. Bele a vízbe, iszik, hasal, repeszt a susnyásban, és hanyatt vágja magát, hogy masszírozzam a hasát.
Két alkalommal kettesben, tegnap Nufi is velünk jött.
A gerincvideókat gyártó gyógytornász fickó egyik előadásában arról beszélt, hogy az egyenetlen talajon járás hiányzik nekünk, hátfájósóknak.
Kezdek ebben is igazat adni neki.
Sokkal jobban tudok ülni is két napja.  Persze ez lehet (hap)cihés  alapon is.
Ma ki fogom hagyni a zsoltárok könyvét. Pihenésképpen Szomszédnéni videokat hallgattam.
Lemértem a megrakott fás kosaram. 13kg- Ennyit rakok be egyszerre a kályhába. Ha nem elég, akkor még egyet behozok. Tehát egy nap 30-50kg fa ég el a két kályhában együtt. Sok, vagy kevés? Nem tudom megítélni. Majd tavasszal látom meg, mennyi maradt. Még nem használtam az ezéven vett fából. Talán januárban sem fogok hozzá érni. A fagyos éjszakáktól és a széltől függ a legjobban.
   

2018. december 12., szerda

Túl a gumicserén

Most éppen egy elröppentett tranzisztor után kutatok. Remélem, csak a tranyó, de biztos még nem vagyok benne.Utána keresek, hátha van helyettesítőm.
Nincs fény a tévén - volt a hibajelenség - s a LED-ekre a műszerrel mértem, akkor volt. A tévén pedig mászkált a nincs jel felirat.
Bekapcsoltam a szkópot, hogy rámérjek a tápra. Van-e a kis trafóján impulzus. Gyanítottam, az a tekercs lehet szakadt.
A szkóp tapintóján a test is kinn van a mérőcsúcstól néhány milliméterre.  Ezzel zártam testre a tápot, és nyúvasztottam ki a tranzisztort.
Vacak érzés. Eddig ezt a melléfogást megúsztam. Alighanem zsugorcsővel le fogom fedni azt a részt.
A FET cseréje óta ismét ugyanúgy 'majdnem működik', mint előtte.
Van egy bontott panelem még, és azt törött kijelzővel vettem meg háttérvilágítás LED-ekért. Most jön a játék, hogy rápróbáljam, vagy ne!
De még nem próba, csak fehér csatlakozós vezetékért átlibbenek a másik házba. Akkor be tudom úgy dugni, hogy nem takarja le a hátlap a panelt. Nem akarok még egy FET-et cserélni, csak mert rábillen a kezemre a hátlap, és újabb rövidzár a testelés miatt.































2018. december 8., szombat

Egy weboldal lassítja a böngészőmet

Bezártam.
Melegszik a szobám, lassan lehet egy kicsit dolgozni is. Odakinn ónos eső, idebenn meg fázik a lában.  Valami előnye volt az emeletes házaknak is, amiben laktam. Katonaként is felső ágyon szerettem aludni. Oda szállt fel a meleg.

Mostanában behordom a megázott fát a kályha tetejére. Két legyet ütök vele agyon egyszerre. Megemelem a páratartalmat a szobában, és 15% alá viszem a víztartalmát.
Nem a hasábfát, mert annak nem elég 1-2 nap, hanem a hasogatáskor lepergett véknyakat. Jól ég gyújtósnak.
Mostanában sokat kell behozni a kamrából is. Közben pásztázni a földet, hol lépek macskaszarba. Anyutól kaptam homokozó lapátot mikulásra. (ezt kértem) Ha jobb hangulatom van, papírba szedem, és az is megy a kályhába. Egyébként kihajintom a fenyő alá. Bemossa a víz, csak undorodom tőle.
Mostanra a lábtörlőmön és az ajtó mellett is figyelni kell. Jól jön a hamu meg a száraz fűrészpor, ha kéznél van.
A fáskamrában is rendes voltam, felsepertem a port. Kár volt. Jobban tapad a macskaszar. Nem szívja ki a nedvességtartalmát a por. Nem csúszik alá a lapát.

Nyafi a is termel sokat, de a saját kerítése mögött. Azt Nufi hordja a komposztdombra vödörrel. Nála meg az az érzésem, hogy a kikapart földet is megeheti. Nyoma nincs, pedig jókora gödröket ásott már. A tuják gyökerei egyre szabadabbak.

Terveztem már a Hondán kicserélni a téli gumis kerekeket. Még a nyári van fenn. Az csatak lebeszélt róla. Pedig nem kellene halogatni.
Az utolsó bevásárlásnál még nem volt mínusz, eső is csak hazafelé kapott el.

A kert kopár lett. A fagyott almák még szedhetők. Jégkása lesz a reggeli miszmajszban, de csak magamnak rakom a jegest, Nufiéknak a lakásból válogatom a gyümölcsöt. A padfeljáróban félretetthez még nem kellett nyúlni. Remélem, februárig kihúzza. Jó lenne!

Odakinn valaki fát vág. A láncfűrész jellegzetes hangja elárulja. Nekem már inkább tavaszra marad a kinntelelő rész. Hacsak nem lesz tizenfokos december. Akkor azt is felaprítom és behordom.

Péternél is jártam a héten. A gyülekezeti teremben a lányok (Jolikáék) új faliszőnyegét kellett felrakni.  Felfúrtam a falat és tiplibe tekertem a kampóit. Csipeszes fülekkel akasztottuk fel. Péter már focizni is tud. Megmutatta. Az orgonapedált elfelejtettem megkérdezni, hogy elégedett-e vele. Bár ha konyul, vagy szorul, biztos szólt volna róla.

A gyógyszertárban is jártam vizeletgyűjtő zsákokért. Nufi kért fertőtlenítő folyadékot is. Zöld dobozos izé, és mondta, hogy nagyot hozzak.
Hoztam is literest. Csak elég lett volna a másfél decis. Ő arra gondolt.
Ahogy ismerem, el fog fogyni.

Politikával meg nem foglalkoztam. Úgy döntöttem, hogy most egy kicsit elfelejtem a közjót. Magamra összpontosítok.