Most meg még a famunkához is kedvet kaptam.
Sajnos a kerítés festése várat magára. Állandóan esik az eső. A fáskamrában tárolt elemre próbamázoltam az új festékből, majd nekifogtam Nufi szárítójának is. A két talp már megcsavarozva és ragasztva várja a holnapot, a keret a tetejére még csak méretre metélve. Oda valami bonyolultabb illesztést gondoltam, mert valódi ócska fából dolgozom. Kiszolgált, lecserélt tetőleceket igazítok a szalagfűrésszel. Már kezdem felfogni, hogy nem illik tolni neki, csak csigatempóban, mert azonnal elkanyarodik. No meg nem akar mindig elindulni. Hallom, hogy küzd a segédfázissal a motorja, aztán mégis elindul. De ha minden motyót azonnal kezelésbe veszek, a munkafolyamat megáll, és hátrál két lépést.
Amikor csak morog, belendítem egy bottal, aztán hajrá.
Laci bácsi talált nekem imbuszkulcs készletet. Mintha figyelmeztetne, hogy lóg a kilincs a padfeljárón. Nem volt egy percnyi, amíg meghúztam vele, és mióta halogatom? Ja, és volt másik készletem is, csak nem kéznél.
Ma voltam pelenkáért is Szilason. Ez három havi mennyiség három nagy dobozzal. Volt már róla fénykép a blogomon. Remekül elfér a a bringautánfutón. Ma is csak felkötöttem adrótszamaram mögé, de nem lehet vele jól haladni, mert táncol, ha gyorsan megyek.
Ezt már korábban is művelte, de lassítottam, és betudtam a házi készítésnek.
No ma megmutatta, mi a baj. Kicsit gyorsabban mentem, és az egyik kereke kiugrott a helyéről, az árokból kellett visszahoznom. Lerázta a csavarját, mert a külső gumi kibújt egy arasznyi hosszban a peremből. Ettől ütött, és táncolt a hátam mögött.
Visszaraktam Szilas előtt, és csigatempóban mentem tovább, majd hoztam haza a teherszállítmányom. Ha lett volna nálam pumpa, akkor ez sem lett volna gond.
Tanulság?
Amit nem mindennap használok, azt tüzetesen ellenőrizni kell.
Holnap még a Nufi összecsuklott széke is sorra kerül. A kemping szék vékony csőből van, hogy könnyű és összecsukható legyen. A háttámla felhajtáskor a végén ütközik az ülőlap keretén. A keret megerősítve acélfolttal, de a cső vége szépen meghasadt, és egyre hátrébb engedte a támlát, majd egyszer megadta magát.
Oda kell egy centis vascsövet húznom, és ha sikerül, még bedugózom kemény fával.
Most pedig 50-es évek zenéjét kaptam elő.
3 megjegyzés:
Csupán három ember játéka, de úgy szól, mintha egy kézből jönnének a hangok. Ez arra utal, hogy sokat zenéltek együtt. Ez azt is jelentheti, hogy köztük a barátság is szorosabb lehetett. Irigylem az alkotásnak ezt a kitartóságát. És hiányolom az életemben...
Most boogie-woogie láz tört ki rajtam. Elkezdtem rákeresni előadókra, és élvezni ezt a közös "ökörködést". Sok van a jutubin. Hajnali háromig nem aludtam tőle, és végre kicsapta az egyik film betétdalát a fejemből, mert az utóbbi időben az ugrott be állandóan. Ráadásul ha zenét tolok a fülembe lefekvéskor, nem alszom bele, mint a szövegelésekbe.
Volt több gyűjtemény, és némelyikben volt komoly zene is. Például az egyik kedvencem a D-mott toccata és fúga. Csk összecsapták 9 per alatt, és elveszett belőle az ünnepélyesség. Inkább visszatértem a boogie-hoz.
Na ott van igazán tökéletes együttjáték. Már a móka kedvéért is átnyúlnak egymás keze fölött, háta mögött, Úgy pörögnek fel, hogy sokszor a közönség szakad meg a nevetéstől.
Ez a tempó pedig bevonz bárkit.
Csak keress rá, hogy mi minden bukkan fel! Több átverős video is van. Egy pályaudvaron, vagy valami tömegjárta helyen kinn álló pianino előtt ül mondjuk egy fickó, és segítséget kér a kotta olvasásban, aztán járókelők segítenek silabizálni, vagy vol, hogy hivatásos énekest fogott a zongorista, aztán az egyujjas pötyögésből bújt elő a boogie, és a nő is felvette a kesztyűt, és mini koncertet adtak, s közben fülig éert a szájuk.
Nem mondom, hogy utcazenélssel kellene Neked is partnert fogni a játékodhoz, de mindenképpen kell kis önmutogatás hozzá. Bárhol zengeni a dalt.
Szívszorító nézni, de van hajléktalan kinézetű utcazenész is, és úgy játszik, mint bármelyik koncert hivatásos előadója.
Ha viszont keverésekkel, hangszereléssel foglalkozol inkább, akkor az nem közönség előtt zajlik sehol a világon. Tudod ezt Te is, nem is azért mondom, csak hogy én is tudom, nem csak Te.
Na nem okoskodom tovább.
Ismeretségi körömben van egy szaxofonos, és basszusgitáros, korombeli volt hivatásos zenész, akik ma mással foglalkoznak, beszéltük volt, hogy csináljunk valamit, de valószínű a kettejük kényelmi zónája és az én amatörizmusom gátolja őket, hogy bármit is csináljunk. Pedig én nagyon reméltem, hogy profikkal játszva megtanulhatok én is pár dolgot. Így már két év eltelt azóta, amatőrségem kínjában két tucatnyi zenére megtanultam a dobot, felvettem, kikevertem, létrehoztam a virtuális Cd-t... azon gondolkodtam, hogy ebben a két évben, többre is mehettem/mehettünk volna együttesben. Ezidő alatt ők nem csináltak semmit zeneileg.
Biztos, hogy az én koromban már nehéz elkezdeni, sem kezem, sem agyam nem megy már úgy, mintha akkor, amikor ezt nagyon akartam, fiatalon mehetett volna. De azt hiszem, hogy ha kevésbé virtuóz, de egy biztonságos ritmusra számíthattak volna részemről.
Ha nincs inger, keresek más tevékenységet, amire találok... így porosodik a dobom, néha leülök és úgy érzem fájna, ha megütném.
Valószínű a körülöttem zajló mindennapos tevékenységek zavarják alkotó kedvemet és ez is nyom a latba... Ezért örvendek, ha megfog egy dal és azt átkeverem. Addig is tanulom a programot, a zenét... szóval vannak idők, amikor az ember a fegyverét csak újra és újra megzsírozza, nem feltétlenül az ellenségtől való félelem miatt, hanem csak úgy vintázskodásból...
Megjegyzés küldése