Az ég világoskék, és nagyon meleg. A nap éget, mint csigát a házon kívül. Nagyon filozófus nóta ez.
Most, hogy lassított felvételnek tűnik minden léptem, semmivel nem lett precízebb. Ugyanúgy lesodrom az asztal széléről, amibe beleakad a ruhám, mint szeleburdi üzemmódomban.
Közben bejött valami flash reklám, és most egyetlen szitokszó nélkül lőttem ki, és csak két szót kellett újra írnom, nem mondatokat. Lám, erre is jó a hátfájás.
Tamás hozott rokkantkocsi akkutöltőt javítani.
24V-os tip-top kínai munka. A cetli rajta kézzel írva: "Szerintem rossz."
Szerintem is, bár nem derült ki elsőre.
A töltő alapja a számítógép tápegységekben megismert húzom-tolom kapcsolás. 494-es ic van benne. Ez hoz létre 230V-ból leválaszott - nem érintésveszélyes - 28-30V-ot. Ebből kell pár műveleti erősítővel kisakkozni, hogy ne ugorjék feljebb, ne adja alább, és épp elegendő árammal töltsön, és ne melegedjen túl, mert még ventillátort is be kell kapcsolni.
Ez lenne az alap, de figyeli, van-e rajta akku. Ezt valahány volttól veszi észre. Hol jár a töltés. Ha elég, ki kell kapcsolni, vagy legalábbis visszavenni a töltőáramot pindurira.
Ez két 4 műveleti erősítős tokban van sok ellenállás, dióda közös eredője, és három tekergethető szabályzó van beállítani.
Szokásos, hogy doku nincs. Minden mindegy alapon rátettem 5 kis 6V-os akkut, és feltöltve vízzel is leültem a kapcsolás mellé kifundálni a működést.
A diófa árnyékában még jól is érezném magam, ha nem nyilallna állandóan a keresztcsont. Időről időre fel kell állnom, és lefeküdni a szobában kinyújtózni.
Ezt csinálnám meg egy munkahelyen! Úgy kipenderítenének, mint a pinty!
2018. május 30., szerda
2018. május 27., vasárnap
Vízszintes hat
Legalábbis várom, hogy hasson. Legtöbbször háton, nem hason.
Minden mozdulatnál ott a féken az összes végtagom, hogy a gerincem ne álljon görcsbe csak pillanatra.
Utálom ezt az állapotot. Sem dolgozni, sem igazán kikapcsolódni nem lehet.
Tegnap befejeztem Móricz első kötetét. Kerekes Ferkót és a Nem élhetek muzsikaszó nélkült egy szuszra olvastam végig. A végén már külön tornáztatni kellett a szemem, hogy baálljon a fókusz.
Ma a Jószerencsét kezdtem a második kötetben. De már felkeltem egy erősítőt összerakni. Bezsongok, ha valamit kell, és nem csak lehet csinálni.
A Hondához megérkeztek a fékpofák és a dobok. A két fékkötelet kicseréltem, de már kínlódtam, és amikor a dobok alatti részhez értem, beakadt az az ideg, és nyekk.
Egy héttel ezelőtt még felkaptattam a Tornaszentandrás templomához bringával. Nufi fényképezni akarta újra, és ő a gondnokkal sétált fel. Még talán büszke is voltam, hogy milyen jó az erőnlétem. Erre egy hét, és használhatatlan vagyok.
Most is állandóan izegni-mozogni kell, különben jön a csillagjárás.
A szkópomhoz rendelt alkatrészek is megérkeztek, és azt is tenném már a műtőasztalra, de nem lehet. Se kocsi, se műszer, csak a várakozás, mikor tudok végre ülni.
Ez meg mi a búbánat?
Én senki kukijával nem foglalkozom! Mindig a lányok érdekeltek!
"Az Európai Unió törvényei előírják, hogy a blogodon tájékoztasd az Európai Unióból érkező látogatókat arról, hogy milyen cookie-kat használsz, és milyen adatokat gyűjtesz. A jogszabályok sok esetben azt is előírják, hogy a beleegyezésüket kérd.
Segítségképpen elhelyeztünk egy értesítést a blogodon arról, hogy a Google miként használ egyes Blogger- és Google-cookie-kat (például Google Analytics- és AdSense-cookie-kat), illetve milyen adatokat gyűjt.
Te tartozol felelősséggel azért, hogy ez az értesítés valóban működjön és megjelenjen a blogodon. Ha más cookie-kat (például harmadik fél által fejlesztett funkciókat) is használsz, előfordulhat, hogy ez az értesítést nem megfelelő számodra, hiszen lehet, hogy további adatokat is begyűjtesz a felhasználóktól. "

2018. május 19., szombat
Új fület kapott a zsebkohó
2018. május 8., kedd
Lesz eső, vagy nem?
Ma reggel hatkor trombitált fel Béla a másik szobából. Szédülős napkezdet. Inkább az esőre fogom.
Ducica vemhessége végén járhat, mert folyamatosan a lábam között jár és nyafog a simogatásért. Ha abbahagyom, újrakezdi.
Tegnap összeraktam egy erősítőt, de pár perc után torzítani kezdett. Ma szedhetem szét újra, és kávémentes napot rendeltem el, ami attól lesz nehéz, hogy ráirányítottam a figyelmemet.
A hét végén még megküzdöttem a windózzal. Elcseréltem kicsit karcos androidos tabletemet nem működőre.
Ebben a gépben meg most kezd haldokolni a wincs. Mentenem kell. Még szerencse, hogy a Linux tud memóriáából dolgozni. Illetve hogy ez a Mozilla érdeme, vagy gugli blogeréé.... Legyen az ő titkuk.
Odakinn macskaüvöltés. A fiúk megint összekaptak valakin. Nagy Péter cár Grísát is és Grincset is mindig elüldözi. Én meg Nagy Péter cárt, ha észreveszem.
Persze ez csak az erősorrend a szemében. Amint megnyugszom, már jön is vissza.
Szerintem behozom az erősítőt a szobába javítani. Illetve a 22-be lesz jobb. Bár ott még nagyobb a káosz. Csak itt a macskák most nem hagynak békét. Ebéd után meg szigorúan autó alatt a helyem.

Szent László
Napokig nézegettem a ST22 Lacika videoit a jutubin. Biztos a nyugateurópai kirándulások, futások miatt is. Stuttgart, München, Basel neve nekem már felcsillantja érdeklődésemet. Apám, nagyapám emléke, és Németországban többször is voltam. Még a szétszakítottban is mindkét oldalon.
Mára lelohadt a lángom. Oktató videoit behabzsoltam, és nem akarok kamionozni. Hát ennyi.
Voltam Miskolcon Bicajjal. 40 éves osztálytalálkozónk jól sikerült. 1978-ban fejeztük be az általánost. Felfoghatatlan.
Eltelt pár nap, s újra élem fejben a történteket.
Anyu itt járt Laci bácsival. Megünnepeltük a születésnapjukat, a Béla napot is egyszerre. Már csak az autóval nem haladok, pedig Béla nagyon szeretne megint világot látni.
Bandi meghegesztette a kipufogómat, bár még a csonkot is vissza kell rá varrni. Nem bírta ki a levételt. Új dob meg már nincs a Hondámhoz.
Felbakolva várja még a fékjavítást. A kerekeit is meglazítottam, csak ki kell cserélni a rámpákat tuskókra. Akkor tudom csak levenni a kerekeket.
Ismét volt egér a kamrában. Majd egy hét után verte csak nyakon az egérfgó. Kiszabadult, de sikerült elcsípnem a farkánál fogva. Ilyenkor pörgetni kell, mint a fidget spinnert. Akkor nem tud visszafordulva megharapni. El is szédül. Háromlépés a konyhaajtóig, és mehet a macskáknak.
Tegnap heves kaparászás jött az ajtóból. Elbújt az egyik macska a seprő alá, és a két ajtó közé került. Elfogta a pánik. Felugrott az ablakra, és ott próbált átjutni az üvegen. Nyávogott is, mikor végre észrevettem, és kinyitottam az ajtót.Nem fogta fel, mi történt, csak kaparta az ajtón az üveg alatt a peremet. A testét két kézzel fogva emeltem le, és nem is tiltakozott, pedig ezt a macskát nem lehet simogatni.
Aztán amint talajt érzett a talpai alatt, megnyugodott, mintha mi sem történt volna.
Megnéztük Nufival Rákót is. Pár km csak innét, és annyira más a klímája. Már kinyíltak az akácok, és olyan illat fogadott... Finom.
A hangya ismét eldugult. (Nufi hangyának keresztelte az 'új' kávéfőzőnket.) Vagy eltört a ragasztásom. Még nem bontottam ki. Lehet, hogy így megint szüneteltetni tudom a kávézást. Ma például a másik házban főztem újra, és jött a köhögés. Bevillant Béla dohányzása.
Még Budafokon indultunk autóval - nagyozolok, a kis Polszkival - hármasban Nufival és Bélával. A lakásból kilépve még rágyújtott, és szívta, amíg az udvaron átjött az autóig. De akkor vésődött be, hogy az első szippantás után köhögési roham jelezte a bajt. Ő pedig legyűrte, és folytatta a szívást.
Ott a figyelmeztető jel. A szervezet tiltakozik. Neki a füst ellen, nekem a kávémumus ellen.
Jöjjön még egy keret az írásom szerkezetéül.
Lacika mesélt az előéletéről is. Csapodár fiatalságát a tükör előtt beszélte le magáról. Nagy váltás volt. Egyik végletből a másikba.
Az utolsó videoblogja is változásról szól, bár nem lelki, csak munkaszervezési. Saját kamionja lesz napokon belül. Vállalkozóként folytatja ugyanott saját járgánnyal.
A munkaszervezésben nekem is váltanom kell.
Napok óta kondenzátorokat válogatok, és rendezgetem az asztalom is, de ha ismét autót is akarok, akkor pár embernek nemet kell mondanom mostanában.
Nehéz lesz.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)